Nógrád, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-05 / 212. szám

OnADT ssssasss ========= onnnT CDHDT r SPORT OrUnl .. • .-y__ Palóc Ősx '88 Labdarúgó HB III. Mátra-csoport Kilenc ország: 125 Kilenc ország 125 sakkozó­ja nevezett a szeptember 7- én Balassagyarmaton, a nyír- jesi KISZ-táborban sorra ke­rülő nemzetközi nyílt sakk­versenyre. A rendezők még ezekben a napokban is szü­net nélkül telefonálnak, te- lexeznek, táviratokat adnak föl, mert még közvetlenül a nyitány előtt is jelentkez­hetnek — és biztos, hogy je­lentkeznek is — résztvevők. Így pillanatnyilag az A csoportban 49, a B csoport­ban 40, a C csoportban pe­dig 36 az indulók száma. Jellemző az A csoport erős­ségére, hogy a tavalyi győz­tes Kádas mester a Szolnoki Olajbányász erőssége csak a 24. az Élő-pontszámok alap­ján a rangsorban. Itt az első négy helyet szovjet verseny­zők foglalják el, majd ez­után az NDK-beli Espig nagymester következik 2465- ös értékszámmal. Egyébként az A csoport győztese jövőre a szervezők vendéglátását és meghívását is elnyeri. A leg­jobbak 11 fordulós svájci rendszerben mérkőznek. A rajt szeptember 7-én szerdán 14 órakor lesz. i: A másik két csoportban két nappal később szeptem­ber 9-én kezdődik a küzdelem s a győzelmet és a helyezé­seket 9 fordulóban döntik el. Igen erősnek ígérkezik a B csoport, ahol listavezető Takács Lajos szolnoki FIDE- mester, 2325-ös értékszám­mal. Itt a legjobb Nógrád megyei sakkozó Callai János, a Volán mesterjelöltje a 3. a induló! rangsorban, míg a csoport női résztvevője Pataki Mó­nika — ugyancsak a Nógrád Volántól —, a 26. helyet fog­lalja el. Még néhány érdekesség: Az eddig beérkezett nevezé­sek alapján igen jó az A csoport átlaga (2326) és re­kordnak számít az is, hogy kilenc ország sakkozói in­dulnak a nyírjesi tornán. Osztrák és svájci sakkozó is jelentkezett a gyarmati ren­dezőknél és kérte indulásá­nak biztosítását. A mezőny­ben 3 nagymester, 14 nem­zetközi mester, 6 FIDE-mes- ter és 43 mesterjelölt indul. Ez utóbbiak természetesen mindent megtesznek majd, hogy feliratkozzanak a FIDE- listára. A rendezők figyelme a szabad idő hasznos eltölté­sére is kiterjedt. Lehetőség nyílik focizni, asztaliteni­szezni és videózni. A horgá­szást kedvelőket várják a nyírjesi tavak. Kirándulást is szerveznek a rendezők Hollókőre és a szomszédos Csehszlovákiába. (sz. I.) Olimpiai egyveleg A szöuli rendőrség pénte­ken kutatást kezdett 400 do­boz töltény után, amely a sportlövőversenyekre érke­zett rakományból tűnt el. A lőszer Nagy-Britanniából érkezett hajón' s amikor Puszan kikötőjében kirakod­ták a konténereket, észrevet­ték, hogy az egyik láda fel van törve. A versenyeken egyébként összesen 25 000 doboz töltényt használnak fel. iv A rendőrség attól tart, hogy illetéktelen kezekbe — esetleg terroristákéba — kerül a veszedelmes rako­mány. ☆ A szöuli metróállomásokon és a -kocsikon már elhelyez­ték az angol nyelvű felira­tokat is. Az 1974-ben üzem­be helyezett, s ma már négy vonallal rendelkező föld­alattitól azt várják a szer­vezők, hogy a mintegy 250 000 turista inkább a metrójáratokat használja, s így elkerülhetik a dugókat a felszíni közlekedésben. ☆ Az olimpiai falut <ugyan hivatalosan csak szombaton nyitják meg, de 14 ország 171 sportolója már elfoglal­ta helyét az épületekben. A sajtófaluban is nagy már a nyüzsgés, jóllehet az is csak szombaton nyitja meg hivatalosan a kapuit. Az NBC-tévétársaság 300 alkal­mazottja már pénteken be­költözött. ☆ Elutasították Angel Myers amerikai úszónő fellebbezé­sét, akinél anabolikus szte- roidok használatát mutatták ki a közelmúltban, az austini olimpiai válogatón. Myers ügyét egy háromtagú bizott­ság tárgyalta újra, s mivel semmilyen olyan körülmény nem merült fel, amely meg­változtathatta volna a döntést, nem adtak helyt a fellebbe­zésnek. Mint ismeretes, Myers ar­ra hivatkozott, hogy fogam­zásgátló tablettákat szedett, s valószínűleg ezek produ­kállak doppingszerhez ha­sonló hatást. Rsztalitenisz NB I. Sikertelen bemutatkozás MEDOSZ ÉRDÉRT— NAGYBÁTONY 15—10 Budapest, Népfürdő út, 50 néző, v.: Szabó, Maródi, Sithnik. % Nyert: Pavlik, Nagy L. '4— 4, Imre, Németh 3—3, Ko­vács, ill. Makiári 4, András, Bari, Frei 2—2. Nagy várakozással tekin­tettek az érdekeltek a baj­noki nyitómérkőzés elé, hisz’ mind a két oldalon több új játékos először szerepelt je­lenlegi csapata színeiben. A hazaiaknál Imre és Nagy, a vendégeknél András és Bari debütált. A végig kiegyensúlyozott, fej fej melletti csatározásban a hajrát a rutinosabb hazai csapat bírta jobban idegek­kel, így megérdemelten nyer­te a találkozót. A bátonyiak közül Makiári kiemelkedően, Ivanics várakozás alatt sze-. repelt. Kövendi József edző: — Szerettük volna győzelem­mel emlékezetessé tenni a bányásznapot, de sajnos fia­tal csapatunk ezt nem tudta teljesíteni. Eredmények, táblázatok Labdarúgó N.B I.: Ferencvá­ros—Ü. Dózsa 3—0, Rába ETO— MTK-VM 1—2, Pécs—Békéscsa­ba 4—2, Vasas—Dunaújváros 0—0 (11-esekkel 3—5), Veszprém— Vác *—3, Tatabánya—Bp. Hon­véd 1—0, v Siófok—Zalaegerszeg 1—0, Videoton—Haladás VSE mérkőzés lapzártakor tartott. NB II. Keleti csoport: Özd— Debreceni MVSC 1—1 (ll-esek- kel 2—3), D. Kinizsi—Szarvas 1—1, (11-esekkel 4—5), Nyíregy­háza—Metripond 0—2, Szolnok— Diósgyőr 3—0, Kecskemét—Ba­ja 2—1, Kazincbarcika—Jászbe­rény 1—1 (11-esekkel 4—2), Sze­ged—Eger 2—0, Hatvan—DUSE 1—0. A bajnokság állása 1. Metripond 2. Szeged 3. Szolnok 4. D. Kinizsi 5. Szarvas 6. DMVSC 7. Kecskemét 8. Baja 9. Hatvan 10. Diósgyőr 11. Debr. USE 12. Ózd 13. Jászberény. 14. Kazincbarc. 15. Eger 16. Nyíregyháza 4 3­­1 11- 3 9 4 3­­1 10- 4 9 4 3­­1 9- 5 9 4 2 1 1­6- 2 9 4 1 3­­5- 4 9 4 2 1­1 5- 4 8 4 2­1 1 4- 4 7 4 2­­2 6- 6 6 4 1 1 1 1 3- 3 6 4 1 1­2 3- 6 5 4 1­1 2 5-6 4 4 1 2 1 3- 4 4 4 1 2 1 4- 7 4 4­1 1 2 4-11 3 4­1­3 2- 6 2 4­­2 2 2- 7 2 Nyugati csoport: BVSd—Ta­polca 1—0, Keszthely—Csepel 1—0, Komlo—Csurgó 4—0, Sop­ron—Oroszlány 3—0, III. kér. TTVE—Kaposvár 2—1, Dorog— Szekszárd 0—1, Nagykanizsa— Mohács 3—2, lapítok SC—Bp. Volán 0—0 (11-esekkel 2—4). A bajnokság állása 1. Nagykanizsa 4 3 2. BVSC 4 3 3. Csepel 4 2 Szekszárd 4 2 5. Komló 4 2 6. Mohács 4 2 7. Oroszlány 4 2 8. Keszthely 4 1 9. Bp. Volán 4 1 10. III. kér. TTVE 4 2 11. Rákóczi FC 4 1 12. Csurgó 4 1 13. Sopron 4 1 14. Dorog 4 ­15. Építők , 4 ­16. Bauxitbányász 4­Megyei I. osztály: SVT SC— Szécsény 5—1, Nagylóc—Nógrád Volán 3—1, Bércéi—Érsekvad- kert 1—1, Balassi SE—Pásztó 1—2, öfhalom—Szőnyi SE 3—0, Nézsa—Mátranovák 2-1, ÖMTE- Karancslapujtő 2—1, Kistere- nye—Salgó öblös 1—1. Megyei B- osztály, ZagyvavÖI- gye-csoport, II. forduló: Ger- gei SE—Cered 2—2, Héhalom— Érdőkürt 3—1, Tar—Kazár 6—1, Buják—Kis-Zagyvavölgye Tsz SE 2—0, Somoskőújfalu—Palo­táshalom 1—0, Karancsberény— 1 8-3 9- - 1 5-3 9 1 - í 7-4 8 1- 17-48 -118-4 -116-4 -114-5 2- 11-2 2-12-5 --24-5 1-26-5 1-22-6 -125-4 1213-4 -222-7- 1 3 0-5 Szurdokpüspöki 4—1, Mátrasző- lős—Ipolytarnóc 5—3, St. Bá­nyagépgyár—Ménkes 3—2. Nyugati csoport, I. forduló: Cserhátsurány—Diósjenő 0—2, Berkenye—Jurisits SE 2—1, Nő­tincs—Szanda 0—2, Nógrádsi- pek—Szendehely 1—0, Paták— Rétság 5—1, HVCSSE—Rimóc 0—0, Borsosberény—Mohora 1—2. II. forduló: Diósjenő—Ludány- halászi 2—1, Varsány—Borsos­berény 6—1, Mohora—HVCSSE 4—0, Rimóc—Patak 0—0, Rét­ság—Nógrádsipek 0—1, Szende­hely-Nőtincs 3—3, Jurisits SE— Hugyag 3—4, Szanda—Berkenye 4—3. Totóeredmények 1. Ferenváros—Ü;. Dózsa 3-0 1 2. Rába ETO—MTK-VM 1-2 2 3. Pécsi MSC—Békéscsaba 4-2 1 4. Siófok—Zalaegerszeg 1-0 1 5. Veszprém—Váci Izzó 0-3 2 6. B. Leverk.—B. Münch. 1-1 X 7. VfB Stuttg.—FC Köln 2-0 1 8. E. Franki.—Nürnberg 1-0 1 9. Bochum—W. Mannh. 2-2 X 10. Hertha BSC—Freiburg 0-0 X 11. Darmstadt—Schalke 04 2-1 1 12. Essen—Aachen 3-1 1 13. Saarbrück.—Meppen 4-1 1 +1 Tatabánya—Bp. Honv. 1-0 1 Tovább menetel a Síküveggyár SE Balga (St. Síküveggyár) a védők gyűrűjében. (Fotó: Kulcsár) St. Síküveggyár—Gyöngyös 2—1 (1—0) Salgótarján, Sugár út, 1000 néző, v.: Nagy J. St. Síküveggyár: Hí esz — Verbói, Babcsán, Gyetvai. Szalai — Zsély, Balga, Ja-- szik — Garai, Kovács, Bo­dor. Ediző: Szalay Miklós. 30. perc: Jaszik indításá­val Bodor lépett ki a bal- összekötő helyén, és miköz­ben mindenki beadást várt, 12- méterről, „cimbalom­szögből” nagy lövést kül­dött a kapu jobb oldalába. 1—0. 49. perc: Soltész lépett ki egyedül az elmélázó védők között és a kimozduló ka­pus mellett 14 méterről la­posan a kapu közepébe he­lyezett. 1—1. 66. perc: Kovács a ka­pust megelőzve, továbbfe­jelte a labdát, amelyet Bo­dor szorongatott helyzetből, ugyancsak fejjel továbbított a hálóba. 2—1. Nagy lendülettel kezdtek a csapatok. Kezdetben a vendégek próbáltak veszé­lyeztetni, ám a listavezető fokozatosan átvette az irá­nyítást és egy formás tá­madás végén, ritkán látha­tó góllal szerezte meg a ve­zetést. Szünet után ismét a vendégek léptek fel hatá­rozottabban és gyorsan egyenlítettek. Ezt követően, nagy harc kezdődött a pá­lyán, mind a két csapat, erőfeszítéseket tett, hogy kicsikarja a döntést. A ha­zaiak fokozatosan érvényre juttatták erőfölényüket, és nagyobb arányban is meg­szerezhették volna a győ­zelmet. Jók: Bodor, Kovács, Ja- sgiik, Gyetvai. (Balás R.) Mád—SBTC 2—3 (0—2) Mád, 1800 néző, v.: Os- várt. SBTC: László — Gyetvai,' Juhász, Kajli, Csikós — Ta­mási (Paksi), Simon, Veres — Sv^b (Skoda), Oláh, Hu- nyás. Edző: Répás Béla. 6. perc: A kitörő Tamá­sit buktatták a kaputól 18 méterre. A legurított sza­badrúgást Csikós nagy erő­vel a bal alsó sarokba vág­ta. 0—1. 16. perc: Veres remek csel után jobb oldalról ki­tűnően adott középre és a fiatal Tamási előrevetődve fejelt a hálóba. 0—2. 65. perc: A tétovázó vé­dők között Csányi elvitte a labdát és a kifutó kapus mellett 8 méterről helyezett a hálóba. 1—2. 77. perc: Oláh F. szabad­rúgása a kapufáról vissza­pattant; kavarodás támadt, Veres szerelését a játékve­zető . szabálytalannak ítélte. A büntetőt Csányi értékesí­tette. 2—2. 85. perc: Simon 20 méte­res bombaszabadrúgása a kapu bal felső sarkában kötött ki. 2—3. A hazaiak .kezdeti megil-' letődöttségét jól használta ki a vendégcsapat. Szünet után erősített a Mád, a haj­rában azonban a tapasztal­tabb tarján! együttes meg­érdemelten kerekedett fölül. Jók: Simon, Juhász, Kaj­li, Oláh. (Oláh) Balassagyarmat—Borsodi Bányász 2—1 (0—0) Balassagyarmat, 300 néző, v.: Sipos. Bgy. HVSE: Halász — Paumann Zs., Slechmann, Kaliczka, Stark — Kovács, Trézmik, Magos (Miskolczi) — Szűcs, Vanda, Szedlek. Edző: Dávid Róbert. 73. perc: Szögletrúgást kö­vetően a berobbanó Pau­mann Zs. az 5-ösről bomba­fejest küldött a hálóba. 1—0. 80. perc: Vanda jó ütem­ben lépett ki a védők kö­zül és a jobb sarokba he­lyezte a labdát. 2—0. 84. perc: ‘Kölln 22 méteres szabadrúgása megpattant a sorfalon és a labda az el­mozduló kapus mellett a hálóba forgott. 2—1. Egyenlő erők küzdelmé­ben a több helyzetet kiala­kító hazai gárda megérde­melten nyerte a találkozót. Jók: Paumann Zs., Slech­mann, Kovács, Vanda. (Szilágyi) SKSE—Bag 1—1 (1—0) (11-esekkel 5—3) Salgótarján, Kohász-sta­dion, 500 néző, v.: Kálmán. SKSE: Somod! — Simon, Mihály, Turányi (Tőzsér F.), Kecskés — Tóth, Bérezi, He­rényi, Németh (Nyerges L.) — Bódi, Tőzsér Zs. Edző: Horváth Gyula. 21. perc: Bal oldali szög­letrúgást követően, Bódi visszafejelt labdáját Tőzsér Zs. látványos mozdulattal, kapásból lőtte a vendégek hálójába, 1—0. 53. perc: őszit buktatták a hazaiak 16-osán belül. A megítélt büntetőt a sértett a balra mozduló Somodi, mellett a jobb sarokba lőt­te. 1—1. 75. perc: Mihály buktatta a kitörni készülő Szanyit* ezért a játékvezető kiállí­totta. 84. perc: Simon rossz ütemű becsúszását Kálmán piros lappal honorálta. A döntetlent követő bün­tetőket valamennyi hazai játékos — Tőzsér F., Bódi, Tóth, Tőzsér Zs., Bérezi — értékesítette. A vendégek­nél Gerendái, Nagy II. és Őszi volt eredményes, Sza- nyi lövését Somod; hárítot­ta. A mély talajú pályán a végig fölényben játszó ha­zaiak egy idényre való hely­zetet dolgoztak ki. de ezek kihagyásában egymást múl­ták fölül. Így a három he­lyett csak két pont került a tarsolyukba. Jók: Németh, Tőzsér Zs., Bérezi. (Balázs J.) Apc—Nagybátony 2—1 (1—0) Apc, 500 néző, v.: Pecze. Nagybátony: Reviczki — Berták, Orosz J., Nagy P., Kóródi — Hajdara, Szabó I. (Kiss K.), Orosz Z., Be- tes (Barack) — Kiss Gy., Utasi. Edző: Toldi Miklós. 32. perc: Szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. A feLső kapufáról lepattanó labdát Horváth vágta a kapuba. 1—0. 46. perc: Szögletrúgást kö­vetően, a rosszul helyezke­dő Reviczki mellett Szabó fejelt a hálóba. 2—0. 63. perc: Kiss Gyi cselso- rozat után visszagurított, Utas! a 16-osról a léc alá lőtt. 2—1. A sérülések és eltiltások miatt tartalékos, megfiata­lított bátonyi csapat helyen­ként jól, játszott, ám a nagy lelkesedéssel küzdő hazaiak megérdemelten nyerték a találkozót. Jók: Orosz J., Nagy P., Kiss Gy. Bélapátfalva—Romhány 3—0 (3—0) Bélapátfalva, 200 néző, v.: Selmeczi. Romhány: Szunyogh — Józsa (Kareczki), Varga Z., Gál J., Filiczki — Sági, Be- ra, Keresztes, Csapó — Kottesz, Benyó (Varga F.,). Edző: Pincze László. 12. perc: Horváth T. be­adását Horváth J. 7 méter­ről a bal félső sarokba fe­jelte. 1 —0. 13. perc: Egy bal szélről belőtt labdát Horváth J. a bal .sarokba lőtte. 2—0. 39. perc: Jobb oldali be­adás után Horváth J. lapo­san talált a hálóba. 3—0. A (két perc alatt rúgott két gól gyorsan eldöntötte a mérkőzést a hazai csapat javára a lelkesen küzdő, de a kapura veszélytelen Kerá­mia ellen. A vendégek kö­zül senki sem nyújtott ki­emelkedő teljesítményt. (Kaliczka) ☆ További eredmények: Recsk—Heves 3—0, Edelény —H. Köteles SE 3—0. A bajnokság állása 1. St. SíktiV. 4 4­­­9- 2 12 2. SBTC 4 2 1­1 8- 6 8 3. B. Bányász 4 2 1­1 7- 5 8 4. Gyöngyös 4 2­1 1 9- 3 7 5. Recsk 4 1 2­1 7- 5 7 6. Edelény 4 2­1 1 5- 4 7 7. H. Köt. SE 4 1 2­1 8- 9 7 8. Mád 4 2­­2 6-5 6 9. Bag 4 1 1 1 1 7- 7 6 10. Bgy. HVSE 4 1 1 1 1 9-10 6 11. Apc 4 1 1 1 1 5- 6 6 12. Heves 4­1 2 1 3- 6 4 13. Bélapátfalva 4 1­1 2 5- 9 4 14. Nagybátony 4­­3 1 4- 5 3 15. Romhány 4­1 1 2 2- 6 3 16. SKSE 4­1­3 1- 7 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom