Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-17 / 274. szám
1988. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK NOGRAD t Küldött a KISZ-értekexletre Élcsapatot, vagy tömegszer «vezetet? Reformpályára kívánkozik a KISZ, immár visszavonhatatlanul. A megújuló, demokratizálódó politikai közéletünkben az ifjúság is a korábbinál nagyobb hangon követeli részét. A mozgalom zászlajára tűzte a fiatalabb nemzedék markánsabb érdekképviseletét, az ifjúság politikai súlyának, befolyásának növelésére való törekvést. Bár ez a folyamat eddig jobbára csak a felső vezetés kinyilatkoztatásaiban tükröződött, ám úgy tűnik, immár a cselekvés ideje is elérkezett: november 18— 20-ra országos értekezletet hívott össze a KISZ — A mozgalom jövőjét minden bizonnyal számottevően befolyásoló, háromnapos- eszmecserén, szőkébb hazánk fiatalságát tizenegy küldött fogja képviselni. O'tt lesz közöttük Mag Zoltán, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek technológusa is. A huszonnyolc éves, kosárlabdázó-termetű fiatalembert környezetében azon kevés ifjak egyikének ismerik, akit élénken foglalkoztatnak a mindennapok történései, s aktivan bekapcsolódik a közélet alakításába. 1974 óta vesz részt az ifjúsági mozgalomban, s immár hét éve tagja a pártnak. A nagyüzemi KISZ- szervezet szervetó titkára, s emellett alapszervezeti titkári funkciót is ellát. Egyszóval olyan aktivista, aki fiatal kora ellenére komoly politikai tapasztalatokkal rendelkezik, s ugyanakkor állandóan emberközelben van, ismeri a tagság „derékhadának" véleményét, gondolatait, elképzeléseit. Salgótarján város KISZ-esei választották képviselőjüknek. Távolról indítottuk a beszélgetést. Arról próbáltam faggatni elöljáróban, véleménye szerint mi lehetett a Központi Bizottság célja az országos értekezlet összehívásával? Talán érzi a mozgalom saját gyengeségét, s e válsághelyzet hozta az értekezlet szükségességét? Egyáltalán hogyan látja a KISZ jelenlegi helyzetét, s a változásokhoz mennyire lehet elég egy háromnapos vitasorozat? — Bizalmi válságban van a KISZ, ugyanúgy, mint a párt — kezdi beszélgető- partnerem.»— Mozgalmunk egyértelműen elveszítette presztízsét, a fiatalokra mind kevésbé tud befolyást gyakorolni. Ezért a jövőben arra kell törekedni, hogy a régi pozícióinkat visszaszerezzük. Mindenekelőtt el kell dönteni, mit vállaljon fel a szervezet: élcsapat, avagy tömegszervezet legyen? Ha élcsapat, akkor csak politizálni kell, ehhez viszont a jelenlegi kondíciók nem felelnek meg. Tömegszervezet továbbra is lehetünk, amely az ifjúság széles táborára támaszkodik, ez esetben viszont nagyobb figyelmet kell fordítani a KISZ szabadidős- és érdek- védelmi funkciójára. Ám ezen a téren is csak any- nyit szabad markolni, amit fogni is tudunk! — Mondják, olyan alulról építkező szervezet kell, amely a tagság érdekeit, véleményét messzemenően figyelembe veszi, s nem fölülről próbálja álláspontját az ifjúságra erőszakolni. Ám a jelen gyakorlat láttán úgy érzi az ember, ez az óhaj is inkább csak egy, a központban megálmodott eszményi állapot kinyilatkoztatása. A fiatalok többségének ugyanis esze ágában sincs politizálni, mondván, éppen elég gonddal kell enélkül is naponta megbirkózni. Te, aki sokat jársz a fiatalok között, mondhatni közöttük élsz, hogyan látod, lesz valaha alulról építkező KISZ? — Nehéz kérdés. Valóban az lenne az igazi, ha a tagság igényei alapján ténykedne a szervezet. Ám vajmi kevés az, ha meghirdetjük: holnaptól aztán majd alulról építkezünk. Ehhez a tagságban partnerre kell lelni. Márpedig — s most ezzel magamat is bírálom — ritkán tapasztalható,, hogy az alapszervezetektől kézzelfogható javaslatok indulnak. Ám rögtön előáll- hatok a magyarázattal is. Mert mi volt az eddigi gyakorlat? Minden muníciót fölülről kaptunk, készen, s ez önkéntelenül is passzivitásba sodorta a tagságot. Mondhatnám, ez a mai válsághelyzet az utóbbi harminc év politikai gyakorlatának következménye! — Most reformokba kezdünk, ám egyik pillanatról a másikra, balgaság lenne mélyreható változásokat remélni. A fiatalokat ugyanis mindig viszi egy bizonyos fajta tehetetlenségi erő, amelyet úgymond „útbaigazítani” beletelik majd némi időbe. A KISZ- vagy bármely más szervezet erre egymagában kevés: az egész környezetnek kell megváltozni. Reméljük, a párt reformpolitikája minél hamarabb kiteljesedik, s ez magával hozza a kívánt változásokat, s egyben talajt teremt a KISZ megújulására is! — Mit vársz a székesfehérvári három naptól? Te magad is elmondod véleményed ? — Azért hívták össze az értekezletet, hogy a jövő tavaszra tervezett 12. KISZ- kongresszus előtt felmérjük erőinket. Véleményem szerint e célnak megfelelően tájékozódó, tájékoztató fórum lesz, ahol el lehet beszélgetni, eszmét lehet cserélni a mozgalom jelenlegi helyzetéről, a lassan valóban induló reformfolyamat lehetséges irányairól. a megvalósulás útjáról és módszereiről. Mert valóban kell egy egységes politikai platform, amelyet követve, elmozdulhatunk a jelenlegi holtpontról. Egy ilyen programot fogunk mi ott kidolgozni, amely aztán a helyi sajátosságok beépítésével a megyék és az alsóbb szintű szervezetek számára is megfelelő kiindulási alap lehet. — Természetesen magam is el kívánom mondani a véleményem, amelyben elsősorban az előzőleg lefolytatott viták során, a tagság által megfogalmazottak alapján kikristályosodott megyei álláspontot fogom képviselni. Lesz néhány szubjektív észrevételem is, ám ezekről ma még korai lenne szólni .. . . Balás Róbert Az adószakértő válaszol Az egyéni vállalkozó táppénze adómentes A társaságnak van-e lehetősége tanfolyami díjaknak költségként való elszámolására? (Gábor J. képviselő.) Igen, a társaságnak az. 1987. évi 16. sz. törvény- erejű rendelet végrehajtására kiadott 49 1987. (X. 15.) PM-számú rendelet 1. sz. mellékletének 2. d. pontja alapján a tevékenységével közvetlenül kapcsolódó továbbképzésnek, valamint az ezzel összefüggő utazás igazolt költsége a tárgyévben költségként elszámolható. Termelőszövetkezetünk mezőgazdasági területei (szántót) és gyümölcsöst adott bérbe. Szeretnénk, ha segítene és közölné velünk az szjt számát és tartalmi megnevezését, valamint az esetleges áfa-kulcsát. (Tsz jelige.) 712—11—02—01; Mező- gazdasági földterületek bérbeadása. Idetartozik a mezőgazdasági területeknek (szántó-, kert-, gyümölcsös-, szőlő-, gyepterület) a bérbeadása, amely után a bérlők négyzetméterenként, vagy egy összegben meghatározott bérleti díjakat fizetnek. E területek termése, vagy az érte kapott árbevétel 'teljes egészében- a bérlőt illeti. Nem tartozik a csoportba a mezőgazdasági területek rész- művelésre való kiadása, valamint az illetményföldek és a háztáji területek kiadása, áfa-mértéke: 25 százalék. Hosszú időn át betegállományban voltam. Kaptam ugyan táppénzt, de azt szeretném tudni, hogy beleszámít-c ez a vállalkozási adó alapjába? (Egyéni vállalkozó.) Egyéni vállalkőzó részére kifizetett táppénz nem számít a vállalkozói alapba — mint bevétel —, mivel azt nem adóköteles tevékenységével kapcsolatban érte el. Kérem, tájékoztasson: milyen eljárást kell folytatnunk akkor, ha az áfa fizetéséhez, vagy igényléséhez szükséges határidőre a számlákat nem kapjuk meg? (Kisszövetkezet.) Az egységes gyakorlat biztosítása érdekében a PM úgy foglalt állást, hogy „ha a megrendelő a számlát későn kapta kézhez és ennek adatait a teljesítési időpontnak megfelelően az adóbevallási időszakban már szerepeltetni nem tudja, akkor a számla megérkezésének időpontjában állítja azt be az adóbevallásba”. Ebből következik, hogy ennek a fordított esete is érvényes. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az adóhatóság a pénzügyi vizsgálódásai során ennek a valódiságát ellenőrzi. Számadások és tervtérképek Kevés a munkáskéz Másfél hónap még az esztendő fordulójáig. A megye gazdálkodói már számolnak: visszafelé és előretekintve is. Az eddig elért eredmények áttekintése azért fontos, mert az idei teljesítmények alapozzák meg a jövő évi produktumot. A tervezőmunka pedig előkészítése az 1989-es gazdálkodás sikerének. Azonnali vevő lenne 3—400 munkásra a Salgótarjáni Kohászati Üzemek: az alap- anyaghiányon túl a kevés munkáskéz is oka annak, hogy — noha az előző éviitől több terméket állít elő — tervét bajosan teljesíti év végére. Azt viszont bizonnyal állíthatja a vállalat, hogy az exportot illetően rekordesztendő lesz az jdei. A 30 százalékos ez évi tőkéskiviteli növekménnyel 16—17 millió dolláros exportteljesítményre számít, a legnagyobbra a vállalat eddigi történetében. Nincs bai a jövedelmezőséggel sem, sőt! A tervezett 60 millió forinttal szemben már szeptember végén 72 millió forintnyi haszon duzzadt a . vállalati kasszában. Az eddigiekből is gyanítható, az SKÜ számára nem termékei eladása, hanem a termelési kapacitás okoz gondot. A hazai vevők egyi- kének-más'kának kénytelen a vállalat nemet mondani, hidegen hengerelt anyagokból például a belföldi keresletnek csupán felét tudja kielégíteni. A kapacitásbővítésnek nem csak műszaki korlátái vannak: harmadával kurtult a túlórák száma, s a korábbi 22 helyett mára csak négy vgmk dolgozik — mindez 70 teljes munkaidős létszámcsökkenéssel egyenértékű. Az immár hosszú évek óta tartó' létszámapadási folyamatot valamelyest ellensúlyozza, hogy jövőre befejeződik a hengerműi rekonstrukció második, s a rákövetkező évben a harmadik üteme, számottevő többletteljesítményt ígérve. Ä cső- és állványgyártás fejlesztése, a termékek feldolgozottság) fokának emelése révén a termelési érték tíz százalékát kitevő új termékkel lép piacra az SKÜ. Társadalmunk az utóbbi * évtizedekben rengeteget változott. Tetten érhető ez mindennapi tábláink gondolatokban gazdag közlésein is. Hajdanán kizárólag a Leltár miatt zárva felirattal találkozhattunk. Ez az idők folyamán valahogy állandósult. Kisebb változtatások persze előfordultak, például: Leltározunk, vagy finomabb kivitelben: Elnézést kérünk, leltározunk. Csak sajnálatosan olykor eltolódnak a mozgalmasabb, vásárlói csúcs időszakára. Megjelentek új táblák is az ajtókon. Az Árut veszünk Újabb stratégiai lépése • a h őkezelés továbbfejlesztése, a saválló, rozsdamentes lemezek előállítása végett- Struktúráé talakító elképzeléseinek két fő iránya: a szalaggyártás fejlesztése, valamint a gépkocsik összeszerelésében való esetleges részvétel. Nem panaszkodhat piaci esélyeire a balassagyarmati kábelgyár sem. Konvertibilis valutával fizető vevő; a tervezett 24 millió dollár helyett várhatóan 30 millió dollárért vásárolnak tőle. Igaz, szerencséje is volt a gyárnak. ám a kedvező konstellációk sem érnek semmit, ha nem képesek élni vele. S az már nem a szerencsének tudható be, hogy az utóbbi években a gyártmányfejlesztés fő csapása az exportárualap bővítése volt, s a befektetés szépen kamatozik. Ez évtől fogva nagykereskedelemmel is foglalkozik a gyár, újabb csatornát nyitva ezzel a jövedelem pénztárba csordogá. lásánalt. % A piac a jövő évet tekintve is biztonságosnak tetszik a kábelgyári termékek számára. E kilátással azonban — bármely kedvező is — nem érik be a gyarmafiak: kábelipari berendezések gyártását vették fontolóra. Ráébredtek ugyanis, hogy eddigi saját fejlesztéseik oly kitűnő produktumokat hoztak. melyeket kár a saját felhasználás után „elfelejteni”. E megtestesült szellemi Termékek egyúttal piacképes áruk is, egyiik-másik a tőkéspiacokon is megállná helyétNovember első felében szállítja vevőjének az első magyar komplett biotechnikai üzemet a Vegvépszer salgótarjáni gyára. A javarészt egyedi termékek előállítására berendezkedett gyár sok sikerére lehet Mindennapi tábláink át felirat már olyannyira megszokott, hogy fel sem tűnik. Számtalan változata van az Ebédelek közlésnek is. Most csupán inéhány változat: A Palócban ebédlek, Ebédidő, Kajálni vagyok (így.'). Főként magánüzletek ablaküvegei mögött találkozhatunk szolid és meghökkentő közlésekkel egyaránt: Egy óra múlva itt vagyok. büszke, de bokrosak gondjai is. Munkásai színe-java jelenleg i,s külföldi munkákon dolgozik, az itthoni kimagasló-tudású szakemberek többletteljesítményét nedig a személyi jövedelemadó fogja vissza. A nagy vásárlókért folyó versenytárgyalásokon előnyös ajánlataival nyer a salgótarjáni gyár, kedvező licitjeinek hitelét azonban könnyen megingathatja a nemcsak drágán, hanem nemritkán késve beérkező anyagszállítmány. Nullanyereséggel teljesíti ez évi tervfeladatát a Fűtő- bér bátonyterenvei gyára. A bérbruttósítás és a kötelező árcsökkentés miatti veszteség elkerülése komoly erőpróbának bizonyult. Á nyereség elmaradása ugyanakkor a gyári árpolitika gyengeségeire is rávilágított: épp a legkeresettebb termékek tartalmazzák a legcsekélyebb fedezetet! Ez a gyár nemcsak jövedelmezőbb munkára, hanem több termelésre is képes. A piaci kereslet ügyes meg- lovagolásán túl ehhez a kapacitások bővítése is szükséges: a gyár ez idő szerint is legkevesebb ötven munkásnak tudna kenyeret adni. Már csak azért is, mert ez évben 60 millió forint értéket képviselő új termék gyártását vezették be, s bizonyára a megújulási készség is szerepet játszik abban, hogy a következő évre már 600 millió forint értékben kötötték le a partnerek a gyári kapacitást. Sok egyéb mellett azzal a tapasztalattal js gazdagabb lett idén a Romhányi Építési Kerámiagyár, hogy a belső létszám foglalkoztatása nem eléggé hatékony. É tényre. ...éppen a „külsőzők” teljesítménye világított rá. Márpedig az egyetlen komoly bérfejlesztési lehetőség az igény szerinti, hatékony foglalkoztatás, a fölösleg leépítése. Jövőre 300 millió forintos termelésbővülést irányoz elő a gyár,' s hogy milyen áron, az többi között az emberi tényező hatásos működtetésétől is függ. Szendi Márta Azonnal jövök, Szabadság miatt%zárva, Elmentem, Holnap nyitok. Leugrottam a Határba. Vannak gyönyörűen megszerkesztett táblák. Készülnek fémből, kemény és puha papírból. A szöveg hol álló, hol dőlt betűkkel írott. Szóval rengeteg változattal találkozhatunk. Egyfélét nem láttam még sehol: Elnézést kérek, lusta vagyok, munkaidő alatt nincs kedvem dolgozni. A jövő mindenképpen az ilyen tábláké. A fentieket leltározta: Ádám Tamás Ivóvíz nítrátlanítása Az NSZK-ban sok helyütt évek óta folyamatosan* nő a talajvízben a nitrátok mennyiségé. Csak nemrég sikerült olyan — denitri- fikáló baktériumokat és hidrogént felhasználó — nitráttalanító eljárást kidolgozni, amelyet már ipari méretekben is kipróbálhatnak. Ezek a baktériumok a vízben oldott nitrátionokat — hidrogénmolekulák oxidálása közben — légnemű nitrogén-oxidok- ká és nitrogénmolekulává alakítják át. Az első ilyen kísérleti berendezés Mön- chengladbachban 1986 tavasza óta működik. Áteresztőképessége óránként 50 köbméter, mintegy húszezer embernek a napi víz- szükségletét fedezheti. Hetente hatezer liter tehéntejből készítenek pálpusztai sajtot a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat szécsényi üzemében. Tóth Szilvia és Berta Vilmosné a hazai piacra kerülő csemegét csomagolja, melyből heti tizenháromezer darab jut el a fogyasztókhoz. —RT—