Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-12 / 270. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON. TELEXEN ÉRKEZETT ßronzkori edények A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum restaurátorai a ludányhalászi ásatások során feltárt négyezer éves bronzkori temető használati edényeit „élesztik újjá”. Képünkön Smelkó István és Veres György a használati tárgyakat restaurálja. —RT— Helye a múltnak Egy terényi kiállítás kapcsán Mai világunkban úgy gondolom, tiszteletet érdemel az az igyekezet. amely a múlt szellemi és tárgyi emlékeinek megmentésére irányul. A közelmúltban Te- rényben megnyílt egy kiállítás, amelyen régi használati tárgyak, ruhák. munkaeszközök láthatók, s amely iránt a falu fiatalabb lakói körében igen nagy az érdeklődés. Olyan különleges dolgokat lehet itt megismerni, mint, a tiló, gu- zsaly, héhő. melyeknek talán már a neve is lassan kivesz a köztudatból. De nemigen találkozunk ma már a bolec (fonott tojástartó) és a szakácska (kötény) kifejezésekkel sem, az általuk jelölt tárgyakkal pedig még kevésbé. A kiállítás szervezője, Gecseiné Slezák Mária tanárnő elmondta, hogy a mintegy 80 tárgyat fél nap alatt szedték össze tanítványai a faluban, s egy kis idő és fáradtság révén további értékes régiségek kerülnének elő a terényi padlásokról, ‘pincékből. Hiába kutatják fel azonban a becses ritkaságokat, nincs lehetőség arra. hogy méltó helyen, hiteleles környezetben meg is mutathassák őket. Pedig már most is be tudnának rendezni belőlük egy házat a hozzátartozó gazdasági épületekkel együtt. A mostani kiállítást a pártház épületében rendezhették meg, illetve egy terem egyik sarkában. ám nemsokára le kell bontani, hiszen a helyiség más célokat szolgál. Gecseiné, aki tanácstag és képviselő is egyben, javasolta a Szan- dai Községi Közös Tanácsnak, amelyhez Terény tartozik, hogy vásároljon meg egy épületet állandó kiállítás számára, ám a tanács úgy döntött, nem áldoz erre a célra negyvenezer forintot. Pedig az épület, amelyről szó van, a megye utolsó mestergerendás háza — volt. Sajnos, mára az emberi tudatlanság és nemtörődömség áldozata lett: nemrég lebontották. Ma, amikor falvaínk fokozatosan elnéptelenednek, jobban oda kellene figyelni minden értékre. amelyhez az emberek kötődni tudnak, a fiatalokkal meg kellene ismertetni elődeik életét, hogy felnőve is ragaszkodjanak szülőfalujukhoz, hiszen, ha nincsenek hagyományok, nincs mihez kapcsolódni. V. M. A gyapot érteke A gödöllői diákszínpad mutatkozik be ma este a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ rocktáncházában. A gyapot éneke című előadásukat az ötvenes évek általános iskolai tankönyvei alapján állították össze. A rendezvény novemberben tegnap este jelentkezett először, s ezúttal is az alternatív zene. a new wave, a punk, az fro rock, az art rock képviselőinek legújabb lemezeiből adott válogatást. A Balassagyarmaton már sikeresnek számító programot november 19-én. pénteken este a salgótarjáni fiatalok is megismerhetik a József Attila Művelődési Központban Alternatív zene másképp táncolóknak címmel. Epizódok a szociálpolitikából „4 kor különbség nem számít pp Most épp az íróasztalnál találom, de gyakorta járja a falvakat, bekopogtat ismerőshöz és ismeretlenhez. Van, ahol szíves szóval marasztalják, s az sem