Nógrád, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-06 / 213. szám
1588. SZEPTEMBER 6., KEDD NOGRAD 3 Értelmiség Nógrádban I. KÉT KORSZAK HATÁRÁN Minden felelős fc'rumon folyamatosan hangoztatják az értelmiség szerepét, /okozott felelősségvállalásának — s ennek jegyében erkölcsi és anyagi megbecsülésének — szükségességét gazdasági és társadalmi programunk megvalósításában. A hatékony értelmiségi bázis megteremtésére Nógrád megyében is történtek erőfeszítélek, különösen a hatvanas évek elejétől, figyelmet érdemlő eredmények is születtek, mindazonáltal n ipjainkban sem mondható el, hogy szuverén, biztos anyagi egzisztencián nyugvó szellemi füg- . getlenséggel rendelkező értelmiség él a megyében, amely maradéktalanul képes önmaga és a korszak gondolati önelemzésén alapuló meghatározására s az ebből fakadó cselekvésre. Egy része változatlanul identitászavarokkal küszködik, s ennek megoldására többnyire a megyéből való távozást, esetleg a kényszerű „belső emigrációt" választja, de sokan még az azonosság kérdéseinek önmagukban való tudatosításáig sem jutnak el. Nem a létszám a gond Természetesen lehet, sőt, adott esetben szükséges is sorolni eredményeket, jelen töprengésem célja azonban az, hogy elsősorban személyes tapasztalataim alapján i egyek néhány — korántsem a teljesség igényével fogal- n^j^tt — megjegyzést az értelmiség helyi érdekérvényesítési lehetőségeinek szűkösségéről, szerepvállalásának nehézségeiről, a mai magyar értelmiség meghatározó elitjétől való meglehetősen nagy elmaradásáról. Űgv tetszik, az értelmiség létszámával nincsenek különösebb gondok — bár a későbbiekben ezek közül is említek néhányat —, kétség sem fér azonban ahhoz, hogy ez a réteg nem hordoz elég minőségi vonást a mintegy 250 ezer lakosú megyében. E rétegen belül hiányoznak az egész struktúrát mozgatni képes kiemelkedő személyiségek vagy csoportok akár a műszaki, gazdasági, akár a humán szférát tekintjük, vagy ha léteznek, nehezen kerülnek helyzetbe. Az értelmiség jelenleg többnyire tisztességes szakmunkásként van jelen a megye életében. Ez pedig kevés ahhoz, hogy be-1 lőle légkör, közérzet jöjjön létre, az a nehezen megfogható, ám lényeges valami, ami igazi értelmiségi jelenlétről vall, illetve azt erősíti. Ez a többi között azért is nyugtalanító, mert a megye méreteihez képest meglehetősen nagyszámú rétegről van szó. A legutóbbi adatok szerint összesen 9000 értelmiségi él Nógrádban, 62 százalékuk humán, 38 százalékúik műszaki, agrár- stb. értelmiségi. Ez nemcsak a hatvanas évek elejéhez képest óriási növekedés, hiszen például 1970-ben 3900, a nyolcvanas évek elején 7000 volt a létszám. Kicsit részletesebben nézve, a megyei sajátosságok közé tartozik, hogy például a diplomásokon belül magasabb a „csak” főiskolát végzettek száma az országos átlagnál. Ennek okai között említendő, hogy a helyi pedagógusértelmiség zöme az egri főiskolán szerzett diplomát, s e tendenciát növelte a Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni telepítése. További sajátosság, hogy magas a fiatal értelmiség száma. Ez jelzi, hogy a korábbi politikai törekvések — ezekről még szólok más vonatkozásban — az utóbbi években teljesedtek ki. Ez a tény egyébként bizonyos mértékig és indirekten magyarázza az alkotóteljesítmény hiányát is, hiszen a személyiség ki- teljesedése általában később történik, jelen késleltetett viszonyaink közepette különösen. Továbbá, az értelmiségen belül magas a nők aránya, bár ez nem tipikusan nógrádi jelenség. Önálló műhelyek hiánya Abban, hogy a mennyiségi növekedés így alakult, komoly politikai akarat testesült meg a hatvanas évek elejétől. Ezzel együtt sem lehet azt mondani — s erre utaltam már a korábbiakban —, hogy a mennyiséggel minden rendben van. Például kevés a népművelő, nehéz a jogvégzettek utánpótlása, mind jelentősebb gondot jelent az úgynevezett speciális végzettségűek hiánya, kevés a mai kor követelményeinek megfelelő idegen nyelvi ismerettel, illetve szakkal rendelkezők száma, a számítástechnikai szakember, a speciális orvos, vagy az interdiszciplináris szakmákat képviselő személy. A fő kérdés mégsem meny- nyiségi, hanem az, hogy a minőség nem adekvát a kor követelményeivel. Például az országban itt a legkevesebb a tudományos minősítéssel rendelkező szakember (számuk tíz alatt van). Ennek objektív okai közé tartozik az önálló tudományos műhelyek, kutatóintézetek hiánya. így, ha folyik is bizonyos mértékű tudományos munka, akkor az fő profilként másként funkcionáló intézményhez kapcsoltan történik (például múzeum, levéltár, kórház, főiskola stb.). S nem lebecsülve a salgótarjáni számviteli főiskola jelentőségét, megjegyzendőnek tartom, hogy ez nem az az intézmény, amely például a humán alkotómunka és a tá- gabban értelmezett értelmiségi magatartás (ez utóbbi a leglényegesebb) melegágya tudna- lenni. Végül, de nem utolsósorban hozzájárul a minőséghez az is, hogy az alapvetően paternalista politikának voltak olyan kísérőjelenségei — s ezek még napjainkra sem szűntek meg teljesen —, hogy az ide települő értelmiségnek a helyi társadalomba való beépülésére nem fordított elegendő figyelmet, aminek következtében sokan ma sem érzik igazán otthon magukat Nógrádban,' sőt, mint már említettem, folyamatosan el is távoznak b megyéből. Ez minősíti a törekvéseket, s magyarázatul szolgál a jelen minőségi gondok egy részére is. Szégyenlüs magatartás Például arra, hogy ez a struktúra miért nem tud minőséget hozni, vagy ha elvétve mégis hoz, milyen áldozatok árán képes erre. Vagy arra, hogy az értelmiségi élet minősége miért nem alakult ki, esetleg miért nem alakult újjá? Miért van az, hogy a megyében egy alapvetően vegetativ, szégyenlős értelmiségi magatartás a jellemző? Szubjektív töprengést ígértem, s bár okkal tehetném, hiszen éppen negyedszázada élek a megyében, mégsem saját élet- és munkakörülményeimet kívánom részletezni, noha a téma szempontjából távolról sem tanulság nélkül valók. Inkább arra utalok, hogy például mostanában vonul nyugdíjba egy „nagy generáció”, zömmel humán értelmiségi és pedagógus, amelyik a hatvanas évek elején, idejövetelem idején ereje teljében tevékenykedett. Mit hagynak maguk után? Intézményt, t anitványaik szeretetét? Ez sem kevés. Ám mi lett annak idején villogó kezdeményezéseik többségének sorsa? A két háború között egy Dornyay Béla, egy Fayl Frigyes, Bóna Kovács Károly vagy Bátki József „láthatóan” letették életművük egy darabját a korabeli helyi társadalomban, amire lehetett építeni, vagy amit lehetett elutasítani,’ de ami mégis nyom volt. Hogy a nem humán szférából is hozzak példát, bár az értelmiségi magatartás szempontjából a kettéválasztást nem tartom indokoltnak, Borbély Lajos európai gondolkodású műszaki volt, nemcsak a salgótarjáni acélgyár főmérnöke, nem egyszerűen kapitalista, aki nyelveket beszélt, szakirodaimat olvasott s elterjesztette a Siemens-rendszerű olvasztást először itt Magyarországon. Gerber Frigyes sem csupán kiváló bányamérnök volt, hanem munkásai életkörülményeire, kulturális hagyományai ra,f igy elő vezető. Bát- kit az acélgyári igazgató, Liptay B. Jenő támogatta, Bóna Kovácsot a bányánál Zemlinszky igazgató, Fayl Frigyesnek Zagyvapálfalván birtoka volt és tanári fizetése, azaz önálló egzisztencia tette lehetővé a szellemi függetlenséget, így válhattak iskolateremtőkké a kor színvonalán. Neveset örilkitettünk át Félreértések elkerülése végett, a kiragadott példák egyáltalán nem a korszak „rehabilitását” kívánják szolgálni, nem az adott gazdasági, társadalmi, politikai berendezkedését sírják vissza, amelynek elmúlása térvény- szerű volt s oly sok áldozatot kívánt. Áz értelmiségi magatartás szempontjából azonban olyan példákkal is szolgált, amelyek föltárása és kritikai elsajátítása a mai értelmiség azonosságtudata számára is fontos lehet a jelen történelmi körülmények közepette is. Mindenekelőtt az az attitűd, ahogyan ők éltek a kor színvonalán — s természetesen a maguk érdekeinek szolgálatában —, s nemcsak műszakiak, hanem értelmiségiek is voltak, akik figyeltek a világra, amiben éltek, Európától Salgótarjánig. Ügy vélem ugyanis, hogy mi az 1945-ös indokolt és fölemelő lelkesedésében túlságosan hangsúlyoztuk a megszakí- tottságot az értelmiség hátrányára. ily módon a régi. tradicionális megyei értelmiség — s ehhez az Ipoly- lyon túli polgári hagyomány is hozzátartozik — folytatható hagyományaiból nagyon keveset örökítettünk át nemes társadalmi céljaink szolgálatában. (Folytatjuk) Tóth Elemér Adatösszegzés Feszült figyelmet igényel az adatok gépekkel való rögzítése. A mágnesszalagon őrzött számviteli anyag a nagy teljesítményű számítógépekre kerül. A SZÜV salgótarjáni számítóközpontjának szolgáltatásai iránt továbbra is nő a vállalatok, intézmények igénye, tevékenységükből az idén 57 millió forint árbevételre számítanak, amelyből megközelítően nyolcmillió forintot tesz ki nyereségük. Szerteágazó munkájuk közé tartozik azoknak a statisztikai lapoknak a feldolgozása, amelyeket a világútlevél bevezetése óta a határainkon átkelő magyar állampolgároknak kell kitölteniük. —kulcsár— Tuza Gyuláné adatrögzítőként dolgozik. „Az új fiú is befér a csapatba..." „Imre Gyula vagyok, a Szondi Lakatos- és Szerelőipari Szövetkezet központi tmk-csoportját vezetem. Budapesten- végeztem szakközépiskolát, s lettem mechanikai műszerész. A szövetkezettel érdekes módon kerültem kapcsolatba. Nővérem Parassapusztán dolgozott, a büfében, s egyszer egy látogatás alkalmával ott futottunk össze a korábbi elnökkel. Kérdezte, hogy nincs-e kedvem a Szondiban dolgozni, én pedig mér legelni kezdtem. Telkünk is volt a környéken, s akkor nősültem. Hanton, szülőfalumban már elkezdtünk építkezni, egyébként pedig a fővárosban, a finommechanikai vállalatnál álltam munkaviszonyban. Nem akartam Pesten maradni. ’S, az is köztudott, hogy az építkezés már a hetvenes években sem volt kétszemélyes vállalkozás, ezért le is tettünk a folytatásról. A választás tehát kézen fekvőnek tűnt: 1975. november 12-én beléptünk a Szondihoz. A munkába járással kötöttségek is jártak, itt pedig tíz percre ■ lakom a munkahelyemtől. Ez pénzben kifejezhetetlen előny. Ittlétünk harmadik esztendejében megszületett a lányunk is. Emellett úgy érzékeltük, hogy a Szondinak tekintélye van Palánkon. Csak egy. példát mondok: tekintettel vannak a családosokra, és könnyebbség számunkra —, akiknek ráadásul rokoni köre sem él errefelé —, hogy a feleségem fél nyolcra járhat, így felkészítheti ta kicsit az iskolára. A rokonok hiánya sajnos, az üdülés időszakában is érződik, főleg most, hogy a lakásunk helyreállítása az egyik legnagyobb feladatunk. Mikor megvettük, már öt éve nem lakta senki. Azóta viszont a kert rendben van, a lakás egy része is — komfortizáltuk —, de van még mit dolgozni rajta. Kislányom elhelyezését napköziben nem tudtuk megoldani, mert szünet ide# jén nem működik. így, hát feleségem vett ki fizetetten szabadságot, a rendes évit meg úgy osztottuk be, hogy mindig legyen valaki a gyerek mellett. Ezen a nyáron kimaradt a kicsi programjából a leányfalui üdülés, de remélem: a házzal any- nyira haladunk, hogy jövőre eltölthetünk valahol egy-két hetet. Most az au gusztus 20-i ünnepségek jelentették a családi kikapcsolódást, hisien megnéztük a víziiparádét, a tűzijátékot. Hogyan sikerült beilleszkednem? A szereidében kezdtem, ahol évekig munkaellátási gondok voltak. Állandóan a főnökhöz jártunk: »Mit csináljunk?-« — kérdeztük, amire legtöbbször az volt a válasz: »Ne nyugtalankodjatok fiúk!“ Aztán jött egy leninvárosi munka, a gázfogadó automatizálása. Nem vallottun < szégyent, s azt hiszem, akkor könyvelték el először a kollégák, hogy az új fiú is befér a csapatba. Régen :s. ma is úgy áll: el kell telni egy kis időnek, hogy az emberek kiismerjék egymást. Kinek mit lehet mondán lehet-e valakivel tréfálkozni. .. Persze másfelől is igaz ez: kitől mit várhatnak, mire képes az illető! Szóval a leninvárosi szerelés után —, bár nem biztos, hogy igazam van —, megnőtt irántam a bizalom és kineveztek csoportvezetőnek. Személyes okok miatt a nagyoroszi telephelyre kerültem, majd az átszervezés után vissza Drégelypalánk- ra. Orosziban szinte valamennyi külső kemence szerelésénél dolgoztam: a Videotonban, Öcsán, Vácott, Budapesten. Az országjárásnak persze, volt hátránya is Általában télire időzítették ezeket a munkákat, s késó este lett, mire hazaértem. Addig? Én már kora délután otthon voltam, fűtött lakás várta a családomat Ez, s más terhek is a feleségem vállára szakadtak, az említett időszakban, nem is beszélve a téli szereléssel együttjáró kellemetlenségekről. Most például a tűzhelygyárba készülünk — ismét csak télen. . . Ezzel együtt úgy érzem, jól választottam. .A 13 év során elvégezhettem egy technikusi minősítőt, s tagja lettem a szövetkezeti bizottságnak. A lakásfelújítás persze, sok időnket elrabolja, s jószerével ez vált a hobbimmá. Akkor »nőttem-“ a legtöbbet a dolgozók és a vezetők szemében, mikor a tűz volt itt, a szereidében. Űjság, rádió egyaránt foglalkozott vele, s az eset után is. Csak néhány percre lakom, ezért szinte azonnal a helyszínre értem. Amit menteni lehetett, már kimentették, kivéve az argonpa- lackokat. Hiába mondtam a tűzoltóknak, hogy az nem robbanásveszélyes, senki nem mert bemenni érte. Kihoztam. .. Az Ipoly-partra vitték lehűteni, s másnap, mikor érte mentünk, még mindig forró volt. Miért tettem? Nem szívelem az értelmetlen pusztulást. Ha a szomszéd ver fel éjnek idején, hogy baj van, akkor is ugornék...” (Lejegyezte: T. Németh László) Kép: Bencze Péter
