Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-15 / 63. szám
1989. MÁRCIUS 15.. SZERDA NOGRAD 3 Néptanítók utódai A kitüntetettek — Bod a Károly, Boda Károlyné, Budai József és Vadovics János — a Hazafias Népfront főtitkára, Huszár István társaságában a díjátadó ünnepségen a Parlamentben. A keddi újságok megírták: ifjúsági díjat kapott az Erdőkürti Általános Iskola négy nevelője. Javakorabeli emberek. Évtizedek temérdek küzdelme, napi tettei rajzolták az arcok barázdáit, kinek-kinek — ahogyan az örömből és a bánatból kijutott — szelídebbre, mélyebbre. Ámbár nyilván számít az életkor is, hiszen ketten két-három év múlva, ketten hét-tizenegy év jnúlva mennek nyugdíjba. Tehát külön generációk tagjai, mégis évtizedek óta egy vágányon jár az eszük, egy ütemre lépnek. Budai József matematika— fizika szakos tanár (mint jó hallású ember éneket is tanít) a legidősebb közöttük, s egyúttal mint helybeli születésű, valósággal a szóvivőjük is: — Ez a kollektíva 1958- ban került össze — idézi vissza az ifjúságot. — Akkor jött Erdőikürtre Boda Karcsi, Yadovics János. Egy évvel később érkezett a mostani Bodáné. Én voltam az igazgató, s mint nemzetiségi községben, elkezdtük a szlovák nyelv oktatását, azt kellett tanítania. Boda Károly, a tagiskola vezetője technikát, testnevelést és — alsó tagozatban — matematikát tanít. A felesége mindmáig a szlovákot oktatja. Vadovics János a rajz, a földrajz, a környezetismeret és a technika tudnivalóit adja át, korábban sokáig történelmet is tanított. Egy olyan kis iskolában, mint az övék, univerzális pedagógusokra van szükség. — Falunkban hagyomány volt a közösségi tett — indokolja Budai József. — A korábbi tanítók, az evangélikus meg a katolikus is, bekapcsolódtak a falu életébe, így hát nekünk ez természetes volt. Tehát elvárta a falu, diktálta a lelkiismeretünk. Nem lehetett senkinek elhúzódni, hiszen más értelmiségi nem volt a faluban. így hát aligha csodálkozhatunk azon, hogy a négy tanárember rendszeresen dolgozik a különböző szervezetekben, aktív résztvevői — sőt szervezői — az erdőkürti eseményeknek. Tevékenykednek a tanácsban, a népfrontban, a pártvezetőségben, az MHSZ-ben, a művelődési körben, a sportegyesületben. — Mindannyiunkban égett a Gárdonyi-féle lámpás — magyarázza Boda Károly. — Többet, szebbet, jobbat akartunk tenni, folytatni elődeink hagyományait. Ügy érezzük, sikerült is elérünk valamit. Nagyon is sok az a valami. Csak képalkotásképipen : a hatvanas évek közepén felépítették a négy tantermes iskolát, az óvodát, olyan futballcsapatot szerveztek, amelyik éveken át sikerrel szerepelt a megyei első osztályban, színjátszócsoportot, Röpülj páva-kört, szlovák hagyományőrző együttest alakítottak, három esztendeje beindították a népfőiskolái előadássorozatot. — Megkönnyítette a dolgunkat, hogy a falu mindjárt befogadott bennünket, otthon voltunk, éreztük, hogy szeretnek, tisztelnek az emberek — mondja Boda Károly, aki Érsekvadkertről érkezett, s amikor megkapta a kinevezését, bár Nógrád megyei, kénytelen volt segítségért a térképhez folyamodni. De Erdőikürtöt azon sem találta. — Igen romantikus volt az én megérkezésem is — fűzi tovább Vadovics János. — Kemencéről jöttem, s az acsai vasútállomásról egylo- vas kocsival mentem tovább. Az iskolában a pedellus nagyon dicsérte Erdőkürtöt, ez jó hely, nagyon jó hely, hajtogatta. .. Később megtudtam, mindenkinek ezt mondta. Szerintem igazat szólt. Olyannyira, hogy Vadovics tanár úr a faluból nősült, a faluban épített házat. S itt talált magának társat kollégája személyében a Pest megyei Csornádról származó Bodáné is. Jól tartja a mondás: aki Kürtre j|ön, az ott ragad, vagy nem jön soha többé vissza. „Jó napot kívánok, tanító úr” — köszön idős és fiatal a kitüntetetteknek, noha mindannyian tanárok. De nem a rang számít, hanem a tisztelet, a szeretet. S ez az érzés diktálja a falubelieknek a meghittebb megszólítást. Az Állami Ifjúsági és Sport- hivatal Ifjúságért díjára 267 felterjesztés érkezett, s ebből tíz egyén és öt kollektíva kapott elismerést. A díj odaítéléséről döntő társadalmi bizottság helyesen járt el : az erdőkürti pedagógusok rászolgáltak a kitüntetésre. Most már nyugodtan ülhetnének a babérjaikon, de eszük ágában sincs. Nem olyan fából faragták egyiküket sem. Képtelenek volnának meglenni értelmes, hasznos közösségi cselekedet nélkül. A népfőiskola harmadik kurzusa most zajlik, ' s április közepére, a nagy tavaszi mezőgazdasági munkák idejére fejeződik be. S alig pár hete, februárban nyertek pénzt az ifjúsági letéti számla megyei kuratóriumától az ifjúsági turizmus és az ifjúsági közösség témakörében kidolgozott pályázataikért. Nem lehet még letenni a „lantot”. (ok) r A szólás lehetősége V iták idejét éljük, a vélemények csatájában pedig kiváltképpen fon" to® a tisztesség, a mértéktartás, a józan hangi, így — és csakis így — közeledhetnék egymáshoz az álláspontok, s lehet aiz összeütközésből megegyezés. Közéletünk eseményeinek színtereit figyelve manapság úgy tűnik, a mértéktartó vitát nemegyszer eszeveszett vagdü- kozás helyettesíti, dívik az ellenfél leszó- íásai. Az sem ritkái, amikor a közönség szolgálatában tetszelgők a megnyilackozá- sáiikban egyéni érdekeiknek adnak tág teret. A valós vagy vélt megbízatást viselők a szólás lehetőségét arra tant jak. hogy saját ügyeiket tárják a közvélemény eié. Az apró napi csatározásokban mindez már megszokott. Sajnálatos tény azonban, hogy az említett tendencia formai és tartalmi elemei egyaránt tetten' érhetők voltak az Országgyűlés hét végén félbehagyott ülésszakán is. Nem egyéni véleményt, hanem számos beszélgetéssel hitelesített tényt idézek. Több képviselő is ezzel indult pénteken este haza: ..Nem «ok mindent végeztünk, a gyakorlati munkát igen sokszor semmi ttévő vakarózás helyettesítette.” A Tisztelt Házat minősítő képviselői önkritika párosul kívülről, meg felülről — azzaz a karzaró; — jövő bírálattal is. Az érdemi munkát beárnyékoló locsogás, az előrelépést béklyózó ügyrendi totojázó s bosszantotta Lémért Dezső etesi tanácselnököt is: egy helyi tanács ülésén nemigen képzelhető el olyan üresjárat, mint az Országgyűlésben a tárgysorozat elfogadá- sáfcor. Az a legkevesebb, ho.gv illő tisztelettel rászólnak arra, aki az okvetetlenk'- déssel nem szolgál mást, mint az időhúzást. A harmadik nap végén az ugyancsak a helyszínen tartózkodó Tóth István, a Pásztói: Városi Tanács osztályvezetője is keserű szájízzel mondta: „Nagyot csalódtam, az itt látottak egy része méltatlan a partiam erűihez.” Minden oka megvan tehát az új háminőknek arra, hogy az Országgyűlés szerepének növeléséért kíván munkálkodni, a változásokkal együtt. Hogy maradjon, legyen még tekintélye. Mindez, persze, nemcsak a formán, az ügyrenden, a lehetőségek pontos ismeretén múlik. Bár az sem csekélység, ha az elnök a tartalmi munkára koncentrálhat, s nem röppen fel negyedóránként és tízpercenként a kínos nevetést kiváltó két szó: „Ügyrendi kérdés? ' Meglehet, hogy e formai ügyek szoros összhangban vannak a tartalommal. így fordulhat elő, hogy egy törvény hozza- nyúlás nélkül nem éri mag a két hónapot: aki akkor egyetértett, most nagy hangon követeli a változtatást. Részletkérdésben, meg általánosságban is. Az előbbire a gyülekezési jogról szóló törvény,'az utóbbira a vízlépcső körüli jól irányított csatározás a példa. Az ügyet, a legkülönfélébb mezbe öltözve ciíbálják újra és újia eíő, a lényeget azonban kétségkívül a Ganz Acélszerkezeti, -Vállalat mátrate-e- nvei gyárából a nógrádi -képviselőknek eljuttatott levél mondja ki: a fölöttébb zajos »kisebbségnél nem a vízlépcső s a környezetvédelem a fontos, hanem a kormány és az MSZMP elleni nyílt támadásról van szó. Ürügy másra is -kínálkozik. A vitát figyelemmel kísérve bizonyossá válik, hogy sok -képviselőnek semmi sem drága — ha a mandátumról van szó. Még távoli a választás, de függetlenül ,a napirendtől1 kíméletlenül tartanak a kortesbeszédek. Keserű szájízzel beszélt erről — csendesen pipázva a társalgóban — dr. Antalífy György, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság most leköszönt titkára is. Üresjárat, elkötelezettséget szajkózó demonstráció. Miként az életút is — törvény- tervezet, vagy éppen az alkotmány koncepció vitájában. Egy anyagbeszerző képviselő a jelenséget így karikírozta : „'Legközelebb arról beszélek, hogy mi jut eszembe (gépkocsivezetés közben, az ország útjait járva...” Jogos. Miért ne lenne az, ha az országos listán megválasztott képviselő megengedheti magának azt a tiszteletlenséget. hogy a romániai menekübek helyzetéről szólő beszámoló ürügyén '\z expozét meghaladó terjedelemben csa’ód- fa-ismertetőt tartson s felmenői intelmeit ossza meg a nemzettel. Nemcsak az elvégzendő több munka, bamem e félelmetes üresjáratok is hozzájárulnak ahhoz: két ülésszak közöt lassan nem is érdemes hazamenni. A foly- tonüllléseaésíiék — közben nem számít, hogy mi van a választókerületben — meglenne az az előnye is, hogy még több al_ kalom és lehetőséig kínálkozna az odamon- dogatokinak, akik a választók képviseletere gondosan hivatkozva szednek szét mindent, ami eredmény fellelhető a sók baj mellett. Az a gyanúm, e magatartásnak kiváló gerjesztője a sajtó. Ha egy képviselő s :’d, leleplez, kiszolgál egy-fajta fcözigényt. másnap három-négy újságba» is visszaköszön. A megnőtt számban jelenlévő külföldi tudósítók pedig értetlenkedve tudakolják a tolmácsoktól: _ miért nevetnek a magyar újságírók a .sajtópáholyban, a-Go- belíin-terembelj rezidencián és a társalgókban elhelyezett monitorok előtt, amikor egy képviselő arról beszél, hogy neki semmi baja- a mostani címerünkkel. K ülönös állapot ez, miként egész közéletünké is. Furcsa módon azok tagadják meg a véleményalkotás szabadságát — természetesen másoktól — ajkik ennék \igânyét a leghangosabban szajkózzák. Nem viccnek szánom, de miért ne tehe ne a mai magyar parlamentben is kormánypárti képviselő? Akinek még koalíciós feállásban is az ellenfélnek * kijáró tisztelet, nem pedig leszólás járna? A mértéktartásnak azonban nemigen kedvez a gerjesztett „korszellem”. Valódi vita helyéit éppen ezért máris zajlik a kórteskedés; kevés konkrétum, egyetértés, elvetés, javaslat nélküli előadásokat hallottunk két napon át az alkotmánykoncepció ürügyén. Pedig a kevesebb ezúttal is több lehetett volna. Kelemen Gábor Mi Wámérfl® & ■ .........sVi*Jxi' : . : •• W9MiU,ie«ir<w> Kiállítási divatmustra Űtrakelnek a termékek, utaznak a szakemberek. Nyugat-európai, távol-lkeleti, szovjet városok szerepelnek úticélként az okmányokon. Angolul, németül, oroszul folyik az üzleti megbeszélés a kiállítás apró tárgyalótermében. Mindez pénzbe kerül. Vajon megéri-e a termelő cégeknek a külföldi kiállításokon, vásárokon való részvétel? Hoznak-e haza értékes vásárfiát? ☆ Köln, Domötechnika. Párizs, Art Menager. Köln, Eisenwaren. Kína, háztartási készülékvásár. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár kiállítási listája ez. Évi egy- harmadmillió forint a külföldi vásárok költsége, ennyi áll a számla egyik oldalán. — És a másikon? —’ A bevételi oldal sokkal .tartalmasabb ennél — közli Szálai János műszáki igazgatóhelyettes, a vállalat egyik sokat utazó embere. — Ha csak azt veszem, hogy az utóbbi négy évben megötszöröztük a tőkés exportot, már megérte. — S mi még a hozadék? — Az ember nemcsak a saját portékáját mutogatja, hanem szét is néz. Sok termékünk fejlesztési ötletét. hoztuk már át a határon. À szabadidős cikkekét, a kenyérsütő automatáét. — Nem tilos az efajta lekoppintás? — Először is nem szabadalmaztatott termékeikről van szó. Másodszor, még soha semmit nem másoltunk le egy az egyben, hiszen, a konstrukciót adaptálnunk kell -saját technológiánkra. És minek újra kitalálni azokat a megoldásokat, amik már készen vannak? A mi kiállított termékeinkről ugyanígy lenézhet bárki bármit. — S nézik, valóban? — Két nyugatnémet partnerünk, a Wamsler és a Frank AG. Kölniben saját termékeivel együtt mutatta be a miénket. Az SVT tűzhelyeit ugyanúgy mustrálták, tapogatták, nyitogaitták, csukogatták, mint a németekét. És a mieink semmiben sem maradtak az övéik mögött! — Ennyire élvonalbeliek a tűzhelygyári készülékek? — Inkább középkategóriásak. A zománcfelület minősége elmarad az élvonalbelitől, a fediapok, oldallapok nem elég patenltosak, s formatervezésben is tehetnénk jobbak. A nyugati országokban most a galambszürke- fehér színösszeállítás a módi, mi még az évekkel ezelőtt divatba jött barnánál tartunk. — Szerintem szebb is, mint az unalmas szürke. — Az ember nem is gonr dolná, milyen jól mulatnak! A divatban különben sem a mi ízlésünk számít. ■& El kéne dönteni, hogy a duplaszárú kehely fotója láttán nevessek-e, vagy álméi- kcdjak, de nem tudom1, mennyire kell ezt komolyan venni. Rafinált tervezői ötlet a vásárló nagyobb elragadtatására, vagy bohém játék az, amit a talljánok kitaláltak? — Nevetni rajta késő, a nyugat-európai üzletekben már árulják ezt a bolondságot — hűt le Tóth Tibor, a Salgótarjáni öblösüveggyár külkereskedelmi osztályvezetője. — Gondolta volna, hogy a nyugatnémetek most például olyan ke'ly- het vennének, aminek a szárában egy kobaltcsöpp van? Meg tudjuk csinálni, de szériában még nem megy. — Mi a divat ma a kézi üvegben? " — Gyorsabban változik talán, minit a ruházati iparban. A csiszolt termék például alig kell valakinek. A világban ma a simára esküsznek, szerintük ez az elegánsabb. A kehely szára viszont tegyen színes! Tavalyelőtt a kéket, zöldet és rózsaszínűt vitték, tavaly a fekete és a kobafitkék fogyott, idén a lila, meg a mohazöld a kelendő. — Ki találja ki ezeket? Az üvegiparnak is van mondjuk egy Pierre Cardinje? — Már mi is voltunk Pierre Cardin. Akkor, amikor egy frissen mintázott terméket azonnal gyártásba keltett vennünk amerikai vevőnknek. Máskor saját tervünket módosítjuk a külföldi vásárló kérésére, gyártó és vevő ilyenkor közösen gyakorol hatást a divatra. Mindenesetre a vezető cégeknek van -nagyobb szavuk benne, bár meg kell mondani, nem ragaszkodnak a végsőkig saját ötletükhöz, ha látnak érdekesebbet, szebbet. Elaprózott szakma a mienk, mindenki maga alakítja a divatot. — A vásáron meglátni és megszeretni egy pillanat műve. De vajon gyártani? — Ami a kézi terméket illeti, valóban gyorsak vagyunk. Hazajöttünk például Frankfurtból, s egy hónap múlva már magunk is lila és mohazöld szárral ajánlottuk a kelyheinket, A gyorsaságban nincs pardon, a vásárokon, kiállításokon szerzett információkra azonnal kell reagálni! — ön ^gyakorta van úton. Nézete szerint hol helyezhető el a világban az öblösüveg gyári színvonal? — Attól tartok elfogult vagyok. Az én véleményem az, hogy egészen köze! a világszínvonalhoz. A kézi termékek 90 százalékát tőkés exportra adjuk el — ez azért mond valamit, nem ? Persze, vannak újabb és újabb technikák, amiket nem biztos. hogy azonnal nagy tételre tudunk alkalmazni. — S ötletességben? — Nincs panaszra okunk. Valamit mindig tudunk csűrnii-csaivarni, valami újat ajánlani, hogy a miénk más legyen, mint a többi. Erre a másságra. figyelnek fel, ezt hajlandók jól megfizetni. — Ennyire büszke a gépi termékre is? 1 — Bár az lehetnék! A gépi kehelygyártás sok országban már annyira fejlett, hogy szemmel meg sem lehet különböztetni a kézitől. Mi ettől, sajnos elég messze vagyunk. — Frankfurt, Párizs, Milánó, Hannover. Csak a legrangosabb világvásárokon vannak ott? — Ezeken szinte kötelező jelleggel, hiszen miniden vevőnkkel találkozunk oda- kinn. De utazunk esetenként Koppenhágába, Dubaiba, pedig az ottaniak nem tartoznak a legnagyobb szakmai találkozók közé, A megjelenés nagyon fontos. Hogy mutassuk magunkat, lássák a nevünket, a termékünket. Ügy van ez, mint' a szín játszásban. Aki eltűnik egy időre, a figyelem fényköréből, azt gyorsan elfelejtik. Szendi Márta
