Nógrád, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
IRODALOM MMOOMOWOMWWMOOtWM Karnevál-idő Emléksorok Jánossy Ferencről Pierre Boulle a Híd a Kwai -jolyón-ban idézi Joseph Con- radot: „And besides, he was what one would call a good man.” Vagyis: „Azonkívül, ahogy mondani szokás, derék ember volt." És kitűnő festőművész, a második világháború utáni fiatal művésznemzedék egyik legnagyobb tehetségű alakja, aki már régen eltávozott körünkből, Balassagyarmaton nyugszik. Duray Tibor mondotta sírjánál : „Olyan életművet hagytál magad után, amely méltán őrzi nevedet. Életműved töretlen, megalkuvástól mentes. Olyan érzékeny művész legbensőbb világát, küzdelmeit, szenvedéseit, indulatait tárja elénk nagy meggyőző erővel, aki nem hamis pénzzel fizetett, hanem a festészet legnemesebb aranyával.” Jánossy Ferenc festőművészt, Firincet, miként művészkörökben emlegették, több mint negyedszázada ismertem, a hatvanas évek elejétől, amikor 1963-ban csaknem egy évtized után megjött Svájcból s hamarosan Balassagyarmatra került. Azóta február számomra az ő hónapja, hiszen a többi között így is emlegették okkal, a karneválok festője. A baseli karneváloké elsősorban. De jóval többről van szó. — Posztimpresszionista festőként kerültem ki Svájcba 1956-ban, aki átment az Európai Iskolában egy szürrealista perióduson — mondta egyszer egyik hosszabb beszélgetésünkkor. — Éreztem, hogy újat kell csinálni, ott mindenki máshogy festett, mint Budapesten. Azért elővettem emlékeimet Magyarországról. Olyan képeket festettem, mint például a svájci magyar karnevál. Közösen dolgoztam Duvanellel, azt hiszem, kölcsönösen hatottunk egymásra. Semmi értelmét sem láttam annak, hogy akár impresszionista stílusban, mégis félig-meddig fényképészként lemásoljam mindazt, amit láttam a februári karneválon a nyüzsgő tömegben. Évek kellettek hozzá, míg legfőbb élményemmé forrott ki ez a témakör. Van így a zenészeknél is, amíg egy téma kikristályosodik. El kellett távolodnom a közvetlen benyomásoktól ahhoz, hogy végérvényesén megfogalmazott képek szülessenek e témában s ehhez időre és távolságra vo|t szükség. Ez most megvan, emlékezetből festettem a karneválokat, amikbe mindent bele lehet festeni, a szegényeket, az elesetteket, az elhagyottakat, a bolondok királyát is. Művei a hazai és külföldi köz- és magángyűjtemények féltett kincsei, több mint egy tucat képét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. — Első svájcikarnevál képemet 1962-ben festettem — mondja. — A Gyermekkarnevál 1963-ban készült Baselban — ez év augusztusában jöttem haza. A Nagy Karnevált, ami a Nemzeti Galériában van már Balassagyarmaton festettem 1964-ben. Életművének több kiemelkedő darabja született ezekben az években. A Kártyakirály, a Tasso 1963-ban, a Ravatal, a Skizofréniás beteg arcképe 1968-ban, hogy csak néhányat említsek utalásként. A hetvenes évek nagy periódusa szintén kiemelkedő termékeny- ségű idő a művész életében, amikor karneválképek sora készül, köztük a Reggeli tréfa — Basel 1972- ben, a Karneválasszony, Basel kicsit később, és a többi. Utóbbi egyik előtanulmányának számító rajzát 1977 elején közli az Élet és Irodalom, ekkor, éppen február 14-én, midőn Baselban kezdődik a karnevál, Firinc megint egyszer betoppant a szerkesztőségbe. Salgótarján körül szürkéskékek voltak a hegyek, tompán rajzolódott ki a kúpok rajzá, benne a már akkor is piszkos szürke házakkal. Gyenesi akvarellek fotóit hozta közlésre Ágneskével, 1976 nyarán festette őket. Köztük volt a Bátyám diófája, a Diás, a Múló világ, a Horgászok, a Gyenesem, a Fel- hösödés, a Cserszegtomaj. Nevetve mondta, hogy egy használt Zaporozsec gépkocsit vesznek Salgótarjánban, 24 ezer forintért, a kocsi három és fél éves, ötvenezer kilométer van benne, körülbelül háromezer forintért javítja a szerelő. Majd Ágnes- ke vezet, ő nem. — Mi az, meguntad az életedet — mondtam Firincnek. — Ennyi pénzem van, megveszem — nevetett. — Elegem van a buszokból, meg a szűk üléseikből, a japánoknak tervezték őket, nem férek el bennük. Föl jegy zéseim között lapozgatva látom, még ugyancsak ’77. február 23-án beszélgettünk a szelekről balassagyarmati lakótelepi lakásában. Abban az évben jeges viharok voltak mindenütt az országban. Budapesten a délelőtti órákban a széllökések elérjék a 85 kilométeres sebességet, jégeső hullott a fővárosra. A hőmérséklet az országban 11—17 fok volt. Hevesben a nap esővel kezdődött, délelőtt derűs, napsütéses lett az idő, déltájban pedig mennydörgés és villámlás közepette zivatarral folytatódott. Több helyen hatalmas tavak képződtek az áradó talajvizekből. Jégeső hullott a Bakonyban és à Balatonfelvi- dék egyik sávjában. Bent a szobában egy mázas köcsög állt tele ecsettel. Firinc egy Malamud-rajzot dedikált nekem. Szakállas figura, Sanyi sokáig úgy is hívta: A szakállas. Ahogy elnézem, kicsit emlékeztet Firincre, csak a rajz Malamudja be- esettebb arcú. Ágneske kávét csinált, jó forró, lassan isszuk. Kint hordja a szél a felhőket, időnként megered az eső, aztán eláll. Rázza az ablakokat, hallgatjuk. Shel- lei és a nyugati szél kerül szóba. — Talán Babits mondta, hogy az Oda a nyugati szélhez Tóth Árpád fordításában „a legszebb magyar vers” — jegyezte meg Firinc. Itt van egy verskezdeményem is, cím nélkül: Halat kínál a február. A tálakon ízes nagyon. Átmentem én a Teverén. Az angyalok rám néztek ott. Egy tiszta mollt dalolt a szél. — Azért szeretnék még egyszer részt venni a baseli karneválon — mondta a festő. Ez nem adatott meg neki. Nagyobb útra tért. T. E. Farsangsiratóban... Mari néni hej. mikor kendet még...! Hm! A szalagos fánkot meg a herékét még csak-osak ismerjük, node milyen is a/, a rántott kolbász? A legfinomabb farsangi eleség volt régen — vélekedik a szügyi Nagy Jáitosné. akit a helyi idősek klubjában bírtunk szóra, éppen a íarsangsira- tó kellős közepén. Húsz idős ember búcsúztatta hamvazószerdát megelőző napon e vidám tél végi ünnepet, könnyek helyett harsány nótázással, terített asztalok mellett. Reznicsek Mari néni tán’ lányságát álmodta vissza, amikor e napra felöltötte a ládafiában őrzött helyi viseletét, ringott rajta a sok-sok alsószoknya, felette a rakottas, a szakácska. Büszke tartással viselte a gyöngyös főkötőt,' ettől már csak a saját énekes tudományára volt büszkébb, a régi népdalokra, amelyeket magnón hallgattak a szügyi idősek- Mit hallgattak, bele is csatlakoztak. Mert hetven esztendő jde vagy oda, jól emlékeznek még az egykori három napig is eltartó mulatságokra, ahol a bőrdudás húzta (nyomta) a taipalávalót. Node milyen is az a rántott kolbász? Remek. A füstölt kolbászt megfőzik, aztán tojásos, lisztes, tejes habarcsba forgatják és forró zsírban kisütik. De vigyázat, a szódabikarbóna ki ne maradjon belőle, mert akkor nem lesz vastag a bundája! Minek kivárni a jövő farsangot? Az ínyencek akár a hét végén is kipróbálhatják... szöveg: K. M. fotók: bencze Rántott kolbászra jói csúszik az itóka. Virágba szőtt emlékek. G. Lóránt Lujza: Pelikánok SIMÁI MIHÁLY Hó-tiikrű tájban hó.tiikrű iájban nézem arcomat üveglő kőben nézem arcomat hályog-tócsákban nézem arcomat jég-indás szemekben nézem arcomat — és arcom mindig láthatatlanabb megvakult télben vakító havak csillaghideg csönd jégtű-szemfogak befagyott tengerek a poharak — ne moccanj — szól s koccint velem a Fagy arcában látom végső arcomat .VARSA ZOLTÁN Kisvárosi üdvözletek szülészet teli torokból bömbölőznek a város új polgárai nekik még szabad: ami fáj közzétenni, bevallani majd növekednek, s megtanulják a kis dolgok törvényeit félszamk. félmondatok közt a szégyen egyre közelibb később a szégyent elfelejtik tekintetük lassan kihűl ha szeretnek, azt is tagadják, s ha gyűlölnek csak legbelül az érdekhez igazíts mindent: hazudj hitet felsőfokon! mintha tankönyvekből tanulnák, súgják, tanácsolják vakon most még édesdeden üvöltnek mindnek van rá elég oka gyönyörködj bennük: ím az emberi (s mellette ott sír gyilkosa!) rADAM TAMÁS Linda nyalókája Anya a papa vett nekem nyalókát az Áron elkérte szopott belőle három nyalatot és bedobta a csirkéknek papa azt mondta ezt veszek neked máskor ötforintos nyalókát UATYAS FERENC. Mosolyoddal segítsél Szétfut száján a mosoly a rózsák asszonyának, szeméből kiolvasom, mit általa a nyár ad. Nyaram idézi minden gyújtó mozdulatával, szava, ha érint, öreg szívem pirul a lázban. Rózsák asszonya, hol vagy? jelened tán segít még, oszlasd el rettegésem, mosolyoddal segítsél.
