Nógrád, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-20 / 92. szám
1989. ÁPRILIS 20.. CSÜTÖRTÖK NOGRAD 3 Romhányi Pál igazgató Tollár Ferenc művezető Jávor Gyula lakatos Megszondáztuk a bányagépgyártókat Milyen a munkahelyi közérzetük? Mottó : Az ember munkahelyi közérzetét alapvetően meghatározza, hogy vállalata eleget tud-e tenni a .Vele szemben támasztott termelési és gazdálkodási követelményeknek. — Jobban érzem magamát, minit mondjuk három hónappal ezelőtt, s remélem, még kellemesebb lesz a közérzetem az éves mérleg készítésekor — válaszolja érdeklődésemre Romhányi Pál, az Országos Bányagépgyártó Vállalat salgótarjáni gyárának nem egészen fél esztendeje hivatalban lévő igazgatója. Érthetőek a mindössze 34 éves, gépészmérnök-végzettségű fiatalember lelkivilágában végbemenő változások. Elvégre a mélyponton vette át a jelenleg ötszáz főnyi kollektíva irányítását. Jellemző a válságos helyzetre, hogy a gyár minden eddiginél rosszabbul, 30 millió forint veszteséggel zárta a múlt évet. A nagy múltú munkásközösség két év alatt csaknem 200 millió forint árbevételcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni. Az ok: a pénzügyi gondokkal küszködő hazai szénbányák a korábbinál kevesebb megrendelést adtak, miközben az alap- anyagárak növekedése miatt a költségek megugrottak. A gyártó ugyanakkor nem emelhette termékei árát, tekintettel a vásárlók zilált anyagi állapotára. A kör ezzel bezárult, a végeredmény nem is lehetett más, mint ráfizetés. Ám, nem csak salgótarjáni sajátosságról van szó, az egész vállalatot komoly érvágás érte, nyeresége az egynegyedére mérséklődött. Kérdezem Romhányi Pált: miért kívánkozott a hullámvölgyben lévő gyár igazgatói székébe? — Korántsem önös érdekből tettem. Azért adtam be a pályázatomat, hogy megpróbáljak segíteni. Nézze, most már elárulhatom: korábban foglalkoztam a távozás gondolatával. Olyan állásajánlatom volt, ahol másfélszer annyit kereshettem volna. Sőt, tovább megyek: jelenleg kevesebb a jövedelmem, mint egy évvel ezelőtt volt. Most azonban úgy gondolom: az egyéni érdekemet a közösségi érdek mögé kell rangsorolnom. Nekem ez az első munkahelyem, itt váltam igazi szakemberré. Szeretem ezt a kollektívát, az itt dolgozók megérdemlik, hogy szebb napok köszöntsenek rájuk. Hiszem, elérjük a célunkat... Ennek érdekében nem napi nyolc órát fáradozik az ifjú igazgató, akinek már ez idáig is több hálátlan intézkedést kellett hoznia. Csökkentették a létszámot, s ez a kétkezi munkásokat és a vezetői állományt egyaránt érintette. Sor került gyáron belüli áthelyezésekre, új vezetőket neveztek ki. A munkafegyelem megszilárdítását célozza a számítógépes kártyarendszer bevezetése: munkába lépéskor és munkából való távozáskor mindenkinek muszáj blokkolnia. A termékszerkezet átalakítása is megkezdődött. A kevesebb anyagot és több munkaráfordításlt igénylő gyártmányok kerültek előtérbe. Ezáltal növekszik a jövedelmezőség. Minden új szerződés megkötésekor termékenként állapodnak meg az árban^ s ma már ráfizetéses gyártásra nem vállalkoznak a bányagépesek. Igaz, a régi, megállapodásoknak is kénytelenek eleget tenni. Ez évre a veszteség 20 millió forintra való csökkentését kapta feladatuk a gyár, de az igazgató úgy véli : megszüntethető a ráfizetés. Ehhez 380—400 millió forint termelési értéket kell a munkásgárdának produkálnia. Mivel van elegendő megrendelés, nincs akadálya a merész terv teljesítésének. — Úgy érzem, sikerült visszaadni az emberek hitét — mondja a fiatal kora ellenére elismertségnek örvendő igazgató. — Ma már mindenki bizakodik, s kedvvel, akarással dolgozik. Jómagam különösen hiszek abban, hogy véget érnek a szűk esztendők... Felkeressük a termelés szempontjából döntő jelentőségű lakatosműhelyt, ahol először