Nógrád, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-15 / 247. szám

1988. OKTÓBER 15., SZOMBAT NOGRAD 3 Az üvegfúvókvartett győztes utazása Oláh István, Danics János. Molnár Sándor és Bata Géza. a dijakat nyert alkotások mintadarabjaival. — kén: Kgo — ч /• ■ У . :■ ■ Я Ш - У ■ /-'.У "УУУ:."УУуУуУ У У' "<*­Volt. aki már Győrbe ér­kezvén haza akart telefo­nálni, a többiek azonban még idejekorán kikapták kezéből a kagylót: ..Képes volnál elpuskázni a jó hirt anélkül, hogy élvezhetnénk a hatást?!” Ennyiben maradtak. Így aztán a szenzáció velük együtt érkezett meg Salgó­tarjánba. Az öblösüveggyár négyfős üvegíúvócsapata mindkét kategóriában első díjat kapott a weiswasseri üveggyár nemzetközi üveg­fúvóversenyén! (Nagy gon­dot okozva egyébként ezál­tal a zsűrinek, miután a szocialista tábor e rangos szakmai versenyének im­már hatesztendős történe­tében arra még nem akadt példa, hogy egy csapat két győzelemmel térhessen ha­za. Szerencsére a vendéglá­tók udvariasságánál is erő­sebb volt a szakmai telje­sítmény tisztelete.) Fiesta a gyárban Az NDK-beli gyár ren­dezvényéről egyébként azt is érdemes tudni, hogy nem­csak szakmai eseményként jelentős, hanem amolyan üveges fiesta is: napokon át tárt gyárkapukkal, a gyár- területen hömpölygő ezrek­kel. az alkalmi színpadok­ról élvezhető szórakoztató műsorokkal. Weiswasser azonban az üvegesek lég­jobbjai számára mindenek­előtt a mesterségbeli meg­mérettetés, a presztízs meg­szerzésének vagy védelmé­nek a színtere. Különösképpen az volt a tarjániak számára, hiszen tavaly, amikor első ízben utaztak el versenymunká­jukkal a helyszínre, evezős hasonlattal élve a szélső, surranó pályán robbantak be az élmezőnybe. miköz­ben mindenki a középső pá­lyákon startolókra figyelt. Ez évben viszont már az egész mezőny a tarjányiakra fenekeden. Bajnokot le­győzni az igazi dicsőség! Csakhogy a Bata Géza, Molnár Sándor, Danics Já­nos, Oláh István összetételű csapat jól megfontolta, mit csinál. Kovács D. Ferenc, az I-es számú kézi gyáregy­ség helyettes vezetője, aki odakinn szurkolta végig a versenyt, s menedzselte a csapatot. így foglalja össze a gondolkodás logikáját: — A cseh üveggyártást nem kell bemutatni, a kelet­németek a hazai pálya elő­nyét élvezték, a szovjetek a figurális üvegben klasz- szisok. Nekünk valami olyan­nal kellett előállnunk, ami egyetlen vetélytársunknak sem jut eszébe. S ez a lyu­kasztott üveg. Arra már ta­valy ráébredtünk hogy a verseny mezőnyében mi a technikai trükkök alkalma­zásában vagyunk igazán jók. Márpedig a lyukasztás nemcsak technikai bravúr, hanem rég és méltatlanul elfeledett szakmai eljárás •is. Nem ok nélkül keltett hát óriási szakmai feltűnést a tarjániak két mestermun­kája: öt ország legjobb üve­gesei állták körbe a tálat és a korsót, s találgatták, hogyan készülhetett, mitől ennyire egyformák az ová­lis nyílások a tál peremén. Az ötlet, ami aztán Dósa Zsuzsa iparművész munká­jával ötvöződött, Molnár Sándoré volt. Kié másé is lehetett volna, mint az öb­lösüveggyár közismert öt­letmesteréé. azé a szakem­beré. aki ötvenéves fejjel mindent tud. amit az üveg­gel egyáltalán lehet csinál­ni? A határtalan kreativitá­sú üvegfúvó egyébként ép­pen a verseny napján tar­totta volna