Nógrád, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-23 / 46. szám
r Naptár 1989. február 23., csütörtök. Alfréd napja. A Nap kel 6.37 — nyugszik 17.19 órakor. A Hold kel 20.29 — nyugszik 7.23 órakor. r Évforduló Hatvan éve született Pomázon Vujdcsics Tihamér (1929—1975) zeneszerző, népzenekutató. Vu.jicsics Sztoján bátyja. Várható időjárás Főként délen, délnyugaton növekszik meg időnként erősen a felhőzet, szórványos, gyenge eső, záporeső várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kora tavasziasan, 10, 15 fok között alakul. — Ankét az MTESZ-ben. A társasági törvény gyakorlati alkalmazása címmel rendeztek ankétot szerdán délelőtt Salgótarjánban. a Technika Házában, a Szilikátipari Tudományos Egyesület salgótarjáni síküveg- gyári csoportjának szervezésében. Előadást tartott dr. Szilvási Zoltán, az Üvegipari Művek főtanácsosa és Lock- mayer József, az ÜM főrevizora. — Jelentős fejlesztésekre került sor a múlt évben a Szécsényi II. Rákóczi Ferenc Mgtsz öntödéjében, melynek haszna már az idén megmutatkozik majd a termelési eredményekben. A csökkenő létszámmal üzemelő részleg ugyanis 43 millió forint árbevételt kíván elérni, szemben a tavalyi nem egészen 29 millió forinttal. — Szociális ellátásra a Kazan Községi Közös Tanács tavaly 1,5 millió forintot fordított. Az idén erre a célra 1,8 millió áll rendelkezésre, ám a már beérkezett kérelmek nagy száma alapján úgy tűnik, ebből az összegből sem lesz lehetőség az összes igény kielégítésére. — Mozgáskorlátozottak figyelmébe! Farsangi összejövetelt rendez szombaton délután két órakor az MHSZ salgótarjáni székházában a mozgáskorlátozottak megyei egyesületének helyi csoportja. A szórakozni vágyók piknikalapon látják egymást vendégül, a rendezők mindenkit szeretettel várnak. — A Nógrádi Megyei Társadalombiztosítási Tanács tegnapi, Salgótarjánban megtartott ülésén jogorvoslati, méltányossági és kivételes kérelmeket bírálta el a testület, döntöttek alacsony nyugdíjak kiegészítéséről, majd a társadalombiztosítás időszerű kérdéseiről váltottak szót. Ügyeletes riporterünk: Kiss Mária Tel.: 10-977 — Juhos Nándor budapesti fotós alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán a salgótarjáni József Attila Megyei- Városi Művelődési Központ fotógalériájában. Ekkor tartotta a szerző diaestjét is. — Végzős varrónők. Idén végez a Salgótarjáni Ruhagyár bátonyterenyei gyárának harmincfős harmadéves szakmunkásgárdája, melynek tagjai elsőként sajátíthatták el a mesterség fogásait a bátonyterenyei gyár tanműhelyében. A lányok többsége az exportra • termelő üzem dolgozója lesz. — Az Érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet nemcsak gazdasági, de kulturális kapcsolatokat is kiépített ipoly szakállas i testvérszövetkezetével. Különösen népszerűek a dolgozók körében a szlovákiai Pös- tyéníürdőre évente szervezett utazások. Az érsekvadkerti kollektíva tavaly 263 ezer forintot költött kirándulásokra. — Eredményes az egészségnevelési és diáksport-tevékenység a rétsági általános iskolában. Az egészséges életmódra nevelést, az ismeretek bővítését a tanórák anyagain kívül jól szolgálják a tömegsport, a vöröskeresztes, a közlekedési szakkör foglalkozásai is. A szabadidős-programok közül a természetjárás a legkedveltebb a tanulók körében. Tavaszi fáradtság? Ebéd után jut tesz, kettesben pedig különösen kellemes egy kis szunyókálás — vagy ez már a tavaszi fáradtság? A két jegesmaci mindenesettre édes álomba merült a sehön- brunni állatkertben, miután elfogyasztotta ebédjét. * HÍREK * ESEMÉNYEK # Amíg a tűzoltók megérkeztek... ’ Katonák, cíuílek gyors összefogása Három család a rétsági laktanyában Még mindig szóbeszéd tárgya a rétságiak körében az a hétfői tűzeset, melynek során a helyi egészségügyi központ, s az annak felső szintjén lévő lakásokban élők veszélybe kerültek. Az esetről újabb adalékokat tudtunk meg, amelyek a lakosság és a rétsági katonák gyors összefogását, segítőkészségét példázzák. Ügy érezzük, nem lenne teljes a tájékoztatás, ha ezeket nem adnánk közre. Soós Zoltán hadnagy hétfőn az esti órákban, hazafelé menet észlelte, hogy az egészségügyi központ tetőcserepei közül lángnyelivek villannak fel. Azonnal riasztotta a lakókat, s miután a balassagyarmati tűzoltóságra telefonált. — kihívta a helyi laktanya tűzoltóságát is. Amíg a hivatásos tűzoltók megérkeztek, sorkatonák, hadnagyok, civilek vödrökkel próbálták megfékezni a terjedő lángokat. Mint azt lapunk szerdai számában megírtuk, az oltás csak nagy erők — és a vízágyúk — bevonásával si‘ került. Am, a segítőkészsé- get illeti — három károsult családot fogadtak be átmeneti időre a rétsági laktanyába, Soós Zoltán hadnagyot pedig kitüntetésre terjesztették fel. A Nógrádi Szénbányákhoz látogatott tegnap Devcsics Miklós, a megyei pártbizottság első titkára. A salgótarjáni igazgatóságon dr. Zsá~ kay János miniszteri biztos a vállalat termelési helyzetéről, gazdálkodásáról. Bakos János, a pártbizottság titkára a talpraállást segítő politikai munka legfontosabb tennivalóiról adott tájékoztatást. Az eszmecsere Ménkesen folytatódott. A pártaktívákkal folytatott beszélgetésen napjaink időszerű politikai, társadalmi és gazdasági feladatairól esett szó. Délután, a bátonyterenyei bányász művelődési otthonban az MSZMP KB legutóbbi két üléséről tájékoztatta az aktíva részvevőit Devcsics Miklós. A bányászattal kapcsolatban megállapította: nehéz helyzetében visszatükröződnek országunk gondjai. Az orvoslásért a helybeli kollektíva tehet a legtöbbet, s sikere hozzájárul majd népgazdaságunk megújhodásához. Az Egervin pásztói üzemében 2 millió literes Karancsvizet palackoznak évente. _______________— bp — Hogy a cigányság felzárkózhasson... A cigányság felemelkedését segítő programokról, kezdeményezésekről egyre gyakrabban érkeznek a hírek megyénkből. örvendetes, hogy Pásztón, Litkén, Szi- rákon cigányklub működik, hogy Sóshartyánban meg- alkult a helyi cigánytanács, hogy a salgótarjáni Eperjes- telepen cigány vöröskeresztes alapszervezet kezdte meg munkáját a közelmúltban. A helyi népfront- bizottságok igyekeznek támo* gatni, segíteni ezeket a csoportokat, egyre több cigányszármazású embert vonnak be a közéletbe. Megyei nyereményjegyzék Nyereményjegyzék az 1989. február 21-én megtartott tfeb- ruári Telelottó-tárgy nyeremény- sorsolásról, amelyen a februári előfizetéses és Telelottó szelvények vettek részt. A .nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (3000 Ft) B Polski Fiat 126 E tip. személygépkocsira szóló utalv. C Külföldre szóló utazási utalvány (100 000 Ft) D Szerencseutalvány (30 000 Ft) E Sanyo rádiómagnó (10 000 Ft) F Vásárlási utalvány (9000 Ft) G Vásárlási utalvány (7000 Ft) H Vásárlási utalvány (5000 Fi) I Vásárlási utalvány (4000 Ft) 5 873 426 h. 5 88l 303 i, 5 889 180 h, 5 897 057 e. 5 920 688 f, 5 928 565 d. 5 944 319 d. 5 952 196 g, 5 967 950 h. 5 975 827 h. 5 983 704 i. 5 991 581 h. 80 002 873 g. 80 011 750 e. 80 019 627 g. 80 027 504 h. 80 035 381 h, 80 043 258 h. 80 051 135 i. 80 059 012 i. 80 074 766 f. 80 082 643 g. 80 090 520 f. 80 098 397 i. 80 122 028 i. 80 129 905 i. 80 137 782 g, 80 145 659 i. 80 153 536 g. 80 169 290 h. 80 177 167 e, 80 216 552 f. 80 224 429 f. 80 232 306 g. 80 248 060 d. 80 255 937 d. 80 263 814 e, 80 279 568 g. 80 287 445 f. 80 295 322 f. 80 303 199 g. 80 311 076 h. 80 318 953 g. 80 326 830 g. 80 334 707 g. 80 342 584 1 f, 80 358 338 h. 80 366 215 i. 80 397 723 : e. 80 405 600 i. 80 429 231 g80 4.37 108 d. 80 444 985 d. 80 452 862 i. 80 468 616 f. 80 476 493 g. 80 484 370 g. 80 492 247 d. 50 500 124 d. 80 515 878 h. 80 523 755 i. 80 531 632 d. 80 547 386 d. 80 555 263 d. 80 563 140 d. 80 571 017 e. 80 578 894 1. 80 586 771 e. 80 594 648 h. 80 665 541 i. 80 681 295 i. 80 697 049 d. 80 712 803 d. 80 720 680 f. 80 736 484 g. 80 744 311 d. 80 760 065 d. 80 767 942 h. 80 775 819 f. 80 791 57.3 f. 80 799 450 f. 80 807 327 y. 80 815 204 g. 80 823 081 g. 80 854 58ÍI i. 80 878 220 i. 80 886 097 i. 80 901 851 d. 80 909 728 d. 80 917 605 f. 80 925 482 i. 80 933 359 e. 80 941 236 i. 80 956 990 e, 80 980 621 d, 80 988 498 e, 80 996 375 g. A nyertes szelvényeket 1989. március 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-íiókok. vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V.. Mün- nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény- jegyzék február 27-től megtekinthető az OTP-íiókokban. totó-lottó kirendeltségekben és a postahivatalokban. Megöltek egy idős férfit Pusztamérgesen A Csongrád Megyei Rend- őr-főkapitánvság büntetőeljárást indított ismeretlen tettesek ellen emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint kedden az éjszakai órákban Pusztamérgesen lakásának udvarán olyan súlyosan bántalmazták a hetvenöt éves Magyar Antalt, hogy kórházba szállítás közben életét vesztette. A speciális bűnügyi csoport és a helyi körzeti megbízott szerdán délelőtt elfogta és előállította Fodor István 28 éves pusztamérge- si és Balázs József 25 éves kiskunhalasi lakost, mivel mindketten alaposan gyanúsíthatok a súlyos bűncselekmény elkövetésével. Őrizet- bevételük fenntartásával folytatják a nyomozást. Kelendőek a szécsényi csomagológépek A Szécsényi II. Rákóczi Ferenc Mgtsz múlt évi csaknem 63 millió forintos rekordnyereségének több mint három,negyede az ipari termelésből származik. A kiváló eredményben döntő része van. a dinamikusan fejlődő csomagológép-gyártásnak, amely hazai viszonylatban jelentősnek nevezhető. A termékek műszaki színvonala közelit a nemzetközi élmezőny csomagológépgyártásához, s a termelést jól segítik a kooperációs kapcsolatok. Ma már a szécsényjek állal előállított csomagológépek iránt növekszik az érdeklődés mind a szocialista, mind a tőkéspiacon. A múlt évben a francia Thimon cégtől vásárolt licencet a termelőszövetkezet, s az ez alapján legyártott gépeket a külföldi szakemberek is megcsodálták magas műszaki színvonala és esztétikus kivitelezése miatt. Rendőrségi felhívás! A Nógrád Megyei Rendör- I..kapitányság eltűnés miatt körözését rendelte el Nagy János 4:i éves, Romhány, Rákóczi u. 48. szám alatti lakosnak, aki 1989. február 19-én, lakásáról eltávozott és azóta tartózkodási helye ismeretlen. Személy- leírása: 170 cm magas, erős testalkatú, ha.ia barna, rövidre nyírt, oldalt fésült, szeme kék. Eltűnésekor kék színű, úgynevezett munkásruhát, gumicsizmát, drappszínű sûtes sapkát viselt. Valószínűleg piros színű, Csepel márkájú férfikerékpárral közlekedik. A rendőrség kért, nogy aki Nagy János tartózkodási helyéről tud, személyével kapcsolatban adattal rendelkezik, azt a N’ógrád Megyei Rendnr-fókapi- tányság bűnüldözési osztályával közölje. Cím: Nógrád Megyei Kendör-fökapitányság, Salgótarján, Rákóczi u. 196. Telefon: 11-255, 14-106. Bejelentés bármely rendőri szervnél is tehető. íuf eghökkenten olvasom egy tájékoztatóban, hogy megyénkben a közeljövőben mozgalom indul „Füstmentes iskola\ és osztály” elnevezéssel. Na jó. Az iskola <még csak hagyján. Mert ugyebár a tanár is ember, aki az óraközi szünetekben telepöfékelheti a kanintézet folyosóját, esetleg a tanári szobát, fertőzve ezzel önmagát és a környezetét. Nagyon helyes az elképzelés! A tanár, ha füstölögni akar, tegye azt tanítás után, otthon, az utcán, az arra kijelölt helyen, akárhol, De ne az iskolában, mert ott elvárják tőle, hogy példamutató legyen, hogy ne kríkogja végig az órát és így tovább. .. Szóval a jövőben induló mozgalom ezen része rend- j énvaló. Am a füstmentes osztállyal nem tudok mit kezdeni. Üristen! Hát már itt tartunk? Lelki szemeim előtt látom, hogy a diák úgy a történelemóra közepe táján, unalmában rágyújt egy cigarettára, és Elnézést, de nem értem! karikákat eregetve próbálja az agyába vésni történelmünk nagy sorsfordulóit. Arra meg már gondolni is rossz, hogy egyszerre többen dohányoznak. Esetleg ,a tanár urat is megkínálják. .. Vagy félreértelmeztem volna a füstmentes osztályért való küzdelem lényegét? Lehet, hogy a mozgalom kiötlői a „külső behatásoktól” próbálják megvédelmezni a tanulóifjúságot? Mondjuk azzal a jelszóval: ne nyisd ki az osztály ablakát, mert a beáramló szmog káros az egészségre! Amúgy is eleget károsodsz, mivel tudjuk, tanulás helyett inkább az utcán lófrálsz! Nem tudom! Nem értem. Mindenesetre szeretnék ott lenni a majdani nagy eseményen, amikor az első olyan táblát szegezik ki egy tanterem ajtajára, melyre az vagyon írva: „Füstmentes osztály, kérjük a dohányzást mellőzni!” Titkon pedig azt remélem, hogy az osztálytermek jelenleg is füstmentesek. Dehát akkor nem kellene áthelyezni a dohányzás elleni küzdelem színtereit oda. ahol felnövekvő generációnk valóban fuldok- lik a nikotin élvezetétől? —ria— a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. p| ^ K AU Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Magyal Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÄUNT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányftószám: 3101. Terjeszt! a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hfrtapkézbaaftő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben ás a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII-, Lehal út 10/d. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj agy hónapra: 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre: 1212 forint. Elóéllltja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0133-1558 Devcsics Miklós a szénbányászoknál