Tollár Ferenc művezetővel váltok szót. A 45 éves gépésztechnikusnak szintén első kenyéradó gazdája a bányagépgyár. Neki is felteszem a címben szereplő kérdést: milyen a munkahelyi közérzete? — Van munkánk, a gyártás feltételei biztosítottak. Szeretem a gyárat, megtalálom a hangot a beosztottjaimmal. Ezek után csakis jól érezhetem magamat! — feleli a félszáz embert irányító művezető, aki mindössze tavaly decembertől tölti be jelenlegi posztját. Mondom neki: azért csak van valamilyen gondja, baja. — A kelleténél kevesebb a bányagépgyártáshoz speciálisan értő lakatos — közli Tollár Ferenc, aki elkötelezett híve a szakszervezeti mozgalemnak. Többi között főbizalmi, tagja a vállalati bizalmitestületnek. — Így aztán külső embereket, termelőszövetkezeti dolgozókat is muszáj foglalkoztatnunk, akik viszont nem érzik át a mi problémáinkat. Ráadásul az ő magasabb bérük irritálja a mi embereinket. Akkor leszek igazán nyugodt, ha .^önellátók” leszünk szakemberekből. A véletlen úgy hozta, hogy harmadik beszélgető- partnerem is a tősgyökeres bányagépgyártök közül került ki. Jávor Gyula lakatos immár 39. éve hűséges a gyárhoz, sőt a szakmát is itt tanulta meg. Ö is régi szakszervezetes; főbizalmi, tagja a vállalati szb-nek. — A múlt év végén nagyon nekikeseredtünk — feleli közérzetét szondázó kérdésemre —, de mostanra sokat változott a hangulatunk. Nagyon remélem, már az első fél évet is nulla eredménnyel sikerül zárnunk, s akkor megkapjuk az igazgatónk által ígért béremelést. Április elsejétől központilag három-négy százalékkal növelték a bérünket, s ezt júliustól még 8—10 százalékkal tetézheti meg a gyár. Hiszem, ha jobbak lesznek a kereseti lehetőségek, akkor idővel a szakemberhiány is megszűnik. A javuló munkahelyi közérzet a termelési eredményekben kamatozik. Az első negyedévben 85 millió forint termelési értéket produkált a salgótarjáni bányagépgyár, közel 50 százalékkal többet, mint a múlt év ugyanezen időszakában ! Kolaj László Fotó: Bábel László Bérbe adták a nagykanizsai állatkórházat. Az első vidéki magán-állatklinika működtetésére dr. Pálfi József vállalkozott. A fiatal állatorvos csak egy részét hasznosítja az épületnek, nevezetesen a laboratóriumot, a műtőt, a vizsgálót és a panziót, ahol a beteg Ifcis állatokat tartják. A forgalomra — bár a kezelések szabadárasak — egyelőre nem lehet panasza, hiszen még a hét végeken is rendszeresen akadnak páciensei. Magán-állatklinikák Munkája nagy részét a különféle műtétek teszik ki. A legtöbb operációt sérves sertéseken kell elvégezni, az ilyen állatokat ugyanis egyébként nem veszi át a húsipar. Eddigi legérdekesebb esete egy papagáj hasfali sérvének műtétje volt. A kedvező nagykanizsai tapasztalatok nyomán július 1-jétől a zalaegerszegi állatkórház is magánklinikaként működik. Évezredes jövendölés: a szegénység néni légy ki a löldrnl A nincsből lett a pénz? Társadalmi ás létminimum • Városon vagy falun jobb? • Jövedelmünk a megyék átlaga alatt Napjainkban sok szó esik a lakosság anyagi helyzetéről, az életszínvonal', s a fogyasztás mérséklődéséről. A jövedelmek ellentmondásosan alakultak. Miközben a reálbérszint ötödével lett kevesebb az egy évtizeddel ezelőttinél, tovább fokozódtak, szélesedtek az igények. A gazdaság egyelőre még adós a szerkezetváltásból, vagy a termelékenységjavulásból fakadó többletteljesítményekkel. A főmunkából származó jövedelmek hiányát külön keresetek szerzésével a lakosság egy része pótolja, ugyanakkor a legrászorul tabbaknál az állam erősítette a szociális védőhálót. A tett erőfeszítések ellenére újra felszínre került a szegénységgazdagság emberi dilemmája. Úgy vélem, beszélni kell róla, s tenni valamit a szegénység leküzdéséért. Sok ezer évvel ezelőtt azt jövendölték, a szegénység nem fogy