Nógrád, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-12 / 244. szám

\ 1586 OKTCBFR 12 . SZERDA NÖGRÄD 3 Kölcsönösen előnyős vállalkozás A marxizmus esélyei Gr6sz Karoly interjú ja a tengízí beruházásról A VEGYÉPSZER Vállalat üzemi újságjában, a Ve- gyépszer Dolgozók Lapjában kedden egész oldalas interjú jelent meg Grósz Károllyal. A lap munkatársainak tu­domása szerint ez az első alkalom a magyar sajtó tör­ténetében, hogy a párt fő­titkára, miniszterelnök in­terjút ad egy vállalati új­ságnak. A jamburgi egyezmény alapján hazánkra háruló kötelezettségeknek bő teret szentel az írás, hiszen a VEGYÉPSZER e munkák fővállalkozója. Grósz Ká­roly leszögezi: — Tengiz megítélése nem változott, a vállalkozás kölcsönösen elő­nyös. A utólagos számítások szerint is ez a viszonylag leggazdaságosabb módja nö­vekvő gázszükségletünk ki­elégítésének. Minden más megoldás ennél drágább len­ne, csak megismételhetem korábbi kijelentésemet, mi­szerint sajnálatos, hogy nem tudunk nagyobb részt vál­lalni ebből a beruházásból —, hangsúlyozza az interjú­ban. A miniszterelnök tudomá­sa szerint a VEGYÉPSZER és a mintegy negyven alvál­lalkozó magyar vállalat jól szervezetten, jó minőségű munkát végez Tengizben. A nehéz éghajlati feltételek el­lenére a termelékenység meghaladja a hazait, s az óriási munkaerő-koncent­ráció igen komoly szervezési, irányítási feladataival is jól megbirkózik a VEGYÉP­SZER. A beruházást bíráló magyarországi megnyilvá­nulásokat Grósz Károly úgy ítéli meg, hogy azok egy részét jó szándékú aggoda­lom táplálja; az ország ne­héz helyzetében helyes-e ilyen nagy összegeket leköt­ni energetikai beruházásra. Ebben a tájékoztatás hiá­nyai is tükröződnek. Az el­lenvetések egy kisebb része a politikával való szemben­állásból fakad, s ez esetben Tengizt egyesek csupán ürügyként használják fel. Végezetül Grósz Károly is­mételten biztosítja a Tengiz­ben dolgozó mintegy ötezer magyar munkást, hogy tevé­kenységük rendkívül hasz­nos, erőfeszítéseikre szük­ség van, s fegyelmezett mun­kájukkal egyúttal hazánk jó hírét is öregbítik. Targoncajavítási gondok a SKÜ-ben Sokszor a legkisebb jármű a legfontosabb... A Salgótarjáni Kohászati Üzemek targoncajavító mű­helyének ' bejáratánál kétje­gyű számok hangzanak el — egy noteszból olvassa fel egy férfi. Bóna Béla, a mű­hely vezetője „veszi a la­pot”, kapásból adja a vá­laszokat, hogy melyik tar­goncát javították már meg, illetve a különböző számo­zással ellátott járművek kö­zül, melyik milyen javítást igényel. — Telefon! — a műhely- vezetőt újabb érdeklődő ke­resi. Miután helyére teszi a telefonkagylót, a műhely előtti udvarra hív. A tar­goncatöltő épülete mellett egy „lenyakazott” targonca várja, hogy életre keltsék. — Javítás után az egyik szerelő előkészítette töltésre a targoncát, de a hét végén a kapcsolóegységet valaki tőből levágta — mutat re- zignáltan Bóna Béla az „ál- dbzatra”. — Gondolom, ez csupán egy része, méghozzá a pluszmunkát igénylő oldala a munkájuknak... — A problémák részét ké­pezi ez is, mint ahogy a fel­használók hozzáállása, a jár­művek gondos kezelése is ebbe a kategóriába tartozik. Persze, a statisztikailag iga­zán mérhető gondot főként az alkatrészellátási hiányos­ságok okozzák. A gyárban 142 darab targonca van, eb­ből a mai napon 109 üzem­képes. A termelőüzemek és a szállítás járműveit kiemel­ten kezeljük, ezek száma 44 és pillanatnyilag mind jó. Én, 15 éve dolgozom a mű­helyben, de az alkatrész­ellátási gondunk még soha sem volt olyan súlyos, mint ebben az évben. Hozzáte­szem, ez nem a gyáron mú­lik, hiszen a vezérigazgató szinte testközelből ismeri a problémáinkat és mindent i%egtesz a megoldásukért. A bolgár partner időben és összetételben nem azt pro­dukálja, ami kívánatos vol­na. Hiába van meg érték­ben az alkatrészmennyisé­gem, ha például hidraulikus hajtóművi alkatrész hiánya miatt öt targoncám áll. — Csak az alkatrészeken