Nógrád, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-08 / 33. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON (35f|> TELEXEN ÉRKEZETT. . . Á deviza-szabálysértésről Hogy ne csak jogilag, ha- nem közgazdaságilag is némiképp tisztázzuk ezt a fogalmat „játsszunk” el egy kicsit a szó értelmezésével. Mi a deviza? Nemzetközi elszámolásokra szolgáló fizetési eszköz; külföldi pénz' níemre (valutára) szóló és külföldön fizetendő követelés vagy tartozás. Rendszerint váltó, csekk, utazási csekk, utalvány, átutalás, hitellevél stb. A devizaárfolyam külföldi fizetési eszközök meghatározott időpontban kialakult ára. Azt mutatja, hogy a belföldi és külföldi pénzegységek milyen viszonyban vannak egymással. Devizaforint: a nemzetközi fizetési forgalomban az exportáruk eladásából, illetve egyéb fizetésekből származó, és az importáruk megvásárlására, illetve más fizetések kiegyenlítésére szolgáló devizáknak (külföldi fizetési eszközöknek) a Magyar Nemzeti Bank által hivatalos árfolyamon átszállított forintellenértéke. Most elérkeztünk a devizarendelethez. Ez a tervszerű gazdálkodást szabályozó törvényerejű rendelet. (1974. évi 1. számú tvr.) Ennek ismertetésére helyszűke miatt nem törekedhetünk, csak tallózzunk "benne: Tilos minden olyan szerződési kikötés vagy szerződéskötésre irányuló ajánlattétel, amely szerint devizaértéket forintra vagy forintot devizaértékre a hivatalostól eltérő árfolyamon számítanak át. Csak a devizahatóság engedélyével szabad belföldiek között pénz- tartozást külföldi pénznemben meghatározni, vagy ilyen pénztartozásra fizetést teljesíteni; pénztartozással kapcsolatban olyan kikötést alkalmazni, amely devizaérték valóságos szolgáltatására irányul. Vigyázat, a devizajogszabályok alkalmazásában devizaérték az arany is. És most nézzük a deviza- szabálysértést! Aki a tervszerű deviza- gazdálkodásról szóló jogszabályban meghatározott valamely kötelezettséget vagy tilalmat szándékosan megszegi, úgyszintén aki ezt megkísérli, feltéve, hogy a sértett érdek ötezer forintot nem halad meg. húszezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Aki az előbbi kötelességszegést nem jelentős érték tekintetében gondatlanul követi el, tízezer forintig terjedő bírsággal sújtható. Aki deviza- gazdálkodás megsértésére (Btk. 309. §), vagy az előbbi magatartás elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik vagy a közös elkövetésben megállapodik, tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A devizaszabálysértés elkövetőjét akkor is felelősségre kell vonni, ha a cselekményt külföldön követte el. Azt a pénzt vagy egyéb dolgot, amelyre nézve a szabálysértést elkövették, el lehet kobozni. Ha az elkobzást nem lehet elrendelni, az elkövető az elkobzás alá eső dolog értékének megfizetésére kötelezhető. Pénzügyi bűncselekmény a csempészet is, amit az követ el, aki vámárut vám- ellenőrzés alól elvon, vagy vámszempontból fontos körülményekről valótlan nyilatkozatot tesz a hatóság előtt. Ennek a magatartásnak nem az előbb tárgyalt szankció a büntetési tétele, hanem a vámorgazdákkal együtt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító- nevelő munkával vagy pénz- büntetéssel büntethető. Ez eddig vétség kategóriába esik. Ám ha ezeket üzletszerűen, bűnszövetségben, jelentős értékű vámárura vagy muzeális tárgyra követik el, akkor már bűntettről beszélünk, és három évig terjedhet a szabadságvesztés büntetési tétele. Ha a bűncselekményt üzletszerűen' vagy bűnszövetségben jelentős értékű vámárura követik el, öt évig terjedhet a szabadságvesztés-büntetés. Nagy „portyázásaink” közben nem árt néha-néha ezekre is gondolni. Dr. Kertész Éva Forró törpe A Nagy Medve csillagképben, tőlünk 300 fényévnyire van egy halvány csillag, amely 2,29 napos periódussal változtatja a fényességét. A csillagászok érdeklődését intenzív kék színképe keltette fel, ami nagy hőmérsékletre vall. Még érdekesebb, hogy a csillag színképében olykor erős elnyelési vonalak, máskor erős emissziós (kibocsátásra valló) vonalak jelentkeznek. A kaliforniai egyetem csillagászai a színképelemzési mérések alapján arra a következtetésre jutottak: a megfigyelt csillag voltaképpen kettős rendszer, és a megfigyelt változásokat az okozza, hogy a nagyon forró, fehér törpe csillag hevíti hidegebb társát, kísérőjét. Minthogy a forró csillag főként ibolyántúli fényt sugároz ki, jobbára megfigyelhetetlen a Földről. A hidegebb kísérő felfogja a forró törpe ionizáló fényáradatát, és újra kisugározza a fényt. Az észlelt legnagyobb fénysugárzás tehát a hideg kísérő besugárzott felszínéről indul ki, az erős emissziós spektrum pedig a fehér törpe „feldolgozott” sugárzásának számlájára írható. Az amerikai csillagászok becslése szerint a forró csillag hőmérséklete elérheti a százezer fokot, valószínű tehát, hogy az eddig ismert legforróbb fehér törpe. Kitűnő alany lehet a csillagok fűtőhatásának és a rendkívül forró fehér törpe csillagok természetének tanulmányozására. Újra tejesüveg? Az Ausztriában elvégzett közvélemény-kutatás szerint az osztrák tejfogyasztók! 60 százaléka visszakívánja a tejesüveget, s 75 százalékuk akkor is hajlandó azt visz- szaszolgáltatni, ha nincs rajta betét. Ezzel kapcsolatban egy osztrák üveggyár bejelentette: új eljárásával a fény ellen védő barna üvegből olyan tejesüveget képes készíteni, amely a hajdaninál 40 százalékkal könnyebb. A svájci tejipari egyesülés vezetője szerint bizonyos tejkészítményeik forgalma az utóbbi három évben megháromszorozódott, s ezt egyértelműen annak tulajdonítják, hogy üvegben hozzák azokat forgalomba. A svájciak szintén nagy arányban készek az olyan kiürült üvegeket, amelyeken nincs betét, elvinni a gyűjtőhelyekre. Svájcban a visszavitt üvegek aránya 70 százalékos. Emberközelből Előrelépésről tíz pontban tízen Megalakult a Magyar Borkereskedők Egyesülése Harminc mezőgazdasági és külkereskedelmi vállalat, valamint termelőszövetkezet részvételével megalakult a Magyar Borkereskedők Egyesülése. Ázzál a céllal hozták létre, hogy összehangolják tevékenységüket a nemzetközi piacon, elősegítve, hogy külföldön kedvező áron értékesítsék-a magyar borokat. Az egyesülés tagjai a társasági szerződésben rögzítették, hogy tiszteletben tartják egymás jogait, egyeztetik áraikat éá külföldön fellépnek a partnereket .sértő magatartás ellen. ☆ A borkereskedők egyesülése olyan vállalkozás, amelynek létrehozására kedvező alkalmat teremtett az egyesülési törvény létrejötte. Az egyesülés szándékát az is indokolta, hogy a Kereskedelmi Minisztérium ez évtől levette a kivételi listáról a bort. amj azt jelenti: január 1-jétől minden olyan vállalat önállóan exportálhatja a terméket, amelyik a cégbíróságnál ezt a szándékát bejelentette. A kivitel ilyen fokú szabadsága azonban könnyen hátrányos helyzetbe sodorhatta volna a bortermelőket, exportálókat egyaránt amiatt, hogy egymástól elszakadva, esetenként érdekeik ellen /tevékenykedve, akár egyenként vagy együtt is hátrányba kerülnek a külpiaci versenyben; mindenekelőtt az áralakításban fontos a közös fellépés, összefogásuk nemcsak az egyesülés cégeinek érdekeit védi. hanem az általuk integrált többi bortermelő üzemekét is. az értékesítésben elért kedvezőbb árak ugyanis az egész élelmiszer-gazdaság számára előnyösen hatnak. (MTI) Hétfőn este hat órakor néhány percig úgy tűnt. „jótékony” sötétség menti meg a megújulási vitát. Hiszen nem volt akkora a vitázókedv, hogy utcai ellenszónokoknak kellett volna a lakótelepről sűrű sorokban érkező állampolgárokat visszatéríteni. A salgótarjáni Beszterce-lakótelepi iskola, teljes sötétségben volt a jelzett időben, azt mondták, éppen most javítja valamelyik „maszek társaság” azt az elektromos hibát, amit még délelőtt 11 órakor jeleztek az iskolából. — Biztosan így volt. Azt azért mégsem gondolhatom, hogy a Hazafias Népfront megújulásáról rendezett városkörzeti fórumot ekképp akarta volna megfúrni bármelyik ellendrukker is. A megújulási javaslat vitafórumára 38 . meghívót küldött ki a lakótelepi népfrontbizottság, és végül is tízen jöttek el az iskola mozgalmi célokra is hasznosított helyiségébe. Palik Ferenc, a városkörzeti nép- frontbizottság titkára rövid ismertetőjében — az országos tanács javaslatát követve — tíz pontba szedte a megújulás legfőbb elveit. Új nemzeti közmegegyezés, szocializmust demokratikus módon — a jogállamiság megteremtésével, az állampolgári és emberi szabadságjogok érvényesítésével, szocialista pluralizmus, önállóság, párbeszéd és nyilvánosság, szövetségi rendszer. gazdasági, társadalom- politikai, szellemi és erkölcsi megújulás. . • önmagában is vitaesteket érő témák. A fórumon viszont a cél, véleményt alkotni arról, menynyiben felelnek meg ezek a megújulási céloknak. Talán éppen ez a téma —, s egyben programiga zdagság — szúrt szemet Molnár Zsuzsának, aki arról fejtette ki véleményét, hogy a népfront megújulási javaslata sokat vállal. — Véleményem szerint ennek végrehajtásához nincs meg a megfelelő eszköztára. Magyarán, nincs mögötte ennyi szervezett erő. Megkérdőjelezte a javaslat komolyságát abban, hogy időponti véleményeket is kér, mikor legyen a népfront kongresszusa, holott már bejelentették, az idén októberben lesz a népfrontkongresszus. — Miért ' kérdezik meg akkor a véleményünket — tudakolta. — A mozgalom alappillérei a városkörzeti bizottságok lennének, de miként valósítható ez meg, ha ennek még az alapvető technikai feltételei is hiányoznak? Nincs helyiségünk a lakótelepen. És még ennél is nagyobb gond a káderhelyzet, alig van ember, aki ezt a munkát vállalná. •. Többen is felvetették, hol a helye a mozgalomban az alternatív szervezeteknek, milyen legyen a viszonya ezekhez a népfrontnak. Hiszen — jegyezték meg — a népfront jövője attól is függhet, hogyan tud közelíteni. együttműködni az új társadalmi szerveződésekkel. Ám, mivel még egyetlen alternatív szervezet, új társadalmi csoportosulás sem kopogtatott a városkörzeti népfront ajtaján, a kérdés felvetése pusztán elméleti maradt. Mocsári Ferenc egyértelműen leszögezte az állásfoglalás alapján, a népfront szocializmust akar — demokratikus módon. Ez a célja, s így elhatárolja magát az ettől eltérő nézeteket valló alternatív szervezetektől. Botos Károlynak az volt a véleménye, hogy ma a HNF-re ugyanolyan szüksége van az MSZMP-nek, mint ahogy ez fordítva is igaz. — A telep életét eddig is a párttagok vitték, és velük lehet ezt a népfrontmozgalmat is továbbvinni — mondta. — De amíg nem tudjuk a közösséget megnyerni, addig sikeres munkáról nem beszélhetünk. Ö sem hagyhatta ki hozzászólásából a Beszterce-lakó- telep mozgalmi célokra szolgáló helyiségének megoldatlanságát. a mostoha bánásmódot: — Ez a helyiség a párt- alapszervezeté, de mégiscsak bérlők vagyunk benne. Ha a miénk lenne, a telep irányítókörét alakíthatnánk ki itt- ' Szolidabban formálta véleményét a telep közéletéről Molnár Béláné: — Embereket megnyerni csak emberközelből lehet. Ha lenne egy művelődési házunk, s klubokat alakíthatnánk ki, ahol mindenki megtalálná kedvtelését, ki- kapcsolódását. .. Vesszőparipám már ez. Mert a fiatalság is keresi a helyét itt, a lakótelepen, de nem találja. Még a lakótelepi gyűlésekre sincs hely. Nincsenek káderek? Igaz. De a mostani helyiség sem vonzza, ide az embereket. Valahol ezen a ponton szakította nneg a vitát Stur- mann Béla, a városkörzeti bizottság elnöke. — Ezt elmondtuk már százszor.. • Rostás Lászlóné a közös munkára hívta fel a figyelmet, ahhoz, hogy a népfront megújulási programja megvalósuljon. — De azt is látni kell, hogy még a kézimunka- szakkörön is ötvenről harmincra, húszra, tizenötre, tizenkettőre csökkent a létszám. Őszintén ki kell mondani, az emberek nap mint nap a hétköznapi gondokkal vannak elfoglalva... A népfront jövője nem ezen a városkörzeti fórumon dől el. Az azonban mégis igaz, nem kellett a jótékony sötétség a vita megmentéséhez: marcknyian, de eleget tettek a vitázókedvnek. Zsély András ■f Gyógyszer(áremelés) — mellékhatásokkal Sorban állást, fejfájást, idegeskedést jócskán okozott a gyógyszerek januári áremelése. A korántsem mellékes hatások az orvosságot fogyasztókra már múlóban lévőek, a patikusok ugyanis az adminisztráció növekedéséből adódó gondokat is orvosolják saját lehetőségeik szerint. A bátonyterenyei (Nagybátony településrészen lévő) gyógyszertárban is fokozott teendőket jelent a gyógyszerkiadás új rendje. Említésre méltó, hogy ómig tavaly hasonló időszakban ezer darab vényt nyújtottak be hozzájuk, addig most januárban tízszer több, azaz tízezer re. cepteU gyűjtöttek be. Az elmúlt év első hónapjának 240 ezer forintos forgalma helyett az áremelkedés óta eltelt időszak alapját véve most az egyhavi forgalom — becslések sze. rint - 1,2 millió forintot tesz ki. Dr. Nagy. Istvánné gyógyszertárvezető elmondása szerint a konkrét gyógyszerészeti munkára alig marad ideje, a pénzügyi, adminisztrációs ügyek intézése kötik le energiája nagy részét. A terhek könnyítése miatt egyik javaslata, hogy ne kelljen az egy-két filléreket számolniuk, így pél. dóul a Trasicor 80 gyógyszer térítési díja ne 24,42 forint legyen, hanem kerekítsék az összeget. Továbbá: egy receptre csak egy orvosságot írjon fel az orvos. Az egészség- ügyi kormányzat és a társadalombiztosítás nagyobb, pontosabban 90 százalékos támogatást adjon a reumás hántoltnak szereire is, hasonlóan a szív. és érrendszeri betegségek piruláihoz, hiszen ma már ez is népbetegségnek számít és alaposan terheli az idősek pénztárcáját. Ha a gyógysze. rek árának emelkedéséből befolyt összegre is szüksége van a költségvetésnek, akkor számoljanak fel pótdíjat az éjszakai és hét végi ügyeletek zaklotói számára, akik indokolatlanul keresik fel a szolgálatot, akár régi lejárt receptekkel kopogtatnak vagy vitamintablettáért, esetleg óvszerért csöngetnek a patikába. Képeinken a bátonyterenyei gyógyszertárat mutatjuk be. — kulcsár — Dénes Lajos gyógyszerész. Türelemmel állják (ti sorukat a bátonyterenyeiek. Dr. Nagy Istvánné gyógy- szertárvezetö és Klimó Józsefné asszisztens.