ki g földről. Ha bízhatnánk is abban, hogy majdcsak megszűnik e „kóros állapot” a világon, most azt tapasztaljuk, ez az idő nincs karnyújtásnyi távolságban.. Természetesen a szegénység tartalma koronként más és más. Megszabják az anyagi erőforrások, a jövedelemszerzés lehetőségei, a változó igények. Bízvást sokan ismerik Seneca bölcs tanítását, mely szerint nem az a szegény, akinek kevés a vagyona, hanem az, aki többet kíván. Azaz, aki tovább akar nyújtózkodni, mint ameddig a takarója ér. ☆ Mai elanyagiasodott életünkben érezzük a pénz — vagy hiányának — meghatározó szerepét. Karinthy egy szellemes megjegyzése szerint a nincs szócskáiból alakult ki a pén,z szócska. Így bizony a több évszázaddal ezelőtti intelmek legfeljebb amolyan „lelkizésnek” hatnak. A szegénység, s ellentéte a gazdagság nagyon iá létező, jelenvaló kategória, s nem elhanyagolhatók a hozzá kapcsolódó emberi érzületek sem. Tu Fu erről így meditál: szegény vagyok, nincs kocsim, de vannak hű lábaim. Időszerűségéből semmit sem veszített. Azt senki sem tudja pontosan megmondani, hányán élnek a szegénység határmezsgyéjén vagy „küszöbértéke” alatt Magyar- országon, s szűkebb hazánkban Nógrád megyében. Az viszont tény, hogy a korábban meghirdetett életszínvonal-politikai célkitűzésekkel ellentétben a szegények száma és aránya emelkedik. Elsősorban a kisfizetésűek, a nagycsaládosok, a tört és csonka családban élők, az egyedülállók, az alacsony nyugdíjukat beosztó időskorúak, a gyesen, gyeden levők, valamint a pályakezdők és az önálló életet kezdő fiatalok azon csoportja él szűkös anyagi helyzetben. akiknek szülei kevés vagy semmilyen támogatást nem tudnak számukra nyújtani. A sort még ki-ki jövedelmi helyzete és tapasztalatai alapján folytatni tudja, gondolva az alkoholisták családjára, a kábítószert fogyasztókra — és újabban a munkanélküliekre is. ☆ A Központi Statisztikai Hivatal 1984-ben — figyelemmel a nemzetközi gyakorlatra és a hazai lehetőségekre, igényekre — javaslatot készített a társadalmi és létminimum fogalmára, a számítások módszerére és arra, milyen rétegekre, illetve családtípusokra célszerű a számításokat elvégezni. Az így kapott eredmények kettős célt szolgálnak: egyfelől a rászorultság feltárásával a rövid távra szóló szociálpolitikai döntések, intézkedések számára biztosítanak tájékozódási pontokat, másfelől a hosszabb távú életszínvonal-politikai koncepció megalapozásához járulnak hozzá. Ám a statisztika elsősorban átlagokkal dolgozik és az is jogos igénye az embereknek, hogy a kapott információk szerint ki-ki elhelyezhesse saját magét a társadalom igen színes jövedelempalettáján. Mármost tekintsük át röviden, mit takarnak az egyes fogalmak. A társadalmi minimum egy meghatározott összegű számított jövedelem, amely a hagyományos, alapvetőnek minősülő szükségletek kielégítésén túl — figyelemmel a társadalmi, gazdasági és kulturális fejlettségi szintre — lehetőséget ad a már tömegigénnyé vált javak és szolgáltatások szerény mértékű fogyasztására, az önálló lakás meglétét feltételezve. A számok nyelvén kifejezve 1987-ben például az egy főre jutó társadalmi minimum 3410 Ft volt, egy családra aktív keresővel 11 310 forint jutott, ugyanez nyugdíjas családoknál közel 5 ezer forintot, az összes család átlagában pedig 9340 forintot tett ki. Teljesen eltérő a helyzet családtípusionkéní és lakhely szerint is. Azokban a családokban, amelyekben csak az egyik szülő neveli a gyermekét, az egy családra — két főre — számított társadalmi minimum közel 7800 forint volt 1987- ben. Városi házaspároknál, akik gyermek nélkül élnek, mintegy ötödével magasabb, tehát 9180 forint, viszont a községekben élő házaspároknál 7560 forint ugyanannak a mutatónak az értéke. Egy városban élő magyar családnak, akinek