múlik a targoncák kifogás­talan műszaki állapota? — Főleg azon áll, vagy bukik. Természetesen a sze­relők és a targoncavezetők hozzáállása sem elhanyagol­ható szempont. Ezt is figye­lembe vette a gyár vezetése, amikor a közelmúltban olyan utasításokat hozott, amelyek az emberi tényező­ket előtérbe állítják. A targoncavezetők ösz­tönzési rendszerét a kovácso­ló gyárrészlegnél például úgy befolyásolják, hogy a targoncát személyre lebont­va, névreszólóan adták ki. A prémiumfeltételek ilyen kö­tése — a megfelelő műszak- teljesítés mellett — már érezteti pozitív hatását. Az is igaz, hogy ezt a módszert nem minden termelőegység­nél lehet alkalmazni, mivel a targoncavezetők száma máshol több a járműveknél, s a műszakokkal targoncát is váltanak. Ami azonban az egész vállalat kollektíváját és érdekeit egyformán érin­ti, az az exportösztönzés. Vagyis az anyagi juttatás­nak a dollárelszámolású be­vétel teljesüléséhez való csatolása. Ez egyrészt függőségi vi­szonyt teremt a különböző üzemegységek között, más­részt növeli belső önállósá­gukat, különösen a problé­mamegoldás tekintetében. Legutóbb — hogy a „tar­goncajavító vonalnál” ma­radjunk — a targoncajavító műhely két dolgozója példá­ul „önálló” alkatrészbeszer- zésre mehetett saját gépko­csijukkal Törökszentmik- lósra (a targoncajavítás egyik hazai fellegvára Tö­rökszentmiklósi, mintegy felgyorsítva a megoldáshoz vezető folyamatokat. A jó szándék tehát ébren van... A műhelyvezető, az évek során napi feladatai mellett tanulmányok és pályázatok egész sorát dolgozta ki. — Legújabb szervezési el­képzeléseink szerint — mondja — a járműveket egy központi helyre csoportosíta­nánk, s onnan vinnék. el, majd oda vinnék vissza az üzemek. Emberi és műszaki vonatkozásban egyaránt a jobbat, az egész gyár szá­mára hasznos megoldásokat keressük. A műhely 18 targoncaja­vítója három műszakban dolgozik, 90 százalékuk it­teni munkaviszonya, gyakor­lata meghaladja az 5 évet. Nincsenek könnyű helyzet­ben. hiszen az SKÜ karban­tartói közül talán ők a leg­nagyobb problémafelvevők. Nem kevesebb, mint 36 kü­lönböző típusú targonca ba­jait kell orvosolniuk... Benkő Mihály Napraforgó­aratás Nagy üzemben takarították be a napokban a nagy- bárkányi termelőszövetkezetben a napraforgót Az olajos magvak száradt tányérjait kombájnok vág­ták, az esőzésektől laza talajon csak nagy erőfe­szítésekkel mozoghattak a gépek. • —kj— Beszélgetés Bayer Jézsef politológussal, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének osztályvezetőjével — Aki egy kicsit is odafigyel a mai magyar szel­lemi életre, az azt látja, hogy miközben egyre no az ellenszenv a marxista ideológiával szemben az értel­miség bizonyos köreiben, eközben határozottan növek­szik az ideológiaéhség is a társadalomban, s a marxista ideológia térvesztésével párhuzamosan a leg­különbözőbb szellemi áramlatok jelennek meg, és elé­gítik ki az ideológiai igényeket, ön szerint hogyan alakulhatott ki ez a helyzet? — Ennek a helyzetnek alapvetően az az oka, hogy a vezető politikai erő ideoló­giája nem képes betölteni azt a hegemon szerepet, amelyre hivatalosan igényt tart. Ez számos okkal ma­gyarázható, így a hivatalos­sá lett marxizmus túlzott sematizmusával, amely mind a valósággal, mind a marxiz­mus eleven szellemével üt­közik. Ez az ideológia megrekedt, sakkal inkább tükrözi a har­mincas, negyvenes, ötvenes évek politikai viszonyait és körülményeit, mint a mai követelményeket. Elmaradt a marxista elmélet továbbfej­lesztése, mégpedig elsősorban azért, mert túlságosan hoz­zákötötték a politikai bérén, dezkedés igazolásához. Így nem volt lehetőség arra, hogy kiteljesedjék a marxiz­musnak az az ideológiai funkciója, hogy a társadalmi konfliktusok, a szocialista társadalmon belüli lehetsé­ges alternatívák kihordója legyen. Túlságosan az egy­ségre helyeződött a hang­súly, s ez a problémaérzé­kenység rovására ment. En­nek az