Nógrád, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-07 / 291. szám
i NÓGRÁDI TÁJAKON... TELEXEN ÉRKEZETT.. Egészségünk érdekében Vízcsapnyitás negyed évvel korábban fl szécsényi ivóvízvezeték műszaki átadásáról „November az egészséges életmód hónapja — olvashattuk a pedagógus Vörös- kereszt alapszervezet kiírását iskolánkban. Ennek kapcsán az eseményhez fűződő, változatás programokból vá_ laszthattunk, mint pl. ehető szobrok készítése, uzsonna- készítés gyorsan, olcsón, korszerűen. De „Egészségesen élek, hogy egészséges felnőtté váljak” címmel rajzversenyt is rendeztünk. A legizgalmasabb program viszont a családi sportvetélkedő volt. Rendezvényeinlkről sok fotó is készült amelyek bekerültek naplóinkba,” Deák Krisztina, Bátonyt erenye, Zrínyi úti iskola.) „Az alsótoldi általános iskola tanórán kívüli tevékenysége nagyon színes, vál" tozatos. Ennek keretében no; vemberben, az egészségneve" lésí hónap kapcsán hangulatos vetélkedőt szerveztünk. A két legjobb csapat részt vett Pászltón a városi vetélkedőn, ahol a nyolcadikos lányok 3., a negyedikesek pedig a 6. helyen végeztek.” (Természtbarát raj.) ☆ „A városi Vöröskereszt és a városi úttörőelnökség játékos egészségügyi vetélkedőt szervezett Pásztón a mozgalmi házban. A verseny díváit- ibemutatóval kezdődött. A tinidiivatot és az öltözködés szabályait figyelembe/ véve mutatták be modemjeiket a pajtások. Ezt ügyességi és elméleti feladatok megoldása követte. Végül minden csapatnak egy, a témával kapcsolatos tréfás jelenetet kellett előadni. Csapatunk — melynek Pécsi Borbála, Válóczi Nándor és jómagam voltunk tagjai — jól szerepelt: holtversenyben a 2. helyet szereztük meg” (Könczöl Szilvia. Ecseg.) ☆ „A salgótarjáni Petőfaivi iskolában minden évben megrendezzük a fogászati és testápolási versenyt. így történt ez most is. Osztályonként ötfős csapat indulhatott. Első feladat a totó kitöltése volt, majd a helyes életmódról kellett készítenünk plakátot. A legmóká- sabb feladatnak a harmadik bizonyult, amikor is játék keretében kellett bemutatni, hogyan győzzük mag fogfájós társunkat a helyes fog- ápolásról. Befejezésül keresztrejtvényfejtés következett. Az összesített pontok alapján harmadszorra is mi nyertük a vetélkedőt.” (Godó Anett.) ☆ „Mj az egészséges életmód jegyében zöldségrevűt tartottunk iskolánkban. Ezen a vetélkedőn öt csapat versenyezhetett az első helyezésért. A feladványok között volt plakátrajzolás, dohányzással és alkoholfogyasztással kapcsolatos totó. különböző zöldségék ízlelése és kitalálása — persze mindez bekötött szemmel. Az első három helyezett az alma, a citrom és a szilva csapata lett. A vetélkedő érdekes és vidám kérdéseit Godó Vanda és Bocsi; Orsolya állította össze.” (Toronyi Anett, Zagyvaróna.) SZÍNHÁZLÁTOGATÁS „A rétsági nyolcadik osztályos tanulók színházlátogatáson vettek részt. Megnézték a Nemzeti Színházban a Légy jó mindhalálig c. regény színpadi változatát, az Állami Operaházban pedig a Bánk bán előadását. Nagy élményben volt részük, mivel több híres színésszel is találkozhattak, többek között Sinkovits Imrével, Agárdi Gáborral és Kováte Adéllal. Az opera után magtékiintet- ték a Szépművészeti Múzeum csodás képeit.” (Havai Melinda, Rétság.) OLIMPIAI VETÉLKEDŐ ÉS SPORTNAP „Pásztón a mozgalmi ház adott helyet az olimpiai vetélkedőnek. összesen 13 csapat — köztük a mi iskolánk csapata is — vett részt a versenyen, ahol főként a szöuli olimpia eredményeinek ismeretéről tehettünk tanúbizonyságot. De voltaik kérdések az ókori és újkori olimpiákkal kapcsolatosain is. Ügyességi feladatok és vil- lámkérdések is szerepeltek a programban. A verseny izgalmas volt már csak azért is, mert a győztes Kun Bélái Általános Iskola csapata kezdetben csak az 5. helyen állt. Minél több ilyen jól szerve~ zett versenyt szeretnénk. Köszönjük a szervezőknek.” (Foglicsek Ákos, Pásztó, Kun B. iskola.) ☆ „ Is ko 1 á rtkb an sp őrt nap o t rendeztünk, melynek keretében izgalmas verseny zajlott le az alsó tagozatos osztályok között. Győztesként a 2. osztályt kiáltották ki. Ezzel egy- időben bonyolódott le a bolhapiac, ahol sok érdekes holmi cserélt gazdát. Bevételünket a 3- osztályosok ballagta! ás; költségeire fordítjuk. Ezt követően a felső ta gozatos lányok kosárlabdában és kiütőeskében mérték össze erejüket. Befejezésképpen eredményes hulladék- gyűjtést végeztünk.” (Kecskés Ildikó, Zagyvaróna.) ISKOLÁRÓL ISKOLÁRA — A Váci Mihály szavalóverseny városi döntőjén iskolánkat három főből álló csapat képviselte. Nagy örömünkre mi lettünk az elsök, egyéniben pedig szintén is- kolatársuník, Tőzsér Anett vitte el a pálmát. Ebben az évben miénk a vándorserleg!” (Makai Krisztina, Kovács Szilvia, Kazár.) — A bátonyterenyei Zrínyi úti általános iskolában játékvásárt rendeztünk „Játé. kot adok, játékot veszek” jelmondattal és azzal a céllal, hogy a pénzből majd ajándékokat veszünk karácsonyra az idős embereknek. (Deák Krisztina.) — Iskolánk a KMP megalakulása. TO. évfordulója tiszteletére műsorral készült. Délelőtt az általános iskolában, délután pedig a klub- könyvtárbian, a pártalapszer- vezet taggyűlésén szerepeltünk, ámikoris a párttagok ünnepélyes keretek körött vehették át új tagság; könyvüket. (Szerémii Péter, Endre- falrva.) — November 15-én a hor- pácsi nevelőotthon tanulói tetteik látogatásit nálunk. Ismét focizni jöttek. Gyermek-- éis felnóttválogatott mérte össze erejét. Ajándékul „NÓGRÁDÉRT” feliratú mezeket kaptunk. Ajándékukat Téilápókor viszonozzuk. (Pau- lovics Henrietta, Rétság- Bábk.) REJTVÉNY 4 l 3 S 6 ? / 9 40 ❖ +1 41 O 45 CO 4f H o 49 41 10 <r 14 21 O 23 o 2» is ❖ U ❖ 2* O 1 <r u 25 3 0 34 * Vízszintes: 2. Megyénk költőinek, újságíróinak folyamatosan megjelenő köteteinek gyűjtő neve. 8. Monte Cristo szigete. 10. Híres volt a kürtje. 11. Kerület röviden. 12. 1,32 font. 13. Indíték. 14. Bilit páratlan betűi. 16. Az óra mutatja. 17. Rendőr — zsargonul. 18. A mondat része (utolsó négyzetbe kettős betű). 19. ÁZ. 21. Közlekedési eszköz. 22. Tői párja. 23. Kli® ház. 24. Szolmizációs hang. 25. Hektoliter. 26. Erődítmény. 28. Duplázva szülő. 29. Ideért. Függőleges: 1. A „Nagy Palóc” szülőhelyén található emlékház. 3. Rangjelző. 4. Talál. 5. Akarat. 6. Nagy hal. 7. Efel! 9. Felfelé beszél. 13. Arra a helyre jut. 15. Román autótípus. 16. ILH. 20. Fekete madár. 23. Szolmizációs hang. 26. Nem lát. 27. Magyar Torna Egylet. 28. Mássalhangzó kiejtve. 30. Szelíd erdei állat. 31. Szovjet repülőgéptípus. Beküldendő a vízszintes 2, függőleges 1. sorok megfej lése a NÖGRÁD szerkesztőség ŰTTÖRÖSAROK címére, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Beküldési határidő: december 16. Legutóbbi fejtörőnk helyes megfejtése: Salgó vára, Drégelyvár. Könyvjutaillrpat nyertek: Alattyáni Mária Szurdokpüspöki, ifj. Tolnai Gyula Salgótarján, Ball® Zoltán Balassagyarmat, Bugyi Gábor Csitár, Majlkuth Tamás Ka- rancsaija. A könyvéket postán küldjük el részetekre! S AROKSZERKESZT0: ^OiKJLth ijVa/n^ir Három évvel ezelőtt született döntés arról, hogy Szécsény város és környékének ivóvízgondjait egy Mihálygergéről induló vezeték megépítésével kell megoldani. A költségviselés részleteiről 1986-ban határozott az Országos Vízügyi Hivatal és a Nógrád Megyei Tanács. Eszerint a 100 millió forintos beruházás árát fele-fele arányban állják, s a kivitelező Észak-magyarországi Regionális Vízmű sialgótar j án,i üzemigazgat ósága maradéktalanul megkapja az összeget, amennyiben 1989. május 30-ra vizet szolgáltat a rendszer. Ha a határidőt nem tartják 15 millió forinttal csökken a vállalkozási díjuk. Az idén nyár végén befejeződött a csőfektetés és a rendszerhez kapcsolódó két, egyenként 500 köbméteres tározó megépítése. Egy hónapja nyomáspróbának vetették alá a 32 kilométer hosszú vezetéket, s egyúttal elkezdték a tisztítását is. December elején az ÉRV jelenthette a műszaki szemlebizottság tagjainak, hogy a létesítmény minden szempontból megfelel a követelményeknek, s nincs akadálya a jövő ' évi vízszolgáltatásnak. Felmerül a kérdés: ha kész a rendszer, miért nem kapcsolják rá azonnal a szécsényi hálózatra? Ehhez azonban tudni kell, hogy a városón kívül számos település is a csővezetékből nyer; majd egészséges ivóvizét. Már folynak a munkálatok Piliny, Endrefalva és Szécsényfelfalu térségében, ahol a helyi szakaszok mosatásához, illetve nyomáspróbájához a gerincvezetékből biztosítják a folyadékot. Ám ez csak az egyik ok. Ennél is lényegesebb, hogy a csővezetékből minimum két nap alatt kifogyjon a víz, mert az rontja ízhatását, s más problémákat is felvet. Jelenleg Szécsény fogyasztása nem éri el ezt a mennyiséget, de amint az említett hálózatok is bekapcsolódnak, várhatóan jövő év március elejére, minden további nélküli megnyithatják a csapokat. Az időnyerés így is legalább negyedév! A vízáteresztő képesség természetesen nagyobb napi 1500 köbméternél, s elérheti az 5—6 ezret is. Időközben ugyanis tervbe vették Hollókő és térsége — Rimóc, Nagylóc, Varsány és Nóg- rádsiipek — bekapcsolását is, újabb 52 milliós beruházásként, A világ örökség része, Hollókő ily módon már jövő év közepére a rendszerből vételezheti' ivóvizét. Műszaki szempontból az sem közömbös, hogy elegendő tartalékkal rendelkezik-e Mi'hálygerge ? Nos, a komra-völgyii tározó kapacitásának nagy részét a megyeszékhely köti le. A kiemelés átcsoportosításával a Salgótarjánból „hiányzó” mennyiséget Hasznosról továbbítja majd, hiszen ez a tározó jelentős tartalékkal rendelkezik. A mihálygergei bővítés pedig célul tűzte ki a tisztítókapacitás megduplázását, mely- lyel a vízmű 12 ezerről 24—25 ezerre növelheti a vételezett mennyiséget. Ezzel összefüggésben néhány éven belül megkezdődik Litke térségében egy természetes elven működő előtisztító tó kialakítása is. (néineth) Üdülők a Dunakanyarban Az idegenforgalmi értékű dunakanyari üdülőterületek és a nagyüzemi mezőgazdasági művelésre alkalmatlan zártkerti területek arculatának védelmében az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium az érintett Komárom, Nógrád és Pest megyei tanácsokkal közösen országos tervpályázatot irt ki. A tervezőktől olyan üdülő- és zártketti épületekre kérnek javaslatokat, amelyek a lakók célszerű elhelyezése és kiszolgálása mellett garanciát nyúj,tamak a tájiba simuló, harmonikus beilleszkedésre, a környezet- és természetvédelmi követelmények teljesítésére. Javaslatokat várnak sík- és hegyvidéki területék beépítésiére is. Az üdülőépületeik hasznos területe 30—80 négyzetméterig, a zártkertieké 30 négyzet- méterig terjedhet. Készülhet terv a zártkerti házak üdülővé alakításáról is. A pályázati kiírásit átvehetik az érdeklődők az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, s ugyanide kell eljuttatni a kész terveket legkésőbb jövő év február 27-ig. A legjobb munkák díjazására és megvásárlására 540 ezer forintot irányozták elő. A pályázat eredményét legkésőbb jövő év március 31-ig hozzák nyilvánosságra. Zoltánfy-képek kerestetnek A szegedi Móra Ferenc Múzeum a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége szegedi csoportjának támogatásával emlékkiállítást rendez a nyáron 44 éves , korában autóbaleset következtében elhunyt Zoltán fy István szegedi festőművész alkotásaiból. A szervezők szándéka szerint a szegedi Horváth Mihály utcai képtárban 1989 februárjában és márciusában bemutatják a két évtizedes művészpálya keresztmetszetiét, a lehető legteljesebb képet adva a sajátosan egyéni alkotó törekvéseiről. Ezért a közgyűjteményekben található művek mellett keresik a magánszemélyeknél lévő festményeket is. Cserből keréktalpat... A kuncsaftjának néz. Míg a fűrészzúgás elhalkul, betér a műhelybe, s komótosan, gereblyével, kapával jön elém. Vadonatúj akácnyelet készített a szerszámoknak, s igyekezett jól megdolgozni a fát, pedig hol van ez már a kocsigyártástól, kerékkészítéstől! Adamcsek Mihály annak idején bognármesterséget tanult elődjétől szülőfalujában, Nőtincsen, ahol ma is él, kettecskén feleségével. Értette a dolgát, de jöttek is megrendelői a szomszéd falvakból is. _ A kerékanyagnak valót én szereztem be, akác kellett a küllőnek, a keréktalpnak pedig cser. Nehéz munka volt az, hónapokba telt, míg egy kocsit megcsináltam segítség nélkül, kevés szerszámmal — meséli a konyhában pattogó tűz mellett az idős mester. T öbb mint fél évszázad telt el azóta, hogy az első kerekek, alkatrészek kikerültek a keze közül. Aztán jöttek az uradalmi évek, kereken kilenc, s számára egy cseppet sem szűk esztendő: — Jó sorom volt ott, nem sajnálták a fizetséget. Húsz mázsa kenyér- gabonát, két magyar hold földet és annak a termését kaptam tizenkét havi szolgálatra. Termelőszövetkezetbe, majd pesti építőipari vállalatokhoz került ezután. Az utóbbiakat jobban szerette, mert azokon a helyeken a gépek megköny- nyítették a dolgát, s ács- kodott, taligát fabrikált, mikor milyen munka jött. Közben csaknem elvesztette a fél szemét egy sérülés miatt. Volt kisiparos is egy ideig. Akácból készült, sima és erős Nagyot fordult azóta az idők kereke, s mára mindebből a szerszámnyél-készítés maradt. A házasemberből apa, majd nagyapa lett. Hetvennyolc éves, most egyetlen fia jogász a váci vízműveknél. Boldogan említi a családját: — Két fiú unokám van, s ha csak tehetik, körülöttem sündörögnek, fúr- nak-faragnak. Figyelik a mozdulataimat, s aztán úgy igazítják ők is a kezüket. Nagyon jó ezt látni. .. A megrendelések nem sok munkát adnak már, inkább javítanivalót hoznak. De ő annak is örül, mert már régen nem a csekélyke összegért, hanem megszokásból, kedvtelésből csinálja. — Nincs egyebem hozzá, csak a szalagfűrészem, az alkalmas fát a tűzifá- nakvalóból választom ki — szól utánam, s visszatér félhomályos műhelyébe. i m. j. kép: Bencze P. ... és, íme az elkészült, „ehető szobrok”.