két gyermeke van, 14 320 forint a társadalmi minimuma, és különös módon három gyerek esetén sem szárnyalja túl a 14 500 forintot. Erre szoktuk mondani, a harmadik gyerek már szinte észrevétlenül nő fel. ☆ Legalacsonyabb a társadalmi minimum számított mutatója a községekben élő házaspároknál, és ugyancsak falvainkban az egyedülállóknál. Valószínűsíthetően nem az igényeik, hanem a lehetőségeik szerényebbek. Gyakran emlegetjük a létminimum fogalmát, amely kisebb összegű a társadalmi minimumnál. Ez egy olyan mutÜtó, amely tükrözi a folyamatos életvitelihez nélkülözhetetlen javak és szolgáltatások igen alacsony szintű kielégítését. A lakás megszerzéséhez szükséges jövedelmet viszont a létminimum adatai sem tartalmazzák. A szóösszetételből — azaz a lét minimuma — arra gondolhatunk, hogy ettől kevesebből nem lehet megélni. Ez természetesen nem így van.. De az biztos, hogy aki kevesebből él, az nagyon nehezen tengeti napjait. Magyarországon 1987-ben az egy családira jutó létminimum 7700, egy főre vetítve 2810 forint volt. Olyan családiban, amelyben egy szülő egy gyermekével él együtt, összességében 6340 forint a számított küszöbérték. Egy városi házaspár gyermek nélkül 7700, községi házaspár 6040 forint jövedelemnél süllyed a létminimum szintjére. Amíg egy kétgyermekes városi család egy főre számított létminimuma alig több mint 3 ezer forint, három gyermeknél ötödével kevesebb, s legalacsonyabb a községi házaspároknál. Egy kéttagú, falun élő család összjövedelmének 4600 forintot kell elérnie ahhoz, hogy a létminimumuk biztosítva legyen. Hangsúlyozni kell, ezek az adatok 1987-re vonatkoznak, az azóta jelentkező infláció napjainkra tovább emeli nagyságát. A családok szociális helyzetét, pusztán folyó jövedelmeik alapján nem ítélhetjük meg reálisan, bár kétségkívül ez a legfontosabb tényező. Vagyoni helyzetük, lakáskörülményeik, a családtagok kora és egészségi állapota, a családok összetétele, belső kohéziója, a helyi munkalehetőségek mindmind szempontok az egyének és családok helyzetében. És a kevesebb jövedelem is lehet több egy harmonikusan élő, egymást segítő családban, ahol az erők megsokszorozódnak és fordítva, sok pénzből is lehet viszony- * lag rosszul élni' ha rosszul bánnak vele. ☆ A KSH előzetes számításai szerint az összlakosság ötödé élt a társadalmi minimum szintje alatt, és 9 százalékuknak volt a létminimumnál kevesebb jövedelme. Megfordítva az ismert reklámot, ők azok, akik alacsonyabb fordulatszámmal élnek. A fogyasztói árindexszel évenként pontosítva a társadalmi és létminimum alatt élők száma és aránya változik. A lakosság jövedelmi rétegződéséről 1987-ben egy reprezentatív felvételt készített a KSH közel 20 ezer háztartást felölelő mintán. Az így nyert százalékos megoszlásra vonatkozólag megfelelő kép rajzolódik ki Nógrád megyéről is. Nevezetesen az egy főre jutó havi személyes jövedelem nagysága Nógrád megyében kisebb-nagyobb mértékben tér el az országostól. Például 2600 forint alatt országosan a vizsgálatba bevont személyek 6,4 százaléka, Nógrád megyében csak 5,9 százaléka tartozott; 2600 és 4200 forint között országosan 32,3, a megyében 34,1 százalék jutott, 6600 és 8200 forint közötti jövedelemmel országosan 11, Nógrádban 10,1 százalékuk rendelkezik, 10 ezer forint felett egy főre számítva országosan a lakosság 4,7, míg a megyében 2,3 százalékuk keres. Nógrádban a jövedelemszint 1987-ben 4 százalékkal volt alacsonyabb a megyék átlagánál. Ebből arra is következtethetünk, hogy ha nincs is alapvető eltérés a megyék között, azért akad még tartalék, hogy e kismértékű hátrány a jövőben mérséklődjön, elsősorban helyi kezdeményezésekkel, a gazdálkodósban még meglévő tartalékok okos kihasználásával. Dr. Gyöngyösi István KSH Nógrád megyei ^ igazgatója