ideológiának a belső problémáját az a jelszó fe­jezi ki a legjobban, hogy őrizzük meg az eszmék tisz­taságát. Pedig a tisztaság so­sem volt a termékenység jel­képe, a Vesta-szűzek nem a termékenység istennői. Mi­nél inkább meg akarnak őrizni egy eszmerendszert a maga eredeti tisztaságában, annál életidegenebb, annál kevésbé meggyőző lesz, és kialakul vele szemben egy egészséges szkepszis. Ilyen helyzetben óhatat­lanul létrejön ellenhatásként az eszmék feketepiaca: mi­vel az ideológiai tájékozódás igénye létezik és kiirthatat- lan, ezért az emberek má­sutt keresnek eszméket, má­sutt keresnek a saját iden­titásukat megalapozó néze­teket. Ideológiai vákuum soha nincs. Д dogmatizmus kritikája — Talán nem túlzás azt állítani, hogy a marxizmust, pontosabban a marxizmus vulgarizált változatát a negy­venes évek végén, az ötve­nes évek elején kívülről kényszerítették rá a magyar társadalomra. Az erőszakos eszközökkel monopolhelyzet­be hozott marxizmus azon­ban nem tudott igazán gyö­keret verni szellemi életünk­ben. Ezt felismerve hirdette meg a politika 1956 után azt a programot, hogy a marxiz­mus hegemóniáját a társa­dalomban élő és ható más ideológiákkal vívott elvi vi­tában kell megteremtenie. Ezt a hegemóniát — véle­ményem szerint — a mai napig nem sikerült kivívnia a marxizmusnak. — A két világháború kö­zötti ellenforradalmi kor­szak eltemetett egy egész tradíciót, megszakította a baloldali progresszió szerves fejlődését, s főleg a marxiz­musét. Azok a társadalmi változások, amelyek a fel- szabadulás után kezdődtek, mégis sok ember számára a marxizmust egy alapvetően felszabadító és haladó ideoló­giaként mutatták fel. 1953-tól, főként a XX. kongresszus után jogos és súlyos kritika érte a koráb­bi időszak dogmatizmusát, és jó ideig a marxizmus meg­újulása mutatkozott annak az ideológiai közegnek, amelyben a társadalmi fej­lődés alapvető irányát és az emberek identitását ebben a társadalomban el lehetett képzelni. Ezt a folyamatot az 56-os válság csak megsza­kította, de nem szüntette meg. Véleményem szerint, ha valamikor, akkor nálunk a hatvanas évek vége felé volt a marxizmusnak hege­móniája. Ebben az időszak­ban nagyon sokan hittek és reménykedtek a marxizmus reneszánszában, és a poli­tika is új filozófiai alapokat keresett a gazdasági mecha­nizmus reformjához. Ekkor kétségkívül volt egy szelle­mi-kulturális fellendülés, és a marxizmus hegemóniája a mérvadó értelmiségi körök­ben realitás volt. Ezt azonban megtörte a gazdasági mechanizmus re­formjának az elakadása. Ez nemcsak gazdasági és gazda­ságpolitikai szempontból je­lentett visszarendeződést, ha­nem politikai és ideológiai szempontból is. Ennek a visszarendeződésnek látvá­nyos jele volt a marxizmus bizonyos irányzatainak, ne­vezetesen a Lukács-iskolá­nak, a fiatal szociológiának és másoknak az adminisztra­tív megregulázása, amely megsértette azt az elvet, hogy ideológiai harcban, te­hát eszmei küzdelemben kell a konkurens irányzatoknak megvívni. Új tételek kellenek A marxizmus hitelét a fi­atal, az ideológia iránt fo­gékony értelmiség szemében az is rontotta, hogy olyanok képviselték számukra ezt az ideológiát tantárgyi szinten, akik nem nőttek fel azokhoz a kérdésekhez, amelyek a fiatalokat foglalkoztatták. Eszme és valóság diszkre­panciája persze nemcsak képzési kérdés volt, hanem valóságos tendencia. De az ideológiai hegemó­nia stratégiájának oldalán is több hiányosságot találunk. Nincsenek nagy marxista teoretikusok, nincsenek je­lentős művek, amelyek vitá­ban kialakult szemléleti kö­zeget jelentenének. Ilyen kö­rülmények között nem lehet a marxizmus jegyében álló vita sem olyan színvonalú, hogy meggyőzően hasson az emberek világnézetére. De az igazi probléma nem a marxizmus terjesztésével, oktatásával kapcsolatos, ha­nem azzal, hogy a társadal­mi, gazdasági és politikai gyakorlat, amelyet a hivata­los marxista ideológia iga­zolni vagy