Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-31 / 76. szám
CDDDT CDHDT ZZZ - » - » O DADT ■ orUn 1 OrUn 1 < xSNX\XXXNN\SXXXNX\\\\NXXXXXXXXXX\\XXXXNXX\\XXX'^X\XXXXN\XSXXXXXXXXXXX\XXXXSXXXXXXX\'XXX\\XXx'^XXXX\.X\XXXXX'X\XX\X\'.X'x-. x. X X' . . . . ,x'-xxxx\\x- xx “vL Nem potyázunk! „Néha felháborító dolgok történnek” — olvashattuk Vaskor István tollából a NÖGRÁD március 22*i számában, „Potyázunk” címmel. Valóban gyakran találkozunk arcpirító becstelen ügyekkel, esetekkel, sok esetben úgy nézve át felettük, hogy ezzel magunknak sem okozunk problémát; elhallgatva, legfeljebb folyosóvitákon, kocsmai beszélgetések alkalmával, névtelenül kritizálva a jelenséget, örülnünk kell hát a közélet területén, így a sportban is minden hibafeltáró, visszaéléseket leleplező megnyilvánulásnak. Valószínűnek tartom, hogy nagyarabecsü'lt, sportban igazán otthonosan mozgó Vaskor sporttárs ilyen (gondolattal írta meg e néhány sorban élményét. Ezek szerint a megyei labdarúgó-bajnokság „B” osztályában a Ludányhalá- szi—Diósjenö mérkőzésen működő játékvezető kollégáink jogtalanul, potyán Vették fel meg nem jelent harmadik társuk járandóságát is. Tisztelt Sportvezető! Aki mégegyszer olyan szegény körülmények között gazdálkodik, a szegénység nem jeltétlenül kell, hogy együtt járjon a tájékozatlan- Sággal. Ugyanis ha megkérdeztétek volna a játékvezetőt, nyilván felvilágosít arról a tényről, amit egyébként egy sportvezetőnek tudniillik! Arról, hogy ezt a pénzt szabályosan vették fel a játékvezetőink és fizették be ezek után a JB kasszájába. Valamint az is, {hogy az a pénz természetesen visszakerül a sportkör kasszájába, csupán egy levél kérdése. Hiszen a pénzkezelési szabályok, a bizonylati rend így rendelkezik. Nem játékvezetők találták ici. Ugyanez az eljárás az elmaradt mérkőzés esetén is. Valószínűnek tartom, hogy felháborodásodat nem előzte meg kíváncsiságod, pedig jelen esetben hasznosabb lett volna. Kedves sportvezető, elnök, szakosztályvezető, labdarúgó! Nagyon sajnálom a csapatot, melyet patronálsz. Valóban keveset foglalkozhatsz velük, hiszen mint mondtad, lassacskán több gondod van ezekkel az ügyekkel, mint saját csapatoddal. Ha szabad kérdeznem, hol bonyolítod, intézed ezeket az ügyeket? Hiszen például nekem, mint az illetékes játékvezetői bizottság titkárának, nem volt erről tudomásom, de még a JB elnökének sem. Pedig úgy gondolom, ez ügyben mi lennénk igazán illetékesek az intézésre. Tehát nagyon sok időd erre nem is lehet. Ezt az időt nem mi raboltuk el a csapatodtól. Ezzel együtt visszautasítom a bizottság és a játékvezető kollegák nevében, hogy ilyen módon alaptalanul. meggondolatlan váddal járasd le a közvélemény előtt, az egyébként is valóban sok gonddal bajjal működő közösségünket. Felületes, könnyelmű vélemény- nyilvánításod nem használ közös ügyünknek, a sportszerűségnek, sőt kimondottan rosszindulatú pletykának kell minősíteni. Ezért aligha jár Fair-play díj. még akkor sem, ha manapság sikk cse- pülni a játékvezetést. Kedves sportvezető, elnök, szakosztályvezető, labdarúgó, tisztelt Vaskor sporttárs, tisztelt közvélemény! Csak a tisztánlátás miatt. Sporttársi üdvözlettel: Sztancsik flózsef TÍr Nem gondoltam, hogy az ügymenet ilyen egyszerű. Ezáltal az én ismereteim is gyarapodtak. Tisztán látom a témát. Jiisz két kifizetés, egy befizetés és minden rendben van! Mindezek után egyetértek. A ludányhalászi sportvezetővel. Vaskor István KM1 M M IMII mmi LMU EGY FORINTÉRT A mi vidékünkön az emberek alaposan megnézik, mire költik a pénzt. A Kereskedelmi Bank Rt. fiókjai olyan letéti jegyet ajánlaná, amely három év múlva a névérték másfélszeresét éri adómentesen. Ez jó befektetés azok szamára is, akik nem könnyen keresik meg rá a "pénzt. Alap kamat:%évután;19% A második év után kamatos kamat. És egy plus ;uandék: a Bank minden 400. letéti j névértékét sorsoláson mesduplá Szakembereink baráti tanáccsal, üzletkötéssel Hívsen állnak rendelkezésére. MMM rw?TTi emjep MIMIM ancB MMIIWI iMm tmmm'A Kereskedelmi Bvvkrt. Labdarúgás Hegyei másodosztályú bajnokság A Zagyvavölgye- csoport eredményei Palotás—Somoskőújfalu I— 0 (1—0). 200 néző, v.: Schobloder. Sportszerű mérkőzésen szerencsés hazai győzelem született. G.: Hídvégi. Jó: Gilián, Szpisják, Hídvégi ill. Tóth, Angyal. (Ifi: 2—1.) Szurdokpüspöki—Narancs-, berény 1—2 (0—2). 300 néző, v. : Lévavári. Váratlan vendégsiker. G.: Tajti ill. Simon, Fodor, Jó: Kosik, Ml. Kovács, Simon, Fodor. (Ifi: 1—9). Cered—Gergei SE 5—0. (1—0). 300 néző, v. : Fekete. A vendégek kihagytak egy II- est és két öngólt is rúgtak. G,: Mihály, Kiss Simon, Kovács és a két öngól. Jó: Bucsok, Kaspál, Mihály, Kiss Simon, Kovács, ill. Varga, Somoskor (Ifi : 2—0.) Kazár—Tar 0—I (0—1). 500 néző, v.: Nagy Zs. Tovább tart a kazáriak „mélyrepülése”. G. : Balogh. Jó: Baranya, ill. Balogh, Antal. (Ifi: 9—0.) Ménkes—Bányagépgyár 1—3 (0—1). 150 néző, v. : Godó. Sportszerű mérkőzés, .sportszerűtlen közönség. (Ifi: 3—0.) Ipolytarnóc—Mátraszőlős 1— 1 (0—1). 200 néző, v. : Nagy K. Jó játékvezetés, ellentétes félidő, igazságos döntetlen. G. : Bolyos, ill. Nagy S. ErdőkUrt—Héhalom 0—1 (0—0). 400 néző, v. : Vámos. Nagy küzdelemben nyert a listavezető. G.: Szűcs. Jó: Radies, Ruska, Harják, Ml. Samu, Szűcs, Oláh. (Ifi : 2— 2.) Kis-Zagyvavölgye Tsz. SE—Buják: a találkozó 63. percében a játékvezető tettleges bántalmazása miatt félbeszakadt. (Ifi: 1—1.)_ A bajnokság állása 1. Héhalom 17 13 4- 39-13 30 2. Tar* 17 12 3 2 49-15 26 3. Cered 17 9 4 4 35-25 22 4. Kazár 17 9 2 6 30-23 20 5. Erdőkürt 17 6 5 6 31-26 17 6. Mátraszőlős 17 4 9 4 31-34 17 7. Gergei SE 17 6 5 6 17-30 17 8. Bányagép. 17 4 8 5 25-27 16 9. Buják 16 6 3 7 29-21 15 10. Ménkes 17 6 3 8 32-32 15 11. Sz.-püspöki 17 5 5 7 23-24 15 12. Somos 17 4 6 7 16-24 14 13. K.-berény** 17 6 3 8 28-42 13 14. Palotás 17 3 S S 12-21 12 15. Kis-Zv. Tsz SE1 ►* 16 3 5 8 13-26 10 16. Ipolytarnóc 17 2 3 12 19-46 7 * = Egymás elleni mérkőzésükön, mely félbeszakadt, egyik csapat sem kapott pontot. ** = Két büntetőpont levonva. Palkovits Gyula A Nyugati csoport eredményei Szanda—Hugyag 3—1 (1—1). 200 néző, v.: Kalmár. Nagy iramú, parázs hangulatú találkozó. G.: Grenyó, Baranyi, Koplányi, Ml. Kalácska. (Ifi: 1—4.) Szendehely—Berkenye #—0. 300 néző, v.: Bate. Csapkodó játék, igazságos eredmény. (Ifi: 2—2.) Rétság—Nőtincs 0—1 (0—0). 100 néző, v. : Filiczki. Közepes színvonal, ellentétes félidők. (Ifi: 2—0.) Rimóc—Nógrádsipek I-*-l (1—1). 300 néző, v.: Jónás. Igazságos döntetlen született: a szomszédvárak rangadóján. G.: Kormány, ill. Pif ka. (Ifi: 4—6.) Varsány—HVCSSE 0—0. 200 néző, v. : Márton. Helyzeteik alapján, a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Diósjenö—Borsosberény 8—0 (3—0). 300 néző, v.: Gömze. A hazaiak akár két számjegyű győzelmet is arat. hattak volna. G. : Negyela 6 (!), Bálint Czerman. (Ifi: 1—1.) Mohora—Patak 2—0 (0—0). 400 néző, v. : Bognár. A rangadón a listavezető fontos két pontot szerzett. G. Bendik, Szvák. (Ifi: 7—0.) Cserhátsurány—Ludányhalászi 4—1 (1—1). 300 néző, v.: Kocsó. A jobb erőnléttel rendelkező hazaiak megérdemelten győztek. G. Baranyi 2, Katulin, Bacskó, ill.: Mester. (Ifi: 3—1.) A bajnokság állása 1. Mohora 19 163 52-22 32 2. Nógráds. 19 12 5 2 43-19 29 3. HVCSSE 19 11 5 3 37-17 27 4. Patak 19 11 3 5 59-30 25 5. Varsány 19 11 2 6 38-24 24 6. Berkenye 19 10 4 5 39-32 24 ?. Szanda 19 10 3 6 50-33 23 8. Diósjenö 19 10 3 6 32-22 23 9. Cs.-surány 18 9 1 8 31-20 19 10. Szendehely 19 6 6 7 32-43 18 11. Rimóc , 19 4 7 8 27-38 15 12. Rétság 19 5 4 10 22-29 14 13. B.-berény 19 5 2 12 27-43 12 14. L.-halászi 19 4 2 13 24-57 10 15. Nőtincs 19 3 3 13 19-56 9 16. Jurisits SE 18 3 2 13 32-49 8 17. Hugyag 18 3 2 13 22-51 8 Koltányi Imre SE labdarúgó-csapatának edzője. Az AlSH elnöki dicséretében részesült: Bátka József, a MÁG SE Pásztó birkózó- edzője, Kékesi József, a pásztói városi tömegsportbizottság tagja és Pálfalvai Zoltánné, a Salgótarjáni Városi Tanács meis"asztályának munkatársa. Kiváló társadalmi munkáért elismerésben nyolcán részesültek. f „Minek nevezzelek” Az Észak-magyarországi Tüzelőszer- és Építőanyag-kereskedelmi Vállalat (közismert nevén TÜZÉP) pályázatot hirdet a vállalat profiljára jellemző, megkülönböztető fantázianévre. A pályázaton bárki részt vehet, amennyiben 1989. április 30*ig- névvel és pontos címmel ellátott levélben, vagy levelezőlapon beküldi NÉVPALYAZATAT AZ ALÁBBI CÍMRE: ESZAK MAGYARORSZAGI TÜZÉP VÁLLALAT 3501 Miskolc, Pf.: 181. Elbírálás után a három legjobb NÉVPÁLYAZÓ között 15 000 Ft-ot osztunk szét. Felhívjuk tisztelt pályázóink figyelmét, hogy csak az április 30-ig beérkezett pályázatokat tudjuk elfogadni! Felszabadulásunk évfordulója alkalmából kitüntetés- átadó ünnepséget rendezett csütörtökön az MHSZ Nóg- rád megyei székházéban a Nógrád Megyei Tanács ifjúsági és sportosztálya. Az összejövetelen a sportban évek óta eredményesen tevékenykedő vezetőket, szakembereket és aktívákat jutalmaztak. Kiváló munká- - ért kitüntetést vehetett át Elismerések Bállá Sándorné a balassagyarmati sportlétesítmények gazdasági vezetője, Benyó Béla berceli testnevelő tanár, Horváth Gyula, az SKSE labdarúgó-csapatának edzője. Révész László bblassa- - gyarmati sportfélügyelő és Szalay Miklós, a Síküveggyár