Nógrád, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-14 / 297. szám
1988. DECEMBER 14., SZERDA NOGRAD 3 Orvosi műszerek sterilizálásához szükséges kiskazánok gyártásában vesz részt a dré- gelypalánki Szondi Lakatos és Szerelő Ipari Szövetkezetben Benkő László lakatos. —kép: kulcsár— Nem a Télapó hozta... Tizenharmadik havi „fizu” az acélgyárban — Mindez a vállalat idei gazdálkodásának az eredménye — mondja. — Különösen a korábbi éveket messze túlszárnyaló export tette lehetővé a 13. havi fizetést, s ezen belül is a dollárelszámolású kiszállítás után kapott bérpreferencia. Szigorú követelmények húzódnak meg emögött, s szó sincs valamiféle „Róbert bácsi” közbenjárásáról, vagy hogy a vállalat jövőjét élnénk fel a pénz kifizetésével. Többletteljesítmény ■, nélkül, nem lehet anyagi elismerést osztogatni, ez a jövő évi alapállásunk is! — Tehát differenciált elosztás érvényesül majd december 16-án, a kifizetés napján? — A differenciálás nem az évközi gyakorlatnak megfelelően történik, hanem a kollektív szerződésben foglaltak szerint — magyarázza. — Valamennyi munka- viszonyban álló dolgozónk megkapja egyhavi törzsbérét, mindössze az kap kevesebbet, akit fegyelmi vétség terhel, illetve hiányzó műszakja volt. Három „H” (hiányzó) automatikusan kizárja az illetőt a kedvezményből. Az SKÜ elszámolásában 16 millió forintot jelent a 13. havi fizetés, s hozzávetőleg 3 ezren részesülnek belőle. S hogy a gyárnak valóban jól ment az idén jelzi az is, hogy az átlagkeresetek 14,3 százalékkal gyarapodtak, a városban a legnagyobb mértékben. Az utóbb 10—15 évben nem volt ily jelentős mértékű növekedés a nagy múltú üzem életében. Ezek után talán joggal várhatná az újságíró, hogy a munkapadok mellett feneketlen az öröm, nagyobbat, s pontosabban csap a kalapács. A rosszabbodó élet- körülmények viszont másként befolyásolják a közérzetet: az ember már-már úgy tekinti a jutalmat, prémiumot, illetve esetünkben a 13. havi „fizut”, hogy visszakap valamit abból, amit az adórendszer elvett. Nem lebecsülik ezt a pénzt, hanem a várva várt elismerésként fogadják. — Jó dolog ez a pluszfizetés — állítja meg a sis- tergő-dohogó gépkalapácsot Kozma László, aki idestova 29 esztendeje lépett a kohászok közé. Az emberöltőnyi idő is kevés volt ahhoz, hogy ehhez foghatót tapasztalt volna a sajtológép mellett: — Jól jön karácsony előtt, az Ráragasztották a jelzőt: válságágazat. Csaknem ugyanúgy megkérdőjelezték a létét, mint annak hogy hazánk önellátó legyen banánból. A kohászat azonban harcolt, s mint a következő példa bizonyítja, van nyerési esélye. Ennek tudható be, hogy a Salgótarjáni Kohászati Üzemek idén decemberben 13. havi fizetést oszt ki dolgozóinak. A hír hátteréről faggattam Szabó István vezérigazgatót. biztos! Van helye bőven. Ha minden igaz, a levonás után úgy hatezret kapok ki. — Mit gondol, miből telik a gyárnak erre? — Az üzemi újság is írja, hogy a nyereségből. Szüksége is van rá a dolgozónak, mert pénzből él az ember. Meg hát két fiam is katona... Egy ajtóval odébb, a szerszámkészítőknél kis kupaktanácsból ragadom ki Me- zőfi László csoportvezetőt: — Húsz éve vagyok a gyárban, de ilyenre még nem volt példa. Azt mondták, hogy a nettó kereset bizonyos százalékát teszik a borítékba, sokak szerint pedig ez valami jutalom. Gondolom az adósávoktól is függ, mennyi lesz; én úgy 3—4 ezerre számítok. Jókor jön, annyi szent, mert épp most kell kifizetnem a telefonbekötés díját. Meg hát nehéz a megélhetés két gyerek mellett, még ha év közben kaptam is kettő ötven órabéremelést. — Honnan van ön szerint pénze a vállalatnak a 13. havi fizetésre? — Túlteljesítettük a nyereségtervet, a gazdasági eredmények is jól alakultak, innen a lehetőség. Minden pénz jól jön, de spórolni még így sem tudunk. A központi műszerészműhelyben hamar híre kél, hogy újságíró faggatózik a pénzekről. Kovács Sándor műszerész 33 éve dolgozik a karbantartóknál, társa, Balogh József 17 esztendeje váltotta fel a bányát a müszerészpaddal. — Szép a szándék — kezdi Kovács Sándor —, de ha 40 százalék elmegy adóra, 10 százalék nyugdíjjárulékként, akkor máris csak a felét látjuk. Ha még hozzácsapják a 12. havi fizetéshez, még talán ennél is kevesebb lesz. Szóval, ezt nem tudom biztosan. Egyébként ha kétszer annyi lenne is, amennyit végül kapunk, akkor is kevés lenne így ünnepek előtt... — Nekem az jutott eszembe — veszi át a szót Balogh József —, hogy ebből ugyanúgy részesülnek majd azok is, akik nem termelnek. Szerintem sok az improduktív elem, akiket már rég irgalmatlanul el kellett volna zavarni! Mert ugye szépen hangzik az évközi ti zen-valahán y százalékos bérfejlesztés, de itt nálunk 2 forint volt a csúcs. „Fent” biztos annyi volt, amennyit mondanak, ha nem több! — Szóval akkor lenne igazán jó ez a pluszfizetés, ha ténylegesen megkapnánk az alapbért. Levonások nélkül... — így Kovács Sándor. Nos, jó hírrel szolgálhatok valamennyi kétkedőnek. Ugyanis Mészáros Ottó gazdasági igazgató egyértelműen fogalmazza meg a pénz „összetételét”: — Nem jutalom, s nem is csapjuk hozzá a decemberi fizetéshez. Mindezektől független a 16-án kiosztásra kerülő boríték, amelyben a dolgozó az adózott nettó bérét kapja meg. Tehát ténylegesen 13. havi fizetésről beszélhetünk, de nyilvánvaló, hogy mozgóbérek és műszakpótlékok nélkül. Az más kérdés, hogy a decemberi fizetésnél számoljuk el az eddig átlag-adóelőlegként levont bérelemeket, hiszen véget ért egy esztendő. A fizikaiakat ez szinte nem is érinti, csak azokat, akik a keresetüket valamilyen módon kiegészítették, és esetleg adósávot „ugrottak”. S talán tisztázandó még az is, hogy az ún. „fentiek” rászolgáltak-e a megkülönböztetett bérfejlesztésre? Valamennyi riportalany elmondta, hogy évek óta egyenletesen dolgozik. Eddig mégsem volt 13. havi „fizu”. Nem szabad hát lebecsülni azt a tevékenységet, amit a „fentiek” fejtenek ki, mert esetleg oroszlánrészük van benne. „Esetleg” az üzletkötések rajtuk múltak, „esetleg” kemény harc árán szereztek alapanyagot, „esetleg” ott fent, az irodákban dőlt el, hogy amit az SKÜ gyárt, eladható-e a szigorú tőkéspiacon. A teljes kollektíva állított most önmagának karácsonyfát, ami a megyeszékhelyen csak elvétve ragyog az üzemekben... T. Németh László A demokrácia technikája Ki ne ismerné azt a publicisztika; fordulatot, hogy mostanság elég pár hónapot külföldön tölteni, s egy megváltozott Magyarországra tér haza az ember. Aki mondjuk a nyár elején olvasott utoljára hazai újságokat, az még azoknál a kommentároknál tart hogy igenis van különbség a SZOT és a kormány álláspontja között, s ez így van rendjén, végre nyilvánosságot kapnak az érdekkülönbségek, sőt ezután ezzel, mint természetes jelenséggel, számolni kell. Azóta eltelt pár hónap, s az érdekkülönbségeknek a sajtóban való megjelenése nemcsak, hogy természetes lett, hanem kis túlzással azt is mondhatni, lassan más sincs a lapokban, mint a különféle szak- szervezetek, a kamara, a vállalkozók, a KISZ, az MTESZ, a TOT, meg a gomba- módra szaporodó érdekképviseleti egyesületek nyilatkozatai, követelései, igénybejelentései. Am; pár hónapja a közvélemény számára mindenekelőtt a társadalom demokratizálódásának jele volt, arról, mára kiderült hogy ezenkívül egy sor vadonatúj problémát, eddig végig nem gondolt, roppant időigényes, bonyolult feladatot jelent. Volt abban valami eufórikus, amikor végre kimondhattuk, hogy nézet-, sőt érdekkülönbség van a kormány, a szakszervezetek, a kamara, a KISZ között. Kezdetijén sokunknak talán úgy tűnt. a dolog ezzel el is van intézve, az érdekek megfogalmazása és az álláspontok rögzítése után valami módon mégiscsak létrejön egv immár demokratikus, s ugyanakkor mindenkit biélégítő megoldás. Sajnos, a dolog nem ilyen egyszerű, mondhatni ezután jön a neheze. Miiközben ugyanis újra meg újra le kéül szögezni, hogy az eltérő érdekek nyílt megjelenése valóban nélkülözhetetlen feltétele egy demokratikus társadalomnak —. s itt bármiféle korlátozás, a »régi szép jdőkre” való nosztalgikus utalás ezt a demokratizálódást veszélyeztetné — ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy hosszú, igen rögös úton eddig csupán a legelső lépéseket tettük meg. A demokratikus társadalom technikáit tanuljuk most, és ez a lecke tovább nem halasztható, de az is tény, hogy ez a tanulás igencsak mostoha körülmények között, súlyosan korlátozó feltételek mellett kell, hogy végbemenjen. Hogy a legutóbbi napokból vegyük a példát az Országos Érdekegyeztető Tanács első, s máris maratoni ülésén hosszú órákon át folyt a vita az ügyrendről. Ez egyrészt természetes, hiszen ilyen testület eddig nem működött nálunk, s mindent az alapoknál kéllett kezdeni. Olyan kérdésékben kellett dönteni: mikor érvényes, és kit illet meg a vétó joga, mit jelent, ha az egyik résztvevő bejelenti, hogy pártatlan az ügyben. Ez egyébként pár órával később, a jövő évi bérintézkedések vitájában máris bekövetkezett, a kormány ugyanis „semlegesnek” nyilvánította magát, és a továbbiakban a SZOT és a kamara képviselői egyezkedtek arról, hogy meghatározzák-e a kötelező minimális és maximális béremelést 1989-ben. Végül arra jutottak, hogy a szákszervezetek és a munkaadókat tömörítő kamara ajánlással fordulnak a vállalatokhoz, tegyék lehetővé a minimális háromszázalékos béremelést. Nehezebb volt megállapodni a maximális béremelés mértékében. A vélemények több ponton olyan élesen ütköztek, hogy jó néhány kérdésben nem sikerült megállapodni. Az ÁBMH kezdeményezte, hogy jövőre a jelenleginél ötszázzal több, azaz 3500 forint legyen a minimális bér, a SZOT pedig négyezer forintot javasolt. A kamara és a különféle szövetkezeti képviseletek jelenlévő vezetői tiltakoztak a mdnimáilis bérek kötelező felemelése ellen, mondván hogy ennek nincsenek meg a vállalatoknál az anyagj feltételei. Végül nem született döntés, bár a kormány képviselői felvetették, hogy esetleg rendeleti úton is bevezethetik a magasabb minimális béreket. Az érdekegyeztetés mind szélesebb körű elterjedése egy, eddiig talán kevéssé felismert veszéllyel is jár: időzavarba kerülhetnek a tárgyaló felék. Ha például a bértárgyalások túlságosan elhúzódnak —, s erre a nyugat-európai országokba« gyak" ran van példa — a felduzzadó társadalmi követelések robbanásszerű bérkiáramláshoz vezethetnék, ami a