Nógrád, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-17 / 300. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON. TELEXEN ÉRKEZETT. .. a Palóc Múzeum... A balassagyarmati Palóc Múzeumban november elején megkezdődtek a helyreállítási munkák. Hogy a költözés sem fejeződött még be, jelzi az épület előtt álló teherautó, amelyre mindenféle ládákat, dobozokat pakol néhány munkás. Az igazgatót, Zólyomi Józsefet keresem. — Fönt van az emeleten — igazít el egy takarító hölgy, aki korántsem bizonyos, hogy takarítónő. Egy nagy teremben, amely, szintén a költözés jeleit mutatja, megtalálom az igazgatót. — December 31-ig ki kell üríteni az épületet — közli elöljáróban, miközben kortyol egy kis teát a hideg ellen. — Azt sem tudjuk még, hová kerül a gyűjtemény nagy része, ami most itt van az emeleten. Még kérdéses kapunk-e végleges helyet valahol az irodák és raktárak számára. A múzeumban ugyahis helytörténeti kiállítást is akarunk szervezni, növelni kell a kiállításokra szánt helyet. Ezekről a dolgokról azonban még nem tudunk semmi biztosat, pedig nagyon sürget az idő. — Idáig hová költöztették az anyagot? — A Balassagyarmaton és Nógrádgárdonyban lévő külső raktárainkba. A munkatársak számára béreltünk egy lakást, egy részük ott dolgozik, mások otthon, né- hányan pedig a költözésnél segítenek. — Nem volt korai tavasz- szal bezárni a múzeumot? Azért zártunk be tavasszal, mert az eredeti terv szerint augusztus 15-én kezdődött volna itt a munka. Arra a kérdésre; miért módosult ez a terv, az igazgató sem tud pontos választ mondani. Egyedül az biztos, hogy a felújításnak 1990 nyarára kell befejeződni, s az épületet a tervek szerint 1991. március 15-én kell átadni. Ezután Fábián Jánosnét, a városi tanács elnökhelyettesét kérdeztem, a tanács miként tervezi a költözést, milyen lehetőséget tud felajánlani a múzeum számára. Az elnökhelyettes arról tájékoztatott, hogy novem- ben 22-én volt egy tárgyalás, amelyen a város és a megye képviselői döntöttek a múzeum kérdésében. A megbeszélésen a következőkben állapodott meg dr. Horváth István, a Nóg- rád Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője, dr. Győry Sándor Balassagyarmat tanácselnöke, Fábián Jánosné elnökhelyettes, dr. Zólyomi József múzeumigazgató és Antal József a művelődési osztály helyettes vezetője. A múzeum gyűjteményét és könyveit a kiköltözés után a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban helyezi el. Miután a művelődési központ új helyére költözik, a múzeum végleges megoldásként bérli majd a tanácstól az épület egyik szárnyát, ahol a gyűjtemény mellett a munkatársak irodái is helyet kapnak. A kérdésben azonban a tanács végrehajtó bizottsága hoz végleges döntést. Az egykori faluközpont tekintélyes épülete barokkos hangulatot idéz ugyan, de a posta és az óvoda székel benne. Csitár új arcát la többszintes házak jelzik. A Corpus Lomini szelíd szomorúsággal néz le a falura. A temetődombról szinte az egész település a látószögébe esik, Immár 1791 óta, amióta a keresztet felállították. A falut több kő- Krisztus is figyeli, egy másik szintén 1791-től, de a legtöbbet talán a temetődombi tudna mesélni... Csitár hosszú időre tekint vissza. Az 1300-as évekből már fennmaradtak a falura vonatkozó adatok. ,,A középkorban önálló plébánia volt a községben, amelyről máir az 1332—37. évi pápai tizedjegyzék is megemlékezik. — írja Borovszky Samu