Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-03 / 2. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLV. ÉVF., 2. SZÁM ARA: 4.30 FORINT 1989. JANUÄR 3-, KEDD Elsőbb az érzelem (3. oldal) „Köszönöm, Uram, hogy hívtál...'' (4. oldal) Áz öröm sikolyai (5. oldal) Munkásgyűléssel kezdték Harminc lakás az évet az üzemekben Az új esztendő első munkanapján több helyütt munkásgyűlést tartottak. Visszatekintés js volt a rövid összejövetel, de inkább a soron lévő feladatok megbeszélése. Mert keveset tudunk ,még az új ! esztendőről, de egy biztos: ha jutni akarunk valamire, bokros teendőket kell elvégezni! A BRG Mechatronikai Vállalat Rádiótechnikai Gyárában Klug Nándor igazgató szólt a munkásokhoz. Mint mondta, az 1988-as év a várakozásoknak megfelelő eredményekkel zárult, a salgótarjáni gyár alaptevékenységből származó árbevétele meghaladja az" 1,1 milliárd forintot, ami ^ több a tervezettől. Az egyelőre még csa.k becsült eredmény az előirányzotthoz közeli, a munkásgárdának nincs oka emiatt sem szégyenkezésre. Az idei év feladatai augusztus végéig ismertek, a még hiányzó ‘ rendelések megszerzése viszont kemény kereskedelmi munkát igényel. Ez évben főleg a hazai piacra, elsősorban lakosság; ellátásra dolgozik a salgótarjáni gyár. Bővül a vállalaton belüli kooperáció. Még az esztendő elején felfut a gyárban a taxi- rádió gyártása, de ezen túl is számos új, piacképes termék fejlesztésében gondolkodnak a szakemberek. Még az év első felében közös asztalhoz ülnek a salgótarjáni és a budapesti gyár fejlesztői, hogy egyeztessék az URH-készütékek fejlesztésének három évre szóló programját. A rádiótechnikai gyár ez év derekától várhatóan önálló részvénytársaság lesz, a vállalkozási készséget, az önálló gondolkodást már csak ezért is erősíteni kell. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár természetes mutatókban teljesítette előirányzatát, a begyűrűző infláció azonban lerontotta a munka múlt évi eredményességét — ez volt az év értékelésének rövid summá- zata a tűzhelygyár hétfői munkásgyűlésén. Idén 240 ezer darab készüléket állít, elő a vállalat, továbbá 7500 tonna öntvényt gyárt, árbevétele a jelenlegi árakon- számolva 1 milliárd 850 millió forint lesz. A vállalat valamennyi dolgozója számára elegendő munka van, a rendelésállomány év végéig * ismert. Jobb minőség és szolidabb költség — ez a két varázsszó 1989-ben az SVT-ben. Újdonságként kezdi el idén a gyár im-" porthelyettesítési céllal za- bari' gyáregységében az olaj kályha-adagolók előállítását, az adagolókat exportra szánt készülékeibe is beépíti. Nem többet, hanem jobban kell dolgozniuk idén a Ganz Acélszerkezeti Vállalat mátraterenyei gyára dolgozóinak, s emellett azon is múlik a tervezett 550 millió forintos árbevétel elérése, képes-e időben és folyamatosan biztosítani a gyártáshoz szükséges anyagokat a vezetői kollektíva. Ez a keddi munkásgyűlés kiemelt gondolata, ahol természetesen kitérnek az elmúlt év értékelésére is. A Ganz tavaly teljesítette 530 millió forintos árbevételi tervét, s ami ennél is örvendetesebb: a zilált életű üzem nyereséget js elkönyvelhet. Egyetlen munkást sem kellett elbocsátaniuk foglalkoztatási problémák miatt, s a jövedelemszint 10 százalékkal emelkedett. A métraterenyeiek időben teljesítették feladataikat, többek között a du- nakiliti duzzasztóműhöz, a polgári Tisza-hídhoz és a „0”-ás autópálya-körgyűrűhöz szükséges acélszerkezetek gyártását. Idei új tennivalójuk közül kiemelkedik az angol Dawy Moris céggel kötött 1 millió dolláros szerződésük, melynek értelmében 9 darab kikötői bakdarut szállítanak a szigetországba. A kemény feltételekre jellemző, hogy a terveket január 15-én kapják meg, s az első berendezést március végéig le kell szállítaniűk. Tovább folytatódik az Indiába készülő forgóvázak szerelése. A MÄV megrendelésére villamos motorvonatokhoz állítanak össze futómüveket, a Gagarin Hőerőmű Vállalat rekonistruík- ciójáh'oz pedig acélszerkezetek építését vállalták. Üjabb hídhoz — ezúttal a gyomaihoz — rendeltek meg náluk hídelemeket, év végén pedig megkezdik a bős— nagymarosi vízlépcsőhöz szükséges acéltermékek gyártását. A műszakváltás idején, évindító munkásgyűlésre került sor a BRG Mechatronikai Vállalat szécsényi gyáregységében is. A forgácsolóüzemrészben összegyűlt több száz dolgozót Huszkó Sándor, az üzemi pártbizottság titkára köszöntötte, majd Róka Miklós igazgató mondott rövid összegezést az elmúlt gazdasági év eredményeiről és adott tájékoztatást az idei tervfeladatokról, a vállalati irányítás korszerűsítésének üzemi teendőjéről. A múlt évi értékalkotó munka eredménye a 386 milliós termelési érték, az idei feladat pedig a 420 milliós termelési terv teljesítése. Az igazgató - utalt arra, hogy 1989-ben összesen hétmillió magnófejet kell legyártani, valamint 1,1 millió nyomtatott áramkört és 11 ezer antennát. Elhangzott, hogy a szécsényi gyáregység dolgozói a múlt évben, a vállalati átlagnál nagyobb mértékű bérfejlesztésben részesültek, az idei pedig attól függ, hogy a nagyobb anyagi elismerést biztosító gazdasági eredmények miként alakulnak. Az üzem új saját stratégiai terméke a minifej, amely iránt fokozott érdeklődés tapasztalható a tőlkéspiacon. Az üzem lehetőségeit meghaladja a termékek iránti igény, ezért az igazgató azzal a kéréssel fordult a munkásgyűlés résztvevőihez, hogy a folyamatos és ütemes munkához, a termelékenység növeléséhez, a lehető legnagyobb mértékben járuljanak hozzá. A lehetőségeket biztosítja, hogy ez évben újra önálló gyár lesz a szécsényi üzem. A Nógiad Megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében készülő harminclakásos épület készült el Bátonyterenyén a Mátra-Iakótelepen, melynek műszaki átadására december végén került sor. —RT— Ülést tartott « a Minisztertanács A Semicillint hiába keresik... Csaknem minden gyógyszer kapható Megduplázódott a forgalom Felvételeinken Eczet Jánosné és Olaj Sándorné gyógyszerész- asszisztens, valamint Fancsik Györgyi és Újházi Terézia gyógyszerész 'köhögéscsillapítókat, műkönnyet és egyéb „házi” készítményeket adagol. Fotó: Rigó Tibor Kormanyszőwíwoi tájékoztató Jelentősen megnövelte megyénk gyógyszertárainak forgalmát a gyógyszeráremelés előtti felvásárlás és az influenzajárvány. Temérdek antibiotikum, fájdalomcsillapító és C-vitamin fogy, e na- •pokban is, s bár hiánycikkek most is akadnak, jelentős fennakadást nem okoznak. Dióhéjban így összegezhető Nógrád gyógyszerellátásának jelenlegi helyzete, de a részletek is érdekesek lehetnek: Dénes Lajosné, a salgótarjáni 4 20-os gyógyszertár vezetője elmondta, hogy tapasztalatai szerint Nógrád- ban a balassagyarmati központ rugalmas gyógyszergazdálkodásának, a rendszeres szállításoknak köszönhetően nincs különösebb gond, csaknem minden gyógyszer kapható. Ami hiányzik, azt — többnyire alapanyag-beszerzési nehézségek miatt — az ország más részein sem forgalmazzák. A 4 26-os gyógyszertár decemberben ötven százalékkal nagyobb forgalmat bonyo-» lított le, mint az előző hónapokban, de bizonyos napokon a száz százalékot is elérte a forgalomemelkedés. Pásztón, a 4 21 -es számú patikában a karácsony előtti és az azt követő napokon fordultak meg a legtöbben, a gyulladáscsökkentők közül a Pyassant és a Semi- cillint hiába keresték. A gyógyszerészek az orvosokkal való előzetes megbeszélés alapján ezeket más készítményekkel helyettesítették. Horváth Jánosné, a balassagyarmati 4 2 Számú Gyógyszertár vezetője a megduplázódott forgalom kapcsán elmondta, hogy aki eddig egy levél Kalmopyrint vitt, az most biztos kettőt kér... Náluk egyébként az ünnep utáni munkanapokon még kaphatók voltak az említett hiánycikkek. A szécsényi gyógyszertár a múlt év utolsó hónapjában szintén jóval nagyobb meny-, nyiségű gyógyszert értékesített, mint az azt megelőző hetekben. Kisebb problémák itt is előfordultak, de az ellátás ettől függetlenül zavartalan volt. Az áremelés előtti „beszerzésre” egyébként jellemző, hogy a csak receptre vásárolható készítményeket is kérik az emberek, s mivel részletes tájékoztatás hiányában bizonytalanok, szeretnének minél többféle és nagyobb mennyiségű tablettát, drazsét megvásárolni. A Minisztertanács hétfői ülésén hatáirozatot hozott a tudományos minősítés és továbbképzés korszerűsítéséről. A kormány jelentést hallgatott meg a VII. ötéves tervidőszaki országos középtávú kutatási—fejlesztési terv megvalósításának helyzetéről és a tovább,; feladatokról. A Minisztertanács megvitatta és elfogadta a postáról és a távközlésről szóló törvény- elveit Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke hétfőn a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban beiktatta hivatalába Derzsi András minisztert. A beiktatáson jelen volt Iványi Pál, az MSZMP KB titkára, valamint Somogyi László és Urbán Lajos volt miniszterek. Németh Miklós ismertette a Minisztertanács határozatát arról, hogy a Közlekedési és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium felmentett államtitkárai április 30-áig kormány- biztosi megbízatást kaptak. A kormány elfogadta a találmányök és újítások ipari hasznosításáról szóló, továbbá a gazdasági élet működési zavarainak elhárítására hivatott szankciórendszerről készített KNEB vizsgálatot. A Minisztertanács határozatot hozott Nyers Rezső államminiszter feladatáról és hatásköréről. (Folytatás a 2. oldalon.) Feladatuk, hogy segítsék az új minisztérium szervezetének és működésének kialakítását. A megszűnt két minisztérium miniszterhelyettesei — további intézkedésig — a jogutód szervezetnél meghatározott területen miniszterhelyettesi feladatkört látnak el. A Minisztertanács elnöke hivatalosan is elköszönt -a távozó két minisztertől. Elismeréssel szólt Urbán Lajos és Somogyi László tevékenységéről, akik a közeljövőben kapnak új, felelősség- teljes megbízatást. Beiktatták hivatalába Derzsi Andrást