Nógrád, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
A jellegzetes Chaplin-figura, első filmjeinek egyikében. Az 1928-ban készült Cirkusz című filmben Merna Kennedyvel. A sz „A fickónak lúdtalpa van, buggyos nadrágja és a legnyomorultabb, legtopron- gyosabb kis pasas, amilyet csak el lehet képzelni; rángatózva mozog, mintha rákok lennének a hóna alatt... de mulatságos, annyi szent”. Így jellemezte a kolléga, Ford Sterling azt a Csavargót, aki 1914. február 28-án született meg Hollywoodban, Mack Sennett stúdiójában. A szülőatya, Mr. Charles Chaplin, angol állampolgárságú, de Amerikában dolgozó művész ekkor még nem volt huszonöt esztendős sem, hiszen most száz éve, 1889. április 16-án látta meg a napvilágot Londonban. Az új figura, a Csavargó első, kamera előtti felbukkanásakor a forgatásra odasereglő, s a poénok láttán a nevetéstől egymás hasát fogó színész- és rendezőkollégák akkor. Hollywoodban mit sem sejtettek arról, hogy filmtörténeti pillanat részesei. Mert Charlie Chaplin valóban megírta a maga film- történetét. és átírta az egyeá z é v e ternes filmművészet történetét is. Ezzel a nyomorult, minduntalan elbukó, kisemmizett, de nagyon emberi — és olykor a szentimentaliz- mustól sem visszariadó — kis csavargóval lépett túl a korai filmburleszk a csak mulattatást szolgáló rövid sZkeccseken, s indult el a társadalmi mélységeket is felmutató tragikomédia felé. Persze Chaplin útja, felívelése nem lehetett akadály- mentes, nem volt egyszerű diadalmenet. Háborúellenes, humanista művész hitvallásával már igen korán, konfliktusokba keveredett: Chaplin, a katong című munkáját az első világháborúban elkötelezett Egyesült Államok cenzúrája csak megvágva engedte a filmvászonra. Mégis, minden hányattatás ellenére elsöprő népszerűségre tett szert; a korai filmjeinek bevételeiből Douglas Fairbanks, D. W. Griffith és Mary Pick- ford társaságában megalapított United Artist filmvállas Cha lat pedig később biztosítani tudta művészi és anyagi függetlenségét. Chaplin a némafilmkorszak kiemelkedő művészévé lett, néhol naív, megmosolyogtató, de mindenkor rokonszenves társadalmi elkötelezettségét, indulatait s humanizmusát olyan filmek fémjelezték, mint a Cirkusz, az Aranyláz, a Nagyvárosi fények és a Modern idők. Sokáig küzdött a hangosfilm elleni idegenkedésével szemben, míg a Hitler-jelenség ellen forgatott maró gúnyú szatírájában, a Diktátorban engedett a nyomásnak: hőse megszólalt a filmvásznon. (Igaz, ekkor is ravasz megoldást talált ki: nem a már megszokott csavargófigurát beszéltette ebben a filmben, hanem „alteregóját”, a Diktátort.) . Chaplin később úgy nyilatkozott magyarul is megjelent önéletírásában, hogy ha tudomása lett volna a koncentrációs táborok létezéséről, valószínűleg nem készíti el a Diktátort: „nem fogom tréfára a nácik gyilkos őrületét”. Az amerikai jobboldalnak egyre inkább elege lett ennek a „jöttment angolnak” a második világháború alatt mind gyakoribb és mind erőteljesebb háborúellenes megnyilatkozásaiból; hajszát indítottak Chaplin ellen, aki a hidegháborús korszak derekán, 1952-ben — a Rivaldafény bemutatója után — végérvényesen szakított választott hazájával. Elhagyta az Egyesült Államokat, és Svájcban telepedett le. Késői filmjei — közöttük a Marion Brandóval és Sophia Lorennel forgatott A hongkongi grófnő — már nem ismételték meg a korábbi sikereket; Chaplin a némafilmkorszak kimagasló, örök értékeket alkotó művésze maradt, akin — valljuk be — túllépett a filmművészet technikai fejlődése. Születésének századik évfordulóján emlékezzünk jó szívvel a szeretetre méltó, örök Csavargóra... Vértessy Péter Történetek a nagy neyettetőről A 11. világháború idején, 1941 decemberében az angol fádió Chaplin panaszát közvetítette: — Vége a karrieremnek, nem léphetek fel többé! Minden attrakciómat kisajátították. Az esernyőmet Chamberlain, a bajuszomat Hitler, és az emberek már nem rajtam, hanem Mussolinin röhögnek! & Chaplin vándorszínész korában, egy figyelmeztető táblára, amelyen ez állt: „Vigyázat, iskola! Ne gázolj el gyerekeket!” még hozzáírta: „Várd meg inkább a tanítót!” ☆ A nagy nevettető fösvénysége i /legendás volt. 1915-ben az /egyik cég 2 ezer dolláros heti honoráriumról akart a művészszel szerződést kötni, de Chaplin : ragaszkodott a 2025 dollárhoz. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért, ezt válaszolta: I— A 25 dollár a heti kiadásokra kell, a többit pedig beteszem a bankba. ☆ Chaplin fiatal színészként társulatával bebarangolta az Egyesült Államokat. Az egyik benzintöltő állomáson a következő szövegű táblára lett figyelmes: „Vigyázat, államhatár! Utolsó alkalom, hogy 28 centért tankoljon!” Miután ellátta a társulat kocsijait üzemanyaggal, Chaplin megkérdezte, hogy a szomszédban mennyibe kerül egy liter benzin? — Huszonnégy centbe! — hangzott a felvilágosítás. ☆ Köztudott, hogy a nyugati újságok mindent kifürkésznek. A háború utánr egy ialkalommal fairül adták, hogy Chaplinék újabb gyermekáldás előtt állnak. A hírhez mellékelték a következő párbeszédet: A csodálatosan szép kismama így szólt világhírű férjéhez: — iJVem hiszek a babonákban, de egyszer meg kell próbálni! Azt akarom, hogy ez a gyerek amellett, hogy szép lesz, életrevaló legyen, olyan egyéniség, akit mindenki tisztel, csodál. Világrajövetele előtt állandóan énekelni, ! zongorázni, táncolni fogok, tudományos könyveket olvasok majd. Chaplin mosolyogva tanácsolta: — Jó volna, ha naponta egy-két órát futballoznál is! ☆ Az ötvenes évek elején a McCarthy szenátor által vezetett Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság kommunistákra és haladó szellemű értelmiségekre vadászó, dühödt boszorkányüldpzése elől számos tudós, iró, művész is menekülni kényszerült az Egyesült Államokból. Köztük volt Charlie Chaplin is. A művész, aki a Diktátor című filmjében csúffá tette és a világ szégyenpadjára ültette Hitlert, Amerikából való távozása után sokáig foglalkozott azzal az ötlettel, hogy filmszatírát készít McCarthyról. Aztán elvetette a gondolatot. Valaki megkérdezte tőle, hogy mi van a filmmel? —- Nem csinálom — hangzott a felelet. — Rájöttem, hogy ez a McCarthy csak undorító, de nem elég komikus figura. — kgym — B» Beszélő tájak Táblaíró világ...(?) ... Bizony nem elírás a cím. A „régi jó táblabíróvilágról’’ most csak érintőlegesen lesz szó, sokkal inkább sort keríthetünk, igazi képzavarral élve, a táblák szembetűnő hiányáról és arról, hogy hát akkor írjunk, véssünk táblákat oda, ahova kellenek, ahonnan hiányoznak, ha ugyan igaz ez is... ////.-. /////////////// A minap felkeresett Gal- csik Zsolt ifjonti helytörténész Szécsény városából és nekemszegezte a kérdést „és azt tudja, hogy most van évfordulója Szontaghnak...?” Tudtam, nem tudtam, ki tudja, tartja számon, de mert nem akárkiről volt szó, folytattuk az eszmecserét Szon- tagh Pálról, „Madách egyetlen igaz barátjáról”, ahogy az irodalomtörténeti közhely ezt minduntalan kifejezni óhajtja. Táblája volt neki is Szécsényben a városi tanács épületében, odabent valahol a lépcső környékén, de azt aztán valaki még a hetvenes évek közepe táján, amikor az épület belső rekonstrukciója folyt — eltávolította. Vissza persze már nem került, mert mint hírlik, (ezt már másoktól tudom) az sem nagyon tetszett az illetékesnek, hogy Szontagh Pál nemesi előnévvel és felsőházi tagságával együtt ízerepelt azon a táblán.., Iglói Szontagh Pálnak talán csak egy táblája van a megyében, pedig érdemei szerint lehetne több is, nem csupán utolsó birtokán (volt birtokos 1848-ig Alsótoldon is) Horpácson, egykori kúriájának falán, a mai nevelőintézet épületén. Lehet olyan, s van is, akit Szontagh csak addig érdekel, amíg életében s annak kezdeti szakaszában (1847-ig) megyei szolgabíró, majd Li- betbánya követe, aki részt vesz az utolsó pozsonyi diétán, vagy ameddig Bécsben külügyi fogalmazóként segíti kimenekíteni Bemet a városból, amiért aztán két évet tölt vasban Csehországban, vagy mint közismert — Ma- dáchnak (annak haláláig) szinte „egyetlen barátja”. De aztán már a reformer, a fejlődés híve, a kiegyezés utáni reálpolitika eszes és szívós harcosa nem érdekes. Amiért karriert csinált? Amiért „megalkudott”? Soha nem magáért — de például Balassagyarmatért, amelynek kétszer is