Nógrád, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-31 / 311. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON... (Z^> TELEXEN ÉRKEZETT. .. Ha felgördül a függöny „Fiatal" színházi fotó Salgótarjánban Nem tartott székfoglalót az Akadémián Leveleit így címzik: dr. Varga Ferenc „Fiatal” színházi fotó címmel vándorkiállítás várja az érdeklődőket Salgótarjánban, a Nógrádi Sándor Múzeum kisgalériájában a Magyar Színházi Intézet, a múzeum, valamint a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nóg- rád megyei tagozatának rendezésében. „Színház az egész világ”. Évszázadok óta idézzük. Örökös dráma, tragédia, komé" dia is, sőt, oly gyakran éppen tragikomédia, különösképpen a mi tájainkon. Vannak korszakok, amikor a drámáé a főszerep, máskor másé, ám a színház mindenkor a történelmi tapasztalat gyarapítója. A függöny nemcsak egy-egy estére gördül föl, az előadás nemcsak a világot jelentő deszkákon zajlik, hanem bennünk, ha képesek vagyunk az Igazi színház megértésére, pótolhatatlan üzenetének fölfogására. Hiszen minden megtörténik másutt is, ami a színpadokon történik, semmit sem lehet ,,kitalálni”, ami a világban nincs, vagy akár vágyainkban, álmainkban. Álmait is az ember álmodja, az álmok valósága is része a létezésnek. Az emberiség és a nemzet nagy drámaírói mindig is birtokában voltak ennek a tudásinlak, miként az előadások rendezői, színészei, a színpad nagy mágusai, akik „elvarázsolják” az estét, más dimenzióba emelik aiz embert. És mi történik, ha legördül a függöny, kialszik a színpadi fény? Természetesen, a hatás megmarad, hosszabb-rövi- deb ideig él az élmény, Kazuhiko Itoh úr, 39 éves japán üzletember, egy kis kereskedelmi cég menedzsere azt hallja rebesgetni, hogy a Nippon Telegraph and Telephone Co (NTT) részvényei esni fognak. Ö nem esik kétségbe, csupán a legelső integrált áramkörű (IC) telefonba behelyezi a szuperintelligens Visa hitelkártyáját. A kalkulátor- szerű lapnak „utasítást ad” a megfelelő kóddal és azonnal összeköttetésbe kerül a Daiwa részvényforgalmi táresetleg életünk végéig elkísér. A részletek, a gesztusok azonban lassain-la&san elhal1, ványulnak, midőn az élet újabb eseményei érintenek bennünket. Maga a színház is változik, mi marad a régi előadásokból? A jelen salgótarjáni kiállítás részben erre is választ ad. A Magyar Színházi Intézeten belül már harmadik éve folyik egy kísérlet a színházi előőadások méltó megörökítésére. Miként azt Kincses Károly fotómuzeológus közléséből tudjuk, az intézet 200 ezres nagyságrendű múzeumi fotógyűjteményében az utóbbi három esztendő csaknem száz bemutatójáról 8000 negatívot, kontaktot és nézőképet találhatunk, minden adattal együtt. Ha a kísérlet anyagiak hiányában meg is szűnik, az összegyűlt anyag olyan érték a jövő színháztörténeti kutatója számára, aminek értéke pénzben nem is igen mérhető. De mi szülte annak idején ezt a kísérletet? Hiszen színházi előadásokról addig is rendszeresen készítettek fényképeket. Ezek azonban, úgy tetszik, minden értékük ellenére, hiányérzetet is szülték, illetve szülnek. Nem is a fotósok, inkább a felhasználók bizonytalansága miatt. Az intézetben így fogalmazták meg a kísérlet lényegét: „Lényege, hogy a színházi fényképezésben még új, de a fotográfia más területein már bizonyított fiatal fényképészek a próba utolsó fázisaitól együtt élhetnek a darabbal, s szerzett ismereteik birtokában készíthetik fényképeiket. Az saság adatközpontjával. A telefon szenzorgombjának az érintésére a készülék folyékony kristály képernyőjén megjelenik a kívánt ár- folyamtá'blázat, am,i hősünket meggyőzi arról, hogy hasznosabb lenne, ha eső értékű részvényeitől megszabadul. A döntést tett követi — anélkül azonban, hogy egy lépést tenne Itoh úr. Nem is lenne ésszerű a csúcsforgalomban órákat utazni a így készült képekkel szemben, három alapkövetelményt támasztunk: megbízhatóan dokumentálják az utókornak a színházi előadást, szereplőit, a darab