Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-04 / 54. szám
4 1989. MÁRCIUS 4.. SZOMBAT NOGRÀD Ahol Hont három napig füstöl a kémény Ügy véljük, -kevés anyának adatik meg olyan boldogság, mint a Nógrádme- gyerben élő Bangó József Gezánénak. Nemrégiben ötvenkét hozzátartozója köszön^ lőtte hatvanadik születésnapján. Természetesen első. ként a férj, aztán a hét gyerek (két fiú és öt lány), majd harminc unoka és tizenhét dédunoka szorongatta meg a mamát, akit' az élet cseppet sem szoktatott hozzá az efféle hivalkodáshoz „úrimurihoz” . . . Mindig a háttérből, kormányozta az övéit, ám a gyeplőt egy pillanatra sem adta ki a kezéből. Bangóék irigyelt emberek Megyeiben és nemcsak a ci. gúnyok között. Sok magyar is összesúg a hátuk mögött: ezeknek ugyan miből telik? — Miből, no miből? — emeli fel a hangját a házigazda. Bangó József Géza. — Abból kérem, hogy becsületesen dolgozunk, nem iszunk, nem kártyázunk, a pénzt nem herdáljuk el fél nap alatt. Soha nem tartoztunk azok közé, akiknél há. rom napig füstöl a kémény, utána meg vakaróznak, sopánkodnak . . . — Már az ötvenes évek elején is feltűnhetett a mi életünk másoknak, mert — jól emlékszem — beállított ide akkortájt is egy újságíró, és arról faggatott, hogy csinálom én, hogy a hét gyere, kém tiszta, szépen öltözött, hogy mindannyian, rendesen járnak iskolába, meg hogy a tanácson is azt hallotta, a Bangóék nincsenek segélyre utalva, megállnak azok a saját lábukon — meséli az asszony, mire a férj ismét rákontráz: — Most mondja meg, miért olyan nagy dolog, ha valaki cigány létére becsülete, sen, tisztán él, ha felfelé törekszik és nem akar lemaradni a fejlődéstől. Persze tudom, hogy miért van ez! A népek úgy tartják: ha ci. gány, akkor rosszfajta, ha cigány, mind egyforma. A múltkor i,s nézem a tévében, mutatnak egy telepet, rogyadozó viskók, kidőlt kerítés, züllött cigányember, rongyos lurkók körülötte. Nagyon szégyelltem. Miért mindig a rossz példákat ke. resik, amikor jóból is akad egyre több? És ennek mi a titka? Bangóék szerint nincs benne semmi ördöngösség. Negyvennégy évvel ezelőtt háza. sodtak össze, semmi nélkül. Bangó József Géza tizenkét évet dolgozott le a salgótarjáni acélgyár öntödéjében, aztán harminc évig a Volánnál volt kocsimosó, innen ment nyugdíjba. — Azt tegyük hozzá, hogy 14 éves koromtól hegedülök, lakó da 1 m akb a n, m ulat.súgo k - ban, ahová hívnak. Ez egy kis pluszjövedelem a családnak. No meg azt is tegyük hozzá, hogy a Volánhoz a nyugdíjazás után is visszahívtak. Büszke voltam rá kérem. Hogyne mentem volna. A feleség, Annuska dolga a gyereknevelés, a ház körű. li munka volt. — Meg minden — veti közbe. — Kapáltam, kertes munkát végeztem, csipkézni jártam, disznót öltem, eladtam, spóroltam, ahol csak lehetett. Sokszor zsír nélkül főztem az ebédet. Egy kis paradicsomleves, kifőzött tészta, rá a parasztoktól vásárolt tízforintos lekvár, a többi pénz ment a gyűjtésbe. Ez segített ahhoz, hogy az első házunkat fel tudtuk építeni. — Miért, nem csak egy házat építettek? — Építettünk mi vagy né. gyet, a mostanival együtt. Ahogy nőttek a gyerekek, férjhez mentek, fedél kellett nekik, jöttek, kértek, anyám segíts! Hál’ istennek mindig volt miből. A legkisebb lányom Tarjánba vágyott, adtam neki ötvenezer forintot, fizessen be tanácsi lakásra. A másiknak 28 ezer forintos bútort vettem, kelengyét, még lakodalomra is futotta. Amit meg a tisztaságról, a rendről mondanék : az nem kerül pénzbe, azt az ember vagy vágyja vagy se ... Én mindig vágytam, otthon az anyámnál is ezt láttam. Egy kis Ultra, egy kis munka, aztán jönnek a kérdezők: mitől olyan tiszták ezek? Valljuk meg őszintén, a spórolásba az is besegített, hogy a férj a kocsmákat mindig is elkerülte, hazaadta a fizetést egy szálig. — Az már igaz — bólogat Bangó József Géza —, nekem mindig csak a fizetési cédula maradt, ötezer forint nyugdíjból élnek. Gyerekeik szorgalma, san dolgoznak, saját házakban laknak. De azért a leg-/ zajosabb mindig a szülői ház, itt a Petőfi út végén. Hogyan lesz ezután? — Ahogyan eddig. Spóro. lósan. Kétezer a kosztra, a többi meg . . .-4 ... a többi meg az asz- szony párnája alá — ékelődik a férj. — Mert még ma is a fogához veri a garast az én asszonyom. A szokás nagy úr kérem ! — Dehát még mire? — Soha nem lehet tudni, mikor áll elő valamelyik gyerek vagy unoka: mama, tudnál pénzt kölcsönözni? S akkor én azt mondhatom : persze, hogy tudok . . . — ria — /-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------X Kossuth-nóták március 15-re Üjra megjelent az árnyék a falon, ami azt jelenti, hogy süt a nap. A kettő együtt jár. Március, 15-re készül az ország népe. Még nem tudni, ki hogyan ünnepel, együtt vagy külön? A salgótarjáni Düvő együttes mindenesetre együtt van és együtt is muzsikál majd ezen a szép ünnepen. Otthonuk, a táncház előtt próbára gyülekeznek. Az ünnepre Lenin- városba várják őket. Kapcsolatuk a várossal már hatéves, az ottani Pántlika néptáncegyüttes kísérő zenekaraként is dolgoznak. Legutóbb velük jártak Törökországban. Még az ünnep délutánján Palotáson lesznek, a Kenderike gyermektánccsoportot kísérik. Máshová is elmennek muzsikálni Nóg- rád megyében. Kossuth-nótákat, katonadalokat adnak majd elő. Katonás menet címmel tematikai összeállítással is közönség elé lépnek ezen az ünnepen. Ebben hangzik el: „Szántják az erdei utat, viszik a magyar fiúkat, Viszik, viszik szegényeket, szegény magyar legényeket. Kit lefelé, kit felfelé, de nem a hazája felé...” Az ünnepi összeállításban a magyar nyelvterület különbö/ő részeiből való nóták szelepeinek. (te) V ____________________ R . Tóth Sándor felvétele ______________________________/ I dősek klubja Monton Bizalmat kapott a régi vezetés Múzeum barátok közgyűlése Salgótarjánban Szélsőségektől sem mentes világunkban hallani olyan kegyetlen, hideg mondatokat is, hogy az öregek eltartása nyűg. Hadakozni kell az ilyen kijelentések ellen. Nem csupán azért, mert a kor tiszteletet parancsol. Még csak azért sem, mert mi is megöregszünk egyszer. Hanem — talán nagy szavak? — a munkás, dolgos élet tiszteletéért! Szerencsére az idősekkel való törödős sokak szívügye társadalmunkban. Szaporodnak a klubok és a szociális otthonok. Bár, sokszor a pénzszűke megbéklyózza a tenni akarók kezét. Honion tizenegy éve működik a Drégelypalánki Községi Közös Tanács támogatásával az idősek klubja. Volt olyan időszak,' amikor 22-en laktak az épületben — ma 15-en vannak. Az átlagéletkor nagyon magas, szinte mindenki a nyolcvan felé közelít. Szeretnek itt lenni az emberek, mégis akinek van hova mennie, at fél évre is eltűnik olykor. Reggel nyolc órától délután négyig gyorsan elszalad az idő. Felolvasásokat tartanak, diafilmeket vetítenek. A téesztől kaptak egy magnót és hozzá kazettáJancsovics Józsefné, a klub vezetője felolvasást tart. kát. Ugyancsak ők juttatnak az időseknek ivólevet. Karácsonykor, anyák napján a helybeli és drégelypalánki iskolások műsorral kedveskednek a klub tagjainak. Tavaly kirándultak is — a közeli Csitárt tekintették meg. Énekelgettek, megcsodálták a kis kápolnát. Jancsovics Józsefné, a klub vezetője mondja, hogy az egyik idős asszony, Margit néni rosszul lett, nem bírta az utazást. Pedig az idén is mehetnének a téesz buszával, de nem mernek elindulni. Félnek, hátha valaki megint megbetegszik. Kéthetente rendszeres orvosi vizsgálaton esnek át az öregek. Csend van a társalgóban, a cserépkályha „pöfékel”, ontja a meleget. A falon kézimunkák bizonyítják, hogy még mindig ügyesek a honti idősek klubjának koros látogatói. Bár, néha fogytán a türelem hozzá. De a klubban, együtt jól érzik magukat az emberek. — át — Fotó: Rigó Tibor A tagok a kiállításmegnyitókon, múzeumi rendezvényeken is rendszeresen megjelentek; részt vettek a csesztvei Madách irodalmi napon is. A múzeumbarátok a gyűjteményeket 32 fényképpel, 84 diával, 17 dokumentummal gyarapították. A közösség idei előadásai szintén a tagok aktivitására épülnek. Íme néhány téma: eltűnő kőbányászati emlékeink (Prakfalvi Péter), mozaikok Salgótarján sportjának (Szabó János) és egészségügyének történetéből (dr. Fancsik János), a Pécskő utca arcai az elmúlt 60 évben (Baráthy István). A Nógrádi Sándor Múzeum alapításának idei 30. évfordulója alkalmából tárgy-dokumentum-fény- kép gyűjtő pályázatot hirdettek meg a múzeumbarátoknak. Február legvégén a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban találkoztak az 1981-ben alakult és 1983- tó! bejegyzett jogi személyként működő múzeumbaráti kör tagjai, hogy értékeljek a tavaly végzett munkát, megvitassák az ez évi munkatervet. Dr. Várkonyi József, a kör elnöke üdvözölte a megjelenteket, akik a 99 fős tagságot képviselték. Elhangzott, hogy a múzeumbarátok 10 alkalommal találkoztak a hónapok utolsó hétfőjén, s többek között az alábbi témákkal foglalkoztak: a nógrádi szén- vasutak története (Magyarfv Károly), a salgótarjáni ipar- testület a két világháború között (Baráthy István), 120 éves az SKÜ (Liptay Péter, Halász Árpád), környezetünk története, eltűnő értékeink (Fekete László, dr. Nyíri László, Prakfalvi Péter, Varga Ferenc). Az említett színvonalas programok értékét külön emeli, hogy az előadók a kör tagjai voltak. A kör védnökséget vállalt a november 13—december 31. között megrendezendő Polgárok, művészek Salgótarjánban című kiállítás fölött, • azaz segítenek Fayl Frigyes, Bóna Kovács Károly, Bátki József müveinek gyűjtésében, felkutatásában. Az értékelő, feladatmeghatározó közgyűlés utolsó napirendi pontja a „tisztújítás” volt. A közgyűlés, ellenszavazat nélkül, továbbra is bizalmat szavazott dr. Várkonyi József elnöknek, valamint az eddigi vezetőségnek (új tagja Sztermen. Ildikó tanárnő) és a szám- vizsgáló bizottságnak. Hidváry István Hollókői csendélet —RT—