dr., rnajdi így folytatja: „A templom 1610-ben már fennállott. A XVII. század elején az egész község leégett, 1873-ban pedig a lakosság nagy része elpusztult kolerában.” Századunk első felében a tüdőbaj tizedelte meg a csitáriakat. Ezen a csendes téli dél- előttön szinte alig találkozni emberekkel. A dombról körülnézve, sok-sok háztetőt látni, ám füstölgő kéményt csak egyet. A falu lakóinak nagy része távol van: ki Balassagyarmaton', ki Nógrádgárdonyban, ki pedig örha- lomban dolgozik. A csitári dombok alatt még nem esett le a hó, ha esett is valamennyi, ma nyoma sincs. A szemközti domb tövében kis füstcsík tekereg, játszik a széllel. Tudjuk, ez a Csitár nem „az” a Csitár, ahol a hegyek alatt régen leesett a hó, s ahonnan levelet szeretne küldeni valaki a repülő madárral ... Az Nyitrában van, a mai Szlovákiában, vagy esetleg Erdélyben ... A posta épülete a múltat idézi, akárcsak a már Borovszky által is emlegetett templom. Az itt élők hagyománytiszteletét a feszületeken túl jelzi még egy Szent János-szobor is, amely a régi iskola — ma óvoda — falán van elhelyezve. Keressük a plébánost,, aki talán fel 'tudna világosítani erről a sok műemlékről, ám nincs szerencsénk: ajtaja zárva van, elutazott valahová(?) — Nincs itthon, lemondta az ebédjét is az óvodában — erősíti meg ä feltevésem a posta vezetője, Komjátiné Csábi Anna, s megtudom, hogy a plébános nemcsak a templomban, de a helyi foci- csapatban is frontember. — Foglalkozik itt valaki helytörténettel ? Anna gondolkodik egy kicsit, d,e sajnos ilyen csodabogárról nem tud. A tanítók, akik itt laknák, nem itt tanítanak, a körzetesítés elvitte még az alsó tagozatot is örhalomba. Gondolkodunk, ki lehet itthon ilyenkor, aztán eszünkbe jut a tanácsi elöljáró, aki éppen az ő apósa. Mór régóta nyugdíjas Komjóti István, őt talán megtaláljuk. A szép nagy ház előtt — két fenyőfa között — feszület áll. „Isten dicsőségére állíttatta Komjóti István, meghalt neje és leánya halálának az emlékére.” Évszám: 1955. A ház gazdája nem az a Komjáti István, hanem az unokaöccse, akinek szerencsére szerettei élnek, s ami Csitárban egyre ritkábban fordul elő, vele élnek egy házban. — Itt kevésbé lehet érzékelni az életszínvonal-csökkenést, mint a városban — indokolja meg a fiatalok itthon maradását Komjáti István. — Amúgy nagyon sok csitári költözött Balassagyarmatra, a hatvanas évek óta körülbelül kétszázzal csökkent a lakosság száma. Jelenleg 485-en lakunk itt, főleg öregek. Van itt valamilyen munkalehetőség ? Nappal kihalt a község — csak egy kéményből száll a füst... — Nincsen semmilyen, de nemcsak itt, a környéken sem sok. Nem csupán a munkalehetőség hiányzik azonban a faluban, a szórakozásra, a művelődésre sincs igazi alkalom. Művelődési ház van, program nincs. A legutóbbi falugyűlésen fel is vetettem, hogy jó lenne, ha az őrhalmd művelődéisi ház függetlenített dolgozói többet látogatnák a miénket, és segítenék a szervezést. Kérdésemre, lenne-e igény a programokra, Komjáti István nem mer egyértelmű igennel válaszolni. Sokat dolgoznak itt az emberek, ha a munkából hazaérnek, várja őket a háztáji s hétvégeken, sem jut idő a pihenésre, szórakozásra. Szerencsére az újságokat nem hanyagolják el, Legalábbis Komjátiék nem. Hozzájuk ötféle lap jár: Képes Üjság, Népsport, Magyar Hírlap, Vasárnapi Hírek és NÓGRÁD. — Ezeket jövőre sem mondjuk le — közli a ház asszonya, aki mindenféle finomságokat