Nógrád, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-13 / 37. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON.. TELEXEN ÉRKEZETT. .. Közgyűlés Mátraterenyén Á második legjobb évet zárták Szombaton a mátratere- nyei Ganz Művelődési Házban tartotta elmúlt évet értékelő, az idei termelési és pénzügyi , feladatokat tárgyaló közgyűlését a mátra- terenyei termelőszövetkezet. A megjelenteket Varga László, elnökhelyettes köszöntötte, majd Fábián Ignác, ; a termelőszövetkezet elnöke tartotta meg beszámolóját. A tagság, az alkalmazottak a jól végzett munka tudatában, jóleső érzéssel hallották vissza fáradságos munkájuk eredményeit. A pénzszűkítő politika,' a növekvő terhek — elvonások — ellenére a közös gazdaság eddigi történetének második legjobb eredményét érte el. A javakkal való okos, átgondolt gazdálkodás, a korábbinál nagyobb és eredményesebb erőfeszítések hatására jelentősen gyarapodott a gazdaság. Megtartotta fizetőképességét, beruházásai zömében a tervnek megfelelően valósultak meg, jelentősen mérsékelté^ adósságukat. Megtehették, mert tervükben figyelembe vették a változó és szigorodó gazdálkodási feltételeket, tennivalóikat pedig adottságaikhoz, a piaci lehetőségekhez igazították. Törekedtek a hatékonyság, a minőség növelésére, a jövedelemtermelés stabilizálására. Etes lélekszámú — a hozzátartozó bányatelepeket is beleszámítva, — jelenleg 1640. A hangulatos, faragott, kőtornácos oszlopos parasztházakban feltűnően sok nyugdíjaskorú él, számuk napjainkban eléri a 600-at, de'az előző években is egyformán magas volt itt az időskorúak aránya. Legtöbbjük hozzátartozója már máshol él, hisz a hetvenes évek elején innen is sokan elvándoroltak. Annak ellenére, hogy az évtized vége felé lelassult a folyamat, majd megállt, az idősek jó része nélkülözi a családi gondoskodást. Ellátásukat a karancsaljai gondozási központ szervezi és irányítja. — Tizenheten tiszteletdíj ellenében, kerten pedig hivatásszerűen gondoznak — mondja Lahos Józsefné, a központ vezetője. — Vannák köztük olyanok, akik ápolják is „hozzátartozójukat”, jó íjéhányan ház körüli teendőket is elvégeznek: befű- tenek, takarítanak, kiváltják a gyógyszereket. Nem csupán a tiszteletdíjas gondozónők száma emelkedett Etesen ugrásszerűen az elmúlt időszakban a körültekintő szervezésnek köszönhetően, hanem a kedvezményes étkezést igénylőké is. A múlt év májusában 80-an kaptak meleg ebédet A termelékenység növekedésének hatására az előállított termelési érték 11 százalékkal haladja meg az előző évit, nyereségük pedig több mint 10 millió forint. Ez utóbbi lehetőséget adott arra, hogy az előző esztendőben kétszer eredményességi prémiumot fizessenek g fizikai dolgozóknak, az év végi részesedés pedig elérje az 5 százalékot. . Az ágazatok munkájának kritikus elemzése után tekintettel a dolgozók és vezetők többségének megújulási szándékára, tenniakará- sára, a hibák kiküszöbölésé- sében való aktív közreműködésére, a közgazdasági szabályozók függvényében az idei gazdasági évben 7 millióval szárnyalják túl árbevételüket, több mint 5 milliós nyereség elérése mellett, A beszámoló után Hasz- nosi István, természetvédelmi ágazatvezető szerint a természetvédelem közös feladat. Varga Istvánné, nyugdíjas megköszönte a róluk való gondoskodást.. úgy vélekedett, hogy a nőbizottság megszűnése után a szak- szervezet vegye át ezt a területet. Kovács Albinné, varroda üzemvezetője a kellékanyagok gyakori hiányát jelölte meg a folyamatos termelés és a munkaidő jobb kihasználása akadályának. Szorgalmazta a gépek kar• Ketten hivatásszerűen • Sok sértődés volt , • Hallgassuk el a nevét az óvoda konyhájáról. A falu központjában levő büfé melegkonyhás részlegének átadása után viszont — tavaly év végéig, már 120-an kérték, hogy olcsó ételt kapjanak. — Sok sértődés volt annak idején a kérelmek elbírálásakor — emlékezik visz- sza Lénárt Dezső tanácselnök. — Hisz hiába ä törekvés, ha nincs elegendő pénz a komplex ellátásra. Ugyanis nehezen fogadják el, hogy segélyt és étkezést is egyszerre nem tudunk egy embernek adni. Bármilyen nehéz, a legrászorultabbakat kell előnyben részesíteni. Felvetődött itt már az idősek klubja létesítése is, de egyelőre félretettük ezt a bantartásának megoldását. Varga László, a megyei pártbizottság tagja, az Üveggyapot Rt. ügyvezető igazgatója elismerő szavakkal méltatta az igen kedvezőtlen adottságok .között tevékenykedő kollektíva rendkívüli eredményeit. Okait a gondolkodás, magatartás és cselekedetek előnyös megváltozásában, a növekvő szakmai tudásban, a megfontolt és meggondolt gazdálkodásban jelölte meg. Agócs Gyula a csehszlovákiai gömöralmá- gvi termelőszövetkezet pártelnöke meleg szavakkal méltatta a mátraterenyeiek sikereit, majd bejelentette, hogy veszteséges termelőszövetkezetük rendbetételéhez felhasználják az itteni tapasztalatokat. Bodor József, a nagyközségi pártbjlzottság titkára elmondta, hogy a kedvező hangulat és közérzet meglétében nagy szerepe van a termelőszövetkezet, az itteni gyárak és a tanácsok eredményes munkájának, a vállalfcozókedv fokozásának. Az elnöki válasz után a beszámolót a közgyűlés elfogadta. Ugyanígy ‘ cselekedett az alapszabály-módosításával kapcsolatban is. Befejezésül tízen kaptak Termelőszövetkezet kiváló dolgozója kitüntetést, egy brigád kiváló címet, egy pedig aranykoszorús fokozatot nyerte el. kérdést, mivel elvitte volna azt a pénzt, amivel a legégetőbb gondjainkat megoldottuk. Azért a szándékukról nem mondtak le, annak ellenére, hogy az érdekeltek körében nem váltott ki nagy lelkesedést a kezdeményezés, aminek a megvalósítása még várat magára. Addig is a mások problémáira érzékeny falubeliek gondjaira bízzák a legelesettebbek felkarolását. Köztük azt a nénit is, aki jólelkű rokonát áldja kis- szobája melegéért, a jó szóért, amit a gyerekeitől már nem kap- meg. Mégis, keserűségében, magányában is önzetlen, őket védi: kéri, hallgassuk el a nevét, mert még bajba sodorná az övéit... Délidőben mindennap kitárul a büfé étkezőjének ajtaja, néhányan kellemes körülmények között ott étkeznek a 110-ből. Épp terítenek, mikor körülnézünk, de, akiket várnak, azokat — távozóban — az útkanyarulatban látjuk feltűnni. Ráérősen ballagnak, közben szétnéznek, mi változott tegnap óta. Őszinte érdeklődéssel figyelik a környék minden rezzenését, egymást, ezt várják azoktól, akikkel együtt élnek a világban. — Mihalik — Katonai robotember A vegyi fegyverek elleni védőruhák kipróbálására szolgáló robotember, Manny, akit a sajtó képviselőinek mutattak be a Dugway kísérleti lőtéren. A robot itt nem viseli azt a vastag gu- rriibőrt, amelybe érzékelőket építettek be a védőruhákon esetleg előforduló apró rések felfedezésére. Püspökszentelés II. János Pál pápa a múlt év decemberében öt új püspököt nevezett ki a magyar- országi egyházmegyék segítésére, szolgálatára. Dékány Vilmos és dr. Várszegi Aszt- rik Esztergomban, Ács István Egerben, Mayer Mihály Pécsett, dr. Takács Nándor Székesfehérváron végzi a továbbiakban egyházi teendő- it. Püspökké szentelésükre szombaton került sor az esztergomi bazilikában sok ezer hívő és érdeklődő jelenlétében. A nagyszámú külföldi vendég között ott volit Francesco Colasuonno címzetes érsek, pápai nuncius, P. John Bukovski, az Egyházi Közügyek Tanácsának képviselője, továbbá dr. Kada Lajos, a szentszéki kongregáció titkára, Az Állami Egyházügyi Hivatalt Miklós Imré államtitkár képviselte. A püspökjelölteket az egyházi liturgia szerint szentmise keretében dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek mint főszen- telő és két társszentelő, dr. Dankó László kalocsai érsek és dr. Seregély István egri érsek avatta püspökké. A nagy napi segédlettel, ünnepélyes külsőségek között celebrált. csaknem háromórás szentmisén felolvasták a pápa kinevező bulláit, amely méltatta az új tisztségre ki- nevezettek eddigi munkásságát. A püspököknek átadták szimbolikus hivatali jelvényüket, a püspöki gyűrűt, a süveget és a pásztorbotot. Hások gondjaira bízva... Bencze Péter képriportja farsangolt Táncsics iirx várható a ne I eseményei Hétfőn Salgótarjánban elnökségi ülést tart a Nóg- rád Megyei Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége. Bátonyterenyén, a Bányász. Művelődési Házban 17 órakor kezdődik a helyi, zeneiskola szülői munkaközössége által szervezett Fars-hancg- verseny című hgyományos vidám koncert, a bátonytére- nyei és a pásztói zenetanárok, valamint a salgótarjáni acélgyári táncosok fellépésével. — A városi tanácsok végrehajtó bizottságai üléseznek 13 órai kezdettel Balassagyarmaton és Szécsényben, 14 órától Salgótarjánban. A Bátonyterenyei Városi Jogú Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsága ugyancsak 14 'órakor kezdi tanácskozását. . • Kedden a salgótarjáni Jurij. Gagar-in- Általános ’Iskola Gagarin galériájában IV órakor nyitják- ..meg Homoga József fotókiállítását. , ■ Szerdán 17 órakor a salgótarjáni táncházban tart előadást Pap Gábor művészettörténész a dunántúli pásztorművészet jelképrendszeréről. A Hazafias Népfront megyei bizottsága Salgótarjánban 14 órától nyíl- - vános fórumot szervez a magyar békérnozgalom jövőjéről és tennivalóiról. A HNF Salgótarjáni Városi Bizottsága 15 órakor ülésezik a szervezet megújulásának témakörében. . ' Csütörtökön a népfront megyei környezet- és. természetvédelmi bizottsága Salgótarjánban időszerű kérdéseket vitat meg. A Bátonyterenyei Településvédő és -Szépítő Egyesület vezetősége a közelgő közgyűlést készíti elő. Szécsényben lakossági fórumot szervez a népfront a városi helyi járatú autóbüsz-forgialióm .' beindításáról. Pénteken termelőszövetkezeti közgyűlést tártának délelőtti kezdéssel Drégelypálánkon, L1 tkéri,. Nógrád- megyerben, Nagyorosziban, Nézsán és a kishartyáni '• szövetkezetiek a salgótarjáni Bányász Művelődési Házban. Szombaton a salgótarjáni Nógrádi ■ Sándor Múzeumban Bácskái Béla festőművész- emlékkiállítását nyitják meg 16 órakor. A salgótarjáni sportcsarnokban —- vsát napi befejezéssel' — Gótai Gyula emlékére serdülő teremlabdarúgó-tornát rendeznek. Tsz-közgyűlés lesz Romhányban és a nagvbárkányi termelőszövetkezetiek számára . Salgótarjánban, .az SVT kultűrházában. s _____________ •' : V A z ittas vezetés ára Pénzbüntetések — „Pihentetett” jogosítványok Legutóbbi összeállításunk óta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szabálysértési hatóságai ittas vezetés szabálysértése miatt az alábbi személyeket vonta jogerősen felelősségre. MAJOROS ANTAL, Ma- gyarnándor, Radnóti út 35. szám alatti lakos 5000 forintra büntetve, vezetői engedélye öt hónap időtartamra visszavonva. PAPP TIVADAR Salgótarján, Pécskő út 4. szám alatti lakos 6000 forintra büntetve, „B” járműkategóriába tartozó járművezetéstől hat hó időtartamra eltiltva. PETROVICS FERENC Ri- móc, József Attila út 5. szám alatti lakos 4600 forintra büntetve, vezetői engedélye kettő l)ó időtartamra visszavonva. SZABÓ ISTVÁN Barna,. Bányász út 11. szám alatti lakos 4000 forintra büntetve, „B” járműkategóriába tartozó jármű vezetésétől hat hó időtartamra eltiltva.* DESK A ISTVÁN JÁNOB Balassagyarmat. Hunyadi út 2 c. szám alatti lakos 5000 forint pénzbüntetés’, „B” járműkategóriába tartozó gépjárművezetéstől négy hónapra történő eltiltás. KOVÁCS JENŐ PÉTER Salgótarján, Déryné út 21. szám alatti lakos 4000 forintra büntetve, vezetői engedélye négy hónapra bevonva. TÓTH ATTILA Salgótarján, Ybl út 45. szám alatti lakos 1500 forintra büntetve, vezetői engedélye négy hónapra bevonva. Ismét előkerült a gyalázka A Velencei-tónál ismét előkerült az ősi nádvágó szerszám, a gyalázka. Újbóli használata azért \vált szükségessé, mert a tavat borító vékony jégréteg lehetetlenné tészi a nagy teljesítményű gépek munkáját, a hasadozó jégtáblák éles szélei ugyanis megsértik a masinákat, tönkreteszik különleges, s nagyon drága kerékgumiaikat. ,Á téli betakarítást, végző £árszentmihályi Állami Gazdaság éppen ezért kézi-munkásokat toborozott. Harmincán vállalkoztak a nehéz, s nagy ügyességet igénylő munkára. Néhány évtizede ugyan még százaknak adott kenyeret telente a nádvágás a Velenceitónál. de ma már csak kevesen értenek a hosszú nyelű, rövid, egyenes kaszára emlékeztető gyalázka használatához.