születésnapját. Volna, ha éppen elfoglalt­sága nem éppen a pódiumra szólítja. Ajándéka azonban nem maradt el. Két első díjtól különbet aligha kap­hatott volna! Dicséretes lopkodás • Az ötlet azonban még csak a kezdet. Azt üvegbe is kell önteni, a fogásokat be is kell gyakorolni. (Weis- wasserben ugyanis minden csapat köteles bemutatni, hogyan készítette el a ver­senyműnkét. Ez a nagy show szakmai jelentősége. Az ..előadás” mozzanatait ugyanis a rendezők filmre veszik, ellesve, megtanulva ezzel a versenyzők üveges- fortélyadt. A résztvevők azonban ezt egyáltalán nem sérelmezik. Ök ugyanúgy át­pillanthatnak a szomszédos pódiumra, „meglopva” a vetélytársat néhány szak­mai fogással.) Danics János komoly gon­dolkodása. kiváló szakmai felkészültsége és higgadt­sága révén került a csapat­ba. Oláh Istvánt viszont a jövő reménységeként tart­ják számon az öblösüveg­gyárban. Hogy a dicsőség örömén túl mi mindent jelent még a verseny, azt Simon István termelési igazgatóhelyettes foglalja össze: — A rendezők valameny- nyi vendégüktől tanulnak, a versenyzők is egymástól. Ki tudja, lehet, hogy már holnap hasznát vesszük an­nak, amit a mi négyesünk tudása gyarapodásában ha­za hozott! Talán éppen ak­kor, amikor egy vevőnk olyan termékkel vagy rajz­zal állít be. mely még be nem járatott, különleges technológiai elemet tartal­maz. S még valami. A tar­ján! csapat a mi utazó dip­lomáciai küldöttségünk is volt. „Köztünk nem vagy góré!” A kétszeresen is nyertes kvartett egyébként fejenként 20 ezer forintos jutalmat, s egy Novy Bor-i jutalom utat kapott a gyártól. S mit az itthon maradottaktól? Kovács D. Ferenc tapasz­talatai: A jó képességű üvegesek őszinte szívvel gratuláltak. Ök valóban értékelni tud­ják a győzelmet. Néhányan elhúzták a szájukat: „Ezt én is meg tudtam volna csi­nálni!” Hát miért nem tet­te? A pályázati felhívást igazán idejében kiadtuk. Akadt Olyan is, aki saját irigységétől elvakulva, szin­te magát a mestermunkát sem látta meg. — Irigység? — veszi át a szót Bata Géza. Az az üveg­fúvó főművezető. akinek emberi tulajdonságai^ Mol­nár Sándor emígyen ismer­te el: „Azt szeretem ben­ned, hogy amikor beszáüsz a csapatba, nem vagy góré, hanem egy közülünk.” — Hajdanvolt főművezetőm, az öreg Müller eképpen okta­tott: „Egyre vigyázz min­dig fiam: úgy élj, úgy dol- gozz. hogy inkább irigyelje- nek, mint sajnáljanak. Mert ki az az oktondi, iiki irigy- li az egylábút, amiért csak fél pár cipőt kell csináltat­nia?” A weiswasseri üveggyár egyébként jövőre üli fenn­állásának centenáriumát. Az évfordulóval fémjelzett ver­seny minden eddiginél ko­molyabbnak Ígérkezik. A salgótarjáni csapat már az arra érvényes meghívó bir­tokában utazott haza. Addig még ker^í egy esz- dő van. Szendi Mária Téli energiaellátás Október 15-én kezdődik a fűtési idény; ezzel kapcso­latban, az MTI munkatársa tájékoztatást kért az Ipari Minisztériumtól, az ország téli energiaellátásáról. Tar­ján Róbert, az energiaterve­zési osztály vezetője elmon­dotta, energiahordozókból az elmúlt évinél nagyobb kész­letekkel rendelkezik az or­szág. Az erőművek egymillió tonnát meghaladó, több he­ti üzemelésre elegendő szén­készletet tároltak. A föld alatti földgáztárolókban ok­tóber végére 1,4 milliárd köbméter légnemű