Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
1989. JANUÁR 14., SZOMBAT NOGRAD 3 E3 Munkásőrők egységgyűlései előtt Változatlan álláspont — változó munka Közéletünkben manapság igen sok szó esik a munkásőrségről, sőt egyes alternatív szervezetek és személyiségek megkérdőjelezik a testület létjogosultságát is. Nógrád megyében szombaton kezdődnek a munkásőregységek gyűlései. Ebből az alkalomból beszélgettünk a közvéleményt foglalkoztató néhány kérdésről Péter Balázs megyei Parancsnokkal és helyettesével, Nagy Gáborral. — Az 1989-es esztendő nem fog gyökeres fordulót jelenteni munkánkban, hanem egy új fejezet lesz, amelyben érdemes hasznosítani az elmúlt év tanulságait — mondotta Péter Balázs. — A közelmúltban a munikásőr - kol 1 ek ti vá k k al folytatott beszélgetések is azt tanúsítják, hogy a társadalmi munkásőrállomány követi a pártot az útkeresésben. A mai kritikus helyzetben szembe kell nézni a kudarcokkal is. A vállalt kötelezettségek teljesítése azonban egyértelműen igazolja, hogy munkásőreink egy pillanatra sem haboztak, saját emberségük igazába vetett hittel tették azt, amit tenniük kellett. Még csak fel sem vetődött, hogy megkérdőjelezzék a munkásőrség létjogosultságát. Meggyőződésük, hogy védelmi rendszerünkben, a közrend fenntartásában, a szocialista értékeink megvédésében fontos szerepet vállal önkéntes fegyveres testületünk minden tagja. — Az elmúlt évi becsületes, jó munkával a megyében eddig kivívott közmegbecsülésünket kívántuk megőrizni — folytatta Nagy Gábor. — Ehhez az eddiginél is keményebben, kitartóbban kellett dolgozni, hiszen a társadalom részéről egész évben folyamatos megmérettetésnek voltunk kitéve. A megújulás közepette is életben tartottuk korábbi ! jó hagyományainkat, az emberséget, a szolidaritást, a kollektivizmust, az öntudatos fegyelmet és az elvtársi közösségi viszonyokat., .Ezek a mi örök erkölcsi értékeink, amelyekből nçrji. engedünk, mert ezek jelentik testületünk , vonzerejét. — Kik Nógrádban a munkásőrök, milyen emberek vállalják ezt a szolgálatot? — Az állomány nyolcvan százaléka munkás, de meggyőződésem, hogy az érte- miségiek és a nyugdíjasok is legalább olyan szilárdak és elkötelezettek, mint a munkások — válaszolta Nagy Gábor. — A munkavégzés szerinti megkülönböztetés azonban szerintem ma már fölösleges. Ennél jóval fontosabb, hogy a nógrádi munkásőrök 80 százaléka az MSZMP tagja. Közülük a tagkönyvcsere során senki nem fordított hátat a pártnak, ellenben 24-en tavaly lettek az MSZMP tagjai. — A munkásőröket 'politizáló emberekként ismerik .. . — Csaknem százszázalékos megjelenéssel, munka-' időn kívül került sor a munkásőri rendezvényekre, és foglalkozásokra — kezdte válaszát Nagy Gábor. — A legtöbb alegységgyűlést családi, baráti összejövetelek követték, s a hozzászólások többsége országos, megyei vagy helyi politikai kérdéseket, gazdasági és társadalmi helyzetünkre vonatkozó megállapításokat tartalmazott. Az őszinte — bírálatot és javaslatot sem nélkülöző — megnyilatkozások a pártértekezlet óta eltelt időt egyrészt úgy minősítették, hogy sokkal több érdemi változásra van szükség, mert alig történt valami. Mások szerint túl gyorsak, szinte követhetetlenek a változások, ezért határozott, egyirányú cselekvésre és irány- mutatásra van szükség. Akadt olyan vélemény is, amely a pártot attól félti, hogy kicsúszik a kezéből a kezdeményezés. Mások szerint a meghirdetett reform egyelőre inkább szavakban létezik; nem beszélni, hanem dolgozni kell végre. — Mi a véleménye Péter Balázsnak a munkásőrség további létének megkérdőjelezéséről? — Magam is érzékelem, ^akadnak emberek, akik többek között védelmi rendszerünk lejáratására, szétzilálására törekszenek. Hangulatot keltenek a hadsereg, a közbiztonsági erők ellen, követelik a munkásőrség megszüntetését. Az az álláspontunk, hogy a munkásőrséget nem a munkásőröknek kell megvédeni, már csak azért sem, mert testületünk nem önmagáért jött létre, nem önmagáért működik. Az, persze, érthető, hogy a munkásőrség nem mindenkinek tetszik, mert tagjai sem a politikában, sem a gazdasági életben nem tudják elviselni a tohonyaságot, a felületességet, s főleg nem a felelőtlenséget. A mai közélet lehetőséget ad a vitára, s ez felszínre hoz eltérő véleményeket is. A társadalomban meglevő érdekek bármilyen formában is vetődnek fel, számunkra egy alapvető tényező változatlan marad. Nevezetesen; nekünk nincs más alternatívánk, csak a dolgozó nép hatalmát leginkább kifejező szocializmus. Ezért támogatjuk az MSZMP-t. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a munkásőrség kinőtte csecsemőkorát.' s a testületet érett felnőttnek tekinti a párt. Szemléletünkből és elkötelezettségünkből eredően nemcsak a munkásőrségben, hanem a lakóterületi pártalapszervezetek- ben, a Hazafias Népfront bizottságaiban, a különböző társadalmi szervezetekben és egyesületekben kommunista módon képviseljük a politikát. — A munkásőrállomány csaknem fele valamilyen választott testület tagja, aktivistája — fűzte hozzá Nagy Gábor. — Az egységek munkásőrei sok-sok társadalmi munkát vállalnak munkahelyi és lakóhelyi környezetük fejlesztésében. Csak példaként említem, hogy a salgótarjáni egység kétszer megkapta a tanács „Salgótarjánért” plakettjét; a balassagyarmati munkásőrök pedig 2,5 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek. Az is sokat mond, hogy az elmúlt évben tizennégy kiemelkedő helytállásról van tudomásunk. Jellemző a tolvajok és betörők elfogása, intézkedés garázs dákkal szemben, de említhetném a tűzoltást és az életmentést is. A testület megszüntetését sürgetőknek pedig azt is válaszolhatjuk; meghatározott feladatainkat természetesen elláthatja más fegyveres testület is. Csakhogy ugyanezt a munkásőrök társadalmi munkában cselekszik. Megjegyzem, hogy a nálunk jóval gazdagabb tőkésországok egy részében is szükségesnek tartják az államkasszát leginkább kímélő önkéntes fegyveres szervezet fenntartását. Jelentős védelmi költségeket takarítanak meg ezzel. Nálunk miért lenne másképp? Végezetül Péter Balázst kérdeztük: milyen útravaló- val kezdik Nógrád munkás- őregységei az 1989-es esztendőt? — Ma nagyon sok kérdés foglalkoztatja az embereket és a munkásőrállományt. Ezek között ott van a demokratizmus fejlesztése, ki- szélesítése, a reformfolyamatok kibontakoztatása és végigvitele, a politikai pluralizmus meghonosítása, a jó közösségi szellem erősítése, a politikai stabilizáció gazdasági feltételeinek megteremtéséről nem is beszélve. Az 1989-es év legfontosabb feladata számunkra is az, hogy kiálljunk a progresszív erők mellett, tegyünk az országért. Ezt kell megértenünk és megértetnünk a munkamegosztásban elfoglalt helyünk szerint. À politikai küzdőtéren tovább folytatódik a* ku2délefh, s ä mi álláspontunk az, hogy ennek nem lehet a végcélja a szocializmus felszámolása, hanem ellenkezőleg, pozíciójának erősítését kell szolgálnunk. Ebben a küzdelemben a beosztott munkásőrtől a parancsnokig, mindenki megméretésre kerül. A mub- kásőrök álláspontja nem változott — számunkra más út nincs —: ha kell, meg- védjük a szocializmust. Kelemen Gábor A kenyérgyárban A Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat salgótarjáni 2. számú üzemében naponta száztíz mázsa kenyeret készítenek. A palóc, Sió fehér és alföldi kenyérből a megyeszékhelyet és a vonzáskörzetéhez tartozó településeket látják el naponta. Két műszakban dolgoznak a kenyérgyárban a pékek, akik a mindennapi eledelünkhöz nyolcvan mázsa lisztet használnak fel naponta. " Fotó: Rigó Tibor Autóálmaink és a valóság Nem várható gyors javulás az autóellátásban, hacsak azt a néhány tízezer személyautót nem számítjuk, amennyit devizához jutó honfitársaink az új vámrendeleten felbuzdulva az idén minden bizonynyál behoznak. Ebben az évben sem valószínű, hogy frontáttörés következne be a hazai gépkocsiellátásban. Ígéretes tárgyalás számtalan van, rossznyelvek szerint ha egy Japánba látogató delegáció ad magára, feltétlenül tárgyal hazai összeszerelő üzemről... De mint látható, az eredmény egyelőre a nullával egyenlő. Információink, szerint a kormány a közeljövőben ismét megvitatja a haza: autóipari fejlesztési elképzeléseket. Tekintve, hogy maga az összeszerelés nem a csúcs- technológiák csúcsa,, — színvonalas lakatosmunkához áll közelebb — nem lenne helyes abból kiindulni, hogy a hazai iparfejlesztés éppen egy összeszerelő üzem létesítésén áll vagy bukik. Különösen igaz ez, ha megismerkedünk néhány erre vonatkozó ajánlattal. Dacia, te drága A legfrissebb elképzelés a DIGÉP és a Dacia közötti kooperáció lenne, ami már önmagában is kétségessé teszi az elgondolás komolyságát. Egy olyan országgal, illetve annak egy vállalatával kooperálna a dolgozóinak a jelek szerint „minden áron” mukaalkalmat kereső diósgyőri gyár, amely sokszor a magyar főhatóságok telexeire, leveleire sem válaszol, amelyről nem tudni, mikor terjeszti ki diplomáciai lépéseit gazdasági intézkedésekre is, amely híres-hírhedt arról, hogy nem megbízható partner. De ha nem így lenne is, a román partner olyan áron kínálja az összeszerelhető gépkocsielemeket, hogy végül a diósgyőri Dacia jóval drágább lenne, mint a készen importált. Csak azért tenni bele magyar munkát, hogy a ráfizetést növeljük — ez nem tűnik túl ésszerűnek. Suzuki? Igen egy másik Nem rózsásabb a helyzet a japán ‘ Suzukival évek órta vajúdó együttműködés tervével sem. Az összeszerelő üzem 21 milliárd jenbe, azaz 162 millió dollárba kerülne, amibe a Suzu- ki-cég mindössze 15,5. millió dollár tőkerészesedéssel szállna be, a további japán bankhitelt pedig az összeszerelő vegyes vállalatnak vissza kellene fizetnie. Szó sincs tehát jelentős nagyságú működő töke behozatalának lehetőségeiről, évi 50 ezer autó összeszerelése pedig a világ más tájain sem szokott nyereséget hozni. A legújabb hírek szerint a Suzuki már nem vállalná e lefutóban lévő modell nyugat-európai exportját fa 800 köbcentiméteres Suzuki Altóról van szó), így legfeljebb a Suzuki Swift összeszerelésén dolgozhatunk. Ez viszont 450 ezer forintnál aligha lehetne olcsóbb, pedig csak 1000 köbcentiméteres. Igaz, ha a termelés felét exportáljuk, egykét évig a maradék még eny- nyiért is elkelne a belföldi piacon. Gazdaságossá azzal válna a Suzuki-együttműkö- dés, ha némi‘japán tőkével és japán technológiával egykét részegységet és számos alkatrészt itthon állítanánk elő, méghozzá olyan sorozatgyártásban, hogy az elképzelt összeszerelő üzem igényein túlmenően a Suzuki — vagy akár más cég — saját szükségletére vásá- sároljon belőlük. Erre vonatkozó konkrét együttműködési javaslat azonban még nincs. De miért nem elég. ha piacképes alkatrészeket, részegységeket gyártunk, s azok ellenében importálhatnánk kész autókat? Sokak szerint ez lenne a legésszerűbb fejlesztési módszer, s hä majd olyan sokféle részegységet gyártunk itthon, hogy megéri a kész autók összeszereléséhez hiányzó többi részegység importja, akkor kellene csak, mintegy utolsó lépésként esetleg egy összeszerelő üzemet ' is építeni. Addig is minden alkatrészt keményvalutáért kellene behozni, s ha lenne rá devizánk, már rég nem lenne gond a hazai autóellátás. A szomszédos Ausztria kitünően el van látva gépkocsikkal, pedig „csak a fontosabb részegységeket gyártja — igaz, maga a General Motors-szal épített sebességváltó- és motorgyár mintegy 9,7 milliárd schil- lingje — kereken 45 milliárd forintba — került. (A beruházásba a GM 2 milliárd schillinggel szállt be.) Nálunk viszont egyelőre az a 9 milliárd forint sem akar előkerülni, ami a Szovjetunióval körvonalazódó Zaporozsec-kooperációhoz kellene. Ipari becslések szerint ennyibe kerülne egy sebességváltógyár létesítése, s további 3—4 milliárd forintért hozhatnánk létre azokat az üzemeket, amelyek termékeivel évi 50 ezer új típusú Zaporozsecet — Tav- riját — ellentételezhetnénk. Ezek az összegek azonban sehogy sem látszanak előkerülni. Szándéklevél már van így talán nem árt némi fenntartással fogadni a részleteiben teljesen kidolgozatlan dél-koreai együttműködési tervet sem. Erről any- nyit lehet tudni, hogy a Magyar Hitelbank szándéklevelet írt alá a Daewoo céggel. Első lépésben valamilyen alkatrészeket gyártanánk, s azokért cserébe érkezne már az idén 5 ezer Le Mans típusú autó. A hasonló Opel 5—600 ezer forintba kerülne nálunk, nehezen hihető, hogy ez az 1500 köbcentis kocsi lényegesen olcsóbb lenne. Még nem tudni, milyen alkatrészeket adnánk el, sőt a megvalósíthatósági tanulmányt is csak ezután készíti el a dél-koreai partner. A szándéklevél szerint 1993- tól évi 25 ezerre futna fel a kész autók importja, majd a második ütem következne, az összeszerelő vegyes vállalat felépítése. Addig azonban még hosszúra nőhet a jelenleg 360 ezres várólista a Merkúrnál... Nincsenek konkrét, aláírásra váró tervek a Skodával sem, a többi autógyárral pedig ugyancsak az elképzelések felvázolásánál tartunk. Az bizonyos, hogy jelentős saját beruházás nélkül az autóiparban sem lehet fejleszteni. Most azonban nem olyan időket élünk, hogy központi pénzeket lehetne erre előirányozni. Ezt különben az autóiparban egyszer már megtettük — miénk a világ egyik legnagyobb autóbuszgyára. (MTI—Press)