felgyorsuló, s ezért kezelhetetlen ár-bér spirál lehetőségét hordozza magában. Az érdekütközések tehát egyre nyíltabbak, s egyre jelentősebbek. Sajnos, erre több korlátozó tényezőt kell egyidejűleg figyelembe venni a tárgyaló partnereknek, ugyanakkor a különböző rétegek részéről egyre nagyobb a társadalmi nyomás, hiszen a romló életszínvonalú lakosság toleranciája csökken. Márpedig az érdekek egyeztetéséhez határozottság és tolerancia. szilárdság és kompromisszumkészség egyaránt szükséges. A demokrácia működtetésének technikáit csak akkor tudjuk igazán, társadalmi méretekben megérteni és megtanulni, ha a közvélemény folyamatosan, hiteles információkat kap az érdekegyeztetési tárgyalásokról, legyenek azok bármilyen hosszadalmasak és bonyolultak. Hisízen a mi érdekeinkről, és főként a mi társadalmunk demokratikus jövőjéről van szó. Pusztai Éva Új részvénytársaságot alapít a síküveggyár? Villáminterjú Juhász Gyula igazgatóval Híreink szerint már a második részvénytársaság megalakítását kezdte meg a Salgótarjáni Síküveggyár. A részletekről faggattuk Juhász Gyulát, a gyár igazgatóját: — Kik alapítják és milyen céllal az új részvény- társaságot? — A tervezett rt.-ben érdekelt a SALGGLAS, azaz a síküveggyár, két japán cég, a KAWAMURA és a SEIBU, valamint a TESCO Külkereskedelmi Vállalat. A gyártandó termék a biztonsági üvegfedö, melyet a japán háziasszonyok igen megkedveltek, s most a cégek az európai és amerikai piacot is szeretnék vele meghódítani. A vegyes vállalat létrejötte kiküszöböli a nagy szállítási távolságot és közvetlenül képes reagálni a piaci hatásokra is. — Hogyan találta meg egymást a három gyártó cég? — A japán nagykövetség kereskedelmi kirendeltsége kezdeményezte az üzletkötést, melynek most az első fázisában vagyunk. Ezt követően napi telexkapcsolatban a japán cégekkel egy tanulmányt készítünk, ez az elképzelések szerint február végére készül el. A kész tanulmánytervet (feasibily study) megvitatjuk, melyet egy megvalósítási tanulmány követ. Ebben már banki szakemberek is részt vesznek. Amennyiben a tárgyalások eredményre vezetnek, az rt. megalapításától számított kilenc hónapon (!) belül megindulhat a termelés. Az aláírásra — véleményünk szerint — a jövő év második negyedévében kerül sor. — Ki, milyen részt vállal az rt.-alapításból? Hogyan áll össze a szükséges töke? — A technológia megvásárlása körülbelül 350—40Q millió forint, azaz hozzávetőleg 6 millió dollár. Mi szeretnénk, ha a tőkerészesedésünk elérné az 51 százalékot, elsősorban a jövedelmezőség miatt. A külföldi partnerek természetesen szintén a nagyobb részarányt ajánlották meg, így nyilván ez még egyeztetést igényel. A berendezéseket egyébként a japánok szállítják, s a piaci értékesítést is vállalják. Az első évben egymillió darab fedő kerül le a gépekről, melynek 70' százaléka Európában, 30 százaléka az USiA- ban talál vevőre. Emellett próbaképpen „megkóstolnánk” a hazai piacot is egy kisebb tétellel. T. N. L. Pay-tv kísérleti kábelteleviziés központ A szocialista országok közül először hazánkban mutatkozik be a posta kísérleti intézetében létrehozott Pay-tv-stúdióközponit. A számítógépes vezérlésű előfizetéses kísérleti rendszer az eddigi kábeltelevíziós rendszerektől eltérően, a tv-adá- sok vétele mellett bevásár- \, lások, banktranzakciók és szavazások lebonyolítására is alkalmas. Stefler Sándor a stúdióközpont berendezéseit állítja be. Fotó: Pataky Zsolt