szénhid­rogént tartalékolnak a tél­re, ez a mennyiség egv tel­jes évi hazai termelésnek több mint 20 százaléka. A lakossági és kommuná­lis fogyasztók részére is összességében megfelelő szénkészletet tároltak, de visszatérő gond, hogy a Tü- zép-telepeken nincs mindig teljes választék, s egyes szénfajtákból átmenetileg hiány keletkezik. A hazai bányák folyamatosan küldik a pótlást, s a külföldi szál­lításokban sincs késés sőt német brikettből nagyobb a készlet mint egy évvel ez­előtt. Elegendő a kész’.pt kokszból, háztartási tüzelő­anyagból, s az erdőgazdasá­gok is gondoskodtak .megfe­lelő mennyiségű tűzifáról, a szerződésben vállalt kötele­zettségük hiánytalan teljesí­téséről. A biztonságos villamos- energia-ellátást jelentősen segíti a kifogástalanul mű­ködő Paksi Atomerőmű négy blokkja. Helyi társadalom — helyi művelődés Minőségileg más mozgástérre van szükség Dr. Horváth István a történelmi szemlélet jelentőségéről Mezsgyén állva címmel látott inapvilágot ez év első felében dr. Horváth István tanulmánykötete Salgótar­jánban, a Palócföld Könyvek-sorozatban. A törté­nészként, s a helyi — nógrádi — közigazgatás felelős posztjain dolgozó személyiségként egyaránt ismert, szerző e kötet tanulmányaiban alapvetően a helyi tár­sadalom, a helyi művelődés összefüggéseit vizsgálja, főként egy évtized (1977—1987) napi gyakorlatából vonja le időszerű következtetéseit. A kötet salgótar­jáni bemutatására a minap került sor. Beszélgetésünk azonban elsősorban nem az alkalom kínálta lehető­ség kihasználása jegyében történt, hanem mindenek­előtt azért, mert napjaink legidőszerűbb feladatai kö­zé tartozik mind a helyi politika képviselői, mind pedig a lakosáig számára, hogy komolyan elemezze mindazon politikai, gazdasági, ideológiai örökséget, amellyel szembe kell nézni a jelen és a iövő teendői­nek meghatározásakor. Jelen beszélgetés természetesen kísérletet pem tesz arra, hogy átfogjá e roppant jelentőségű kérdéskör egészét. Inkább csak annak ismételt hangsúlyozására vállalkozik, ]hogy nyilvánvalóvá tegye az úgynevezett helyi művelődés szerepét a helyi társadalom műkö­dése és minősége formálásában, illetve e szempontból is fölhívja a figyelmet a történelmi műveltség súlyá­ra, ami — látni fogjuk — távolról sem másodlagos kérdés a valódi értelmiségi magatartás kialakítása szempontjából. Hiszen csak ennek birtokában lehe­tünk képesek a mai folyamatok fölismerésére, s az ennek jegyében való cselekvésre. Az ember ezen hu­mán szféráját nem helyettesítheti semmiféle magas szintű szakismeret, bármiféle reáliában yaló jártas­ság, ami pusztán önmagában legföljebb csak szakma, így példaértéke is viszonylag szűkebb körben érvé­nyesíthető. Ezek után lássuk dr. Horváth István válaszait. — Induljunk ki abból, hogy a helyi társadalmat, mint a működőképes —, vagy éppen működési zavarokkal küzdő — közösség együtte­sét papjainkban fedezzük fel újra. Milyen általános kiindulási pontokat fogal­mazhatunk meg e fogalom kapcsán? — Egyik kiindulási pon­tunk mindenekelőtt' ‘ politi­kai, aminek lényege az, hogy az a működési me­chanizmus, amely 1948 után jellemezte ■ a helyi társadal­makat is, tovább nem kö­vethető. Mert ugyan meg­voltak a helyi társadalmat, e társadalom működésének kereteit jelentő fórumok, a politikai és a társadalmi szervezetek, de ezek egy felülről vezérelt gyakorlat alapján működtek, s ennek következménye lett a sze­mélyiség arcnélkülivé válá­sa, s a politikai, társadalmi kreativitás csökkenése. — Fölmerül tehát a kér­dés, hogy milyen modellt kö­vessünk ezután? Hová nyúl­hatunk példáért? — Meggyőződésem az, hogy a magyar történelem ehhez megfelelő ismereteket nyújt, ha képesek vagyunk a történelmi tapasztalatok kritikai elsajátítására, illet­ve adaptálására., Mert végül is, ha abból indulunk ki, hogy például a török kor­szak megszűnését követően a magyar falu kialakította hatékony közigazgatását, a bíró személyében saját ma­ga választotta személyiséget állított a közösség élére, létrehozta és működtette az egész életét átfogó irányí­tási rendszerét, amit akkor úgy neveztek, hogy paraszt vármegye, akkor nyilván­való a tanulság. Ehhez hoz­zá teszem, hogy a maga vá­lasztotta személyiség köré a .helyi társadalom szükséges intézményrendszerét terem­tették meg, amelynek pél­dául a kulturális feladato­kat ellátó egyletek éppen úgy jellemzői voltak, mint a szórakoztatás, a politizálás fórumai. Tehát a példa jel­zi a kiindulás lehetséges irányát, hiszen ez a törté­nelmi formáció századokon át működött teljes egészé­ben, vagy elemeiben. Sőt, egyes elemei, még a husza­dik században is felisrríerhe- tőek. Ezt a felismerést ma úgy hívjuk, hogy alulról építkező társadalom. Ennek gyökerei történelmünkben pontosan érzékelhetőek. Vagyis, amikor helyi társa­dalmat képzelek el, akkor ezen történelmi gyökerekkel, működőképes szervezettel és a közösségi érdek meg­valósulásával számolok. — De vajon mi kell ah­hoz, hogy napjainkban is megvalósuljon ez az elv? — Mindenekelőtt az alap­érdekék szerinti tagoltság, illetve ennek elismerése. A gazdaság, a politika, a kul­túra rendszerének jelenléte és együttesen is érzékelhető működése, valamint e mű­ködés legfontosabb tulajdon­sága, az összehangoltság. — Mi lehet az a fogalom, ami mindegyikre jellemző úgy, hogy a hasznos műkö­dés feltételét jelenti? — A legalapvetőbb a mű­veltség megjelenése. Ennek széles sugara mentén lehet meghúzni a működés alap- követelményét. A műveltség, ami a termelési tevékeny­ségben is meghatározó, amit más meghatározással szak­maiságnak, korszerű isme­retnek nevezünk, de amely ebben nem merül ki. A mű­veltség lényege, hogy kife­jezi azt a viszonyt, ami jellemzi kapcsolatainkat a termelési eszközökhöz és fő­ként egymáshoz. Ezt az ösz- szefüggést a tudomány ré­gen fölismerte, csak az a baj, hogy ennek gyakorlásá­ra, nem alakítottak ki meg­felelő szerepeket és megfe­lelő rendszert. Ügy vélem, hogy nekünk az elkövetke­zendő időben éppen ez utób­bi kérdést kell rendeznünk, s ebhez mindenekelőtt a mű­velődés folyamatát kell újra megfelelő hatásúvá tenni, s lehetővé kell tenni e folya­mat érvényesüléséhez az esz­közök összehangoltságát. — Ennek milyen feltételei vannak? — Legalább két feltételt tartok fontosnak. Egyrészt* kell egy olyan művelődési intézményrendszer, amely az alapismeret fejlesztéséből ki­indulva képes a jelen tár­sadalmi körülményekkel adekvát hatást kifejteni akár faluról, városról, megyéről vagy országról van szó. Tel­jes struktúrát értek ezalatt. Ebben a felfogásban a kü­lönböző tevékenységek egy­mást erősítő jellegűek s ott támad közöttük konfliktus, ahol ez az irány, fő törek­vés nem jelenik meg. Hi­szen végül is, ha ezen cse­lekvési formák nagy vona­lakban meg is felelnek egy­másnak, nem mindig har­monikusan kapcsolódnak egymáshoz. A szinkront ön­korrekciójukkal kell folya­matosan. megteremteni. A másik fontos követelmény az értelmiségi magatartás. S, nem véletlenül hangsúlyo­zom, hogy magatartás, mert itt nemcsak mennyiségről, az értelmiségiek, vagy a diplo­mások számáról van , szó, hanem minőségről, azaz az összefüggések felismerésé­nek képességéről, összefüg­géseket kell látni a múlt­ban, a jelenben és a jövő­ben. Lényegesnek tartom, hogy egyrészt meg legyen ez a képesség, másrészt lehe­tőséget is kapjon arra, hogy a helyi társadalom vala­mennyi összeüggését feltár­hassa, kifejezhesse, s e kér­déskörben megnyilatkozhas­son. Ez a társadalmi csoport ugyanis nem szűk érdeké­nek megfelelően keresi a nagyobb mozgásteret, hanem ezt a kőnket érdeket egy mennyiségileg nagyobb ér­dekrendszerbe ágyazva kép­viseli.. Szükség van arra, hogy ehhez a képviselethez alkalmazhassa és működtet­hesse azokat a hagyományos és új formákat, amelyek minden helyi társadalomnak jellemzői kell, hogy legye­nek. Ebből következik, hogy egy tágabb közigazgatási térben mozoghassanak, mint ahogyan az érdekek is szí­nesek és sokfélék, ezeknek pedig egy színesebb társadal­mi struktúra és működési mechanizmus felel meg. — Nem kell különösebb éleslátás ahhoz, hogy lássuk, ez a struktúra a helyi tár­sadalomban még nem alakult ki. — Igen. Levonható az a tanulság, hogy ehhez a he­lyi társadalmakat irányító tevékenységnek is lényeges átalakuláson kell átmennie az elkövetkezendő időben. Az átalakulás lényege egy­részt a belülről való irányí­tás kialakulása és jelenléte, másrészt pediig a külső ha­tások koordinatív funkciójá­nak a megnövekedése. Vé­gül is, könyverbben is azt próbálom érzékeltetni, hogy ezen elvek megvalósítása milyen nagy kínnal jár a helyi gyakorlat számára. Visszazuhanás, kevés előrelé­pés kíséri ma még ezt az utat. S, talán adalék arra is a kötet, hogy ezt egyedül sem egyetlen szervezet, sem egyetlen, vagy egypár sze­mély nem tudja kimunkál­ni. a gyakorlat elveinek ki­munkálása és alkalmazása csak közösségi összefogással lehetséges. Annál is inkább, mert a helyi társadalmak ma még az újjáalakulás, még inkább a működés te­kintetében a vajúdás álla­potában vannak. Ismerjük azokat a példákat, amikor közösségi igényként tüntet­nek föl egyéni törekvéseket. Máskor pedig egy szűkebb kör helyes törekvéseit minő­sítik esetleg privatizálásnak. Ha mindehhez még hozzá­gondoljuk a sok konfliktust és a velük járó gyakori gya- núsítgatásokat, akkor talán ez jelzi azt a helyzetet, ami­ből kiutat kell keresnünk, s az egyéni és a közösségi érdek között egy jobb ösz- szefüggést kell érvényre jut­tatnunk. Az eddig elvégzett feladatokból, s az előttünk állókból még inkább látható, hogy nem rövid távú teen­dőkről van szó. Egy olyan perspektívát kell kialakítani az egész társadalom számá­ra, amiben a helyi közössé­gek is minőségileg más mozgásteret kapnak. Tóth Elemér

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom