Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-13 / 61. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA) XLV. ÉVF., «1. SZÁM ARA: 4,30 FORINT ira*. MÁRCIUS 13.. HÉTFŐ Tulajdonos kerestetik (3. oldal) Csoda — vagy valami más? (4. oldal) Á „mondókaverseny" petárdái (5. oldal) — KlSZ-kiildöltértekezlel Balassagyarmaton és Pasztán Nehéz ma fiatalnak lenni Németh Miklós hazaérkezett Hágából Reggeltől, késő délutánig tartott szombaton- Balassa­gyarmaton a -pártbizottság nagytermében-, a KISZ vá­rosi küld ott é r tekezl ete. Iga­zodva korunk politizáló kö­zegéhez, itt is pezsgő viták­ban fejtették ki véleményü­ket a küldöttek. Elsőként Szokola-i László -titkár számolt be a XI, kongresszus óta végzett munkáról. A belpolitikai helyzet értékelése után ele­mezte a KISZ-en belüli fo­lyamatokat, majd a szerve­zeti élet területi -helyzeté) ismertette. Balassagyarma­ton és vonzáskörzetében 1452 tagja van a KISZ-nek s 1986-től 10 alapszervezel szűnt meg és 2 alakult. A -taglétszám csökkenését há­rom okra vezette vissza-. Az országban romló, -nehezedő gazdasági helyzetben az egyén számára mindnagyob-b teher a megélhetés biztosí- tása. Nem ju-t -ideje, ereje az embereknek a közösségi életre, a szervezetben vég­zendő munkára. A KISZ maga sem tudott sokáig egyértelműen dönte­ni, a tömegszervezet, vagy politikai szervezet dilemmá­jában. A ’80-as évek köze­pétől -megszüntette a K1SZ- tagf el vételi automatizmusa­it, a tagsági viszonya átér­tékelődött, megindult egy belső szelekciós l étszám ­csökkentő folyamait. Sajnos ez nem járt azzal, a hőn óhajtott eredménnyel, hogy a szervezet hatékonysága növekedjék. A beszámolót 17 hozzászó­lás követte. Elhangzottak határozott követelések, meg­fogalmazódtak gondolatok, a pályakezdés nehézségiéiről. Többen felvetették, hogy a NÓGRÁD-ban kevés a helyi információ, az aktualitások­nak több szerepet kellene biztosítani. A résztvevőik szükségesnek tartják egy helyi sajtóorgánum mielőb­bi megjelenését is. Az új la­pot nem tanácsi közlönynek gondolják. Az. előkészítésbe be kell vonni valamennyi szervezetet. összefogásra van szükség. Volt aki hozzászólásában csupán saját helyét, szerepéi ecsetelte. Szinte válamennyi felszólaló mondandójából- ki­tűnt, hogy nehéz ma fiatal­nak lenni. Minduntalan Visz­(Folytatás a 2. oldalon.) Várossá avatták Letenyét Grösse Károly látogatása Várossá avatták szomba­ton a Zala megyei Lete­nyét. A jeles alkalomból délelőtt ünnepi ülést tartott a helyi tanács. A testület tagjain kívül több mint 200-an — helybeli lakosok, és vendégek — jelentek meg a művelődési ház nagyter­mében. Az elnökségben he­lyet foglalt Grósz Károly, az MSZMP főtitkára is. Ünnepi beszédet az új­donsült város tanácselnöke, Rostonics László mondott. Felelevenítette a már az ős­korban is lakott település történetének legfontosabb eseményeit. A városalapító okiratot — elismerő szavak kíséreté­ben — Grósz Károly adta át a tanácselnöknek, aki a város díszes kulcsát nyúj­totta át a főtitkárnak. A békemozgalom tartalmi és szervezeti fejlesztéséről tanácskozott az Országos Béketanács szombaton dél­előtt a Magyar Tudományos Akadémia épületében. A kidolgozandó program­ról folytatott vita során többen is javasolták széles társadalmi alapon nyugvó, valamennyi együttműködni kész szervezetnek, csoport­nak lehetőséget adó, koalí­Grósz Károly a nap to­vábbi részét is Letenyén töltötte. Séta keretében ke­reste fel az ifjú város új létesítményeit, a gyógyszer- tárat, az ABC-áruházat és a házasságkötő termet, majd pedig a határállomáson tett rövid látogatást. Ebéd után politikai nagy­gyűlésen vett részt a párt főtitkára a leendő furnér­üzem műhelycsarnokában. Mintegy 3000 hallgatója előtt az MSZMP megúju­lási törekvéseiről, kibon­takozást segítő programja­iról, társadalmi, politikai és gazdasági életünk aktu­ális kérdéseiről szólt. Prog­ramjának zárásaként pedig megtekintette a csaknem fél- milliárd forintba kerülő, korszerű üzemet. ciós, demokratikus alapon szerveződő Magyar Béke­szövetség létrehozását. A testület úgy határo­zott, hogy programtervezetét nyilvánosságra hozza. E do­kumentum lehet az alapja a különféle társadalmi szerve­zetekkel tervezett egyeztető megbeszéléseknek is. Az OBT támogatta a jú­niusi országos békekonfe­rencia megrendezését. IPU-képviselőnők tanácskozása Csaknem nyolcvan ország női törvényhozói tanácskoz­tak vasárnap Budapesten, az Interparlamentáris Unió (IPU) 81. kongresszusán ák megnyitását megelőzően. A több, minit 110 ország képvi­selőit, szenátorait magába foglaló, százéves szervezet egyhetes tanácskozása hét­főn kezdődik a magyar fő­városban. A hétfői ünnepé­lyes megnyitón! Straub F. Brúnó, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke köszönti a törvényho­zók küldötteit. Az ÉMÁSZ Béke bíigádja A kollektíva jövőre ünnepli megalakulásának 35. évfor­dulóját. A brigádnak Ká­rász Eándor villanyszerelő a vezetője. Cered község ha­tárában üzemzavar-megelő­zési tevékenység során, fa­kivágási és gallyazási mun­kálatok végzése közben kap­tuk lencsevégre a brigád négy tagját Pálkerti Lajos csoportvezető (jobbra fent), Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés tulajdonosa, 1987- ben a 40 éves törzsgárda cí­met is elérte, mellette Guti Miklós villanyszerelő lát­ható. Jobbra lent iSzumut- ku András és ifj. Krucskó László, a fiatal generáció képviselői. Gyurkó Péter képriportja Hz Országos Béketanács ültse Nyilatkozat a környezetvédelmi csúcstaiálkozérél Szombatom délután 24 or­szág állam- és kormányfői — köztünk hazánik nevében Németh Miklós, a Minisz­tertanács elnöke —, illetve megbízottaik aláírták a há­gai nyilakqzatot a föld, az étet, a természetes környe­zet védelmének erősítéséről. Ez az ENSZ-beni és a nagy­hatalmak részvételével vár­hatóan létrejövő további tár­gyalások nyomán lehetővé teheti egy nagy felhatalma­zású környezetvédelmi szer­vezet kifejlesztését. A felhívást kidolgozó há­gai értekezlet a holland ki­rályi palotában szombat dél­után 14.00 óra után kezdődött azt követően, hogy Beatrix királynő ebédet adott a megjelent magas vendégek tiszteletére. A délutáni ünnepélyes ta­nácskozást Ruud Lubbers holland miniszterelnök nyi­totta meg, majd szót kapott valamennyi aláíró ország képviselője, továbbá az euró­pai közösség bizottságának elnöke, Jacques Delors, va­lamint több nemzeti környe­zetvédelmi szervezet képvi­selője. Ezután került sor a nyilatkozat aláírására. A francia abc sorrendjében a következő 24 állam vezetői, illetve megbízottaik látták el az okmányt kézjegyükkel. A konferencia szervezői végül nemzetközi sajtóérte­kezletet tartottak. Ezen Lub­bers holland, Brundtiand norvég és Michel Rocard francia miniszterelnök, Mit­terrand francia és Houphou- et-Boig:ny elefántcsomtparti elnök válaszolt többek között a tudósítók kérdéseire. (Folytatás a 2. oldalon.) Spórolásból a lakosságnak jeles Iparcikkből is az olcsó a kelendő Konyharuha a lepedőből — Otthon készül a pulóver — Használt ruha is lesz ? Fegyelmezetten) spórolunk mi egyebet is tehetnénk? A bennünket sorozatosan ért ártraumák ultán újra átren­deztük a családi büdzsét, s messze a sor végére kerülték az elhalasztható kiadások. A ruházat, az iparcikkeik egy része feltétlenül ezek közé tartozik. Nincs hát könnyű helyzetben az ipar­cikk-kereskedelem. Sohasem volt ennyire iigaz, mint ma. a vásárlók zöme az olcsó, de még elfogadható minősé­gű árut keresi, kisebbik ré­sze viszont a1 luxusszámba menő holmik után kajtat. A forgatóm alakulását a/ előző évihez szokás vi­szonyítani, a tavalyi esztendő első két hónapja azonban a Nógrád Kereskedelmi Válla­lat esetében sóm reális vi szonyítási ál'ap. Az azt meg előző év Végi .félvásári isi csúcs következtében iaiz ipar­cikkboltok csaknem üresek voltak, s az árufelt öltés is késett a téli viszontagságok, valamint az új adórendszer­re való áttérés miatt. Az irreálisán szerény bá­zishoz viszonyítva a Nógrid* kér januárban és februárba í folyó áron számolva bő 11 százalékkal több ruhát, s csaknem 30 százalékkal több vegyes iparcikket adott eL A két hónap közül a, január bizonyult erősebbnek, a feb­ruári forgalomnövekedés fo­lyó áron véve is csupán hat­százalékos volt. Az áriad jX felfelé ívelését figyelembe véve, az értékbeli emelke­dés voltaképpen csöxkenö mennyiségi eladást takar. A kereslet-visszaesés jel­lemzi a Pécskő Uzletház konfekcióosztályát is. Az év első 'két hónapjában mintegy 10 százalékkal ke­vesebb árut adtak eL jólle­het forintban számolva bő hétszázalékos a fejlődés. Az egészen olcsót és a különle­gesem finom minőséget ke­resik a vevők, a középáras termék a legkevésbé kelen­dő. Míg tavaly ;az ötezet fo­rintos férfiöltöny is drágá­nak számított, idén a kilenc­ezer forintos sem ritkaság. Jellemző a vásárlói szoká­sok „átlényegülésére” a csi­náld magad mozgalom roha­mos terjedése. Lemérhető es a lakástextil-, méteráruosz­tályok forgalmának bővülé­sén is. Az olcsó lepedővász­nat például1 felszabják a ve­vők, és konyharuhát varr­nak belőle otthon, így fele áron jutnak a töriilgetőkhöz Kényszerszülte népszerűség­nek örvend az otthoni kötö- getés is, meglátszik ez a fo­nalak hatalmas keresettsé­gén. A Nógrádker — tudomásul véve a fogyasztói vásárlóer'i korlátáit — mindén lehetősé' get megragad az olcsó hol­mik beszerzésére. A Felsőru­házati Kereskedelmi Vállalat alkalmi részlegétől olyan áru­kat vásárol nagy tételben, melyek a gyártótól osztályos minőségű jelzéssel kerültek ki. Ezeket aztán a krajcáros és az olcsó áruk boltjaiban hozza forgalomba. Osztályos minőségű holmit egyébként más üzletek is rendszeresei kínálnák. A Ruhakaren balül létrehozott krajcárosbolt-há- lózatban — a megyében Sal­gótarjánban és Balassagyar­maton viain. ilyen — olcsó kínai, távol-keleti árukat is lehet vásárolni. Amí olcsó, az még nem nem lehet irosisz minőségű. A Nógrádker kiterjedt üzleti kapcsolatokkal re delkez ik szállítópartnereinek száma meghaladja a 600-;at, ez azon­ban nem lehet akadálya an­nak, hogy valamennyi üzlet­be kerülő áruját bevizsgál­tassa a Ruházati Minőségel­lenőrző Intézettel. A vizsgá­lati eredmény alapján álla­pítja meg a minőséggel ará­nyos árat. Még előkészítés alatt van de azért örömmel tudatjuk a hírt: a Nógrádker a lakos­ságtól felvásárolt használt ruhák értékesítésével is bő­víti profilját, szándéka sze­rint a Bizományitól verseny­képesebb áron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom