Nógrád, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-12 / 218. szám
2 1988 SZEPTEMBER 12.. HÉTFŐ NÖGRÁD Gazdasági kapcsolatok korszerűbben NSZK-sajtóvisszhang Grósz Károly NDK-beli látogatásáról Pártértekezlet Debrecenben II cselekvő politika jegyében Új pártbizottságot választottak A nyugatnémet napilapok Grósz Károly NDK- beli látogatásának eredményeit mérlegelve szombaton egyöntetűen megállapítják, hogy a magyar pártfőtitkár és kormányfő Berlinben hitet tett a szocializmus mélyenszáptó megújításának, a cselekvés , és gondolkodás korszerűsítésének szükségessége mellett. Több lap szó szerint idézi a nemzetiségi kérdésről elhangzott szavait is. A szociáldemokratákhoz (SPD) közel álló Frankfurter Rundschau című lap már jelentésének címében hangsúlyozza: „Magyarország miniszterelnöke kiállt a szocializmus reformjáért”. „Grósz Károly árra használta fel látogatását, hogy sürgesse a gazdasági kapcsolatok korszerűsítését a keleti tömbben”. A Münchenben megjelenő liberális Süddeutsche Zeitung berlini tudósítójának beszámolójából ugyancsak ezt Moszkvában szombat este hivatalosan bejelentették, hogy Eudard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügy Romániában a településszerkezet tervezett erőszakos megváltoztatása az egyetemes emberi kultúra pótolhatatlan értékeinek lerombolását jelenti, és súlyosan megsérti a kisebbségek — köztük elsősorban a kétmilliós erdélyi magyarság — emberi jogait. Ezt fejti ki Fritz Marschnak, az Osztrák—Magyar Egyesület elnökének nyilatkozata, amelyet az Osztrák Szocialista Párt bécsi napilapja, a Neue Arbeiter Zeitung közölt szombat-vasárnapi számában. Az állásfoglalás hangozemeli ki címnek: „Grósz csakis a szocializmus megújításával lehet megoldani Magyarország gazdasági és társadalmi problémáit”. A Suttgarter Zeitung első oldalas berlini hírében azt írja, hogy Grósz Károly humanista ’ kötelezettségének nevezte a magyarországi német kisebbség nemzeti önazonosságának ápolását, nemzeti jellegének megőrzését, kultúrájának fejlesztését, s ez az NDK- val is összekapcsolja Magyarországot. Az NSZK napilapjai mindazonáltal a magyar és az NDK-vezető megnyilatkozásait, pohárköszöntőjét elemezve emlékeztetnek arra, hogy a két szocialista ország gazdasági-társadalmi gyakorlatában, törekvéseiben barátságuk ellenére is természetesen jól körülhatárolható eltérések mutatkoznak. A Süddeutche' Zeitung „Barátok külön-külön utakon” című hírmagyarázatáminiszter szeptember 22— 23-án találkozik Washingtonban George Shultz amerikai külügyminiszterrel. (MTI) tatja: az Osztrák—Magyar Egyesület teljes mértékben osztja a magyarságnak a román falufelszámolási tervre vonatkozó aggodalmait. Az ENSZ minden tagállama köteles tiszteletben tartani az emberi jogokat — szögezi le Fritz Marsch, és felhívja a figyelmet arra a veszélyre is, hogy Románia a magyar nemzetiség — Európa legnagyobb lélekszámú kisebbsége — elleni intézkedéseihez való ragaszkodásával a bécsi utótalálkozón megakadályozhatja a záródokumentum elfogadását. ban például úgy érzékeli, mintha ' Magyarország és az NDK a kelet-európai szocialista országok differenciálódó közösségében két eltérő típus testesítene meg. Budapest Moszkvához hasonlóan — a gazdasági átépítés és a társadalmi nyitás irányvonalán halad, Berlin álláspontja szerint viszont * az NDK-ban már életbe léptették a legszükségesebb változtatásokat. Ugyanezt a gondolatot fejtegetik hírmagyarázataikban a Die Welt