Nógrád, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-03 / 288. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON... > TELEXEN ÉRKEZETT... Negyedszázad a művelődési házban Mihálygergén újra lélegeznek Tcsscdik is ifi szó Igáit Egjisurcmyi templomi/oítő raa A felújításra kerülő evangélikus templom kívülről... Benkó Mihály és Fazekas János vb-titkár. Fotó: Bábel Lenkó Alfrédnéékhoz Mill álygergén a legnagyobb dologidőben csöppenek be. Disznót vágnak éppen, szorgoskodnak a fürge asszonykezek, s az erős férfiak is keményen dolgoznak. Jöt- tömre a ház. asszonya abbahagyja a munkát. — Én már nem mindenre emlékszem a régi időkből — mentegetődzik Lenkó Alfrédné. — Az ötvenes évek közepén a faluházban mindig nagy nyüzsgés volt. Különféle színdarabokat tanítottam be a fiataloknak, játszottuk például a Sárii bírót, a Síró babákat és a Liliomfit. Ha kevés volt a fiú, akkor lányok helyettesítették őket. Állandóan tele volt a ház. Részt vettünk különféle seregszemléken, versenyeken. A faluház az idők haladtával már szűknek bizonyult. Nagyobb, szebb hely kellett a kultúrának. Az egész falu szívügyének tekintette az új kultúrház építését. Rengeteg társadalmi munkát végzett a lakosság. Nemcsak munkával, anyagiakkal is segítették az építkezést a lakosok. Lenkó Alfrédné például ezer téglát adott. Végül a nagy összefogás eredményeként 1963. december 8-án elkészült a József Attila Művelődési Ház. Ekkor hatalmas ünnepséget rendeztek, még a televízió is eljött. Nyomban megalakult a vegyes kórus Kelemen József vezetésével. A volt mozi, előadásokat tartott a Déryné Színház, amatőrcsoportok alakultak. A lendület jó tíz évig tartott, majd csendes időszak következett. Pár év után aztán megint feléledt a falu. Lássuk a közelmúltait és a jelent. Dr. Egyed Ferdi- nánd a művelődési ház megbízott igazgatója, eredeti foglalkozása'szerint jogász Salgótarjánban, a Fogyasztási Szövetkezetek Nógrád Megyei Szövetségénél. Régen Mihálygergén lakott, ma már a megye- székhelyen él. Lokálpatriótának vallja magát, ezért is vállalta a megbízatást. a csoportok — A lassú vegetációt 1976- ban újra felváltotta valamiféle pezsgés — mondja a művelődési ház igazgatója. — Innen írható az új fejezet, ekkor alakult meg az Ipoly néptáncegyüttes. Jöttek, az eredmények, mindenki akarta a sikert, öt évig vitte a lendület előre a csoportot. Aztán a rivaldafény szép lassan kialudt. 1985-ben és ’86-ban, sajnos, szünet következett be. Mihálygergén is a hatvanas évekre esett a klub- mozgalmak fénykora, majd a 70-es években* itt is látványosan visszaesett. Érdekes módon — eltérve az országos tapasztalatoktól — a nyolcvanas évek elején újra fellendült. Műsorok, programok viszont vannak szép számmal. A téesszel közösen rendeznek nőnapi műsort, ara- tóbált. Újra beszálltak a rárósi kulturális versengésbe. Vendég táncegyütteseket hívnak szereplésre Csehszlovákiából, s él az Ipoly néptáncegyüttes. — Igyekszünk maximálisan támogatni a kultúrát — mondja Zsély Gyula, a Mi- hálygergei Községi Közös Tanács elnöke. — Jóllehet a támogatás összege némiképp nő, azonban ez csak a látszat, hiszen a pénz reálértéke csökken. Szerencsére az Ipoly tánccsoportot anyagilag, támogatja a litkei téesz, a MÉSZÖV, a szécsényi áfész, a Ka- rancskeszi Épszöv. Emellett anyagilag és művészi útmutatással segít a szécsényi művelődési ház, a tarjáni művelődési központ és a megyei tanács művelődési osztálya. A felsorolásból is kitűnik, sokan akarnak tenni az együttesért. A magunk módján mi is segr‘ tünk. Alkalmi rendezvényre is szívesen adunk pénzt, ha látjuk az értelmét. Itt van például a mai rendezvény, huszonöt éves a művelődési ház. Most veszünk függönyöket, pár új tartozékot, hogy