Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-11 / 60. szám

Az utazás vége

Ábel Olga útijegyzeteiről

Ez a citromsárga fedelű könyv 1934 óta a 25. jubileumi EPOCHA-kö- tet. A Benamy Sándor író által indított, napjainkban részben újra kiadott könyvfolyam a fok- ról-fokra jobbra tolódó, végül nemzeti — és általános erkölcsi — katasztrófában torkolló úgynevezett „kereszténynemzeti” kurzus légkörében a haladó európai szellemiség ébren tartását segítette a szépirodalom és a fürgébb közírás, pengeéles publicisztika eszközeivel egy morálisan is mind jobban elszennyeződő közegben. Hogy milyen nagyfokú volt e korszak • lélek- és tudatszennyezése. azt mi sem bizonyítja jobban, mint a napjainkban ismét Változatlan vagy „szalonképesebb” formába jelentkező előítéletek fölbukkanása a. honi szellemi, irodalmi élet zavarodottsága közepette. Olyan ez. mint valami atomrobbanás, amelynek következtében hosszú évtizedek után is növekszik a jód- és céziumszint növényben. állatban, emberben. Bizony, a morális szeny- nyezés felezési ideje is végtelenül hosszú. Vajha fölfognák ezt az írástudók.

Talán azért is olyan üdítő a mai tudás birtokában is újra olvasni ezeket a könyveket, mert közben nem kell minduntalan a szerecsenmosdató vagy önigazoló csúsztatásokra figyelni, amelyek oly el- kedvetlenítővé teszik gyakran a még egyébként fontos műveket is. Előfordulhat persze, hogy hallgatni utólag is arany, valamely szerzőnek, az olvasó számára azonban csak fárasztó. Tehat szeretem az EPOCH A-köny veket.

Vidám a 25. jubileum kötet, Ábel Olga Tanulságos utak 3 kontinensen című könyve. Sajnos, posztumusz könyv, ráadásul egy bizonyosan hamis, ám létező szellemi arisztokratizmus jegyében — én inkább sznobizmusnak gondolom — „csak” útijegyzet. Amit még tüchtig, azaz „rendes” írónak sem nagyon néz el a kényes Ízlésű irodalmi közvélemény, hát még annak, aki újságíróként élt. Magam is e „könnyűlovasság” tagja lévén természetesen megértem a lenéző legyintéseket, csak az általánosításokat nem.

Ábel Olga a jó lovasok közé tartozott. Erdélyben Maros-Torda megyében született, iskolai tanulmányait Marosvásárhelyt és a kolozsvári Marianum- ban végezte. Budapestről előbb az úgynevezett utódállambeli napilapokat tudósította, később belső munkatársként egy évtizedig a Népszavánál dolgozott. írói munkásságát szociográfiákkal kezdte. Nemrég aratott nagy sikert a Magvető Tények és tanúk sorozatában megjelent Egy újságírónő magánjegyzetei című könyve. A többi között ö fordította magyarra Eca de Queiroz portugál író Amaro atya bűne, Upton Sinclair A szerelem tövises útja című regényét. Sokoldalú és mély műveltséggel rendelkezvén megengedhette magánok a szólás egyszerűségét, ami — tudjuk — az irodalomban, a művészetekben nem kezdet, hanem következmény.

így csak az tud élni, járni-kelni az országban, a világban, aki e század különböző előjelű irracionalizmusai közepette és azok ellenére is otthon van a világban, mert tudása az emberről nem a napi aktualitások és divatók ismeretében merül ki, jóllehet ezeket is ismerte, hanem az emberi kultúrák .— mindenekelőtt ezek európai változatai — lényegi egységének birtoklásában, s az ebből következő bölcs életszeretetben, a humánum megtartó ere-, jében. Ebben a könyvében három kontinensről, Európáról, Ázsiáról és Amerikáról cseveg, de Benamy Sándor szavaival élve immár egy negyedik, szférikus kontinensről”, hiszen a hűságes társ „időtlen időbe” távozott. És mintha ez a negyedik végtelen földrész, maga az idő is ott csillogna a félszáz 4 evilági útirajzban, maga a történelem, a világ, az ember sorsa.

