Nógrád, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-10 / 217. szám

1988. SZEPTEMBER 10.. SZOMBAT

5

NÖGRÁD

Áz orvosi hálapénzről

Az Országgyűlés tavaly nyári ülésszakán megszigorították a vesztegetés büntetőjogi szabályát. Ennek kapcsán felmerült a kérdés, mennyiben és milyen esetekben esik a szabály alá az orvosi magatartás? Hogyan értékelhető az úgynevezett „kiskassza”, az orvosi kollektívák szétosztott hálapénze? Az természetes, hogy az orvosok magatartására nem lehet külön jogszabályt alkotni ezekre a kérdésekre vonatkozóan, de mindenképpen részletesen kell tisztázni, mikpr nem esik büntetőjogi felelősség alá a hálapénz, és mikor igen. (A világ egyetlen kulturált jogrendszere sem adóztatja még azt a jövedelemforrást, ami bűncselekmény.)

Nézzük, mi a Legfelsőbb Bíróság büntető- és katonai kollégiuma közös tanácselnöki értekezletének állásfoglalása az „orvosi hálapénz” megítéléséről.

Egészségügyi intézmények folyosóinak falán olvashatjuk az egészségügyről szóló törvényből „ollózott” szöveget: „Az orvos és az egyéb egészségügyi dolgozó az állami egészség- ügyi szolgálat keretében nyújtott ellátásért és szolgáltatásért, anyagi, vagy más előnyt nem kérhet, az ellátást ilyen feltételhez nem kötheti, és a büntető jogszabályokban meghatározott esetekben előnyt nem fogadhat el.”

Mivel az egészségügyi szabályozótörvény ezzel a Btk- nak a közélet tisztasága elleni bűncselekményekre vonatkozó, az 1987. évi III. törvénnyel módosított rendelkezéseire utal, szükségessé vált ezeknek a rendelkezéseknek az értelmezése. Az orvos felelős a beteg vizsgálata és gyógykezelése, egészségének védelme érdekében tett intézkedéseiért, illletőleg a szükséges intézkedések elmulasztásáért. Az orvos önállósága és intézkedési lehetősége a gyógyítómegelőző tevékenység során azonban nem jelenti azt, hogy már ezen az alapon is „önálló intézkedésre jogosult dolgozónak” kellene tekinteni a büntető törvénykönyv szempontjából. Ezt ugyanis szigorúbban bírálja el a büntetőjog. Az említett rendelkezés csak abban az esetben hárít az orvosra szigorú felelősséget, amikor a szoros értelembe vett gyógyító-megelőző tevékenységen kívül szervező-, irányító-, vagy ellenőrző feladatot lát el. Ebben az esetben vesztegetés valósul meg, ha az orvos e ténykedésével összefüggésben kér vagy fogad el előnyt. Például valaki csak úgy veszi fel egészségügyi intézménybe a beteget, ha hálapénzt kap.

További fokozott büntetőjogi felelősség terheli az orvost amennyiben államigazgatási feladatot lát el, és eközben hivatalos személynek minősül. A törvény alkalmazása szempontjából államigazgatási ügy minden olyan ügy, amelyben az ügyfelet érintő jogot, vagy kötelezettséget állapítanak meg, adatot igazolnak, nyilvántartást vezetnek, vagy hatósági ellenőrzést végeznek. Tehát az az orvosra vonatkoztatva: az orvos táppénzesállományba vesz, felülvizsgálja annak jogosultságát, igazolást, bizonyítványt ad. Idetartoznak az orvosszakértői tevékenységi körök is. A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása a következőképpen zárul: Ha az orvos az állami egészségügyi szolgálat keretében kifejtett gyógyító-megelőző tevékenységével kapcsolatban kér előnyt, ezzel — állami szerv dolgozójaként — a Btk. 251. §-a szerint vesztegetést követ el; ha viszont kizárólag és szorosan a gyógyító-megelőző tevékenységével kapcsolatban — annak külön elismeréseként — a felajánlott előnyt (hálapénzt) elfogadja, ezzel nem követ el bűncselekményt.

K. É.

Megtévesztik az érzékei a látogatót. Benyomásai alapján — látva a pompás környezetet, a makulátlan rendet -— valami üdülőfélét képzelhet a falak mögé. Egészen addig, amíg a gépek hangja, s a formaruhás asszonyok fel nem fedik a valót: Alsópe- tény ipari üzemében járunk. Az UNITAS GT nem is akármilyen vállalkozás, a korábbi információkat hitelesen foglalja össze Verebes József igazgató.

— A félszáfc dolgozó 320 millió forint árbevételt és 16 millió forint nyereséget produkál.

Mi az UNITAS meglétéből a kisközség haszna? A lényeget, az egyik legfontosabb előnyt alighanem Piszár Jó- zsefné, a csomagoló meósa, mondta ki:

— Tizennyolc esztendeje, tehát gyakorlatilag az alakulástól dolgozom itt. A két gyerekemet nem volt kire hagyni, a kenyérkereset helyi lehetősége igencsak megkönnyítette az életemet.

Megmenekülve az utazás kényelmetlenségeitől, s mint mondják: az esetleges három műszakkal járó nagyobb váci keresetnek nagy ára van. A változásokat személyesen megélhette özv. Vastag József né orsózó, akit , a gyerekek „hoztak haza” az UNITAS indulásakor a váci gyárból.

— Helyben csak jobb. minden szempontból, kiváltképpen a családos asszonynak.

Ennyi lenne? De minek a kérdés, amikor félszáz alsó- peténvi és néhány környékben élő asszony helyben! kenyérkereseti lehetősége önmagáért beszél. A csomago- lóban Harlik Jánosné azonban hozzáteszi:

— Az egész falu jól jár az UNITAS-szal. Az itt dolgozók munkájának eredményeként, az útépítést, a postát, az iskolát, de még a Vörös- keresztet is segíti az üzem.

A megjegyzés hátteréhez bőséges adatsort szolgáltat Verebes József igazgató, ebből való ízelítőül néhány. Az útépítésre 250 ezer forintot adtak; a vállalkozás telephelyének bővítésére átvett épület helyett szép ifjúsági és bányai klub állhat a község központjában. Ezzel együtt lehetővé vált, hogy a ,posta is megújult környezetbe kerüljön. Iskola, óvoda, sportkör élvezheti az UNITAS működésének eredményességét. Mi több: a nézsai kultúrházban is benne van 200 ezer forintjuk.

Manapság e figyelemre méltó eredmények mellett azonban egyre több szó esik a foglalkoztatásról. A nézsai tanács azt mondja az UNITAS vezetőinek: bővíteni kellene e tevékenységet. Az ösztönzést jó okkal cselekszi, hiszen Verebes igazgató szeA kézimunkafonalat ügyes kezű asszonyok állítják elő.

rint is elsőként a tanácsnál jelentkezik az a gond, hogy a távolabbi vállalatok először az utaztatás miatt többe kerülő bejárókat küldik el. Rájuk is gondolnak tehát a község vezetői, amikor szorgalmazzák: az ipari fonál

feldolgozása, nagy- és kiskereskedelmi forgalmazása mellett jó lenne bővíteni a tevékenységet, újabb munkahelyeket teremtve.

— Megfogalmazta mindezt az alsópetényi pártalap- \szervezet 'kibontakozási programja, s hasonlóan ösztönöz a nézsai pártbizottság is — tájékoztat Kiss János alapszervezeti titkár.

A sok elismerő szóhoz azonban hozzáteszi a kritikát is: nagyobb figyelmet (kellene fordítani a foglalkoztatás bővítésére. Ilyen nyereség mellett erre lehetőség is volna. A gt tagjai busás hasznot tesznek zsebre. Azt tisztességgel szétosztAz UNITAS segítségével új épületbe költözhetett- a posta.

ják egymás között — azaz felélik a holnapot, mert nem invesztálnak a fejlesztésbé.

Verebes József igazgató nem lepődik meg, amikor szóba hozom a kérdéseket, válaszaiban ugyanakkor ő is kérdez: miért legyen érdeke, például, a szegedi Con- cordiának a nézsai kultúrháZj vagy az alsópetényi foglalkoztatás.

— Igen, ma is volt nálunk munkahely után érdeklődve égy hölgy. Abban azonban nem látok semmi kivetnivalót, hogy a gazdasági társaság tagjait a haszon érdekli. <Az, hogy a tőkéje akár egyetlen évben megtérül. Pillanatnyilag tehát én nem sok reményt látok arra, hogy lényegesebb változás Tegyen.

— Mit jelent ez. a „pillanatnyilag”?

— Ügy tűnik, hogy a - gt hamarosan részvénytársasággá válik. A nagyobb jogi önállóság nem köti meg any- nyira a majdani igazgató ■tanács kezét, nem kell egy- egv döntés előtt hét tulajdonost meggyőzni. •

Alsópetény utcáit járva nem lehet nem - észrevenni: a települést ugyanaz a rendezettség, ; tisztaság..-.,jellemzi, mint az UNITAS telephelyét. Melyik hatott a másikra? Erről ismét a helybeni kenyérkereset előnyeit élvező asszonyökat kellene megkérdezni. Annyi azonban tudakozódás nélkül is bizonyos: a holnap lehetőségeit — a vállalkozás és a falu kapcsolatát — egyre inkább az érdekek motiválják.

Kelemen Gábor Fotó: Rigó Tibor

Beszóló házak j

Szeánsz Felsenburgéknál

... Ha nem is sokra, valamennyire azért jutottam februártól, amióta szerkesztőségünk kis csoportja megül itt a balassagyarmati Rákóczi fejedelem útja 18. számú ház első emeletén, a ház történetét illetően. S hogy ez a történet tulajdonképpen az utóbbi százhúsz év története is egyben — az azonnal nyilvánvalónak látszott.

A ’ város monográfiájában olvasható, mikor épült (éppen százhúsz éve, 1868-ban) s az is, hogy mi célból. A város első takarékpénztára kapott itt jó elhelyezést a földszinti-utcai fronton, miközben idefent, a tágas lakásokban, pénztári elnökök, igazgatók, főrészvényesek élete •„zajlott”.

Az emelet egyik legutóbhi lakója az ismert kereskedőgyáros-birtokos Felsenburg família egvik tagja volt, feltehetően Felsenburg György, ő foglalkozott ugyanis banki ügyekkel. Felsenburgék, sok száz hitsorsossal együtt, innen mentek utolsó útjukra. Az út. legeleie, még a városon belül, rájuk emlékezve Mártírok útja. Nincs nap, hogv ne találkoznék Felsen- burgékkal legalább gondolatban, ilyenképpen talán mégsem haltak meg egészen.

Elterjedt aztán valahogy, hogy keresem a ház múltját, szinte kötelességként kezelem, mert hiszek — ha nem is a szellemidézésben, szeánszban, bár talán ma már

ezért sem kellene szégyenkeznem —, hiszek az identitástudat nevelő erejében. Csak holta után nem nevelhető az ember, akkor már csak idézhető, de amíg vannak, lehetnek idézők-emléke- zők — nem hal meg semmiképp.

A házról tehát sokan és sokat tudunk, s most már sorolom közéjük kissé magamat is, elvégre jó ideje én „tárgyalok” (s persze társaim, ha vannak ilyen „hajlamaik”) ezekkel a falakkal, amelyek semmilyen formában nem hasonlítanak a mai-új falakra, társalgók a lépcsőházzal, az egykor volt rácsok és kovácsoltvas korlátok letört nyomaival, a kis boltívekkel, a sokaknak csúnya, számomra gyönyörű bejárati vasajtó kézzel 'formált cirádáival, s néha elmegy mellettem, könnyű illatfelhőt lebbentve, valamelyik Felsenburg lány is.

Egy napon aztán bekopogtatott valaki, akit már régért vártam. Fábián Márton ősgyarmati polgár, az idén nyolcvanéves. Nagyapja ob- sitját hozta és itteni emlékeit, pótolhatatlan tudását az

egykori pénzintézetről, Fel- senburgékról. S azért is, mert visszamenőleg minden őse gyarmati volt,’ kicsit utánanéztem, amennyire tehettem — hányán maradtak meg írott nyomokban is a valamikori Fábiánok közül. Érdekes ez akkor is, ha nem mind volt rokon egymással.

Volt városi választmányi tag (mai tanácstag tán) az 1860-as években egy Fábián György, még előtte, 1845- ben, egy János, aki főbíróként maradt fenn az emlékezetben, de ugyanilyen néven találtam egy jobbágy! származékot is a választmányi tagok sorában, az nagyon aktív volt és nyilván köztiszteletű, mert kisbírósko- dott is. Jobbágyként másfél házhellyel rendelkezett a városban. Az 1945-ös új városi vezetésben, a szakszervezet részéről, találtam egv Fábián Mártont (ő akár a látogatóm is lehetett, de ezt elfelejtettem megkérdezni tőle, nem baj, majd legközelebb), s még előtte egy Mihályt, akit egy 1944-es bombázás ölt meg, s mozdonyvezető volt.

Fábián Márton' bátyám kőművesként ment nyugdíjba

akkor, amikor munkahelye, a gárdonyi kastély-szanatóri- um-kórház éppen tízéves fennállását ünnepelte. Ma az Ipoly Áruház éjszakai portása, de volt idő, amikor itt a banki részen dolgozott a húszas években pénzintézeti segéderőként. Akkoriban már itt fent laktak Felsenburg Gyuriék (így mondja következetesen). De éppen róluk tudható, hogy bár gazdagok voltak, mindnyájan dolgoztak saját tulajdonukban. György a részvényesekkel foglalkozott, pénzügyekkel, hitellel, kamattal.

A tízes években kerek egymillió korona volt a takarékpénztár alaptőkéje. Biztos- kamatra, 10—12 százalékra adott pénzt ez az intézet, akkor virágozva igazán, amikor a város a kiegyezés után (1867.) a kereskedelmi tőke és a birtokospénzek bevonásával, forgatásával hihetetlenül nagyot fejlődött (ha ipar nem is erősödött igazán benne). Maradva még Felsenburgéknál : a szeszgyári ügyeket, ott helyben, a Pali intézte családtagjaival együtt, míg a birtokos-gazdálkodó s lovon járó a Dezső volt közöttük.

Hogy összerendeződött az a városi világ, amelyben Balassagyarmat végül is legyűrte Losoncot (a „kapzsit”) a megyeszékhelység feletti versengésben, s amelyben a Fábiánok, Felsenbur- gok, Mailáthok, jobbágyok, tisztviselők, birtokosok, kereskedők (hát, főként az utóbbiak, mint Nagyváradon is) a város fejlesztésére megnyertek maguknak egy Szon- tagh Pált is, akiről jobbára csak az tudható illem? szerint, hogy Madách Imre barátja volt, s tán a Lucifer modellje.

Éppen ő is megidéződik a Százhúsz éves történetben, hiszen kétszer volt a város képviselője, s később díszpolgára a' fejlesztésben elért eredményei nyomán, szemben azzal "a nézettel ' (Praz- novszky Mihály), amely erről a korról, s ról,a szólva, a kiábrándultságot, az új értékrendek feletti értetlenséget hangsúlyozza vele kapcsolatban (Nógrádi irodalmi ritkaságok, 5. szám előszava).

Fábián Márton édesapja az első világháború első évében elesett Máramaros’szigetnél, az oroszok páncél^onatának géppuskája végzett vele és sok száz társával, őt is Mártonnak hívták, s ő is dolgozott hivatalban. A maga idejében a telekkönyvnél volt segítő, sőt, ismert halász az akkor még halban gazdag Ipolyon. „Marci, menjen halászni” mondták a telekkönyvi urak, amikor halra vágytak.

Ö nem kapott obsitot, mint 52-es honvéd apja, akit így, jegyez az 1885-ös díszes 'elbocsátólevél „evangélikus vallású polgári foglalkozású földész... ” A mai Márton ősei sok éven át évi ötvenkét napi robotot végeztek azért, hogy egy magyar holdat megszerezhessenek a ■ Nvírjesnél valahol.

A mi Fábián Mártonunk -a banknál dolgozva félzsák- szám váltotta be főként a papoknak a koronát, amikor bejött a pengő.

Marci bátyámnak még ma ' is megvan a korabeli tarifajegyzék — száz korona ért nyolc fillért! A banknak volt vagy 16—17 háza á városban, s itt hátul, cukorleraka- ta is. Az egész ház, amúgy a régi temetőre épült, s amikor jóval később Kmetty Kálmán odalent lakott, egy ízben beomlott a padló, alatta meg a kripta... De ez rég volt már.

Eddig jutottunk. S az írás is, miként a pénz, olvasva jó. Felsenburg lenne a megmondhatója.

T. Patakj László