méltóképpen ünnepelhessünk. Ádám Tamás Sokáig, amiótai hírét vettem vállalkozásának, azt hittem, hogy majd egy idős kőművesmestert találok Cser- hátsurányban, aki családtagjainak segítségével vállalkozott ara, hogy végeredményben egymaga! felújítsa-reno- válja a helybéli evangélikus templomot. Helyette egy középkorba lépő, izzó akaratú és egyáltalán nem Henkules-termetű férfit találtam Surányban egy hét elejei köznapi délutánon, ami már maga volt a csoda... Benkó Mihály ugyan, is budai magánépítkezéseken dolgozik egy kivitelezői brigádban kőművesként „csak hét végén vagy ikésőn este van itthon” mondták kezdetben a tanácsiak, s talán ők csodálkpztak a legjobban, hogy mégis otthon van... „Azt mondta a mérnök, hogy fejezzük be az 1évet most, majd tavasszal folytatjuk, menjünk haza...” így találkozhattunk amúgy meg lehetetlen időben Benkó Mihállyal Cserhátsurányban az Ady Endre utcai háza szu- terénjében két fekete macska, édesanyja és Fazekas János surányi tanácsi titkár társaságában. Egy valóban „alulról1 jövő” s minden oldalról (egyházi, tanácsi, baráti, testvéri, felekezeti) támogatásra érdemes felvállalás realitásé. és emberi hite-ereje érdekel. Mondom j:s odalent a meleg szuterénben (Mihály édesanyja fűtöget a főzésre is alkalmas kályhában) az esetet a dunántúli kis község romossá vált templomával; a televízió is bemutatta, ahogy vagy nyolc-tíz nyugatnémet polgár szinte kedvtelésből egy-két nyári ottani táborozással és saját pénzzel. munkával felújította a katolikus templomot. Itt egyetlen kőművesember áll a romló falak, a ledőlt templomkereszt, a rozsdaette csatornák, a régen lepergett külső vakolat teljes helyreállításának feladata előtt. Miért? — ez az első kérdés. „Néztem egyszer az áldott napsugarat, ahogy besütött a romos falak közé és arra gondoltam, amíg mi mozgunk, mozogha- hatunk idelent, cselekedni kell...” Hogyan? — ez a következő. Benlkó Mihály éppúgy nem tőkepénzes, mint ahogy más sem errefelé. A terényi központú evangélikus egyház- község ahova filiaként Surány is tartozik, épphogy fenntartja magát. Nógrádiban nincsenek gazdag evangélikus gyülekezetek amúgy sem. És akkor még jtt van a közös nagy feladat, a híres pesti fasori evangélikus gimná zi um ú j ramegnyiitásá- náik nagy ügye, amelyet mindenki támogat, aki teheti „az nagyon fontos, az utánpótlás nagyon nagy dolog, az a mi jövőnk is...” mondja a surány; kőműves. De akkor még ott van például a kerepestarcsaii otthon szükséges bővítésének közös feladata és sok minden más is. Itt Surányban mégsem várhatott már tovább — vélekedik Benkó Mihály — az amúgy meg műemlék jellegű, evangélikus templom renoválása! Minden pénzét err.e fordítja. Nyolcvanezret fizetett ki testvéri (felekezeti) becsület, szóra és kézfogásra nemrégiben a bádogosmestemek csupáncsak az új kereszt, a bádogrészek, csatornák anyagáért. Rövidesen megérkezik a kereszt, embernagyságú, pontos mása annak, amit valamikor a hetvenes években odafentről lerántott a vihar. Benkó elvált, felesége két gyermekkel új családban valahol egy híres dohánytermő vidéken él s úgy már öt gyerek segíthet a dohányföldön. Ö fizeti rendesen ami jár, de az naigyon bántja, hogy jó eszű lánya nem tanulhatott tovább, a cs-alád nem engedte. A tanulás, a műveltség megszerzésének igénye az errefelé egykor honos és templomot is építő híres Sréter família jellemzője volt. Sréter János alispán a mi Madáchunk első principálisa, politikai szemléletének, megyeismeretének alapozója, s még előtte Sréter György a kuruc generális (Rákóczi egyik főembere) legkisebb fia, aki itt templomot építtetett éppen 170 évvel ezelőtt (1818—1821). Ö szerződtette Surányba a szarvasi évtizedeiről híres Tessedik Sámuelt tanítónak, udvar; káplánnak, uradalmi lelkésznek. Volt idő, mikor Surányban többen voltaik az evangélikusak, mint a katolikusok. Ez úgy változott, hogy ma mindössze néhány család él itt ezen a hiten. Kezemben tartom a teré- nyi egyháziközség esperesének, Polonyi Zoltánnak levélmásolatát, amelyben a püspökhöz folyamodik (ismertetve a surányi templom egyedülálló nevezetességeit (Sréterek), Benkó Mihály nagyszabású vállalkozását, a munkák eddigi eredményeit, s említésit tesz arról, hogy Benkó eddig mintegy kétszázezer forintnyi összeggel és saját munkával rendezte a terepet, építette újjá a templom lábazatát megrendelte a tornyot záró keresztet és mind az összes bádogosmunkához szükséges anyagot stb. Egyben kér; a Lutheránus Világszövetségnél a püspök közbenjárását az anyagiak hozzájárulásában... Surány anyagjaikkal nem tud segíteni, napirenden a központi konyha kialakítása és az utaik, átereszek építése. Odakint a templomnál gyönyörű rend az építőanyagok körül. Benlkó az új lábazat élét mutatja. Advent van, a várakozás ideje. A mindennapok egyhangúságában egy ember ünneppé teszi a munkát. T. P. L. Beszélő tájak A gyarmati körtagság Rossz döntéseknek is lehet haszna. „.. .És azóta tízéves a honismereti kör” — mondja az egyik alapító tag a balassagyarmati zenede halijában, ahol a jubilálok, a körtagok, a meghívottak, vendégek és barátok, a város értelmiségének jó része gyülekezik kezdésre. A rossz döntés (nemcsak ebben a körben) közismert. Egy úgynevezett profiltisztítással gyakorlatilag megszüntették a várostörténetet feltáró és bemutató tevékenységet a múzeumnál. Spongyát rá. De a történet azért maradt és maradt a város is. Nem következhetett más, minthogy néhány patrióta-alapállású (de gyakorta nem is balassagyarmati születésű — a kettő nem zárja ki egymást, sőt.. .) és örökké tevékenykedő összefogjon, dolgozzon. A hiányzó várostörténeti tár, a hiányzó állandó kiállítás, a folyamatos munka pótlására. Ma mintegy hetven-nyolc- van tagja van a balassagyarmati honismereti körnek, közülük huszon-vala- hány tiszteleti taggá is előlépett, a helytörténeti munkák és „akciók száma” szinte számtalan. Ezt ünnepeljük most. Csendes és talán méltányolható derű ül ki az arcokra. Csak ketten feszültebbek a szokottnál — a kör gyakorlati vezetője Kovalcsik András balassis tanár és a jubileumi rendezvény (egész napos szinte) egyik fő szervezője Oroszlánná Mészáros Agnes könyvtárigazgató idegesebb a szokottnál, de ezt mindenki érti itt. A szombat délelőtt mindenképpen alkalmas idő arra, hogy Balassagyarmaton telt házat „csináljon” a tízéves kör ünnepe, a közreműködők (zenészek, vegyes karok, előadóművészek) népes csoportja. S akkor itt van még gyönyörű ráadásnak Farkas András tanár, festőművész kiállítása, de még ez is kevés (?), itt van egy új nagyszerű grafikai album az ő munkáiból, amelynek a premierje is most történik. A számozott példányokhoz egyedi rajzokat kapnak a szerencsések, akik itt vásárolják meg az albumot, a város egyik legújabb büszkeségét a könyvek kiadásában. Hovatovább azon kellene töprengeni, hogy nem lehetne-e már mostanában valamiféle kiadót létesíteni a városban és így tovább... Az egyre sűrűsödő zenedei embertömegben dedikálnák Farkas András, Réti Zoltán festőművészek, Ádám Tamás költő, a Komjáthy-társaság alapító tagja, lapunk munkatársa, Jobbágy Károly költő — neki Nagykürtösről hoztam és adtam át baráti üdvözletei Zs. Nagy Lajostól) ottani írótól, költőtől — Zonda Tamás költő és mások, akik műveikkel, önálló köteteikkel, albumaikkal vagy a Bőrünkön a betűk című ‘ Komjáthy-társa- ságbeli antológiával léptek korábban a közönség elé. Ügy tűnhet — ez nem tartozik ide. A város egyik .legfőbb jellegzetessége éppen az, hogy minden mindennél összefüggésbe hozható. De ami pontosabb: összefüggésben áll. Ha a gyarmati honismeretisek ünnepelnek, egészen természetes módon velük vannak és velük ünnepelnek a zenészek például, vagy a vegyes kari tagok, vagy a komjáthysok, akik önálló köralakításban végeredményben őket követték, (vagy a népfrontosok, a városi könyvtárosok) akik nélkül aligha történhet Gyarmaton valami, ami emlékezetesen szép; a pártoló tanácsiak, a hivatásos politikusok, a távolról hazalátogatók, akiket így említ mindenki „Balassagyarmat barátai”. Sokan vannak. Hát persze, rhegtelik a zeneiskola nagyterme. Innen csak az emlékezetes szép percekre, gesztusokra figyelek, a vox humana szerény, határozott megnyilvánulásaira. A nagyterembe áramolva mindenki kap egy szerény külsejű füzetfélét, egy új sorozat nyitányát. Ezen a néhány összefűzött lapon kezdi el közölni a kör tagjainak eddigi tevékenységét összefoglaló kis „jelentéseit”. Hemerka Gyula, Kamarás József, Reiter László, Tóth Lajps honismereti, várostörténeti munkásságának összefoglalója kapott helyet az első füzetben, amelyet majd sorra követhet a többi. Lesz mit összefoglalni... Hemerka Gyulánál 11 munkát számolhatunk össze, készülőben is kettő Nógrád megye a szlovák irodalomban és a Szlovákok és szlávok betelepülése és betelepítése Nógrádba címmel... Kamarás József köralapltó tag, a Drégely-vár és környékének, főként a „titokzatos” alagutaknak kutatója, számtalan cikkben foglalkozott eddig ezzel az érdekes kérdéssel. Kiadatlan művei szembetűnőek „Szon- dy utolsó éjszakájának története (nagyfödémesi lelet) vagy Szondy gyászdala — elégia Sipos Antal 1885-ben szerzett zenéjére! A népfront országos tanácsa a honismereti mozgalom negyedszázados évfordulóján Ortutay-emlékérmet adományozott Kamarás Józsefnek. Reiter László ugyancsak alapító tagja a körnek, a gyógyszerész-történelem ismert kutatója, számos publikációval a tarsolyában, előadások másokban megmaradt emlékével a szécséhyi patikáról, a gyarmati gyógyszertárak történetéről... Tóth Lajos alapító tag mint a Szántó Kovács János Gimnázium és Szak- középiskola volt igazgatója számos helytörténeti esemény szervezésének volt egyben a mozgatója társaival együtt. A balassis öregdiákok találkozói talán a legemlékezetesebbek és máig a legfolytonosábbak. Hemerka Gyulával együtt hosszú éveken át szervezték az autóklubos-találko- zókat a város múltjának, értékeinek bemutatására, amiért miniszteri dicsérő oklevelet kapott, s ugyancsak az ő kezdeményezésére vette fel a helyi munkásőr-zászlóalj a Farkas Pál nevet (a felsorolás ezúttal sem teljes). A tízéves kört új elnöke Rith Lajosné üdvözli meleg szavakkal a körön mindenkor belülálló együttgondolkodásával, majd Szabó Károly tanár, művészet- történész ezen az ünnepen „felfedezett” (a város előtt természetesen) fia, Szabó Péter művészettörténész, szentendrei lakos, gyarmati illetőségű 'beszél Farkas Andrásról, kiállításáról a tanítvány, városát szerető polgár, az országra-világra kitekinteni tudó értelmiség felelősségével. „Hol volt eddig ez az ember... A város lesz gazdagabb vele” érzés fogadja Szabó Péter jól előadott gondolatait és — vastaps. A felfedezés öröme ragadtatja a gyarmatiakat erre, a kiállítási megnyitáskor szinte egyedülálló, „teljesítményre”. Vastapsot kap más is, a vegyes kar például Bárdos. Tábortűznél című dalának előadásáért, magam külön is megtapsolom magamban azt a sok komoly rendes embert, tanárt és mezőgazdászt, egészségügyi dolgozót és kereskedőt, akik nem restek soha énekelni. És a zeneiskola tanárai a kvartett tagjai... Nagyobb ez a kör és sokkal idősebb is annál, mint amilyennek látszik. A város fejezi ki önmagát benne. T. Pataki László