Utazni jó. De tudni kell, nemcsak a világ végtelen egyetlen szoba is lehet maga a végtelenség. Sőt, egyetlen pillanat. Ábel Olga tudta az utazás lényegét, amelyhez nemcsak a kontinensek egyébként szükséges bejárása tartozik, hanem az otthoni bútorok, kancsók, vázák, szőnyegek, emberkéz alkotta tárgyak ismerete is. ,,S az ablakon túl a fák, az ég, az antilop felhők! Örökké bámulhatod” — írta.

Minden igazi utazás így kezdődik és így ér véget. A többi áradás. Valószínűleg ez lehet maga az élet.

(bte)

A Dél-Morva nagyvárosban, Brünnben, nagyon sok magyar turista megfordul. Érdemes megnéznünk a város központjától 5 km-re lévő Brnenska prehradát, a brünni gátat és tavat, amely a helyiek kedvenc kirándulóhelye. Az 1936-ban épített gát, amelyre 116 lépcsőn jutunk fel a Svratka folyó vizét fogja fel. A 8 km hosszú, 200—1200 m széles tó a vízisportok igazi paradicsoma. A szemünk előtt vitorlások, csónakok siklanak, s a partokon fürdözők százai.

Hajóra szálltunk és csaknem három órán át, nyolc kikötőt érintve pásztáztuk végig a brünni tó partját. A gáthoz visszaérve, gyalog tettük meg az utat visszafelé, a város centrumába induló 10-es villamoshoz. A zsilipből átengedett víz pár száz méter után újra sebes folyásúvá alakítja a

Svratka folyót, amelynek partjain pisztrángozó horgászok várnak a Zsákmányra.

Brünn nagyon sok látnivalót ígér. Mindenképpen keressük fel a Húsz János sugárút szomszédságában, Spilberk várát, amelyhez fákkal és bokrokkal övezett sétaúton juthatunk fel. Már a bejáratnál a vár falán tábla fogad magyar és cseh felirattal ;

,.A magyar hazafiaknak, akik a vár börtönében szenvedtek a nemzeti függetlenségért és haladásért. A magyar nép 1964.”

A XVII. és XVIII. században híres börtön volt a vár, s Európa számos országából raboskodtak itt hazafiak, politikai foglyok. A nyirkos cellák, kínzókamrák ma is döbbenetét keltenek. A magyar jaku- binus mozgalom leverése után várfogságának egy részét itt töltötte Kazinc/.i Ferenc. Külön emlékszoba őrzi a nagy magyar író itt töltőt* éveinek dokumentumait. A cellákban lengyelek, olaszok, franciák raboskodtak. Itt halt meg Gavrilo Princi a szarajevói merénylet elkövetője is. A második világháború alatt a hitleristák, a cseh és szlovák hazafiak ezreit kínozták a vár falai között.

Visszatérve a városközpontba, megnézhetjük a szebbnél-szebb gótikus és barokk templomokat. Amit nem szabad kihagyni: a

kapucnisok terén áll a Zsugorított barátok temploma.

A belépéskor magyar ismertetőt is kérhetünk és kapunk is. A kriptában 200 éve eltemetett szerzetesek kiszáradt, mumifikálódott tetemeit láthatjuk. Ide temetkeztek a városi előkelőségek is és «külön teremben, külön koporsóban fekszik a pandúr ezredes: báró Trenk Frigyes.

Mindenképpen kóstoljuk meg a brünni sört. Kiskocsmák, éttermek — a Vidám Hóhértól az Intercontinental Szállóig — mindig szívesen látják á magyar vendéget. Összeköthetjük brünni kirándulásunkat a gépipari vásárral és a motorsport kedvelői a Csehszlovák Nagydíjért folyó EB-futamot is megtekinthetik, amelyet az idén sorrendben 39. alkalommal rendeznek meg. A magyar motorsport kiválósága. a felejthetetlen Drapál János itt, Brünnben két EB- futamot is nyert.

Kép és szöveg: SZ. !..

Beszélő tájak

Egy „proletárius” horpácsi nyughelyén

A katolikus temető szomszédságában a hirtelen márciusi tavaszban gőzölög az őszi szántás. Füvek serkennek kis csomókban és néhány ágon rügy bújik elő. Március idusa Horpácson makacs derűvel köszönt „visszajön a nyár is..” A tavasz itt nem a zászlólengések színhelye, itt a kikelet. csendben zajlik, távol a mai „csaták”, tegnapi ellenségeskedések, mai szájtépések csinnadrattás világától. Nagy Iván történet- tudósunk és felesége Csató Mária sírját keresem. Elkésetten jövök. Tavaly kellett volna, tavaly volt kilencven éve annak, hogy Nagy Iván meghalt és nyolcvan éppen annak is, hogy küzdő (de csendes, de •drámai küzdelem!) életének társa. Csató Mária elment.

Az elmúlt évben valahogy nem volt fül arra, hogy valami szerény módon mégis meg ,kellene emlékezni Nagy Ivánról és társáról.” S most, hogy rövid keresgélés után a három kőoszlop előtt állok — láthattom azt is, hogy soha nem volt figyelem, erő és összefogás a balassagyarmati, az akadémiai, a horpácsi tudós sírjának méltó fenntartására! Három kő áll egymásmelleit, két szélen két ' nagyobb, középen egy alig fél méter magas, mindhárom alatt Nagy famíliabeliek porladnak. Nagy Iván műkő (műmárvány, öntött valami, körömmel karcolható- an puha anyag) emlékoszlopa az út felőli szélső „Felső Győri Nagy Iván 1824— 1899” felirattal, de már a kőkészítő neve nem olvasható. Mellette a kis márványon jobban olvashatóan Nagy Boldizsár, Ilonka. Halálozásuk éve közös: 1868. (Nagy Iván hirtelen, szinte egy időben, torokgyíkban halt gyerekei, a családi tragédia hatalmas első ütése) s aztán a nagyobb gyerek dr. Nagy Aladár, aki 1854- töl élt 1890-ig... De itt első nekifutásra sehogy sem találjuk (horpácsiak segítenek) a feleség és anya, Csató Mária sírját. A két nagyobb kő egymástól távolodó dőlésszöget vett fel, az egyik az út felé hajol a másik a temetői nagy kereszt felé, de mindkettő egyben a földnek is bókol. Ha nem teszünk valamit — élőbb- utóbbi ledől.

Nagy Ivánék nem horpácsiak. A horpácsi nép valójában alig-alig tud valamit róluk. A tudós élete vége- felé pihent meg itt torokbajával kínlódva, egykori házát tudtommal rég elbontották a kapzsi kezek, s lehetett idő, amikor maga Nagy Iván és mind az, amit a segédtudományok területén a családtörténetírásban, a címertan összegezésében életében végzett .— titkolni való szégyennek számított. A régi uralkodó osztály „reakciós érdekvédelmének és az árja-germán fajelméletnek'' undorító? produktumaként. Ma „Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal”, tizenkét plusz egy kötetben díszes kiadásban újra a hazai könyvkereskedések kirakatának büszkeségei. Holott soha nem lehe~ tett a magyar történelemről Nagy |Iván nélkül írni úgy, hogy az események és a szereplők összefüggését elhagyhattuk volna. Ehhez, negyvennyolcas szerepéhez, kétkötetes, Utólag, emlékezetből írt kordokumentum értékű naplójához, a balassagyarmati múzeum megalapításában szerzett érdemeihez, hatalmas és a városnak hagyatékozott dokumentumok, könyvek értékéhez képest méltatlan ez a sír ott Horpácson. Nevében honismereti pályázat zajlik, családtörténete nélkül röviden szólva

nem létezne értelmes történetírás, hiszen hogy is lehetne leírni bármit is. ha nem tudjuk (vagy többféleképpen tudjuk, ami még roszabb), hogy a történet szereplői miként állnak kapcsolatban magával a történettel és. egymással...

