Nógrád, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-14 / 246. szám
1988. OKTÓBER 14., PÉNTEK NOGRAD Mindenre aludnunk kell egyet, kettőt?... Pomezánsky „porol” — és igaza van! Megalakult (?) a „Felkínálom” salgótarjáni klubja Soha nem irigyeltem Pomezánsky Györgyöt, a „Felkínálom” televíziós műsor (és mindannak a sokoldalú tevékenységnek, ami ebből fakad) főszerkesztőjét, látva és tudva, hogy mit jelent egyszerre több témát és azok képviselőit mozgatni, bemutatni. Mindezt persze úgy, hogy egy pillanatra se lanyhuljon a néző figyelme. Ellenkezőleg: ragadja meg — minél több — illetékes néző a telefonkagylót és tárcsázzon — az ország érdekében. Túlzók? Lehet, bár nem akarok, mindenesetre — remélem — kiderül majd az írás végén. Zúduló példák A XVIII. nógrádi műszaki és közgazdasági hónap egyik fő eseményeként jegyeztük a szerkesztőségben a „Felkínálom” salgótarjáni klubjának a megalakulását. A program kezdete előtt 10 perccel mégis izgatottan járt-kelt a szervező SZMT egyik munkatársa.. . — Alig vagyunk négyen- öten, pedig rengeteg helyre küldtünk meghívót. Szurkoltam is neki magamban, amikor a teremben egyedül ülve számoltam az • érkezőket. A kezdés után 10 perccel szerencsére már voltunk vagy harmincán. No, nem azért, mert szurkoltam, sokkal inkább azért, mert akadnak a mi megyénkben is „megszállottak”, (de mért ilyen kevesen?!. . .) Pomezánsky hamar belemelegedett, „hátára vette a pályát”. Előadásában, (vagy inkább kötetlen, érdekes monológjában) előkészített ziccert dolgozott ki, és gólt lőtt, vagy lövetett —, amikor a jelenlévők nevetéssel, illetve mélyenszántó hüm- mögéssel fogadták észrevételeit. Igen. Alkalomadtán jókat kacagtunk. Tulajdonképpen önmagunkon: „hogy, miket művelünk az országban, amikor manapság már kicsiket sem szabadna tévedni ?” * Nyílzáporként zúdultak ránk a Pomezánskv-példák. ízelítőül néhány. Mi még mindig azt tartjuk, hogy jó bornak nem kell cégér (pláne, ha magyar. . .). A következmény: olyan borokat el tudnak adni — megelőzve minket — más nemzetek a nyugati piacokon, amik egyébként az Egri bikavér „patájáig” sem érnek fel. A cégér pedig megtérülne, de minek vele foglalkozni, amikor már az őseinknek is elég volt tudni: „a magyar Merítőkanállal fortyogó lémet Imre Attiláné törékeny alakja kitűnik az üzem férfias hangulatából. A merítőkanalat ugyan illő módon fogja, azonban nem vasárnapi ebédet porciózik. hanem a hétszáz Celsius-fokon fortyogó alumíniumot adagolja az öntőformákba. A Balassagyarmati Fémipari Vállalat öntödéjében apró alkatrészek alakulnak kj keze nyomán, műszakonként olykor ezerötszáz alkalommal is az olvadt fémért nyúl. Miért a kemény munka? „— Kell a pénz, itt jobban fizetnek, mint korábbi helyemen. Két esztendeje dolgozom az öntödében, a munkatársak jókedve mindeddig elűzte a nehézségeket!” — szól mosolyogva. —kulcsár— bornál nincs jobb”. De, ki hiszi ezt el a mai versenyhelyzetben a határainkon kívül? Más. Megtetszik egy holland üzletembernek egy magyar vödör. Nem kell mosolyogni. Ha neki tetszik, akkor tudja, hogy mért tetszik. Vinne is belőle, akár tízezret. Hogy mikor? Holnap reggel jönne a kamion. A mennyiség hallatán sajogni kezd a gyártó feje, s talán ennek tudható be a kérdése: „mennyiért viszik?”, azaz máris a vásárló diktál. Más. Ha kitalálunk valamit, rögtön ügyvédet, főmérnököt, igazgatót, és -helyetteseket ültetünk, (persze enyhe túlzással.. .) köré. Holott elég volna csak a megszületett értékkel foglalkozni. Az iparjogvédelmet és a „futtatást” pedig azokra bízni, akiknek hivatásból ez a feladatuk. A „vízfej” létrehozása helyett a szellemi és a fizikai kapacitást hasznosabban tudnánk kamatoztatni. lobban lángra Hiába, szemléletbeli kancsalságunk nehezen gyógyítható. A televízió október 4-i — amúgy 100.! — „Felkínálom” adásában is elhangzott egy szakértőtől, hogy az innováció és a tulajdonosi formák jól összeférnek —' kicsiben. Ugyanis egyelőre csak a maszekokat, 11-, letve a kisvállalatokat viszi igazán harcba, nem egyszer döntő ütközetbe az érdekeltség. Számos esetben az is előfordul, hogy a magyar ötletszikra külföldön lobban lángra. Nyugaton értékelik a keleti ötletet, (akár szó szerint is) — „ha ezek a magyarok ilyen nagyvonalúak.” Arra is volt már példa, hogy itthon el nem fogadott és le nem védett műszaki-szellemi alkotásokhoz tökéletesen hasonlókat dobtak piacra külföldön, mondjuk egy márkás nyugati autóban elhelyezve. Az ominózus délutánon persze, nemcsak Pomezánsky bizonyult — joggal — fanyarnak. Szemere András, az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) Rt. szakfőmérnöke egy kis or- vosságos üvegcsével állt a hallgatóság elé. Tekergette jobbra-balra a tetejét, de az az istennek sem akart lejönni. De nem is ez a poén az egészben. Szemeréék bemutatták illetékes szervnek a gyermekek gyógyszerszerzését meggátoló kupakot, amire azt a választ kapták, hogy „majd, ha szólnak a felsőbb szervtől, hogy kell ilyen...” Az USA-ban még a vitaminokat is ilyenbe és ha- sonlóakba csomagolják — szólt közbe, az üvegre mutatva Pomezánsky. — Csak ott érték a gyermek? — dörmögött rá valaki a széksorok közül. — Megnéztük a hiánycikkpiacot, mert van ilyen (nagy derültség...) — mondta Szemere András —. Amikor érdekes eszközök olcsó kínálatával foglalkoztunk, mi ször- nyülködtünk el a legjobban azon, hogy a kereskedelem mekkora árrést tesz rá. Persze, hogy nem veszik... A ,,Felkínálom”-műsor lehetőséget kínál a műszaki alkotóknak, feltalálóknak, újítóknak, a nyilvánosság előtt való megmérettetésre valamint bemutat egy kis tenderpolitikát, mozgósít, szervez. Hogy a műsor mennyit hozott a népgazdaságnak? Statisztika erről nem készült, viszont szereplői jó pár millió forintot és elismerő díjakat kasszírozhattak az elmúlt 9 év alatt — nemcsak a saját hasznukra dolgozva. Ezzel a műsorral, ezzel a szinte ország-világra szóló lehetőséggel mégis jobban kéne élni. Az „új áramlatokat” szívesen fogadják — immár Nógrádból is, mely megye szintén a „szunnyadók” közé tartozik. Pomezánsky György javasolta, hogy itt is készüljön egy megyei termékkatalógus —, ami alapszempont a továbbiakhoz —, feltüntetve benne egyben a szabad műszaki kapacitásokat. Csevely helyett alkotás A „Felkínálom” salgótarjáni klubjának alakuló üléséről nem készült jegyzőkönyv, névsort, sem írtak, nem rögzítettek alapszabályt, vezetőket sem választottak. Nem is ez volt a cél. A klubból ugyanis akkor lesz valóban klub, ha nem' felesleges csevellyel töltik ki foglalkozásait, hanem egyéni és közösségi érdekeket egyaránt figyelembe vevő. alkotásokkal, az azokra irányuló figyelemefelkeltéssel. Vagyis: legközelebb már jó volna szellemi tőke társaságában belépni a klubhelyiségbe (bár az innovációs napok jelenlévő egy-két kiállítója már „tőkésként” nyilvánított véleményt). Benkő Mihály Pásztó környéki tanácsok „bankja** A tanácselnökök igent mondtak a városkörnyéki alapra Á falvakban csak rögeszme van ? Számolom a vitatkozókat, a közismert film címére rácáfolva a káliói tanácselnök dolgozószobájában ,.csak” tíz dühös ember szorong. Valamennyien tanácselnökök és hivatalból a város- környéki bizottság tagjaiként vitatkoznak. Az itt- ott előforduló magas iiang forrása a „nincs”, a kevés pénz. Cáfolhatatlan igazságnak tűnik az, amit Hu- gyecz Andrásáé vanyarci tanácselnök mond: — Meddig terjed az önállóság? Kj dönti ezt el? Választ az anyagiak adnak; önállóság addig van, amíg ki nem ürül a kassza. A mai döntést ugyancsak a pénz motiválja. közös kasszát kívánnak létrehozni. A városkörnyéki alap megteremtéséről van szó, s ez ügyben — Fekete Attila pásztói tanácselnök idézi fel a történetet — három évvel ezelőtt már teljes egyetértésben egyezség született. Az asztal mellett. papíron — aztán mégsem lett az egészből semmi. Talán ez a magyarázata, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottságától is megkapták a kritikát. hiszen hiába Pásztó- környéki az ötlet, ha nem vált valósággá. miközben másutt jelentősebb összeg jött össze a’ közös számlán. A bíráló véleményeket Tolnay Béla osztályvezető, a pásztói tanács társadalmi elnökhelyettese továbbítja a jelenlevőknek. Hozzátéve: az állásfoglalás szerint kiváltképpen időszerű a szövetkezés ólyankbr, amikor kevés a pénz. A feladatterv nem véletlenül ösztönzi tehát a pénz forgatását, a hatékonyabb összefogást. S annak a szemléletnek a gyakorlati megvalósítását. hogy az együttműködésben a működési feltételek javítását szolgáló törekvések kerüljenek előtérbe. Az egykori elvetélt kísérletet most megismétli a testület: egyhangú állásfoglalás születik a városkörnyéki alap létrehozásáról. Nyemcsok Mihálynak, a vitát vezető káliói tanácselnöknek sem irigylésre méltó a helyzete: az eredeti javaslatot ugyanis tisztességesen átírják, s emellett döntenek az alternatív javaslatokban is. A többség arra hajlik, hogy a közös pénzügyi alap forrása ne egy fix összeg legyen, hanem a mindenkori népesség arányában fejenként ötven forintot' utaljanak át a közös számlára. A számítások szerint ily módon körülbelül kétmillió forint jön össze, s ezzel már lehet valamit kezdeni. Éppen ez magyarázhatja. hogy az ötvenforin- tos kvótában megnyugodó egyezség mellett elhangzott 100 forintos javaslat is: dupla pénz — dupla lehetőség. .. A káliói tanácskozás so- katmondóan bizonyította, hogy a tanácselnökök szeretik a pénzt, azaz minden fillér sorsáról tudni akarnak. A felhasználás fölött vitatkozva ugyanis ezernyi kérdés próbálta tisztázni: mikor, milyen feltételekkel, ki juthat hozzá kölcsönhöz az alapból; mikor lehet kiszállni; ilyenkor mi a bevitt összeg sorsa és így tovább. A vitázók végül egyezségre jutottak abban, hogy gazdálkodási előlegként egyéves, céltámogatáshoz kétéves időtartamra igényelhető kölcsön a közös alapból, a társult tanácsok sa- játos bankjából. Apropó, bank. Előfordulhat. hogy egy-egy tanácsnak nagyobb feladat megvalósítása előtt1 ” ‘jelentősebb „fölös” pénze vari, s ez jó szolgálatot tenne á város- környéki alapnak. A kérdés azonban ott van a levegőben: milyen érdek ösztönzi erre, amikor más befektetésben — betét, kincstárjegy, stb. — sokkal jelentősebb . a hozadéka. Visszatérve a felhasználáshoz’: lehetőség nyílik rövid idejű támogatásra is, amikor — példának okáért — átmeneti pénzzavarba kerül egy tanács. Ez a tartalék terhére fizethető, a városkörnyéki bizottság testületé ugyanis bölcs előrelátással úgy döntött, hogy az első évben az összejött pénz 25' százalékát vissza^-, tartja. Aztán? Majd meg-, látjuk. Módosulhat a tartalék aránya, meg a befizetendő összeg is — ezekről évente döntenek. Mégpedig egyhangúan, hiszen így szól az egyezség. Valamennyi tanácselnök feltette a kezét ezúttal, amikor az alap létrehozásáról és az alkalmazandó szabályokról , szavaztak, bár részletkérdésnél akadt tartózkodás is. S ha már a rendkívüli, rövidebb időre szóló segítségről szót ejtettünk, a tanácselnökök abban is megegyeztek: kivitelezhető akár, a telefonon való szavazás is, tekintette! arra, hogy általában egy évben csak л négy ülést tart a városkörnyéki bizottság. A káliói döntés azzal ke-.: csegtet, hogy az összefogás segíthet, csak ne vetéljen az ismételt kezdemértyezés. Sok múlik a most igennel ; szavazó tanácselnökökön!, hiszen a döntésükhöz meg kell szerezni saját testületük egyetértését. Még a tari tanácselnöknek is, aki éppen nem lehetett jelen a, mostani döntésnél. Bajainkról, nehézségeinkről beszélgetve, a megoldás lehetőségeit kutatva a? egyik tanácselnök nem rmnT den él nélkül jegyezte meg: ’ a koncepció a megyénél van, ami a faluban tapasztalható, az csak rögeszme. Fordítsuk meg: nem rögeszme, hogy a megye szorgalmazza a városkörnyéki tanácsok hatékonyabb öszr szefogását. beleértve a pénzügy; ' lehetőségeket, így a városkörnyéki alap létrehozását ÍS. Madlena József, • a pásztói városi pártbizottság munkatársa úgy vélekedett, hogy e pénzügyi lehetőség megteremtésére a hozzájutás reménye a legfőbb motiváció. A társult tanácsok „bankja” tehát az érdekekben gyökerezik. Szomorú érv, hogy a még . rosszabb, gazdálkodási körülményekre hivatkozunk, de talán éppen ez segít most a való- ’ sággá válásban. Kelemen Gábor « FEHER BOT... A fehér bot napja van. Fura képzettársításnak tarthatják, de erről nekem most egy újsághirdetés jut az eszembe. Tulajdonképpen nem is az a pár sor fogott meg, ,amely egy elveszett, elkóborolté’) kutyára hívta fel a figyelmet, hanem az, akiért íródott. A nyomaveszett ebnek ugyanis volt egy különleges ismertetőjele: semmivel ösz- sze nem téveszthető. vöröskeresztes táblácska a nyakában. .. A gazdájára gondoltam, s ismeretlenül is a helyzetébe képzeltem magam. Behunytam a szemem, megpróbáltam a lépteimet a lépcsőház felé irányítani, mert sürgetett az idő, hiszen ma korán zárnak az üzletek. Nem nyitottam ki a szemem, csak elgondoltam, milyen is lehet a tapintásra vásárolt kenyér, csörrenő hangjával a pénz, koppanó torlaszként a járdaszél. Nem tudtam választ adni a kérdéseimre, mert fehér botom tapogatózása csak tettetett volt, beleképzelé- sem minden pillanata erőltetett. Hogyis lehetett volna más, hiszen EN láttam, — látok és szeretnék is látni — mindörökké. En láttam azt a kutyát is, a felbecsülhetetlen értékűt, a ki a gazdinak a szó szoros értelmében véve a ,, szeme világa". Elfigyeltem, amint óvatosan ránt egyet a pórázán, jelezve a zebra zöldjét. Az út végtelenségét, s a végtelenség szabadságát. Mert annak, akit ez az okos állat vigyázva vezetett, kül- világi szabadságot adott a kettőjüket összekötő szíj minden rezdülése. Nem egy gazdi van! Nem csupán egyetlen embertársunk él, aki valóságos és jelképes hirdetésben /keresi támaszát. Legyen az vakvezető kutya, vagy segítőkész embertárs. Aki nemcsak észreveszi, de tiszteli is a fehér botot. Aki alkalomadtán meg is fogja a vakság tárgyi jelképét szorongató kezet. Becsülve ezzel azt, akit valaha a társadalom kitaszítottjaként emlegettek. Hányán és hányán nem lelhették örömüket a tanulásban annak ellenére, hogy égett, izzott bennük a tehetség éppúgy, mint látó. embertársaikban. Hiszen — mint azt számos példa is igazolja — képességeik semmivel sem kisebbek, mint bármelyik más emberé, aki a világra született a fények a színek, látható szépségek élvezetének lehetőségével. Sorsuk napjainkra jelentősen megváltozott, korlátok százai törtek szét, hogy emberibb életet élhessenek: tanuljanak, dolgozzanak, értéket teremtsenek, családot alapítsanak, adottságaikhoz képest jussolhassanak mindannyiunk járandóságából. ;;Tudom, hogy nem egy ,,gazdi” van: szűkebb hazánkban több? ezer vak, illetve gyengénlátó él, jelentős többségük folyamatos segítségre, támogatásra szbrul. Sokan és pokat segítenek nekik, hogy teljes értékű embernek érezhessék magukat, mert nekünk jó látni, hogy ma már nemcsak seprőkötésből, zongorahangolásból, telefonkezelésből vizsgáznak jelesre, hanem például számítógépek vezérléséből, idegennyelvi tolmácsolásból, zene- pedagógiából is. Kijár nekik a pálma — s nemcsak október 15-én, nemzetközi világnapjukon —. hogy megkoronázza kitartásukért, akaraterejükért a fehér botot... Szilvás István