csomópontjait, díszleteit, jelmezeit, próbálják meg visz- szaadni a színházi előadás hangulatát, »-lelkét«, s a készített fényképek a fotóművészet jegyzett alkotásaivá lehessenek.” Ugý tetszik, a mostani vándorkiállítás válogatott anyaga — miként az intézet roppant értékes teljes gyűjteménye — megfelel ezeknek a követelményeknek. A felvételek 80 budapesti és vidéki előadáson készült, mintegy ötezer fotóművészeti alkotást képviselnek. Mindez persze csupán ízelítő, mindazonáltal teljes élményt kínál a látogatók számára. Különösen egy olyan városban, amely ha nem is nélkülözi a színházi előadásokat, színházzal nem rendelkezik. A Magyar Színházi Intézet kiállítása tehát Salgótarjánban ezért is külön jelentőséggel bír. Ezek a fotók, mint a tér birtokba vételének dokumentumai, de még inkább úgy, mint egy-egy előadás „lelkének” őrzői, akkor is beférkőznek az ember leikébe, ha az adott színházi eseménynek nem lehetett közvetlen részese. Megérez- tünk valamit abból a múlhatatlan csodából, ami mindenkor árad, ha felgördül a függöny és megjelenik szemünk előtt az élet, a kor vagy éppen annak égi mása. T. E. tőzsdéig. Elég, ha a telefonszámok segítségével utasítást ad a részvények eladására. A többi már a mágneses és integrált áramkörrel „behálózott” fél milliméter vastagságú, intelligens hitelkártya dolga. Programja alapján ugyanis az egész ügyletet „levezényli” egy másodperc alatt. Memóriája természetesen rögzíti, hogy milyen árfolyamon, mennyi részvényt adott el tulajdonosa. Űtálatos a kakukkmadár természete. Kivált a a tojó magatartása visszataszító. Nem elég, hogy eszébe sincs fiókáit felnevelni, de még örökbe fogadó fészket keresni is valamelyik férjét küldi, merthogy több is van ám a csapodé rnak ! Alkalmatos helyet találván aztán a családapa addig kakukkol, míg párját oda nem hívja. A tojó be~ lepottyant egy, legfeljebb két tojást az idegen fészekbe, azzal anyai gondjait letudta! Na, de nem kell • félteni a fiókát sem. Nemhogy anyjára hajaz, de még túl is tesz rajta! Pár napos még, ki sem nyílt a csipája, de már amúgy vakon szárnyai közé veszi a fészekben kitapogatott tojást, fiókát, és sorra kidobálja őket a betolakodott! Miért van hát, hogy szerelemről, tavaszról szóló legszebb verseinkben, dalainkban a kakukkot énekeljük meg? Talán mert annyira emberi... ? Varga Ferenc szinte egész életét a kakukk életmódjának kutatására fordította. Pedig azt mondja: — Nem szeretem őt. Sok kárt okoz, mihelyt kibújik a tojásból. Valamelyest jóváteszi később azzal, hogy bekebelezi a legundokabb, mérges, szőrös hernyókat is, melyektől más, rendes énekesmadár utál- kozva elfordul. Az vonz benne, hogy olyan kifürkészhetetlen. Azért sok titkának végére járt már az 59 esziten- dős Varga Ferenc. Tavaly a Buda-völgyben segítségével vették filmre, mint hányja ki a fészekből „testvérkéit” az életrevaló kakukkfióka. Azt is ő írta le először a szakirodalomban, hogy utódjainak a kakukk hím keres nevelőszülőket. Kakukktojás-gyűjteménye Európa-szerte egyedülálló. Színre, nagyságra, mintázatra 30-féle változatból áll, valamennyit a gazdamadár tojásaival együtt mutatja be. „A nyest és a nyuszi elterjedésének hatása az odúlakó madarak állományára a Zagyva-for- rásvidékén” című tanulmányát a világ minden részéről kérik. A neki szóló leveleket így címezik: Dr. Varga Ferenc. Pedig vasesztergályos ő a Salgótarjáni Ötvözetgyár villanyszerelő műhelyében. Ámbár könnyűszerrel lehetett volna doktor is. Tisztelője, dr. Keve András világhírű ornitológusprofesszor egy ízben ezt mondta neki: — Te, Feri! Mindent tudsz a madarakról, amit csak érdemes. Miért nem tartasz székfoglalót? Lehetnél akadémiai tag! Ugyan már — válaszolt rá. — Most járjak székfoglalni Pestre, mikor itt van nekem a Medves? Meg a Major-völgy, a Csobán-berek, a Hársas, a Szalma-híd, a Diós-völgy, a Kápolnadápa meg mind a többi, mely előre köszön már az erdőjáró madarásznak. Tudja, hogy bérei lapu az egész országban csak a bárnai völgyben van. Hogy fürtös bodzából egy bokor volt a környéken, a Zagyva forrásánál. Aztán kipusztult, hogy évekkel utána a Medves északi oldalán,, a bükkösök aljnövényzeteként bukkanjon fel újra. Hogy aki kerek levelű körtikét akar látni, az Peres-pusztára vegye az útját. Mindent tud, amit a madarakról, s a természetről tudni lehet. S már régen nem csupán amatőr szinten! A Magyarország fészkelő madarai című lexikon megjelentetéséhez tizenegy szócikk írására kérték fel. Tudnivaló, hogy lexikonbeli szócikkek szerzőjéül csak a legkiválóbb szakértőket bízzák meg. S talán külön mondani sem kell: a szócikkek egyike a kakukk. .. Az ember csak hallgatja, nézi — és ámul. És nem hagyja nyugodni egy kérdés: ha már akadémikus nem akart is lenni, miért nem a tudományból él meg? — Miért, miért... — mereng maga elé. — Talán azért, mert az apám erdész volt, s láttam, milyen kevés ideje marad a madarászkodásra. Nekem letelik a nyolc órán a gyárban, aztán enyém mind az ösz- szes mesés táj! Varga Ferenc a Magyar Madártani Egyesület alapító és örökös tagja. Erről szóló oklevelet mindössze négyet írtak meg hazánkban. Nógrádban egyébként alig-alig ismerik a nevét. .. — Tudja, pusztul a madárvilág a nógrádi erdőkben is — s igaz bánatot látok a szemében. — Eltűnt a Medvesről a fogoly, a vízirigó, a kis légykapó, a darázsölyv, a kövirigó. Az utolsó kövirigót tavaly látták Budaörsön. Egy pár nélküli hím volt. Szendi Márta ___________________________ / B eszélő tájak A, múltban t 8 “ 8 - : ■ - rr ff ■ it ff rejtőző jovo Szép, s nagy célok nélkül nem érdemes élni. Igaz ez akkor is, ha néha a körülmények meghatározzák az embert átmenetileg. Vagy egészen. Küzdeni, hinni akkor is lehet. A régész F. Bodnár Katalin ma többoldalú segítségre számít. A társadalmi valamennyiünk ügye, az egyéni nemkülönben. Ha ugyanis lakásvásárlása balul üt ki és nem kap kamatmentes hitelt munkahelyétől, tanácstól, ahogy kapnia kellene minden fiatal pályakezdőnek, aki mint F. Bodnár is, néhány év alatt két templomot „talált” s ezzel bizonyított — elkényszerül innen. A régész persze áshat akárhol. Ebben a kis országban majd mindenütt rejt valamit a föld, valamit, ami felfedezésre, megmutatásra érdemes. Ami beépülhet korunkba, holnapi létünkbe, ami a múlt ugyan, de ami nélkül furcsa-féloldalas a jelen és érthetetlen a jövő. ű társadalmi ebből az, amit így fogalmaz meg „és akkor épülhet Szécsény városa úgy, ahogy kell, hogy ne hiányozzék a múlt a jelenből... Fantasztikusnak tűnhet, de a város jövője a múltjában van...” Tavaly Majcher Tamással, társával, legfőbb segítőjével (Tamás előbb ásott régészek mellett, ma régésznek tanul) feltárták a soha senki által el nem ért, de mindenki által ismert (írott nyomai régtől fogva léteznek) garábi premontrei monostor szentélyét. Szinte az utolsó pillanatban, amikor már minden pénz fogytán volt. Az is, amit a helybelileg illetékes alsótoldi tanács és a téesz segítségképpen adott. Az idén áprilistól novemberig Szécsény város kétszázezres támogatásával és a műemlékesek segítségével megtalálták azt a középkori templomot Szécsényben a várfalon belül, nagyjából a mai Somogyi Béla utcánál (a művelődési ház és a sörkert közötti terület körülbelül), amiről viszont soha egyetlen sort sem olvasott eddig senki! Semmiféle írott nyoma nincs ennek a korai ferences rendi templomnak. Ma a hálózott rajzlapon szinte minden fontos pontja kirajzolva itt fekszik előttem a szécsé- nyi múzeum műhely-raktárházának (a volt uradalmi istálló) egyik asztalán. Egy munka, amit feltétlenül folytatni kellene! Ezt a romot kiásva, alapjait kissé. felépítve be kellene mutatni mindazoknak, akik majd erre járnak és egyre többen jönnek a világ minden tájáról. Hollókő, a világörökség, előtte akár Pásztó a maga értékeivel, aztán kicsit átszelve a regényesen szép Cserhátot itt lenne Szécsény mindazzal, amije máris látható (nem kevés), de kialakulhatna itt egy középkori együttes, ami egészen ritka látvány túl történelmi-kultu- risztikai értékén. A városfal megépíthető gyilokjáróján végigsétálva láthatná a világ a megtalált középkori templom alapjait, a sírok és gödrök helyét, ahonnan sok ér- tékes-értékelhető tárgy és néhány csontmaradvány került eddig elő. Mindehhez ott a kiváló kiállítási háttér, maga a Kubinyi Ferenc Múzeum, s aztán valahol egy üdítő fél óra után irány az ipolytarnóci őslelet! Micsoda vonulat lehetne ez így együtt! Magamban „templomásó Katalinnak” nevezem és Kató Sárával, régésztársával, na meg a készülődő, de máris nagy szakmai gyakorlattal rendelkező Majcher Tamással együtt Nógrád nagy nyereségének tartom, hogy ilyen fiatal emberek kezében sok szép, felpártolásra érdemes ügyünk. A pénz, az persze a legkevesebb, mindössze 150 ezer évente, ami a megyei föld alatti feltárásokra jut „ott van még Kisterenyénél Len- gyend, az eltűnt pusztafalu...” De itt van még előbb talán a szécsényi középkori templom! Hetvenhatban kezdődött a történet azzal, hogy a Somogyi Béla utcában közműfektetéskor Öze János (ma magánépítész) a volt Velics-ud- var és az eredeti! Komjáthy Jenő-féle ház közötti szakaszon egy toronymaradványt tárt fel, valóban véletlenszerűen. Lerajzolta, eltették, F. Bodnár Katalin a korábbi Héjj Csaba régész által lefektetett tények alapján kezdte a feltárást magánerős segítséggel és szörgalmazásra. A terület egy részét ugyanis idő előtte a város eladta valakinek, aki építeni szeretett volna a várfal közelében (azon belül, tehát kiszámíthatóan a műemlékileg legfrekventáltabb területen !) Senki sem akart úgy járni, mint korábban, amikor az úgynevezett Töváli- házak építésekor sok minden örökre tönkrement itt az utca végében, vagy amikor a művelődési házat építették. A város és főként Godó Dezső főépítész mindent megtett a korábbi nyom feltárására, kiegészítésére, egyáltalán annak érdekében, hogy megtudják még időben — mit rejt a föld, amelynek jó része ma magántulajdon, s amelynek kisajátítását, ha a feltárást folytatni lehet, semmiképpen nem kerülhetik el. (Más kérdés, hogy számomra érthetetlen az is — miként lehetett egyáltalán ezt a területet eladni, olyan az egész, mintha jómagam mondjuk, a Hollókői vár fala mellett akarnék telket venni, de hát ez csak a magam véleménye.) Érthető viszont, hogy a tulajdonos is szorgalmazta a feltárást-kutatást, illetve annak befejezését, mert építeni szeretne mielőbb. Pech vagy szerencse — attól függően, honnan nézzük, de F. Bodnárék itt is szinte a végső pillanatban, amikor a magánerős pénz elfogyott megtalálták a középkori templomhajó déli felének mintegy másfél méter hosszúságú vonulatát. És akkor már a város is kíváncsi lett, érthetően. Így folytatták egészen novemberig a munkát. S közben persze kirajS íí.. zolódott a bevezetőben említett cél is egy párját ritkító középkori terecske végső kialakításának lehetőségével! Nézzük a „listát”! Ismert már most is, hogy a templom harminc méter hosszú, keleti—nyugati tájolású (szentélye keleti, tornya-bejárata nyugati), megtalálták az oltár alapját, a mellékoltárt úgyszintén, több sírt feltártak, egyikben egy 1528-as ezüstpénzt Zápolya János, János király címerével, Madonnával, találtak rengeteg kőmaradványt, faragott köveket, egy gótikus ikerablak részeit, egy úgynevezett esőverő követ, majd’ egyméteres váderkövet, egy malomjáték bekarcolt rajzát őrző követ belülről a templomból, ami egy időben döngölt agyagfalakkal elválasztva lakáscélokat is szolgált. Találtak törökök által megöltek egymásra hányt tetemét, egy cseh eredetű majdnem ép, az országban egyedülálló kályhacsempét száguldó lovag és csörgősipkás bolond ábrázolással, üvegmaradványokat, játékgolyót, egy faragott férfifejet a templomból mongol vonásokkal, nagy har- osabajusszal — ez a kedvenc, ez „beszél” a legékesebben és máris látható a múzeumban... Szécsény jövője valóban a múltjában van. T. Pataki László így gyűrűzi a búbos bankát Amikor a kártya önálló életet kezd