ritka, hogy a kapuban ál’ilják meg. Mert sok még a bizalmatlan, de többen azok vannak, akik tőle, a hivatal emberétől kaptak, várnak segítséget, anyagi körülményeik jobbítására. S van, aki egyszerűen a társat látja benne, akinek elpanaszolhatja magányát, elesettsagát. Bodorné Czene Judit a tanácsi apparátus dolgozója, Mátraterenyén, sötét hajú, élénk tekintetű, fiatal teremtés. Előadó, „asztala” a szociálpolitika és az egészségügy. Munkája sokrétű, nem mellőzi az alaposságot, kör- nyezettanulmány-utakon, segélyek,. étkeztetés odaítélésénél a humánumot, a beleélő készséget, s persze a türelmet sem. Napi teendői összetevőiről ő maga a következeteket mondja: — Falun jól ismerik egymást az emberek. Fontos hát az odafigyelés, a következetesség, s még emellett is előfordulnak apró, de nehezen feloldható, illetve ki- küszöbölhetetlen feszültségek. Mert kinek jár segély például? A válasz igen egyszerű, aki rászorult, éspedig azért, mert történetesen a (munkakerülő) gyerekei nem tudják eltartan'. S ez már visszatetszést kelt a becsületesen dolgozó ismerősök körében. A fiatalasszony szerint a megérdemelt, felajánlott segítség elfogadtatása sem megy könnyen mindig: — Akadnak olyanok, akik visszavonják kérelmüket, mert nem kívánják gyerekeik jövedelmi viszonyainak vizsgálatát. Talán egyfajta furcsa szemérem készteti erre őket. Kérdezőskö- désemre nemegyszer hallgatás vagy az újbóli kérés a válasz: „Ne kérjen már kereseti igazolást!” Váratlan, meglepő fordulatok is adódnak olykor: — Szociális otthoni elhelyezés előtt környezettanulmányt csináltam a néninél, akinek 3700 forint volt a havj jövedelme. Hallgatom elmagányosodásának szomorú történetét, melyben része volt gyermeke halálának is. Egyetlen unokája Pesten él, kinek mellesleg kocsija, öröklakása van, s a nagyanyjáról való gondoskodás nem éppen szívügye. Az asszony személyigazolványát forgatva, egy ötezer forintról szóló feladóvevény kerül a kezembe. Az unokájának küldte az összekupor- gatott pénzt, „mert Pesten drága az élet!” Ez az eset is kirívó, és szerencsére ritkán fordul elő: — Rendszeres, szociális segélyt kapott egy illető, s a gyerekei jövedelmi viszonyainak felülvizsgálatánál derült ki, hogy az egy főre jutó átlagkereset 11 ezer forint. ö és a munkája állandó főszereplői az elmondott epizódoknak. Érthető, hisz olyan teendőket lát el, mely korrektséget kíván, ugyanakkor — mivel emberekkel közvetlenül is van dolga —, nem mentes az érzelmektől sem. — Tartottam ettől a munkától. Hogy miért? Egy ideig szinte csak a fiatalokat, az ő problémáikat ismertem, s aztán nagyot változott a helyzet. Mostanra pedig Aár — én és az idősek — egész jól megbarátkoztunk. Mert a korkülönbség nem számít... Judit Nádújfaluban lakik férjével, és annak szüleivel. Mostanában egyre többet varr, kézimunkázik, a minap egy angolpólyát készített. Első gyermekét várja. M. J. Terhek alatt... —kjMíg .,Feketelaci” felé tartok a reggeli fagyban, azon jár az eszem: vajon igaz-e a népi bölcsesség, miszerint „betyárból lesz a legjobb pandúr” fordítottja? S egyáltalán: pandúr-e, aki ellenőrizve s ha kell, büntetve őrködik a fogyasztói érdekvédelem fölött, s szükségképpen betyár-e, ki a „front” túloldalán ténykedik? A meditáció oka egy információ. A megyei tanács -két kereskedelmi felügyelője kocsmárosnak állt. Bölcső Pál és Orabecz László hivatali székét a salgótarjáni 49-es Muskátli bisztró és falatozó — melynek közkeletű neve -régi vezetője révén máig „Feketelaci” — üzletvezetői, illetve helyettesi beosztásával váltotta fel — átpártolva ezzel az „ellenfél” táborába. Reggeli nyolckor már nyitáshoz készülődnek az üzletben dolgozó asszonyok. Friss a takarítás, a terített asztalokra kiteszik az aznapi sajtót. Aki igényli, szellemi táplálékkal is élhessen! A kávéfőző gépen kis táblácskán is olvasnivaló: „A kávé legyen forró, mint a pokol, fekete, mint az ördög, tiszta, mint az angyal, édes, mint a szerelem.” A főnök még nincs benn, dolgozói azonban szóval tartanak. — Nem olyan régen vagyok itt, még csak tizennyolc éve — tréfálkozik Mede Jó- zsefné vezetőhelyettes. — Az Pandúrból lesz a legjobb betyár? új főnökökben az tetszik, hogy tele vannak ambícióval. Figyelnek a vendég kívánságára. Naponta kapjuk a friss sós kiflit, aki melegen szereti, annak meg is pirítjuk. Többet adunk el belőle, mint sok tejüzlet. Tamási Istvánná Medéné- vel egyidőben kezdett el itt dolgozni. Most pénztáros. — Havi másfél millió forint a forgalmunk, ez nem kevés — tudatja. — Most, hogy igazi jó kollektíva alakult itt ki, nekünk is jobban esik a munka. A két „új fiú” is odaáll a csaphoz, ha arról van szó. Szabó Istvánná konyhavezető óriás fazekában már rotyog a mai menühöz való tojásleves. Mellé párizsi lesz rizzsel, és süt még nyolcvan pogácsát. — Az ebéd előfizetéses, nyugdíjasok, kismamák viszik — mondja a tűzhely melegétől kipirult asszony. — A vezetőváltás számomra is nyugodtabb légkört hozott, most kellemesebb itt. Motorzúgás a hátsó bejáratnál. megjött a főnök. Régi ismerősök vagyunk, de Bölcső Pál egyébként is őszinte ember. A pályamódosítás okát eként magyarázza : — Tizenhat évet nyomtam le a kereskedelmi felügyelőségen, nem találtam már örömet a munkámban. Sokszor apróságokért is megbüntettük a kereskedőket, jogosan persze, de a büntetés nem igazán az én formám. Ráadássul foganatja sem volt, a beszámoló jelentéseket akár szóról-szóra lemásolhattuk volna az előzőek- ről. Döntésünkben persze a várható jövedelemtöbblet is szerepet játszott. — De a kocsmákban általában füst van, bűz van és renitens vendégek is előfordulnak. Ez nem zavarta a vállalkozásban ? — Dehogynem. Annyira, hogy megpróbáltuk leszoktatni a vendégeket a dohányzásról. Egyetlen napig. A vendégek elementáris igényére visszaállt a régi rend. S különben is: én próbáljam kivenni a cigarettát a kezükből, mikor a saját feleségem sem tudom lebeszélni róla? S mikor van vendég, aki napi hatvanat is elpöfög- tet? Abban mindenesetre megegyezett a két vállalkozó: Karancs bárt a Muskátliból aligha tudnak varázsolni. De tudják a választékot bővíteni, tisztaságot tartani, kulturáltságot teremteni. Tévét Vittek a helyiségbe, sakk-készleteket vásárolták. — Ellenőrizték-e már az üzletet volt kollégáik? — Nem. A köjálosokat viszont magam hívtam, mondják meg, mit kell még rendbe tenni. Egyelőre nem jöttek. Vajon mit érzékelnek a vezetőcsere utáni változásokból a fogyasztók? Néhány törzsvendég véleménye: — Tisztább jett minden. Azt az egy-két korsó sört nyugodtabban ihatom meg. — Színvonalasabb lett ez a hely, udvariasabb a kiszolgálás. Negyven éve idejárok, én csak tudom. Ezek igazi üzletemberek. — Nyáron még virág is volt az asztalokon! Az ezelőtti egy-két fajta helyett mos hét-nyolcféle palackos sörből választhatunk. Az illemhelyre is nyugodtan benézhet, tiszta. , Leszögezzük: nem kívánunk egyetlen kocsmának sem reklámot csinálni, még ha bisztró-falatozónak hívják is. De ha már kocsma kell, legalább legyen tiszta, kulturált, ici-pici szellemi táplálékkal fűszerezve. Mert ilyen is lehet! Sz. M. Drágák a jugoszláv újságok Jugoszláviában papírdrá- gulós nyomón az idén eddig négyszer emelték az újságok árát. Most 11—12 forintnak megfelelő dinárösz- szegbe kerül a napi-és ennek kétszeresébe a hetilapok egy-egy példánya. A 230 százalékos körüli infláció, az életszínvonal csökkenése közepette az újság- előfizetés vagy -vásárlás egyre szélesebb társadalmi rétegek számára luxusnak számít. A napokban újból felröppent a hír, hogy a rotációs papír megint megdrágul. Ez a lapkiadókat igen súlyos helyzetbe hozná. Déli szomszédunknál a legutóbbi években fokozatosan visszaesett a sajtó példányszáma. Régen elmúlt az az idő. amikor csupán a „Borba” naponta 700—800 ezer példányban fogyott el. Az idei év első felében az ország 27 napilapja naponként összesen, mintegy 2,3 millió példányban került az utcára. Egy-egy orgánum példányszáma 1 tehát átlag 85 ezer körül mozgott. A valóságban persze ez azt jelentette, hogy közülük egyesek csak 30 ezer, mások viszont 300 ezer példányban keltek el. A lényeg: az olvasók 7,4 százalékkal kevesebb újságot vettek meg. mint a tavalyi azonos időszakban. A jugoszláviai napilapokat mind a szövetségi, a tagköztársasági és az autonóm tartományi népfront- bizottságok adják ki. A megjelenésükhöz folyósított dotációt ez év első felében 13,6 milliárd dinárral (reálértékben 157 százalékkal) kellett növelni. Jó néhány szerkesztőség — köztük a zágrábi Vjesnik — úgy próbálja pénzügyi gondjait enyhíteni, hogy saját kioszkokat nyitott, amelyek az újságokon kívül kávét, csokoládét, szeszes italokat, kozmetikai cikkeket, cigarettát stb. is árusítanak. Az újságírók és a szerkesztőségi dolgozók anyagi helyzete sem rózsás. Júniusban havi átlagban személyenként 500 000 dinárt kerestek. Ez 170 000 dinárral haladja meg a dolgozók személyi jövedelmének országos átlagát. A ljubljanai Delo újságíróit fizették a legjobban (860 000 dínáros átlag), a skopjei Vecserét pedig a legrosszabbul (270 000 dináros havi átlag), összehasonlításként: júniusban hivatalos árfolyámon 1 USA dollár 2000 — dinárt ért. Szovjet—orosz avantgárd Tárlat New Yorkban, Frankfurtban Az Egyesült Államok, az NSZK és a Szovjetunió együttműködése révén hamarosan megrendezik a szovjet-orosz avantgárd eddigi legnagyobb kiállítását. A tárlat megnyitása a tervek szerint 1991 novemberében, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján lesz New Yorkban. Ezután az értékes gyűjtemény Frankfurtba „utazik” tovább és megjárja a Szovjetuniót is. Három intézmény vesz részt a kiállítás megrendezésében; a Guggeniheim-ala- pítvóny, a szovjet kulturális minisztérium és a Schirn Konsthalle. Több mint hatszáz mű — festmény, rajz, szobor, makett — kap majd helyet az összeállításban. A gyűjteményt egy tizenkét főből álló szakértői bizottság állítja össze. A műtárgyak hatvan százalékát szovjet múzeumok bocsátják a szervezők rendelkezésére.