hoz be a vendégnek, jó falusi szokás szerint. — Mindegyiket szeretjük. Talán a Vasárnapi Hírekre nem fizetünk elő, az úgyis hétfőn ér ide. Szót váltunk még néhány dologról. Arról, hogy alig épül itt új ház, hogy nincs még mozi sem a faluban, s hogy aki elmegy innen tanulni, ide vissza már nemigen jön. Csupa olyan gond, amely minden hasonló kis társközségben munkál. Néhol már próbálják megállítani a leépülést, remélhetőleg Csatárban is követik a jó példákat ... Varga Mária Képek: Bábel László in Beszélő házak Az otthon barátai Vaszari András és Vasza- riné Kovács Tünde balassagyarmati magántervezők az Ybl Miklós „építészképző” egykori hallgatói egybekelésük után Balassagyarmaton már együtt megterveztek és felépítettek egy házat, amiben nyilván laktak is, de Tündét valahogy nem hagyta nyugton a gyerekkori emlékbeidegződés (hogy némi pszichológiát is csempészhessek a történetbe), ahogy éveken át elhaladt a Deák Ferenc utca hetes számú ikerház előtt... Feltehetően mindekinek van egy ilyen háza. Amire mindig érdeklődéssel néz, ami mond valamit örökké, ami valami miatt nem hagyja nyugton az embert, Amire gondol. Ez a szecessziós tükörépület, két zöld kapujával, egyforma ikertestével, évek alatt fokozatosan romló állapotával, titokzatos romantikájával ragadta meg a fantáziáját. Akkor talán nem is gondolta, mennyire. Kovács Tünde édesapja matematikatanár a gimnáziumban, őt tehét érthetően folyamatosan „hangulatoz- ta” ez a ház, de a férje Vaszari András győri (környéki) és mégis! Amikor először meglátta, érezte — „valamit kezdeni kellene vele". A házról is ők beszélnek egy kárácsony közeli decemberi délutánon, odabent a házban, ezernyi műtárgy karéjában. Ez itt egy értőérző finom szellemiséggel és sóik leleménnyel felújított és átalakított, szuterént is felhasználó üzlet, otthon, kisga- léria, tervezőiroda, amelyben van többfunkciós nagyméretű szoba, de van, talán a valamikori előtérből kialakított nappali, cselédszobából képzett gyerekparadicsom odafent a változatosra formált tetőtérben. És mindenből sugárzik az otthon tisztasága és harmóniája. Szóval a ház. Ma még kopott, levert, lepergett vako- latú homlokzattal, de a szépségét így is őrzi, s majd a teljes felújítására is sor kerülhet egyszer. Vaszari András egyetlen mesterembert ismer, akire rá meri bízni ezt a munkát. A mai világból éppen az hiányzik, de már az emberekből is, ami a legértékesebb. A kézművesség igénye. Az időt „pazarló”, finomságra törekvő alaposság. Ma a becsületes, jó anyag a fa, a kő, az üveg, a kerámia elveszti értékét a silány gépiességben, a teljes felületességben és igénytelenségben. Erre cáfol rá minden, ami a több mint százéves ház egyik ikerfelében megvalósult Vaszariék munkájával. „Otthon” néven működik ez a kis üzlet, kiállító- hely, tervezőiroda az otthon igazi barátaira számítva teljes univerzáltság mellett. A megyében és az országban fellelhető igényesen szép és értékes (zsűrizett) műtárgyak és ajándéktárgyak eladásán túl — részletet is bevezettek az otthonbarátok kedvéért — teljes körű épülettervezést végeznek, típusterveket adaptálnak, sőt mások terveinek kivitelezésében műszaki vezetést is vállalnak. ' A megyében mindenképpen egyedülálló hely ez a ház; a kisgaléria, a bolt és egyedülálló a két fiatal építész kockázatot is vállaló hite a szépben, az értékben, az igazi harmóniában, amiből Vaszari András szerint lehet nagyon