és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című befolyásos konzervatív lapok. Előbbi szemléletigenerációs különbségeket is vél felfedezni, utóbbi újság pedig azt taglalja, hogj.1 Budapest és Berlin nem azonos módón tekint a Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára nevével fémjelzett szovjetunióbeli reformpoliTünfetés Chilében Több tízezer chilei tüntetett szombaton Santiagóban a Pinochet-rendszer ellen, a demokratikus jogok helyreállításáért. Külföldi újságírók szerint közel százezren tiltakoztak gz október 5-re tervezett elnökválasztás megtartása ellen, amelynek egyetlen jelöltje Pinochet tábornok, a jelenlegi államfő. A hatóságok ugyanakkor 30 ezerben jelölték meg a tiltakozók számát. A tüntetés szervezői hangosbeszélőkön bejátszották a 15 évvel ezelőtt katonai puccsal megbuktatott chilei elnök, Salvador Allende utolsó rádióbeszédét. (MTI) Á Progressz—38 a világűrben Á Mir tudományos-kutató űrállomás munkaprogramjának megfelelően szombaton hajnalban moszkvai idő szerint 3 óra 34 perckor a Szovjetunióban felbocsátották a világűrbe a Progressz—38 jelzésű automatikus vezérlésű teherűrhajót. A Progressz—38-nak a Mir űrállomás fedélzetére különböző rendeltetésű szállítmányokat kell eljuttatnia. (MTI) Holtponton az iraki—iráni tárgyalások A hét végén sepi sikerült haladást elérni a Genfben folyó iraki—iráni béketárgyalásokon. Szombaton a két ország képviselői kéthetes szünet után v folytatták közvetlen tárgyalásaikat, de az éjszakába nyúló tanácskozáson nem történt érdemi előrelépés. A három és fél órás tárgyalás után sem az iráni, sem az iraki külügyminiszter nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak. Jan Eliasson, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja ugyanakkor kijlentette, hogy a párbeszéd folytatódik, de a következő forduló időpontjáról semmit sem közölt. Szombaton — az országban elsőként — városi pártértekezletet tartottak Debrecenben. A legmagasabb városi politikai fórum ösz- szehívásáról — a párttagság kezdeményezésére — ez év július 30-i ülésén döntött a városi pártbizottság. Debrecen több mint 18 ezer kommunistája képviseletében, 249 küldött tanácskozott az országos pártértekezlet állásfoglalásából adódó legfontosabb helyi tennivalókról, a városban és Hajdú- Bihar megyében kialakult politikai helyzetről, s megújította a vezető testületeket is. Menyhárt Lajos első titkár „Az MSZMP Debrecen Városi Bizottságának feladatai az országos pártértekezlet állásfoglalása alapján” című írásos előterjesztéshez fűzött szóbeli kiegészítésében utalt arra, hogy a májusi országos pártfórum lendületet ,adott a politikai intézményrendszer átalakításához, a párt tevékenységének megújításához. Debrecen és a városkörzet kommunistái bekapcsolódtak az átalakítási folyamatokba. Kiemelte, hogy a városi pártbizottság is a megváltozott követelményekhez igazítja munkastílusát: a hatalmi pozícióból történő irányítás helyett politikai eszközökkel és módszerekkel a pártmunka mozgalmi jellegének a helyreállításával szándékozik érvényesíteni vezető szerepét. A továbbiakban Menyhárt Lajos beszámolt a városi pártértekezlet előkészítésé során alkalmazott néhány újszerű megoldásról. Az útkereső megoldások között szerepelt az a — pártértekezlet által is elfogadott — javaslat, miszerint a pártbizottság tisztségviselőit — az első titkárt és a titkárokat — közvetlenül a küldöttek és nem az új pártbizottság választja meg. 11 lakosság véleménye Az előadó a továbbiakban így folytatta: Debrecenben, és a városkörzeti községekben az elmúlt három és fél évben romlott a közhangulat annak ellenére, hogy termelési, gazdasági mutatóink valamivel jobbak az országos átlagnál. A lakosság növekvő elégedetlenséggel szemléli a gazdasági és a tásadalmi fejlődés megtorpanását, a nehézségek szaporodását, aggódik a csökkenő életszínvonal, a megélhetés napi terheinek súlyosbodása, a közbiztonság romló állapota miatt. Az országos gondok mellett kedvezőtlenül hatottak, a párt a vezetés iránti bizalmat csorbították az utóbbi időben Hajdú-Bihar megyében félszínre került visz- 1 szaélések, erkölcsi problémák is. — A közhangulat romlásához nem kis mértékben járul hozzá — folytatta a debreceni pártbizottság első titkára —, hogy az elismerést érdemlő erőfeszítések öt országot érintő kilenc- napos afrikai körútra indult szombaton II. János Pál pápa, s még aznap megérkezett útjának első állomására, a zimbabwei fővárosba, Harareba. A pápát a város repülőterén Robert Mugabe államfő üdvözölte. ellenére a megyeszékhely és körzete infrastruktúrája nem az igényekhez igazodik. Érvényes ez a tömeg- közlekedésre, a város útviszonyaira és telefonellátottságára egyaránt. A bizalom megingásához mindemellett az ideológiai munka hiányosságai is hozzájárultak. Az előadó ezután áttekintette az oktatás, a köz- művelődés, a tudományoskutatás helyi sajátosságait, majd a párt munkastílusáról szólva kiemelte: a pártszervek bürokratikus leterheltsége gátolta a mozgalmi jelleg erősödését, a határozatok társadalmi kontrolljának érvényesülését. Lazult a pártegység, s nemcsak a pártonkívüliek, hanem sok esetben a párttagság sem lehetett részese a közös gondolkodásnak és cselekvésnek. Mindez hozzájárult a párt vezető-irányító szerepének, eszmeipolitikai befolyásának a csökkenéséhez. Nem fordítottunk kellő figyelmet — hangsúlyozta a továbbiakban — a lakóterülő-ji pártmunka fejlesztésére, holott a pártélet, s ezzel együtt a helyi közélet súlypontját erre a színtérre kell helyezni. Menyhárt Lajos végezetül a párt-, és állami szervek, valamint a társadalmi, és tömegszervezetek partneri együttműködésének a fontosságáról beszélt. Az előterjesztést követő vitában 66-an jelentkeztek hozzászólásra. Közülük 27- en mondhatták el véleményüket a fórumon, 39-en írásban nyújtották be felszólalásukat. A hozzászólók többsége részletesen beszélt a párttagság és a széles közvélemény (körében tapasztalható bizonytalanságról, a tapasztalható bizalmatlanságról, s az utóbbi hónapokban tovább romló közhangulatról. Ugyanakkor azt is kifejtették, hogy a tenni akarás az egész társadalomban fellelhető, értelmes célokért — a kölcsönös érdekeltség alapján — mozgósíthatók az emberek. A küldöttek síkra szálltak a politikai intézményrendszer korszerűsítéséért, a párt munkastílusának megújításáért. A megvalósításhoz elengedhetetlennek tartják a közélet tisztaságát, s mint mondták, új arcokat, feddhetetlen szakértelemmel rendelkező vezetőket szeretnének látni a helyi vezető posztokon. A pártértekezlet vitájában részletesen elemezték az ifjúság, különösen a pályakezdő fiatalság problémáit, a nyugdíjasok helyzetét, az értelmiségnek a társadalomban betöltött szerepét. Ez utóbbiak képviselője — a Kossuth egyetem küldötte — elmondta, hogy a város, a megye nem hasznosítja azt a hatalmas szellemi tőkét, amely Debrecen három egyetemén, kutatóintézeteiben és főiskoláin fellelhető. Pedig — hangsúlyozta — az értelmiség nem kívülálló szemlélője, hanem aktív alakítója kíván lenni a társadalomnak. A konferencián szó volt a nyilvánosság általános és helyi problémáiról. Ennek kapcsán elodázhatatlannak ítélték a tájékoztatáspolitika átfogó reformját, a nyilZimbabwe után a pápa Botswanába, Lesothóba, Szváziföldre és Mozambik- ba megy. A kilenc nap alatt összesen húszezer kilométert tesz meg. Egyházfői minőségében II. János Pálnak ez a 39. külföldi utazása és a negyevánosságnak a helyi politikai gyakorlatban való érvényesülését. Szakemberek csoportja Szó volt arról is, hogy a városi és a jövő szombati megyei pártértekezletnek le kell vonnia a politikai következtetéseket a közéletet beárnyékoló problémákról, meg kell teremteni a megújulás garanciáit, s" egységes cselekvésre kell ösztökélni a gazdasági-társadalmi feladatok megvalósítása érdekében. A felszólalásokat követően a szervezeti kérdések kapcsán a városi pártértekezlet úgy döntött, hogy a fegyelmi bizottságon - kívül a városi pártbizottság minden munkabizottságát megszünteti. Helyettük egy szakemberekből álló csoportot hoz létre, amelynek leghozzáértőbb tagjait vonja be egy-egy adott témában a döntéselőkészítésbe. Ezután a küldöttek által felvetett konkrét javaslatokról állásfoglalást fogadott el a pártértekezlet, amit elküldenek az illetékes szerveknek.' A pártkonféreneia egyebek között támogatja, sürgeti az elmúlt évtizedek történetének, tapasztalatainak valósághű elemzését. Egyetértett a párt szervezeti szabályzatának módosításával, a párton belüli választási rendszer demokratizálásával a tagdíj csökkentését célzó elgondolással; javasolja a vezetői munkakörökből . való tisztességes visszavonulás lehetőségének a kidolgozását. A pártértekezlet kérte, hogy a Központi Bizottság ösztönözze a hatékony gazdálkodást gátló tényezők megszüntetését. a műszaki fejlesztés gyorsítását, a nemzeti jövedelem területileg arányosabb elosztását, az adórendszer korrekcióját, a bérreform bevezetését, a lakásgazdálkodás tényleges reformiát és a közigazgatási — megye — rendszer felülvizsgálatát. A tanácskozás kérte a Haidú- Bihar megyei Dártbizottsá- got, tegyen további lépéseket annak érdekében, hogy vizsgálják félül a debreceni katonai reofilőtér működését, és működtetési rendiét: Debrecen tanácsa nedig tárgyalja rnee a város ősi rímérének visszaállítására vonatkozó javaslatot, s azt bocsássa társadalmi vitára. Zárt ülésen A debreceni városi pártértekezlet ezután zárt ülésen folytatta munkáját, ahol a jelölőbizottság előterjesztette javaslatát az új pártbizottság összetételére. A debreceni városi pártértekezlet zárt ülésén megválasztotta a városi pártbizottság tisztségviselőit. A debreceni pártbizottság első titkára ismét dr. Menyhárt Lajos lett. Titkárok: dr. Bé- nyei Miklós, Kovács Gábor- né és Zágonyi Imre. A pártértekezlet a késő esti órákban választotta újjá a párt- bizottságot. (MTI) dik olyan, amelyet Afrikában tesz. A mostani látogatások során felvetődő főbb témák a faji elkülönítés dél-afrikai rendszere, az emberi jogok ügye, a menekültprobléma és a fejlődő országok segélyezése lesz. (MTI) Vetés-előkészítés Palotáshalmon Szombaton is dolgoztak a Palotáshalmi Május 1. Termelőszövetkezet traktorosai. Vetés-előkészítő tárcaázást végzett Franka János erőgépkezelő is. Kisbágyon határában közel 38 hektáros területen keilett elvégeznie a munkálatokat. — bp — tikára. (MTI) Sevardnadze — Shultz találkozó Bécsi nyilatkozat a román faluprogramról Afrikai körúton a pápa