szentesíteni hi­vatott, egyre kevésbé igazol­ható akár a klasszikus néze­tekkel, akár az egynéhány országra korlátozott szocia­lizmus ideológiájával. Gya­korlatilag nincs kapcsolat a valóság és aközött, amit az ideológia állít. Ahhoz, hogy egységük helyreálljon, önkritikusan újra kell gondolni az egész szocialista fejlődést, és en­nek megfelelően új ideológiai tételeket kell felállítani. De nem valósult meg az ideoló­giának az a funkciója, hogy a valóság tendenciáira kri­tikusan reagáljon, hogy a kü­lönböző fejlődési tendenciá­kat egymással vitában szem­besítve próbálja feloldani a valóságban támadt konflik­tusokat. Ez az elmélet és gyakorlat ellentmondásának elmélyüléséhez vezetett. Ma ott tartunk, hogy a vezető párt egy sor olyan gyakor­lati lépés megtételére kény­szerül, ami ellentmond sa­ját politikai programjának, és korábbi ideolópjfci tétele- zéseinek, ezzel szemben az olyan politikai törekvések­nek, mint amilyenek a Ma­gyar Demokrata Fórumban, vagy a FIDESZ-ben vagy más autonóm kezdeményezé­sek programjaibiui kifeje­ződnek, gyakran e\pdendően szocialista követeléseket sze­geznek szembe a kormánnyal és a párttal. — Véleményem szerint en­nek a helyzetnek a kialaku­lásában döntő szerepe volt annak, hogy a hetvenes évek elejétől kezdve sokan kiszo­rultak a legális szellemi élet­ből, akik a marxista ideoló­giát a hivatalos értelmezésen túl akarták végiggondolni. — Ez így van, és ez azzai függ össze, hogy a politikai és ideológiai szférát túlságoT san összekapcsolják egymás­sal, nem gondolva, hogy a kettőnek más törvényszerű­ségei vannak. Mivel az államszocializ­musnak ebben az egypárí- rendszerű berendezkedésében nem tűrték el a párton be­lül a vélemények nyílt kon- fortációját, és az irányza­tok, a különböző Alternatí­vák nyílt megvitatását, ezért a politikai rendszert legiti­málni hivatott ideológiában sem alakulhatott ki semmi­féle irányzatosság. Ezzel olyan kérdéshez ér­keztünk, amely ma minden­kit foglalkoztat: van-e a plu­ralizmusnak létjogosultsága a szocialista társadalomban? A helyzet az, hogy miiköz­ben ideológiai értelemben tagadták a marxizmus irány­zatosságát, az gyakorlatilag mégiscsak létrejött, azáltal, hogy a különböző szocialista, fejlődések’ igen’ eltérő -meg­oldásokat produkáltak, me­lyeknek- -eltérő . ideológiai igazolás felelt meg, és ebből máris kialakult egyfajta marxista pluralizmus. Nem szólva arról a terri­toriális bornírtságról, amely úgy osztotta fel a dolgokat, hogy csak a szocialista orszá­gokban születik ® hiteles marxizmus, az összes többi pedig gyanús. Ami pedig itt születik és hivatalos áldás­ban részesül, értelemszerűen marxista is. A hivatalos marxizmus, azzal, hogy kire­kesztette magából a nemzet­közi marxizmus fejlődését, érvektől fosztotta meg ma­gát, egy sor olyan felisme­réstől, ami a modem világ alapvető problémáira, többek között a szocializmus sorsá­ra vonatkozik. Azzal, hogy a kritikai szellemet, politika! akadékoskodássá minősítette, lehetetlenné tette, hogy a marxisták szabadon gondol­kozzanak a társadalmi prob-, lémákról és a fejlődés lehet­séges útjairól. Az egyöntetűség látszata — ön szerint miért hajla­mos a kommunista mozga­lom saját tagjai kriminali­zálására, a forradalom mi­ért „falja föl a saját gyer­mekeit”? — A kérdést kitágítanám az ellenzék lehet^égére ál­talában, akár Wnső, akár külső legyen is az. Az éles osztályösszeütközések elmúl­tával az embernek az a gyanúja, hogy a hivatalos vonalat bíráló nézetek kép­viselőinek ellenségként való kezelése elsősorban a poli­tikai főhatalmon belüli ko­hézió megteremtését szolgál­ja; ez egy védekező, önma­gában bizonytalan hatalom reakciója. Ha a párt nem tanulja meg a különböző alternatí­vákat párton belüli vitában kihordani, akkor nemcsak saját kezét köti meg, hanem lehetetlenné teszi az egész társadalom politikai életét is. Vörös T. Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom