Nógrád, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-15 / 39. szám
2 NOGRAD 1989. FEBRUAR 15., SZERDA A SZOT és az MDF vezetőinek találkozója Bevonulás, leszerelés, alternatív katonai szolgálat Képes-e a szakszervezeti mozgalom a múltjával szembenézni, a függetlenedés útját végigjárni — érről és más politikai, társadalmi, gazdasági kérdésekről volt szó a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Demokrata Fórum vezetőinek kedden, a SZOT- székházában megtartott megbeszélésén. Az MDF képviselői szerint a szakszervezetek sem kerülhetik el, hogy határozottan leszámoljanak a múltukkal, ha demokratizálódó politikai, viszonyaink között be akarják tölteni feladatukat. Cso- óri Sándor, az MDF elnökségének tagja azt vetette fel — utalva a szervezett dolgozók múlt heti tömegdemonstrációjára —, miként egyeztethető össze a SZOT megújulási törekvéseivel, hogy új dolgokat régi formák között igyekszik megvalósítani. Bíró Zoltán, az MDF másik vezetője megértéssel szólt annak a folyamatnak a nehézségeiről, amelyet a szakszervezetek függetlenedése jelent a párttól, de mint mondta, a köldökzsinór még létezik a két szervezet között. Ha a többpártrendszer realitássá válik, akkor már nem az lesz a kérdés, hogy milyen a szakszervezetek viszonya az MSZMP-hez, hanem az, hogy hogyan viszonyul a különféle pártokhoz — mondta. Ezzel kapcsolatban az MDF több vezetője is kifejtette azt a véleményét, hogy a többpártrendszerben a szakszervezetek kulcsszerepet tölthetnek be, mások ennél is tovább mentek, s azt mondták, hogy esetenként akár a mérleg nyelve is lehet a mozgalom. Stadinger István, az Országgyűlés elnöke kedden az Országházban fogadta Kim De Dzsungot, a Koreai Köztársaság ellenzékben levő Béke és Demokrácia Pártja elnökét és a kíséretében levő vezető politikusokat. Kim De Dzsung és az általa vezetett küldöttség magánlátogatáson tartózkodik Magyarországon. A tárgyaláson részt vett Faragó András, az Ország- gyűlés sajtóirodájának vezetője, aki az elhangzottakról rövid tájékoztatást adott az MTI tudósítójának: — A baráti légkörű eszmecserén az Országgyűlés elnöke emlékeztetett arra, hogy most első ízben járnák koreai vendégek a magyar Országházban, s ez a látogatás minden bizonnyal új fejezetet nyit a két ország törvényhozásának együttműködésében. Ezt követően tájékoztatást adott a magyar Küldöttgyűlés Áisótoldon (Folytatás az 1. oldalról.) jében érzékeltette azokat a szemlélet erősödését is több szélsőséges nézeteket, amelyek a termelőszövetkezetek létét próbálják megkérdőjelezni, amit vissza kell utasítani. A rövidesen Sorra kerülő országos konferenciával kapcsolatban elmondta, hogy ezen demostrálni kívánják az új agrárpolitikával kapcsolatos elképzeléseket, a tulajdonosi felfogás és magatartás érdekében a szövetkezeti demokrácia eredeti állapotába való visszaállítását. Az érdekvédelmi munkában alulról építkeznek, egységesen képviselik a tagok és szövetkezet érdekei. Az elnöki válasz után a küldöttértekezlet egyhangúlag elfogadta a beszámolót. Für Lajos szerint, ha sikerülne megvalósítania a szakszervezeteknek, hogy ismét alulról építkező mozgalommá váljanak, akkor ezzel azt a közönyt is oldani tudnák az emberekben, amit ma fontos politikai kérdések iránt viszonylag széles körben tapasztal. A szakszervezeti mozgalom már többször tanúbizonyságát adta, hogy képes, és akar is szembe nézni múltjával — mondták a SZOT vezetői. Ennek egyik jele az volt, amikor szakítottak azzal a 40 éven keresztül vallott és gyakorolt felfogással, hogy a szak- szervezeteknek ugyanolyan feladatuk a gazdálkodás, a termelés segítése, mint a munkavállalók érdekeinek képviselete. Ha Magyarországon valóságos pártok működnek majd, akkor a szakszervezeti mozgalom válaszút elé kerül, hogy hagyja-e magát, szétforgácsolni a különféle politikai erőktől, vagy pedig koalíciós alapon működik tovább — mondta Nagy Sándor, a SZOT főtitkára. Mivel a mozgalom egységét, s az abban rejlő erőt mindenféleképpen meg kívánják őrizni, ezért az egyetlen megoldás az, hogy alkalmassá tegyék a szakszervezeti mozgalmat a koalíciós alapon való működésre. Ezzel kapcsolatban Kősómé Kovács Magda, a SZOT-titikára megjegyezte : a szakszervezeti tagságnak az az érdeke, hogy a politikai pártok a szak- szervezetek megnyeréséért harcoljanak, de pedig a szak- szervezeteken belül. Ezért, ha szükséges, ki kell mondani, hogy a szakszervezeti mozgalom független a politikai, parlament működéséről, s az elkövetkező egy év teendőiről. Elmondta, hogy a törvényhozó testületnek mintegy 35—40 új törvény megalkotásáról, illetve korábbi törvények módosításáról kell döntenie, köztük a legfontosabb az új alkotmány elfogadása. — Kim De Dzsung pártja és népe nevében üdvözölte a Magyar Népköztársaság és a Koreai Köztársaság közötti teljes jogú diplomáciai kap- csalotok felvételét. Ez a lépés — mondotta — elősegítheti a Koreai-félsziget tartós békéjét és fejlődését. Utalt arra, hogy a népes delegáció látogatásának célja annak tanulmányozása, mit tehet a Béke és Demokrácia Pártja a két ország közötti kapcsolatok ápolásáért, az együttműködés további fejlesztéséért. Kitért arra, hogy pártja, a másik két ellenzékben levő párttal többséget alkot (Folytatás az 1. oldalról.) lése az egyházról a szocializmusban. A jövő útja a tolerancia, a tisztelet, az együttműködés — emelte ki tá je kozt a tójában. Majd számot adott a tanácsok és az egyházak közötti együttműködés megyei tapasztalatairól, s elmondta, hogy Nógrádban a szülők az általános iskolások tizenöt százalékát íratják be hitoktatásra, s ez az arány meghaladja az országos átlagot. Az utóbbi években érezhető a hittanlbeirátási feszültek oldódása, ugyanakkor a vallásosság s egyes munkaikörök betöltése — példa- ! a pedagógusi — terén sok megoldásra váró kérdés, minden túlzás nélkül nemzeti, vallási hovatartozástól. A SZOT vezetői nem értettek egyet az MDF képviselődnek azzal a véleményével, hogy az emberek körében ma a közöny uralkodna, hiszen a szakszervezetek tisztségviselői nap minit nap ennek ellenkezőjét tapasztalják. Az viszont más dolog, hogy léteznék olyan közvetítő mechanizmusok, amelyek két-három millió ember hangját nem létszámukkal arányosan hamgosít- ják fel. Ezzel összefüggésben tért vissza Nagy Sándor, a múlt heti munkásgyűlésre is, amely újabb bizonyítékát adta annak, hogy az emberek nem szemlélik közönyösen a körülöttük történő dolgokat. Azokra a megjegyzésekre utalva, amelyek ezt a n-Sig' -’yülést régi, sőt teát ralis formának i,s minősítették, rámutatott: a szak- szervezeti mozgalomnak vannak olyan hagyományai, amelyeket nem szégyen felújítani. A találkozón szóba került a készülő sztrájktörvény, amelynek fontosságáról, tartalmáról megegyezik a SZOT és az MDF vezetőinek véleménye. Sok a hasonlóság a két szervezet gazdaságpolitikai elképzelései között is. Az MDF gazdaságpolitikai koncepciója nemrégiben készült el, s abban a szak- szervezeti törekvésekhez hasonlóan nagy hangsúlyt kap a tulajdon reformja, a tulajdonosi és a dolgozói érdekeket megfelelően képviselő érdekérvényesítési intézményrendszer kiépítése, valamint az, hogy a munkaerő azonos rangú legyen az áruvilág többi szereplőjével, azaz értékén fizessék meg. a nemzetgyűlésben, így befolyásolni tudja annak munkáját. A két parlament együttműködését tovább javíthatná, ha a magyar Országgyűlés elnöke ellátogatna Szöulba és megismerkedne a nemzetgyűlés munkájával. ☆ A koreai küldöttség itt- tartózkodása során találkozott az Országgyűlés külügyi, valamint kereskedelmi bizottságának néhány tagjával is. Az eszmecserén főként a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokról esett szó. A vendégek nem titkolták azon szándékukat, hogy magyar vállalatok közreműködésével szeretnének piaci pozíciókat szerezni Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Bulgáriában, Lengyel- országban és természetesen a Szovjetunióban is. (MTI) munkatanácskozásnak is nevezhető találkozón az egyik fő kérdés az iskola körül forgott. Többen is felvetették, kötelező-e az iskolák számára az ateista nevelés, taníthasson a pedagógus akkor is, ha vallásos, az iskola ismereteiket adjon természettudományos aliapon — hangzottak el e körben a papi vélemények. A káli ói esperes arról, számolt be, milyen nagy érdek lődést váltott ki a községben a katolikus népfőiskola, és elismerően szólt ennék szervezésében a helyi tanácsi segítségről is. Minőségi átalakulás alatt van a helyi tanácsi munka az egyházakhoz való viszonyt tekintve, mondták el a találkozó résztvevői, de a A sorkatonák februári leszerelésével, az újoncok bevonulásával, valamint az alternatív szolgálat bevezetésével, kapcsolatos kérdésekről tájékoztatták a sajtó képviselőit a Honvédelmi Minisztérium, valamint az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal vezetői kedden a minisztérium Lehel úti épületében. Mórocz Lajos vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár, a néphadsereg kiképzési főcsoportfőnöke elmondta, hogy a sorkatonák többsége, 27 500 fiatalember február 15-én szerel le. A harckészültség fenntartása érdekében mintegy ezren csak később, néhány hét múlva — az újoncok alapkiképzése után — térhetnek vissza a polgári életbe. A ..továbbszolgálók” között nős, családos sorkatona nincs, s őket az elkövetkező öt évben valószínűleg nem hívják be tartalékos szolgálatra. Az államtitkár hangoztatta, hogy a leszere- lők többsége becsülettel tett eleget állampolgári kötelezettségének, fizikailag megerősödve, lelkileg és szellemileg gazdagodva tér visz- sza családjához és munkájához. Az idei bevonulás 28 500 fiatalt érint, időpontja: február 27—28. A létszámban a közelmúltban bejelentett csapatcsökkentés következményei még nem jelentkeznek, hatása csak az augusztusi bevonuláskor lesz érzékelhető. A sorköteles fiatalok az év második felétől kezdődően — amennyiben addig az Országgyűlés a honvédelmi törvény módosítását elfogadja — alternatív szolgálatot kérelmezhetnek. Azok, akik hajlandók katonai szolgálatot teljesíteni, de lelkiismeretük tiltja a fegyveres szolgálatot, fegyver nélküli katonai szolgálat teljesítését kérhetik. Akik lelkiismereti okból a Csapatkivonás A szovjet hírügynökség keddi jelentése szerint szerdán délre az utolsó szovjet katona is elhagyja 'Afganisztánt, és ezzel a Szovjetunió teljes mértékben eleget tesz a genfi megállapodásban vállalt kötelezettségének. Kedden híradós- és hadtáp- alakulatok lépték át a két ország határát, és érkeztek meg a határ menti szovjet fogadóállomásra, Termez városába. A csapatkivonás második szakaszában naponta átlagosan kétezer, összesen 45 ezer szovjet katona távozott Afganisztánból — írta a TASZSZ. döntő lépést a közmegegyezés felé meg nem 'tettük, fejtette ki véleményét a pásztói apát-plébános. Az is igaz viszont, vélekedett a drégelypalánki esperes, hogy a nagy nyitottságra mi sem vagyunk felkészülve, hiszen eddig jóformán csák arról informáltak, mit nem szabad, s éppen ezért van nagy szükség mind az állami szervekkel, mint a felekezetek közötti találkozókra. A többórás papi párbeszéd légkörét is jól jellemezték a salgótarjáni esperes szavai, amikor a mai d ernok raitizálódási f oly a mat - ról szólva a jelen feladatát ekképp’ fogalmazta meg : nagyon bölcs önmérsékletre, megértésre inteni a híveket. fegyver nélküli katonai szolgálatot sem vállalják — engedély alapján — állampolgári kötelezettségüknek polgári szolgálat teljesítésével tehetnek eleget. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az alternatív szolgálat teljesítése lelkiismereti okból kérhető. Az erre való hivatkozás megalapozottságát várhatóan egy bizottság vizsgálja. A határozat ellen fellebbezni lehet, s a másodfokú határozatot bíróság előtt meg lehet támadni. Az alternatív szolgálat időtartama — a javaslat szerint — azonos lesz a hadkötelezettség alapján teljesített katonai szolgálat idejével. A honvédelmi törvény alapján ez jelenleg 18 hónap sorkatonai, valamint 18 hónap tartalékos katonai szolgálatot jelent. Ennek alapján a fegyver nélküli sorkatonai szolgálat ideje 24 hónap lesz, amelyhez 12 hónap tartalékos fegyver nélküli szolgálati idő kapcsolódik. A polgári szolgálatot teljesítők foglalkoztatására vonatkozó elképzelésekről Bukta László, az ÁBMH helyettese adott tájékoztatást. Fontosnak tartotta, hogy ez a szolgálat ne legyen előnyösebb, vonzóbb a sorkatonai szolgálatnál. Megítélése szerint a foglalkoztatók számára stabil érdekeltséget kell teremteni. Mórocz Lajos, a sajtótájékoztatón bejelentette: amennyiben az új honvédelmi törvényt az Országgyűlés megszavazza, az egyetemet és főiskolát végzettek 12 hónapos szolgálatukat tanulmányaik után töltik le. Ha a törvény életbe lép, a tavaly augusztusban bevonult fiatalokat egy év után leszerelik, s ugyanez vonatkozik a most bevonulókra is. Az elő- felvételis rendszer ugyanakkor még 1991-ig érvényben marad, mert az oktatási intézmények nem tudnák fogadni a diákokat. Elmondta azt is, hogy az a sorköteles, A közvéleményt élénken foglalkoztató ügyben, a Tö- rökszentmiklóson történt rendőrhalálról tartottak kedden sajtótájékoztatót a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon. A szóbeszédre az adott okot. hogy február 3-án a város Ezerjó éttermének mellékhelyiségében lőtt sebbel holtan találták Gonda Józsefet, a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó 29 éves nyomozóhadnagyot. A tájékoztatón Janko- vics Zoltán megyei rendőr- főkapitány elmondta, hogy a tragikus eseményt a jelzett napon 21 óra 6 perckor jelentették. A kivizsgálása azonnal megkezdődött. Az eddigi eredményekből még csak valószínűsíthető, hogy mi történt. Ezek szerint Gonda József aznap szolgálatból távozta után Törökszentmiklóson betért az Ezerjó étterembe, ahol egy régi ismerősével, Rácz Antallal találkozott. Szeszes italt fogyasztva beszélgettek egy asztalnál, amikor társaságukhoz ült Rácz Antal két ismerőse, a büntetett előéletű és nemrég szabadult Tamási Csaba, valamint a foglalkozás nélküli Ramos Ernő. A beszélgetés során Gonda József és két új asztalvendége között vita támadt, amely az étterem mellékhelyiségében is folytatódott. Szóváltás közben Tamási és akit az első fél évben soroznak és az alternatív szolgálatot választja, annak ilyen irányú kérelmét július 31-ig kell benyújtania az illetékes megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnoksághoz. A Honvédelmi Minisztérium vezető képviselői kérdésekre válaszolva, szóltak arról, hogy a katonai rendtartás az alternatív szolgálatot vállaló fiatalokra is vonatkozik. Függetlenül attól, hogy lakóhelyükhöz milyen közel teljesítenek szolgálatot, nem otthonról járnak munkába, s szabad idejükben is rendelkezésre kell állniuk. E fiataloknak speciális igazolványa lesz, de a sorállomá- nyúakat megillető kedvezményeket is megkapják. Munkájukért illetményt, zsol- dot és nem bért kapnak, a polgári öltözet használatáért ruhapénzben részesülnek. A minisztérium illetékeseinek ismeretei szerint a polgári szolgálatot vállalók az esetleges bűncselekményekért polgári bíróság előtt felelnek. A 36 hónapos szolgálattal kapcsolatban annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az nem sérti a társadalmi igazságosságot. Ezt az időt számos sorköteles kitöltötte az obsitig, 55 éves koráig. Mórocz Lajos elismerte, hogy a lelkiismereti kérdést vizsgálni nehéz feladat. hiszen az szélesebb értelmű, mint a vallási, vagy a hitelvekhez való kötődés. A bizottság főként azt vizsgálja majd, hogy a vallott lelkiismereti felfogás összhangban van-e az illető életvitelével, s az indokkal nem csupán a kibúvót keresi a fiatal. Elmondták azt is, hogy a határőrségnél alternatív szolgálat nem lesz. Jelenleg 73-an töltik büntetésüket a katonai szolgálat megtagadása miatt, s három eljárás van folyamatban, ezeket azonban felfüggesztették. Ramos a nyomozótisztet tettleg bántalmazták, s mint utólag kiderült, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okoztak neki. Ezt követően Tamási és Ramos elhagyta a mellékhelyiséget. A rendőr hadnagy az időközben odaérő Ráczot megkírte, hozza ki személyes holmiját az étteremből, mert feltűnés nélkül akar távozni. Míg a rendőr hadnagy egyedül volt, egy lövés dördült. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint: Gonda József szolgálati fegyverével önkezűleg vetett véget életének. A visszatérő Rácz Antal már holtan találta a halántéklövéstől vérző nyomozótisztet. A rejtélyes ügyben a nyomozás tovább folytatódik. Gondát, aki tavaly nősült, munkatársai csendes, befeléforduló embernek ismerték, munkáját lelkiismeretesen végezte. Rendőri feladata nem függött ösz- sze éttermi látogatásával, s szolgálati fegyverét másnapi megbízatása miatt (tartotta magánál. A Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az esemény érintettjeit — Tamási Csabát és Ramos Ernőt — garázdaság rniat előzetes letartóztatásba helyezte. A tájékoztató azzal zárult, 1 agy a nyomozás újabb eredményeiről is tájékoztatják a közvéleményt. ' (MTI) Kim De Dzsung programja Fogadta Stadinger István Bölcs önmérséklet és megértés jegyében Tájékoztató a törökszentmiklósi rendőrhalálról