Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-25 / 281. szám
6 NOGRAD 1988. NOVEMBER 25., PÉNTEK GYASZJELENTES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PASZTÖI györgyné szül.: Balya Erzsébet «7 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1988. november 26-án (szombaton), 10 órakor lesz a baglyasaljai temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RJJSZ JÓZSEF 84 éves korában elhunyt. Temetése 1988. XI. 28-án, 14.30 órakor lesz a régi központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét az MSZMP városi és északi területi bizottságának, és mindazoknak, akik szeretett halottunk, NYERGES ZOLTÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, KULOVANYI LÁSZLÓ temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték. GYÁSZOLÓ CSALÁD A Balassagyarmati Fémipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz alapanyagraktárába, középfokú végzettséggel rendelkező FÉRFI RAKTÁROST Raktári ismerettel rendelkezők a felvételnél előnyben részesülnek. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet, a vállalat munkaügyi osztályán. FELHÍVÁS! Felhívjuk lakásigény- léssel rendelkező ügyfeleink figyelmét, hogy a lakásigénylésükben feltüntetett adataikban történt változást 1988. DECEMBER 31-IG a Salgótarján Városi Tanács ügyfélszolgálati irodáján jelentsék be. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hagy az Állami Biztosító gépjárműbiztosítási osztálya, minden hétfőn 10.30-tól 11 óráig az érsekvadkerti tksz parkolójában is végez gépjármű- kárfelvételt és helyszíni kárkifizetést. Állami Biztosító Nágrád Megyei Igazgatósága A Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat felvételi hirdet: VILLAMOSÉPITÉSVEZETÖ MUNKAKÖRBE. Követelmény: felsőfokú szákirányú végzettség, legalább 3 éves szakmai gyakorlat. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Nm.-i Szolgáltató- ipari Vállalat, Salgótarján, Arany J. út 8. Selmeci Sándor gépészeti ágazatvezetőnél. Telefon: 14-254. INFORMÁCIÓTECHNIKAI VÁLLALAT salgótarjáni szervize azonnali belépéssel felvesz: — Vezető adminisztrátori munkakörbe, pénzügyi és gépkönyvelésben jártas, felsőfokú képesítéssel rendelkezői női munkaerőt. — Elektronikai műszerészt. Cím: Salgótarján, Mérleg út 2. Telefonszám: 12-276. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy az Állami Biztosító Nógrád Megyei Igazgatósága és fiókja november 26-án ÜGYELETET NEM TART belső átalakítási munkák miatt. Szíves elnézésüket kérjük. Állami Biztosító Nm.-i Igazgatósága A Városi Tanács VB. termelés- és ellátás- fejügyeleti osztálya 1988. december 1—31-ig KARÁCSONYI vAsArt szervez, melyre a kitelepülni szándékozó magánkereskedők, magánkiisiparosok, valamint állami és szövetkezeti kereskedelmi egységek jelentkezését várjuk. A karácsonyi vásár helye: a volt városi tanács területe. A közterületfoglalási kérelmet a városi tanács vb. műszaki osztályához kell benyújtani 100 Ft-os beadvá- nyi illetékkel. az EXPRESS-szel UTAZHAT A LEGOLCSÓBBAN BÉCSBE! Karácsonyi bevásárlás, séta a téli Bécsben, év eleji leárazás. A utas valutakeretének terhére: 590 Ft + 30 schilling. Az EXPRESS valutakeretének terhére: 1 nap: 950 Ft + 500 Ft-ért költőpénz belföldi szállással: 1450 Ft + 500 Ft-ért költőpénz. Időpontok: december 2, 9, 16, 20. január 6, 8—9, 12, 13—14, 15—16, 29—30, február 12—13. Szocialista és nyugati valutáját vásárolja az EXPRESS-ben! HFJ0SAGI , ÉS DIÁK JU1AZASI '//////EXPRESS EXPRESS UTAZÁSI IRODA Salgótarján, Mérleg út 5. Telefon: 10-757: 10-799. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS „A, B, C, D, E” Jogosítvánnyal, szerelőszakmával, állást keresek. Egyéb is érdekel. Ajánlatokat „Intelligens” jeligére a kiadóba kérek. FELSÖFOKÜ energetikus. IBM számítógép-keze.ői tanfolyammal, középfokú műszaki végzettséggel és gyakorlattal rendelkező fiatalember megfelelő állást keres Pásztón és környékén. Amáliátokat a pászili Művelt Nép könyvesboltba, ..Energetikus” jeligére kérek. Az Ipoly Bútorgyár szécsé- nyi leányvállalata felvételre keres egy műszakos munkára bútorasztalos szakmunkásokat. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi előadójánál, Szécsény, Rákóczi u. 125. FITOKÉMIA szakcsoport felvesz nyugdíjasokat 62 éves korig. ÓRABÉR: 58 Ft nettó. Félfogadás: csütörtök 16—18-ig, szombat 8—10-ig. Nagybátony, Bolyoki út 4—6. (Zeneiskolával szemben.) KÉT fiatal férfi feddhetetlen előélettel, bármilyen alkalmi munkát vállal, órabér ellenében. (Csak Salgótarján és környékén.) Lakásán levelével jelentkezünk. Cím: Salgótarján, 1. posta. Pf. 179. 3100. (Levélben név, pontos cím és az elvégzendő munka megnevezését kérjük.) JÁRMŰ ZC-S 110-es Skoda eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kemerovo krt. E/5. Diósi, 16 órától. LEJÁRT műszakival üzemképes Zsukot keresek. Salgótarján, Salgó út 4. OPEL kadett 1000 köbcentiméter és Simson SB 51-es eladó, vagy hátaslóra cserélem. Salgóbá- nyp, Balassi út 7. PC-S kis Polski eladó. Idősebb Ladát beszámítok. Érdeklődni: Salgótarján, Arany J. út 23., fsz. 1. TK-S Skoda 120 L. eladó, fiatalabb Trabant Combit beszámítok. Etes, Rákóczi út 2. PLATÖS Barkas kis hibával eladó, 55 000 Ft-ért. 1989. szeptemberig érvényes műszakival. Cím: Salgótarján, Schuyer F. út 42. III/4. egész nap. WARTBURG Tourist, kevés km- rel eladó. Zagyva- pálfalva, Csalogány út 35. (Erdészházzal szemben.) SKODA 100-as jó állapotban eladó. Érdeklődni: Nagybátony, Lovász József út 8. 1/4. WARTBURG Combi iF-es teljesen felújított, újra ' fényezett, generátorral olcsón eladó. Telefon: Salgótarján, 13-360 egész nap. ZK-S, 1300-as Zsiguli eladó. Salgótarján, Móricz Zs. út 10. SIMSON S—51 Enduró, kitűnő állapotban eladó. Kis- terenye, Köztársaság út 1. TRABANT Combi eladó. Érdeklődni: 18 óra után. Salgótarján, Kilián krt. 31 D. IX-ES, 1200-as Zsiguli eladó. Zagy- vapálfalva, Gor- kij-telep, A/ll. Nyerges László. KIS fogyasztású kocsi eladó, vagy videóra cserélhető. Érdeklődni: hétköznap, 10-468, 8—16 óráig. 323-AS ötsebessé- ges MAZDA váltó, kardán- és motortartozékok eladók. Salgótarján, Kilián krt. 94. Németh György, Telefon: 14-284. IN-ES Lada, jó állapotban levő eladó. Salgótarján, Kilián krt. 94. Németh György. Telefon: 14-284. SKODA 120 L., 7 éves, teljesen felújított, kifogástalan állapotban, sürgősen eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Munkás út 6. 1/6. 17 óra után. Tel.: 14-461. ELADÓ Barkas szgk. új motorral, jó állapotban. Ipolyszög, Halász út 8. Érdeklődni: 16 órától. C-S Wartburg lejárt műszakival, olcsón eladó, egyben, vagy alkatrészként. Etes, öreg Etesi út 21/A. KARAMBOLOZOTT Zaporozsec egyben vagy alkatrészként eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Liszt F. út 2. (Forgács.) MOSZKVICS 408-as eladó, műszaki nélkül. Salgótarján, IV. Budapesti út 46. II. lh. II/8. ÜJ szovjet 500 kg. teherbírású 260x160- as kocsiutánfutó eladó. Érdeklődni: 16 órától, Salgótarján, Ybl M. út 102. fsz. 2. PV-S Trabant, jó állapotban eladó. Érdeklődni: egész nap, Zagyvapálfal- va. Lakatos P. út 7/B. ARO platós, 4 éves, teljes felújított motorral eladó. Salgótarján, Kisfaludy út 6. (Mű- vész-tp.) PC-S Skoda 120 L megkímélt állapotban eladó, cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. PÁLYÁZATI felhívás A Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet nyugdíjazás miatt' pályázatot hirdet választással betöltendő szövetkezetelnöki muekakörre. 5 évre, meghatározott időre. A szövetkezet tevékenységi köre: fodrász-, kozmetikai, órás- fényképész-szolgáltatás, ékszerjavítás, érintésvédelem, irodagép- és gépjárműjavítás, épületkarbantartás. A szövetkezet II. kategóriába sorolt, 300 főt foglalkoztat. Pályázati feltételek: — főiskolai, vagy egyetemi végzettség — 5 év vezetői gyakorlat — erkölcsi bizonyítvány. A pályázathoz önéletrajz, és iskolai végzettségének hiteles másolata szükséges. A pályázatot 1988. december 12-i beérkezési határidőre „Pályázat” megjelöléssel Gressa; Sámdomé személyzeti és munkaügyi vezető címére, 3100 Salgótarján, Rákóczi út 22. címre kell benyújtani. A döntésről a pályázók levélben kapnak értesítést. A pályázatok kezelése bizalmasan történik. NEM SZENZÁCIÓ hasonmás kiadása 360 képpel, térképpel és 70 címerrajzzal. 0 El jrrj ÉS NEM LELEPLEZÉS, CSAK EGY JÓ KÖNYV [l] a Magyarország vármegyéi és városai sorozat | NÓGRÁD HEGYE kötete E} El El jtm A millennium esztendejében indult sorozatot a szer- ISI kesztőjéről csak „A Borovszky"-ként emlegetik.. 20 év múlva is szívesen fogja olvasni, képeit nézegetni a kedves olvasó. El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El F rn ' * r"'\\ —'".'jVin »«ai ^VJlUtliUR SJ -VV/IWICI, nek költségeit mi viseljük. Megjelenik 1988 decemberében. Ára: 980 Ft. Megrendelhető cégünknél: DOVIN MŰVÉSZETI KFT. 1016 — Budapest, Tigris út 46. Telefon: 569-115 A kért címre szállítjuk vagy postázzuk a kötetet, enZART IZS Furgon eladó. Kisterenye, Táncsics M. út 43. (Kossuth-tp.). UH-S Trabant eladó. Salgótarján, Petőfi út 46/E. (Bag- lyasalja.) WARTBURG de Lux P-s írsz. reális áron eladó. Érdeklődni : Bátonyte- renye, Szécsényi út 17. 17 óra után, mindennao. TS frsz. Dácia méltányos áron eladó. Kisterenye, Damjanich út 36. ELADÓ Csepel 450 tehergépjármű, friss műszakival. Cím: Csordás János, 2671 Nógrádkövesd, Mikszáth út 2. Jó állapotban levő 8 éves Wartburg sürgősen eladó. Irányár: 68 000 Ft. Érdeklődni: Salgótarján, 14-380 telefonon, 16 órától. 500 kg-os utánfutó 6 éves eladó. Érdeklődni : Salgótarján, 14-871 telefonon. Ugyanitt ZM-es frsz, 1200-as Zsiguli lejárt műszakival eladó. Irányár: 30 000 Ft. MŰSZAKI vizsgára felkészített, jó állapotban levő, rendszám nélküli 1200-as Zsiguli új gumikkal, kitűnő állapotban, olcsón eladó. Érdeklődni: Nagybátony, Honvéd út 10. Lakatos Gyula. Megtekinthető: szombat, vasárnap. WARTBURG alkatrészek bontásból eladók. Érdeklődni: Dinka Antal, Mátraszőlős, Csillag út 34. HATÉVES Lada 1200 S 1991-ig műszakizva e^adó. Salgótarján, Beszter- ce-ltp., Ybl Miklós út 51. 1/6. PK-S 1500-as Lada kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: 18 órától, Salgótarján. Ker- cseg u. 43. Tel.: 12-993. KI frsz. 1200 Lada eladó. Érdeklődni lehet: Balassagyarmat, Mikszáth u. 7. 777 tel. ZS forgalmi rendszámú Trabant friss műszakival és NYSA 522 F. dobozos tehergépkocsi sürgősen. olcsón eladó. Érdeklődni: 15 órától. Bér (italbolt), Petőfi u. 90. és Virág János. Balassagyarmat, Lenin-ltp. 4. ép. TI frsz.-ú. Lada 1300-as, jó állapotban eladó. Érdeklődni: Juhász Ferenc Szécsény, Dózsa Gy. út 53. ELADÓ egy ZB 62—24 rendszámú személygépkocsi olcsón. Balassagyarmat, Öváros tér 2. INGATLAN EGY FEDÉL ALATT A BIZTONSÁGGAL _ HUNGÁRIA OTTHON BIZTOSÍTÁS 60 négyzetméter, központi íütéses öröklakás tehermentesen, azonnali beköltözéssel eladó. Cím: Rétság, Nov. 7.-ltp. 13., fsz. 1. GARÁZST vennék a Vásártéren. Ajánlatokat: Salgótarján. Lőwy S. út 5. Zsirosné. SÜRGŐSEN eladó Balassagyarmat, Április 4.-ltp. 10.. 1/3., egy + kettő félszobás. parkettás lakás garázzsal vagy anélkül. Érdeklődni a délutáni órákban. hét végén egész nap. CSERHÄTSU- RÁNYBAN. ház eladó. Érdeklődni: Czakó Lászlónál, Balassagyarmat, kórház. központi raktárban. NYfRJESBEN zárt kert, 1200 négyzet- méter telek, tetőtér- beépítéses ház, szőlő. málnás. gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat. telefon: 613.. hétfőtől 18 órától. GARÁZS eladó az Április 4.-ltp.-en. Érdeklődni: Balassagyarmat, Kosik Ferenc. Április 4.- Itp. 26. ép. Fizetési kedvezményt adok. SALGÓTARJÁN központjában kétszintes ház eladó. Érdeklődni: Salgótarján, József Attila út 46. BESZTERCE-LA- KÓTELEPI garázssoron alsó garázs eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kilián krt. 5. KOTYHAZA. PUSZTÁN, 920 négyzetméteres zárt kert faházzal eladó. Érdeklődni: ' Salgótarján, Néphadsereg út 39/A. SALGÓTARJÁNBAN vagy környékén, lakást vásárolnék. 200 000 Ft-ig. Válaszokat a kiadóba kérek „Decemberi költözés” jeligére. BESZTERCE-LA. KÓTELEPEN egy + két félszobás öröklakás készpénz -f OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 14-105 telefonon. GARÁZST bérelnék a Csizmadia út vagy a Vasvári P. út környékén, december közepétől vagy januártól. Ajánlatokat: Salgótarján, 10-377 telefonra kérex. GARÁZS eladó Salgótarján, Jonás- telepi garázssoron. Érdeklődni K;steie- nye, Táncsics M. út 41. (Kossuth-tp.) ELADÓ kétszintes, összkomfortos ház, gyümölcsöskerttel. Zagyvapál- falva, Kálmán Imre út 57. BESZTERCE- LAKÓTELEPI garázssor elején (11.) nagyméretű, két autó részére is megfelelő garázs, villannyal eladó. Cim: Salgótarján, Kilián krt. 86. 1/8. 16.30—19 óráig. TARSAS családi ház kp + OTP-átvállalással eladó. Szécsény, Felszabadulás tér 5/B. 3/3. ELADÓ külterületi szántó a vásártéri dűlőben. Érdeklődni : Szécsény, Szabadság út 15/A. BALASSAGYARMATON eladó kétszobás, összkomfortos, távfűtéses szövetkezeti lakás 1990. IV. negyedévi beköltözéssel. Érdeklődni: naponta 18—20 óra között lehet személyesen, Jókai út 1/a., III/13. címen. SALGÓTARJÁN városközpontban magasföldszinti, er- kélyes, kétszobás, tehermentes, 58 négyzetméteres öröklakás eladó, Érdeklődni: 17 órától, 14-296 telefonon. KETTŐ szoba + két félszobás lakás eladó kp. + OTP- átvállalással. Salgótarján, Pécskő út 12 C. VI 49. (uszodával szemben). Érdeklődni: 17 órától, személyesen vagy a 12-171 telefonon. SALGÓTARJÁN központjában másfél szoba -f hálófülkés, 55 négyzetméteres öröklakás 1989. év végi költözéssel, 850 000 kp + OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni: 17 óra után, 12-968 telefonon. ADÁSVÉTEL Kovács Margitszobrokat ve. szék. Parti, Szentendre, Pétér Pál út 3. Tel.: 06-26 10-325. SIMA szőrű fox- terrier kiskutyák eladók. Érdeklődni 18 órától, ?agy- vapálfalva. Nagymező út 93. GRUNDIG 2000-es video 29 db műsoros kazettával 45 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap. Karancskeszi, Rákóczi út 20. Telefon : 204. ELADÓ 2 heverő, 2 fotel plüssnuzat- tal 16 000 Ft-ért. Érdeklődni lehet: Zagyvapálíal va, Nyírfácska út 1. X/55. TAKARMANY- RÉPA kapható, 40 q. Érdeklődni: Nagyoroszi, Pét ifi út 32. 5 db hasas anyabirka, egy kos és egy anyakecske eladó. Becske, Fő út 50. LEGÜJABB típusú Toshiba japán videomagnó, műsb- ros kazettákkal eladó, vagy személy- kocsira cserélhető. (Elsősorban Combi érdekel.) Karancs- lapujtő, Lenin út 7. FAGYASZTÓ 220 literes, olasz eladó. Mátramindszent, Petőfi út 5y/i. ELADÓ Thermo- por tégla és derecskéi cserép. Érdeklődni: munkanapokon. Salgótarján, 14- 253 telefonon, 17—20 óráig Vnet. HÍZOTT -.értések eladók. Salgótarján, Sugár út 80. Zagyvapálfalva. ELADÓ kb. 60-70 q, I. osztályú réti széna, egy pór lószerszám, lovas kocsi, eke, borona. Márton Llszl 5 N6g- rádszakál, Palócz út 36. egy hó*'após FUN AI videoieját- szó sürgősen eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Arany J. út 13. Vili /3. Telefon: 15- 888, 17 órától. KÉTÉVES Sclt- ron video eladó. Irányár: 35 030 Ft. Salgótarján. Ybl M. út 37. III/12. 20 q morzsolt kukorica eladó. Sám- sonháza, Petőfi út 19. MAGYAR tarkaborjú, vemhes tehén, 6 m-es szarufa. gerenda, deszka, ajtók, ablakok, tégla nagy mennyiségben eladók. Ugyanott traktoros szippantó eladó. Sa’gó- tarján, Vörös Hadsereg út 11. vagy Somos, Bőd bükki- tanya. ELADÓ vid ?oleját-' szó Daidó és egy kettő kazettás mag- nósrádió. Baglyas- alja. Frankéi Leó út 12. KETTŐ 20 hónapos sodrott csikó bekocsizva eladó. Cím: Karanosberény, Petőfi út 17. COMMODORE + 4 tartozékokkal magyar könyvekkel, játékokkal olcsón eladó. Balassagyarmat, Nógrádi S.-ltp. 2/B. Fülöp Csaba. DUKA kazán 29 000 kalóriás eladó. Salgótarján, Karancs út 83. VENNÉK 150—200 liter közötti használt. jó állapotú tölgyfa hordót. Ajánlatokat: Salgótarján. 10-977 telefonra kérek. VEGYES KÜLÖN oejáralú albérleti lakrész kiadó Salgótarján, Néphadsereg út 32. SALGÓTARJÁN. BAN, családi házban nagyméretű, üres szoba, íardőszoba-n v;znái:Hr,al kiadó. Cím: 10 S77 telefonon. SPORTOLÁST kedvelő elvált fiatalember megismerkedne házasság céljából elvált tsz- szonnyal, vagy fiatal lánnytl 30 éves kórig. Gyermek nem akadály. LeveVket „Mikulás” jeligére a kiadóba kérek. ZAGYVAPÄL- FALVÄN élő idős bácsi mellé délelőtti elfoglaltsággal idős, megbíz lató néni személyét keresem. Fizetés megegyezés szerint. Cím: 10-477 telefonon. 52 éves elvált férfi 40—50 év közötti hölgy ismeretségét keresi élettársi vagy házassági e»Tbcl. Lehetőleg fényképes levelet .Hóvirág” jeligére a kiadóba kérem. ELCSERÉLNÉM másfél szobás összkomfortos tanácsi lakásomat 2 db egyszobás tanácsira. Érdeklődni: Salgótarján, Ríkóeei út 8. V /4. Vincze István. ELCSERÉLNÉM várpalotai földszinti. háromszobás, fürdőszobás, tanácsi lakásomat salgótarjáni hasonló tanácsira. Levélcím: Szekeres Szilveszter. 8100 Várpalota, Kilián György út 14., fsz. 1.