Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-09 / 7. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLV. ÉVF., 7. SZÁM ÁRA : 4,30 FORINT 1989. JANUÁR 9., HÉTFŐ 0 Minisztertanács közleménye az 1989. évi fogyasztói áralakulásról, a ■■ ■■ r ■ ■ r g § r ■ rw a a központi és a szociálpolitikai juttatások emeléséről (2. oldal) Hunkásöregyseg-gyüles Körmenden Egymással törődő, egymásért cselekvő emberek Munkásőregység-gyűlést tartottak szombaton Körmenden. A határőrség körmendi kiképzőegységének sportcsarnoka- ban most először teljesen nyilvános volt a rendezvény. A meghívottak — munkásőr-családtagok, a helyi pártszervezetek, az állami szervek, a társadalm; szervezetek, a munkahelyi kollektívák, valamint a fegyveres erők íés testületek képviselői — mellett több száz érdeklődő között a körmendi munkásőrbaráti kör tagjai is részt vettek az eseményen. A Brodorics Ferenc nevét viselő körmendi mun- kásőregység kimagasló eredményeiért elnyerte a Munkásőrség kiváló egysége címet. Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka díszparancsban köszöntötte a kitüntetett közösség tagjait, méltatta munkájukat majd átadta az egység parancsnokának a kitüntetéssel járó vándorzászlót Ezután Lukács János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára köszöntötte az ünneplő egységet. Üdvözölte azt a kezdeményezést, hogy az egységgyűlést a széles nyilvánosság előtt, ugyanakkor családias légkörben, a hozzátartozók és a munkatársak jelenlétében tartják. Szólt arról, hogy a Körmenden és a környező településeken is tapasztalható kedvező politikai környezet elősegítette a mumkásőrök példamutató helytállását. Mint mondotta, a körmendi egységnek az ország többi rnun- kásőr-kollektívájiához hasonlóan azért van hitele, mert egymással törődő, egymásért cselekvő emberek dolgoznak együtt az értékek megőrzéséért, a közösség gyarapításáért. A továbbiakban emlékeztetett arra. hogy az országos pártértekezlet után a munkásőrök nyomban kimondták: támogatják a párt által kezdeményezett gazdasági, politikai és társadalmi reformokat. A jó szándékú, a jobbat akaró emberek, így a kommunisták bizalma is töretlen a munkásőrség iránt — állapította meg Luikács János. A továbbiakban kitért arra, hogy a párt elismeri a saját elgondolásaitól eltérő, azzal szembenálló alternatívák létezését. Épít a jobbító szándékú elgondolásokra, javaslatokra, de vitába száll a szocializmust nyíltan, vagy burkoltan támadó nézetekkel. Az egy vagy több párt kérdéséről szólva leszögezte, hogy az MSZMP vezetői a lényeget illetően, azonosan gondolkodnak: nem kívánják elősegíteni több párt létrejöttét, de demokratikus eszközökkel nem tilthatják meg, hogy mások ezt akarják. A párt eleven politizálással, mozgalmi eszközökkel és módszerekkel akarja igazáról meggyőzni az embereket. Ebben a politizálásban várja a munkásőröktől a megszokott közéleti aktivitást a munkahelyükön és a lakókörnyezetükben egyaránt — fejezte be beszédét Lukács János. Végre fél left F Il Dornyayban készültek — lárműváitás Salgén Katalin napján még csak áhitottuk a havat, Víz- keresztre valóság lett belőle. Számunkra szokatlan a zimankós évszak fehér lejjel nélkül, s mivel a turizmus is épít a téli sportok szerelmeseinek megjelenésére, a szolgáltatófszé- rának szinte létkérdés az égi áldás. Nos ahogy az eresztvé- nyi síparadicsomot megközelítettük vasárnap délelőtt, nem maradt kétségünk afelől, hogy a környék vendéglátóegységei kuncsaftok nélkül maradnának. Az átépítését élő Sal* gó Hoteltől szinte már parkolóhely sem akadt, a Dor- nyay-fogadó előtt pedig olykor dugó is kialakult. Sajnos a motorosturizmus mindennél erősebb. A látszat ellenére volt parkolóhely, kicsit ugyan lejjebb, de azt senki nem vette igénybe; hiába, fő a kényelem. . . A pályákon aztán mindenki beleadhatott apait, anyait, ki szánkón, ki sítalpakon, kutyafuttatás közben, vagy lovacskát játszva a bebugyolált kicsinyek örömére. Ha netán így is fázott volna valaki, annak forró teát, vagy forralt bort kínáltak a fogadóban. Étien sem igen távozott senki, hiszen Jakus Tibor főszakács étlapján ’oly izgató különlegességeket lehetett felfedezni, mint a Turistacsalogató, a Bodzfás titka vagy akár a Hegyi babgulyás. — Szinte minden hét végére elkeltek szálláshelyeink — áll meg egy pillanatra az üzletvezető Koj- nok József —, ám ahogy a remény fogyatkozott a hóesésre, úgy mondták le csoportjaink a szobákat. Remélem minél hosszabb lesz a hószezon, s ha így lesz, tervezzük, hogy egy standon a ház előtt árusítanánk a lélekmelegítőket. .. Gajdár Gézát, a Nóg- rád Volán pártbizottságának titkárát ebéd után zavartuk meg egy pillanatra: — Tegnap is kint voltam családommal, de mára úgy látszik elfáradtak, mert csak egymagám jöttem. Természetesen gyalog, a szokott útvonalon, azaz a Tatár-árkon keresztül. Hihetünk beszámolójának, hiszen a tatárbeafstek- nek nyoma sem maradt, s mint ismert: busz errefelé ritkán téved. Volt persze, aikinek az otthonit nem pótolja a fogadó konyhájának a főztje, mint például a Kozma családnak. István ezúttal nem a postai kábelt húzta maga után, hanem a kislányát, aki a jelekből ítélve nagyszerűen érezte magát a szánkón. Az édesanya sem unatkozott: ő bíztatta az alkalmi „lovacskát”... örültek a télnek a napsütésben korcsolyázó Besz- terce-lakótelepi gyerekek is, mivel a megyeszékhely eme pontján mostanra készült el a koripálya. Mellettük a foci szerelmesei azonban fittyet hánytak a havas salakra: a labda így is rúgható, legfeljebb hóember kerekedik belőle... S aki ezeket 'látta: T. Németh László és Bábel László, utóbbi lencséken keresztül is. A gyász szombatja Kettős bányásztemetés Szécsényfelfalubcm A koporsók mellett a volt munkatársak sorfala és a gyászoló tömeg. A kegyelet koszorúi. 1989. január 7,-e, a gyász szombatja. Szécsényfeifalu- ban ezen a napon két volt bányászt kísértek utolsó útjára, helyeztek örök nyugalomba. Ilyen iszonyatos tragédiát még nem élt meg az aprócska falu népe- Ebben a kevés lélekszámú községben, ahol jóformán mindenki ismer mindenkit, megdöbbentette és megrázta az embereket a 19 éves Oláh László és a 41 éves Bódi Gábor hirtelen halála. Olyan erejük teljében lévő, ióravaló fiatalemberek életét oltotta ki a kányási akna III-as siklói bányamezeje 26-os frontjának előkészítő vágatában bekövetkezett kőzetomlás, akiket szinte minden helybeli tisztelt és keresztnevén szólított. Érthetően tehát 'a település majd’ minden felnőtt lakója ott volt a délután 2 órakor kezdődött’ temetésen, sőt távolabbról is érkeztek együttérzők. A gyászolók között láttuk a Nógrádi Szénbányák és a kányási bányaüzem szénfekete díszegyenruhát viselő vezetőit, a munkásőrség acélkék egyenruhába öltözött képviselőit, s több állami és politikai vezető is eljött, hogy lerója kegyeletét. Így aztán több százan szorongtunk a falu fölé magasodó dombon lévő hóborította, fenyő- és akácfáktól' övezett temető al jába épített ravatalozó körül, anntkor kezdetét vette a gyászszertartás. Söha nem feledhető kettős bányászitemetésneik voltunk a szem- és fültanúi. A szintén díszegyenruhát viselő bányászzenekar által játszott méltóságteljesen hömpölygő, szomorú-szép gyászdallamok után többen is búcsúbeszédét mondtak. Kezdte a pap, folytatta a munkásőrség képviselője, majd a kányási bányaüzem szakszervezeti bizottságának titkára lépett a mikrofonhoz. Ki-ki világnézete és ékesszólásbe,- li tudása szerint méltatta az elhunytak emberi nagyságát és érdemeit, vett búcsút a szerencsétlenül járt bányászoktól. Ebben a gyomorszorító, könnyeket hullató órában, úgyszólván testvéri közelségbe kerültek az emberek egymással, hiszen erős kötelékként kapcsolta őket össze a közös gyász. Olyan falubeliektől, rokonaiktól, családtagjaiktól, vagy munkatársaiktól köszöntek el, vettek végső búcsút gondolatban, akik nap nap után leszálltak a föld mélyébe, dacolva a rájuk leselkedő veszéllyel, megvíva küzdelmüket az elemekkel. A bánya érrendszerét jelentő vágatokat hajtva, olyan helyéken fordultak meg az immár földi pályájukat befejező áldozatok, ahol előttük ember még nem járt. Ez azonban nem keltett félelmet a szívükben. Mert a bánya semmivel sem veszélyesebb, mint például az országút. Sőt, a nógrádi tárnák mélyén kevesebb a súlyos, emberi életet is követelő baleset, mint a megye közútjain. Ismeretlenségénél, rejtélyességénél fogva mítosz lengi körül a föld alatti világot, ám a bányász számára természetes a sötétség, a mélység, a bezártság. Neki az a feladata, hogy a fényt, a meleget, vagyis életet biztosító fekete gyémántot felszínre küldje, s ennek megfelelően végzi mindennapos munkáját. Oláh László mindössze tizenöt hónapja dolgozott Ká- nyáson, amikor véget ért bányászpályafutása. Nem volt ideje rá, hogy előbbre lépjen a ranglétrán, föld alatti szállítóként, szaknyelvien csillésként kereste a kenyerét. Akik közelebbről ismerték, mondták, jó szakember válhatott volna belőle. Volt akaratereje, szerette a munkáját, hallgatott az okos szóra. Huszonnégy óráig volt a homok fogságában, még élt, amikor kiemelték az omlás alól, de fáradt szíve nem bírta elviselni a szabadulás boldogságát. Bódi Gábor imádta a gépeket, a traktort, a termelőszövetkezetben dolgozott hosszú ideig. Huszonhat hónappal ezelőtt mégis szakított régi életével, éim-ení bányásznak a kányási aknára, s a vájárvizsgát is letette. A munka volt az éltető eleme: halála pillanatában is nélkülözhetetlen szerszámának, a szívlapátnak az eltört nyelét szorította. A közösség szeretete vitte a munkásőrök közé, ahol 1983-tól szolgált. Feleségével másfél évtizedig élt példás családi életet, otthonukban nem vendég, hanem állandó lakó volt a boldogság. A gyászbeszédek után a zöldesbarna munkaruhát és sárga műanyag fejvédőt viselő munkatársak eresztették le a koporsókat az egymás mellett kiásott sírokba. Felcsendült a „Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete” kezdetű bányász himnusz, a munkásőrök díszsor - tüzei verték fel a kies táj csendjét, miközben a fagyos rögök hulltak, csak hulltak a tátongó sírgödörbe. Aztán a frissen emelt agyag- halmokat elhalmoztálk a kegyelet koszorúi... Kolaj László Fotó : Bábel László Fontos szovjet bejelentés vegyifegyverkészleteinek megsemmisítéséről A vegyifegyverek eltiltásával foglalkozó párizsi világértekezleten Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter új, nagy horderejű bejelentést tett: a Szovjetunió még az idén megkezdi vegyifegyverkészleteinek megsemmisítését, egyoldalúan és függetlenül egy nemzetközi megállapodás létrejöttétől. Sevardnadze méltatta az 1925-ös genfi jegyzőkönyv jelentőségét, de hozzátette: a mi nemzedékünknek tovább kell lépnie. Sevardnadze öt pontban foglalta össze a Szovjetunió pozícióját: — a Szovjetuniónak vannak vegyifegyverei, de sohasem folyamodott azokhoz; — nem termel és nem tárol vegyifegyvereket egyetlen más állam területén sem; — vegyifegyvereiből sohasem adott át más államoknak — nyilvánosságra hozta készletei nagyságát; — 1989. folyamán megkezdi vegyifegyverei megsemmisítését, külön e célra épült létesítményében. Sevardnadze felhívta a figyelmet a szocialista országok által javasolt vegyi- fegyver-jnentes övezetek létesítésére Közép'Európában és a Balkánon.