is eltérően többféle. Hát persze, de a harmónia végül is egyetlen egy. A kifele küzdés, a menedzselés, az ügyek bonyolítása, az életbírkózás itt is a férfi feladata. Tünde inkább a belső ügyekre, a tárgyak kiválasztására, jó elhelyezésére, „megszólaltatására” törekszik, miközben minden betérő vendég, vásárló úgy érezheti, hogy valóban otthonosan egy igazi otthonban fogadják. A háznak két jó szelleme él ma itt — a derengő, mindenből kilengő enyhe kis romantika és teljes harmónia, azután (vagy az előtt?) a céltudatosság, az ésszerűség. Ahogy egy építész-tervező pár esetében illik. A ház szelleme, a hely ihletettsége, a genius loci érvényesül. Jó évszázada egy gyarmati építész tervezte a mai Deák Ferenc utca hetes számú házat, ikerépületet önmagának és feleségének — tartja a fáma, de már ez is elég sejtelmes így. Két kü- lönbejárata, két azonos beosztású épülete (egyikét lakja a Vaszari házaspár) számomra nem a túlzó méretezést, hanem valamiféle eleve adott széthúzást sejtet. A háború alatt — ma már ugyacsak nehezen kinyomozható ez is — zsidószármazású család (ok) lakták, őket elhurcolták, de például az egyik ajtón felfeszítés- és golyónyomot találtak a később ideköltözők. A háború után egy losonci kitelepítésű egykori cipészmester és felesége lakott itt. Graczer néni 81 évesen halt meg, a Losoncon egykor tizenkét segéddel dolgozó cipész Gräczer bácsi korábban elment. A városhoz került a ház. Vass Miklós elnöklése alatt egy ideig úgy volt, hogy majd bábosmúzeum lesz belőle, de ez kútba esett; Ilus néni a bábos, elköltözött (az ikerház másik felében lakott). Aztán a tanácsiak meghirdették az egyre romló házat, így került nagyon rossz állapotban Vaszariékhoz, akik abban az állapotában is tudták, mit lehet kezdeni vele... A kör bezárult. A ház újra építészeké. A város egy új kultúr- hellyel gazdagodott, ha még kevéssé ismert is, mi van a Deák Ferenc utca hétben... A megye szinte valameny- nyi képző- és iparművészének találok itt munkáját elérhető áron, igazán nem drágán, de ami ennél is jobban meglep, az éppen a sok újszerű vonás az alkotások tükrében. A sok ismerős név eddig kevéssé ismert tárgyakat, műalkotásokat vonultathat fel Vaszariék külön kul- túrtetteként is értékelendő vállalkozása nyomán. Czinke Zsuzsa egészen finom díszdo- bozai-kerámiái, a bánki Horváth Sándor nemes egyszerűségű kandallóvázái, Szőllősi Mária „urbanizált”, kevés díszítésű mégis dekoratív gubái!, tarisznyái, faliképéi, Antal András keramikus Cserhátot, nógrádi „görbeországot” leképező ősi keleti technikával patinázott tálai, hamutartói a legjobb iparművészszempontokat érvényesítik. Ezek a tárgyak valóban sallang nélküliek, valóban beilleszthetők a modern vonalú bútorok közé, valóban „megtérnek” az egyszerű, célszerű, nagyszerű anyaghoz. Mészáros Erzsi tűzzománcai, dekoratív (számomra újdonság, hiszen ő textiles elsősorban?) kék-fehér játékosságot és rajzot egyként előadó tárgyak, lég- gyökér-megjelenésű faliképéi kis méretükkel alkalmasak az otthon díszítésére bármilyen kicsi is legyen a lakótelepi lakás. Csemniczky Zoltán papírkollázsai és az ugyancsak balassagyarmati Nagy Márta gyapjú faliképé (Indiai mese), Bobály Attila több, nemes anyagú kisplasztikája csábít vásárlásra. Odafent a galérián hatvan kép fogad, Réti Zoltántól, Farkas Andrástól, Pénzes Gézától, Nagy Mártától... Odakint a szürkületben sokáig kísér a ház derűje. T. P. L.