Állok a süppedt, gazos kis halom előtt Horpácson, és arra gondolok, amit az imént mondott valaki a Mikszáth-kúria szomszédságában élő gyermeknevelő intézetlek közül „Szontagh sírját a mi gyerekeink gondozzák...” Nevelőintézeti gyerekek akik „problémások”. járnak rendszeresen a valamikor ugyancsak horpácsi Szontagh Pál (halála után Mikszáth Kálmán vette meg „domíniumát” és építette fel saját kúriáját Szontaghé mellett) fekete márvány siroszlopához.

Madách Imre egyetlen, mindvégig, haláláig jó barátjára tehát legalább néz valaki. A szomszédos Mik- száth-sírokat az evangélikus temetőben egy horpácsi gondozza. feltehetően a család felkérésére, de nem is ez a fontos ebben sem.

Nagy Jván és három gyereke valahogy nem érdemesül a közfigyelemre. Neki nem jut felpártoló kis közösség, Iszakmai vagy más társulat, ide inem jut figyelem sem az Akadémiától, amelynek évtizedeken át volt munkása, s akit Márki Sándor éppen az Akadémia nevében búcsúztatott. őt, most újra érdemes idézni, hogy még érthetőbb legyen a kép:

.,A kik közt született, élt halt: la kiknek és megyéjüknek történetét megírta: a kiket legnagyobb kincsének: könyveinek, kéziratainak, régiségeinek örököseivé tett: és a kiknek vármegyei székhelyét ezzel egyszerre tudományos központtá emelte: Nógrádvár- megye nemeseinek > méltó ivadékait kérem. indítsanak mozgalmat: hogy Ba- lassa-Gyarmaton a megye nagy fiának, a haza nagy költőjének Madáchnak szobra. 'mellett emléket állítsanak megyéjök másik jeles fiának, á nemesség történetírójának. Madách barátjának, Nagy Ivánnak. És írassák a neve alá azt, a mit Horátiusszal ő tartott: .,Privatus illis sensus erat

brevis. Commune magnum” Vagyis: ..A regi polgár kincse kicsi vala. / Nagy a hazáé”.

A vármegye nemesei ma azok lehetnek, akik újra tettekkel érdemlik ki az emberi jelzőt.

Hát, ezzel, hogy állunk? — ez itt a kérdés.

Ma talán a cselekvő emberség-nemesség ol.v kicsi, mint volt vala a régi polgár kincse és ezért a hazáé sem igen nagy. De sokkal nagyobb a folytonos vesztése mindannak, ami értéit, legyen az tárgy vágy táj, szellemiség vagy hagyomány. A legnagyobb csata- vesztés mégis a szálak elszakadása a folytonosságban, a gondolkodásban és minden másban. Így lehet kor, amikor Nagy Iván a földbe süpped, amikor pedig nem kellene már. így lehet idő, amikor a nemzeti ünnep a széthúzás? ünnepének mutatkozik. Amikor egymás ellen ünnepelve járkálunk: hol lehetne valami .függetlent " végrehajtani?! Miközben Nagy Iván és sok mindenki más. .jobb emlékezetre édemes, nemesebb utódokra régtől érett haló porait széthordja a tavaszi szél. önmagát prole- táriusnak nevezte a horpácsi. Aki tollából s nem vagyonából él. Vagyonát is a köznek adta.

T. Pataki László