Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-11 / 9. szám
sssssssR. CDHDT í ====== =:::=:==:= «DADT OrUH 1 * =======^^ orUreE r— -- —=•: •.ÖTvn 1 hJL SOROKBAN A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség január 16- án tartja idei első elnökségi ülését. Ezen megtárgyalják a szövetség 1989. évi munka- és üléstervét, valamint a tavaszi szezon előkészítésének és lebonyolításának feladatait. A tervek szerint a megyei I. osztályú bajnokság március 15-én (szerdán) kezdődik, az utolsó fordulóra pedig június 18- án kerül sor. ☆ Már folynak a IV. Gótai Gyula serdülő teremlabdarúgó-torna előkészületei. A salgótarjáni városi sportcsarnokban február 18—19-én sorra kerülő viadalon három NB I-es csapat korosztályos legjobbjai is részt vesznek. Indul az MTK.-VM, a Vác, és a kupavédő, a Vasas. Mellettük Heves, Nógrád és Szolnok megye serdülőválogatottja lép pályára, valamint a csehszlovákiai Losonc fiataljai. A torna nyolcadik résztvevője várhatóan szintén a szomszédos országból érkezik. ☆ Január 21-én, az SKSE- klubházában rendekeziik megyénk játékvezetőinek évzáró-évnyitó értekezletét. Ezen elemzik a tavalyi év tapasztalatait és az új feladatok kijelölése után az elmúlt év legjobb játékvezetője díj átadására kerül sor. ☆ A tavaszi szezon közeledtét jelzi, hogy az NB III. Mátra-csoport versenybizottsága már elkészítette a sorsolást, február 27-én pedig évindító ligaértekezletét tartja — a tervek szerint — Egerben. A Nógrád megyei szövetség ligaértekezletére március 6-án, a salgótarjáni városi sportcsarnok tanácstermében kerül sor. A NÓGRÁD totótippjei, 2. hét 1. Atalanta—Ascoli 1 2 2. Bologna—Lecce X 2 3. Fiorentina—Juventus X 4. Verona—Cesena . 1 5. Lazio—Róma g 6. Pescara—Sampdoria 1 X 7. Torino—Pisa 1 8. Ancona—Cosenza 1 9. Bari—Padova 1 10. Catanzaro—Messina X I 2 11. Genoa—Udinese X 2 12. Piacenza—Empoli X 13. Reggina—Cremonese 1 X 14. Napoli—Internazionale 1 15. Milan—Como J 16. Licata—Sambenedettese X Góltotópá ly ázat Elmúlt heti pályázatunkra 322 szelvény érkezett be. A két mérkőzés végeredménye: Lecce—Pescara 1—0, Udinese—Cosenza 2—0 volt. Két találatot kilencen értek el, közülük az alábbiak nyertek 10—10 darab totószelvényt: Gordos Gyula, Egyházasgerge, Kossuth u. 52., Kaszás József, Kisterenye, Deák F. u. 20., Rajnai Lajos, Salgótarján, Csokonai u. 59. A nyereményeket az OTP Nógrád Megyei Igazgatósága ajánlotta fel. Góltotó 1. BOLOGNA—LÉCCÉ végeredmény: 2. GENOA—UDINESE végeredmény: NÉV: LAKCÍM: Jackie Joyner- Kersee Budapestre készül A tavalyi év egyik legjobb sportolónője az amerikai atléta, Jackie Joyner* Kersee volt. A szöuli olimpián fantasztikus világcsúccsal, 7291 pontos teljesítménnyel győzött, majd megnyerte a távolugrást is, maga mögé utasítva az NDK- beli világbajnok Heike Drechslert és a szovjet világcsúcstartó Galina Csiszt- jakovát. A sokoldalú világsztár most Budapestre készül. Március 3—5. között Budapesten rendezik meg a II. fedeítpályás atlétikai világbajnokságot, és Joyner- Kersee úgy tervezi, hogy részt vesz a téli évad legjelentősebb eseményén. Az edző-férj, Bob Kersee kifejtette: — Jackie, a fedettpályás idényben a 60 m gátra készül, ebben a számban fog indulni mindegyik versenyén. A gátazás javítja gyorsaságát, ami pedig elengedhetetlenül fontos a nyári nagy cél eléréséhez, a távolugrás világcsúcsának megdöntéséhez. A feleségét már többször is „a női Rambónak” nevező Bob Kersee elmondta, hogy neje öt alkalommal áll rajthoz fedettpályán, majd kijelentette: — A február 17-i Los Angeles-i verseny után döntjük el véglegesen, hogy Jackie induke a világbajnokságon. Ha jó erőben érzi magát, akkor február 24-én következhet New Yorkban az Egyesült Államok bajnoksága, majd a budapesti világbajnokság. Á labdarúgó NB Mátra-csoport tavaszi 1. forduló, március 11, 14.30 óra: SBTC—B. Bányász Nagybátony—H. Köteles SE, Apc—Heves, Balassagyarmat —Romhány, St. Síküveggyár —St. Kohász, Bélapátfalva— Mád, Recsk—Bag. Március 12'én 14.30 óra: Edelény— Gyöngyös. 2. forduló, március 18, 15.00 óra: Heves—Balassagyarmat, H. Köteles SE— Apc, B. Bányász—Nagybátony, St. Kohász—SBTC, Romhány—Edelény. Március 19-én, 15.00 óra: Mád— St. Síküveggyár, Bag—Bélapátfalva, Gyöngyös—Recsk. 3. forduló, március 25'én, 15.00 óra: Apc—B. Bányász, Balassagyarmat—H. Köteles SE, Recsk—Romhány, Nagybátony—SBTC, St. Síküveggyár—Bag, St. Kohász—Mád, Bélapátfalva—Gyöngyös. Március 26, 15.00 óra: Edelény—Heves. 4. forduló, április 1, 15.30 óra: SBTC—Mád, Romhány —Bélapátfalva, Heves— Recsk, B. Bányász—Balassagyarmat, Nagybátony—Apc, H. Köteles SE—Edelény. Április 2, 15.30 óra: Bag— St. Kohász, Gyöngyös—St. Síküveggyár. 5. forduló, április 8, 15.30 óra: Recsk—H. Köteles SE, Bélapátfalva—Heves, St. Síküveggyár—Romhány, Balassagyarmat—Nagybátony, Apc—SBTC, St. Kohász— Gyöngyös. Április 9, 15.30 óra: Edelény—B. Bányász, Mád—Bag. 6. forduló, április 15, 15.30 óra: Romhány—St. Kohász, Heves—St. Síküveggyár, H. Köteles SE—Bélapátfalva, B. Bányász—Recsk, Apc— Balassagyarmat, SBTC—Bag, Nagybátony—Edelény. Április 16, 15.30 óra: Gyöngyös —Mád. 7. forduló, április 22, 16.00 óra: Bélapátfalva—B. Bányász, St. Kohász—Heves, Recsk—Nagybátony, Balassagyarmat—SBTC, St. Síküveggyár—H. Köteles SE. Április 23, 16.00 óra: Bag— Gyöngyös, Mád—Romhány, Edelény—Apc. 8. forduló, április 29, 16.00 óra: H. Köteles SE—St. Kohász, B. Bányász—St. Síküveggyár, Nagybátony—Bélapátfalva, Apc—Recsk, SBTC—Gyöngyös, Romhány —Bag, Heves—Mád, Balassagyarmat—Edelény. 9. forduló, május 6, 16.30 óra: St. Kohász—B. Bányász, Recsk—Balassagyarmat, Bélapátfalva—Apc, St. Síküveggyár—Nagybátony. Május 7, 16.30 óra: Mád—H. Köteles SE, Bag—Heves, Gyöngyös—Romhány, Edelény— SBTC. 10. forduló, május 13, 16.30 óra: SBTC—Romhány, Nagybátony—St. Kohász, Apc— St. Síküveggyár, Balassagyarmat—Bélapátfalva. H. Köteles SE—Bag, B. Bányász—Mád, Heves—GyónIII. sorsolása gyös. Május 14, 16.30 óra: Edelény—Recsk. 11. forduló, május 20, 17.00 óra: Romhány—Heves, St. Síküveggyár—Balassagyarmat, St. Kohász—Apc, Recsk—SBTC, Bélapátfalva— Edelény. Május 21"én, 17.00 óra: Bag—B. Bányász, Gyöngyös—H. Köteles SE, Mád— Nagybátony. 12. forduló, május 27, 17.00 óra: SBTC—Heves, H. Köteles SE—Romhány, Balassagyarmat—St. Kohász, Recsk—Bélapátfalva, B. Bányász—Gyöngyös, Nagybátony—Bag, Apc—Mád. Május 28, 17.00 óra: Edelény— St. Síküveggyár. 13. forduló, június 4, 17.00 óra: Romhány—B. Bányász, Heves—H. Köteles SE, St. Síküveggyár—Recsk, Mád— Balassagyarmat, Bag—Apc, Gyöngyös—Nagybátony, Bélapátfalva—SBTC, St. Kohász—Edelény. 14. forduló, június 11, 17.00 óra: SBTC—H. Köteles SE, B. Bányász—Heves, Nagybátony—Romhány, Recsk— St. Kohász, Bélapátfalva— St. Síküveggyár, Apc—Gyöngyös, Balassagyarmat—Bag, Edelény—Mád. 15. forduló, június 18, 17.00 óra: H. Köteles SE—B. Bányász, St. Kohász—Bélapátfalva, Mád—Recsk, Gyöngyös—Balassagyarmat, Romhány—Apc, Heves—Nagybátony, St. Síküveggyár—SBTC, Bag—Edelény. Hírek a nagyvilágbál # Kiengedték a kórházból Bryan Robsont, az angol labdarúgó-válogatott és a Manchester United csapatkapitányát, aki szombaton, a QP Rangers ellenli szigetországi kupamérkőzésen -— egy perccel a találkozó lefújása előtt — könnyebb agyrázkódást szenvedett. A középpályás életveszélyben volt, mivel az ellenfél védőjével olyan szerencsétlenül ütközött, hogy nyelve a léguta- kat elzárva hátnacsúszott. Szerencséjére Jim McGregor csapatorvos időben érkezett. .. # A spanyol és a máltai labdarúgó-szövetség megegyezett, hogy a két ország között március 22-ére tervezett világbajnoki selejtezőmérkőzést egy nappal később, tehát 23-án, csütörtökön játsszák le. Ezt a találkozót Sevilla városában rendezik, míg először január 22-én lép pályára a két együttes — akik a magyar válogatottnak is. ellenfelei — a szigetországban. # Olyan lábszárvédő viselésére kötelezték az első teremlabdarúgó-világbajnokságon pályára lépő játékosokat, amely az AIDS ellen is védelmet nyújt. Ezt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a nagypályás vb-se- lejtező mérkőzésekre is elrendelte. Az intézkedés hátterében az áll, hogy több ország biztosítótársasága ragaszkodik a fokozott elővigyázatossághoz. # Két szerződésről adott hírt a nyugatnémet bajnoki listavezető Bayern München labdarúgócsapatának vezeJanuár 9-én megkezdte a felkészülést a Síküveggyár SE labdarúgócsapata. Az NB III. Mátra-csoportjában szereplő együttes Szalay Miklós vezető edző irányításával ezen a héten napi egy alkalommal gyakorol. A szakvezető elmondta, hogy január 16-án, a 19 fős keret Berekfürdőre utazik, ahol napközis rendszerben, már intenzívebb, kiadós edzésekkel folytatják a tősége. Jupp Heynckes, a bajorok edzője — aki játékos korában a Borussia Mönchengladbaoh színeiben aratta sikereit — 1991 júniusáig az együttesnél marad. A szakemberként is elismert volt válogatott 1987-ben vette át a világhírű müncheniek irányítását. Júniustól a csapathoz szerződik a kölni Jürgen Kohler, akinek aláírásáért 3,1 millió nyugatnémet márkát fizetnek a bajorok. # Újabb két évre meghosz- szabbította szerződését a Barcelona labdarúgócsapatának világhírű holland edzője, Johan Cruyff. A volt világ- bajnoki ezüstérmes és háromszoros aranyi abdás már játékosként is megjárta a katalán együttest. További érdekesség, hogy szakvezetőként is a németalföldi Ajax együttesében aratta első sikereit. %A szakember, miiint rádió- nyilatkozatában kijelentette, igazi nagycsapatot szeretne Barcelonában kiépíteni, ehhez azonban még időre van szüksége. Az idény elején Ibériába került szakember működése eddig sem volt sikertelen, mivel csapata mindössze két ponttal marad el a bajnoki listavezető Real Madrid mögött. # Cruyff máris kinézte magának jelöltjeit, akiket a jövőben a Barcelona színeiben szeretne látni. Közülük egyelőre csak a válogatott „bombázó” Ronald Koeman neve hangzott el, a PSV Eindhoven kitűnőségére azonban az örök rivális madridiak is „hajtanak”. munkát. Tíznapos ott-tartóz- kodásuk után újra a klub pályáján gyakorolnák majd az üvegesek. Üj fiú nem került a gárdához. Rédiei kapust, aki az őszi szezonban nem szerepelt az együttesben, kölcsönadták a tavaszi idényre a Nagybátonyi Bányásznak. A klub szerette volna megszerezni Pingiczert, aki végül Balassagyarmatra igazolt, így a tarjániak terve nem vált valóra. Jánosi Zsuzsa újbál nekivág Szöul után Caola Kupa A szöuli olimpia előtti számolgatások során nagyon sokan biztosra vették Jánosi Zsuzsa aranyérmét. Az optimisták nem is ók nélkül voksoltak a Bp. Honvéd 25 éves tőrvívónőjére, hiszen Zsuzsa az ötkarikás játékokat megélőzően sorozatban nyerte a rangosabbnál rangosabb nemzetközi viadalom kát, miközben a Világ Kupa-sorozatok pontversenyében kétszer is a legjobbnak bizonyult. Ahogy azután gyakran lenni szokott, nem jött be a papírforma: Jánosinak meg kellett elégednie egyéniben a számára és szurkolói számára egyaránt csalódást jelentő negyedik hellyel. Ráadásul a nőitőr-válogatottnak sem sikerült aranyat szereznie; ők a bronzéremnél „megálltak”. Azóta persze már sok víz lefolyt a Dunán. Jánosi is feldolgozta a keserű tablettákat, s gőzerővel készül az újabb erőpróbákra. Ezek sorában kiemelt feladatot jelent a Caola női tőr Világ Kupa hét végi versenye, amelynek egy év előtti sorozatát — ugyancsak a kongresszusi csarnokban — éppen Jánosi Zsuzsa nyerte. Nagy kérdés: vajon sikeirül-e másodszor is elnyernie a Caola Kupát, vagy esetleg más nevét repítik szerte a hír- ügynökségek? Kép és szöveg: ' Jocha Károly Rédeit kölcsönadták a Nagybátonyba Készül a Síküveggyár SE