volt választott követe és kijárt „odafent” sok mindent, ami pénz, ami igazi polgárosodás és igazi urbanizáció a múlt század vége felé és a század elején (1867-ben például a várossá nyilvánításért harcolt parlamenti követként). Szontagh a város kérésére kiállt a megyeszékhely kérdésében is Balassagyarmat mellett Losonc ellenében. Az 1890-es úgynevezett ellenértekezleten az ő elnökletével 130 gyarmati volt jelen a megye- székhely ügyében tanácskoz- va-tiltakozva Losonc, Szontagh szerint, indokolatlan törekvése ellen. Éppen ő 1893-ban értékes könyvtárát ajándékozta a város múzeumi társulatának, 1894-ben a városi képviselő-testületi közgyűlésen Szofttagh Pál belső titkos tanácsost s örökös főrendiházi tagot „a város szellemi és anyagi fejlesztésére és felvirágzására irányult törekvése és cselekedetei által tett kitűnő érdemei elismeréséül” egyhangúlag Balassagyarmat díszpolgárának választották. A díszpolgári oklevelet 1895- ben kapta meg díszközgyűlés keretében a városházán. Most aztán végképp elfogyott a tér. Nem sorolható — mit tett mindezeken felül egyházáért, az evangélikusokért, de hogy egy ma is keresett típusú örök reformer, mecénás, menedzser, kiváló politikus képe rajzolódik ki őt figyelve, az egészen nyilvánvaló (lenne, ha keresve keresnénk mai dolgainkhoz az ősöket). ////////////////////// Éppenhogy nem „az új Magyarország általános fejlődése előtt értetlenül álló” (egyik értékelője írja róla) ember volt tehát. Azt a táblát levette valaki jó tizenöt éve és máig nem került vissza a helyére; mondják, akik látták, hogy egyik sarka törött, hogy talán új kellene, s „tán még a szöveg sem kell, hogy a régi legyen... ” De legyen. S találjuk meg a karriert futott Szontaghhoz az utat éppen most, amikor tanulni lehetne tőle. Nem „csak” fanyarságot, nem csak rezignációt és hideg kétkedést az irodalmi ideák amúgy is lidérclángos terepein, hanem a józan hétköznapi harcokban, a reformokban, a városépítésben és politikában. ■. Az sem nagy baj, ha főrendiházi tag volt s a rendkívül kiterjedt Szontagh família nemesi sarja. Igazi nemessége életművében látható, ami beépült Szécsény, Horpács, Balassagyarmat múltjába. De a pénzszűke is utolért bennünket. A márvány, ha törött, nem kerülhet a falra. Ha meg akad társadalmi segítség szóban, első lendületből felvállalva ezt vagy azt — nem bizonyos, hogy az mind valóra is válik... Az egész táblaíróügy akkor „ugrott össze” bennem őszintén megvallva a valót, amikor nemrégiben Antal András keramikusművész megkért — néznék utána, hogy 1849-ben, Világos után, a nagy történetíró, a balassagyarmati és később ugyancsak Horpácson birtokos Nagy Iván, volt honvédtiszt, hol bújhatott meg, s főként kinél az üldözők elől Alsótoldon. .. A toldiak emléket szeretnének állítani neki, hiszen egyetlen negyvennyolcas ügyük lehetne ez a szál. Ha bújt, feltehetően a Veres-kúriában (ma óvoda) rejtették el az osztrákok elől. de tudvalevő, hogy eljutott és hosszabb időt töltött ugyanebben az időben a közeli Bujákon is. Verset is írt Alsótoldon a kezdeti nyomok szerint, de mindez még újabb feltárást érdemel, bizonyítást, aztán Antal András elkészíti a falunak a táblát, amit sajátos ősi technikával — rakuzással — még mázzal is bevon. S ha népi tudnánk, az égetett agyag ugyanúgy végleges anyagnak számít, miként a bronz vagy a kő, elég csak az etruszk terrakottákra gondolni. Alsótold jövő március 15-re saját ünnepséget tud tartani a mai óvoda falánál, s hogy ebben mi a jó — azt éppen azok mondhatják meg (egyre többen), akik már az idén is honvédsírokat keresgéltek, koszorúztak az identitás megvalósítása jegyében. Talán Szontagh Pál is kaphatna táblát ilyen módon és ilyen egyszerű természetességgel, cseppnyi törődéssel, hiszen Szécsénytől igazán nincs távol Alsótold sem a valóságban, sem az eszmék, ideák világában, sem a gyakorlati lehetőségekben. Nyolcvanöt éve halt meg a követ és díszpolgár, hogy Galcsik Zsolt kérdésére még visszatérjek. S ha már neki lesz így táblája, lehetne Csécsén Fráter Erzsinek, Madách feleségének, az irgalmasoknak az újjászülető gyarmati kórházkápolnában és... T. Pataki László