Nógrád, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-27 / 231. szám

Évforduló Hetven éve született Martyn Ryle (1918— 1984) angol fizikus és csillagász. Naptár 1988. szeptember 27. Kedd. Adalbert napja. A Nap kel 6.37 — nyugszik 18.33 órakor. Á Hold kel 18.59 — nyugszik 8.44 órakor. Várható időjárás Többnyire napos, száraz idő várható. Legfeljebb át­menetileg növekszik meg néha a felhőzet. A délnyu­gati, nyugati szél napközben megélénkül. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. — Elhunyt Farkasinszky Lajos a munkásmozgalom régi harcosa, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizott­ságának tagja, az MSZMP Budapesti Bizottságának volt tagja, a Budapest Fő­város Tanácsa nyugalma­zott általános elnökhelyette­'se szeptember 25-én. — Kúsz Jánost, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend ki­tüntetettjét köszöntötték lakásán 70. születésnapja al­kalmából, elvtársai, barátai. A bensőséges hangulatú ün­nepségen ott volt Gál’ Jó- zsefné, a megyei pártbizott­ság munkatársa, Kassainé Karácsony Éva, a salgótar­jáni városi pártbizottság tit­kára és a harcostársak kép­viseletében Oroszi Károly. — Mintegy száz belügyi nyugdíjast köszöntöttek teg­nap a megyei rendőr-főkapi­tányság inászói szabadidő- központjában. A megjelen­teket Skoda Ferenc rendőr ezredes, megyei főkapitány tájékoztatta Nógrád bűnügyi helyzetéről, a rendőrség előtt álló feladatokról. Ezt követően a nyugdíjasok és az aktív dolgozók baráti be­szélgetést folytattak. — Növekvő exportszállí­tás. Az előző hónapok ex­portkiszállításához képest jelentős mennyiségű, 4,5 ezer tonna termék hagyta el eddig szeptemberben a Salgótarjáni Kohászati Üze­meket. A kohászok a leg­többet, 1500 tonnát, huzal­féleségekből exportálták az összesen 14 ezer tonnányi kiszállított termékükből. — A szenvedélybetegsé­gekről volt szó Salgótarján­ban az életmódklub hétfői, videofilmvetítéssel, diétás­orvosi tanácsadással egybe­kötött foglalkozásén, amiit a Madách Imre Általános Is­kola és Gimnázium aulájá­ban tartottak meg. A jelen­lévők a Natura bolt egész­séges táplálkozást szogláló termékeivel is megismer­kedhettek az összejövetelen. Ügyeletes riporterünk: Mihalik Júlia Tel.: 10-977 — Az egészségmegőrzés társadalmi programjának megvalósításáért — egész­ségnevelő, felvilágosító­munkával, sajátos eszközök­kel — sokat tesznek me­gyénkben a Vöröskereszt- szervezetek. Az eddigi jó hagyományokra építve, ho­gyan lehet még hathatósab- bá tenni ezt a tevékenységet — ezt beszélték meg a Vö­röskereszt megyei vezető­ségének hétfői ülésén, ahol a jelenlévők az egyesülési és gyülekezési jog törvény- tervezetéről is véleményt mondtak. — Űjdonság. A József At­tila Megyei és Városi Mű­velődési Központ üvegcsar­nokában újságok, társas­játékok, videoprogramok és büfé vár minden korosztályt — a szabad idő eltöltésének új, hasznos helyi formája­ként. Az olimpia idején le­hetőséget biztosítanak a te­levízió közvetítéseinek .meg­tekintésére, továbbá igény szerint videóról újra levetí­tik a magyar vonatkozású eseményeket, valamint a nagy versenyek legemléke­zetesebb pillanatait. — Jól szerepeltek a nóg­rádiak a tartalékosok hon­védelmi versenyének or­szágos bajnokságán, amit a hét végén a Somogy megyei Nagybajomban rendeztek meg. Megyénket a Salgó­tarjáni Öblösüveggyár csa­pata képviselte Andó Jó­zsef százados vezetésével. A résztvevő húsz csapat közül a hatodikok lettek az öblös- üveggyáriak, s a legharc- szerűbben végrehajtott fel­adatokért különdíjat vettek át. Finomságok szlovák módra Tejfeles báránycomb áfo­nyával, knédlivel, bélszín Balassi-módra tarkedli gyü­mölcsízzel, porcukorral — ezeket és sok más szlovák ételféleségeket kínálnak a kétnyelvű étlapokon a salgó­tarjáni Beszterce étterem­ben, ahol hétfőn szlovák gasztronómiai napok kez­dődtek. Négy szakács készí­ti a finomsáigokat, s az első napon nagy számú vendég­sereg fogyasztotta a szlovák konyha specialitásait. Kép: Rigó Tibor «Wjt^BlllWWIIIIIWIWI|IIIIIIMW^IWll^llMIIJ|II^IIMI»t»IW^IIIIIIIMMItl»IIIIIIIM>»WIWIII»IWIIII<ICIWIII»>IW>WWWI»lll»ll»IW>IIIU^^ * HÍREK * ESEMENYEK * fi bio kertész« st meghonosítói Másfél évtized sikerekkel Hatvan, kertészkedést sze­rető ember fogott össze ti­zenöt évvel ezelőtt, hogy egy kis közösséget alapítson, s egymást segítve, hódol­jon kedvtelésének. A salgó­tarjáni Bereczki Máté kert­barátkor tagjainak népgaz- daságilag is hasznos, érték­gyarapító, az egészséges életmódra nevelő tevékeny­ségét számos eredmény fémjelzi: 1980-ban az OMÉK- on különdíjat és 22 ezer fo­rintot kaptak. A következő év is nevezetes dátum: ek­kor mutatkoztak be először, hazai közönség előtt — óriási sikerrel. Ötvenötezer forint „Csomagolják" az ötleteket A Salgótarjáni Síküveg­gyár több, nagy érdeklő­désre számot tartó újítás­sal vesz részt a hamaro­san megrendezésre kerülő Nógrád megyei innovációs napokon. A műszaki és szellemi termékek bemutatóján és adásvételén — aminek a színhelye a József Attila Megyei és Városi Művelő­dési Központ lesz, — a sík­üvegesek 14 alkotással vesz­nek részt. Köztük vannak olyan termékek, mint az üveghéjelem, a kemence­szigetelés korszerűsítése, a vízszintes edzőkemence im~ porthengereinek hazaival történő helyettesítése, a hű­tött PVC-fólia. feldolgozása, a Selas gázhígító módosí­tásai. A fentieken kívül olyan ötletekkel is jelentkezik a gyár, melyeket más jelle­gű vállalatoknál is tudnak alkalmazni. Ilyen például a szállítószalag futógörgői­nek cseréjét elősegítő cél­szerszám, valamint a ra­kodórámpa és a szállító­jármű biztonságos kiegyenlí­tésére szolgáló berendezés. Útlezárás A 21-es út párhuzamos sza­kaszának építése miatt szep­tember 27-én, 12 órától lezár­ják Salgótarjánban a Kossuth Lajos utat, s az ide csatlako­zó Mérleg út a fenti időpont­tól zsákutca lesz. A Mérleg úti üzletek áruellátása válto­zatlan útvonalon történik. A Kossuth Lajos út—Rákóczi út— Arany János út csomópontjá­ban az elkövetkezendő hetek­ben további forgalomkorláto­zások várhatók. jutalom, s az előkelő máso­dik helyezés — ezt ’82-ben érték el egy országos bemu­tatón. Ugyanebben az évben nemzetközi kiállításon is eredményesen szerepeltek. 1985. ismét az OMÉK éve volt, számukra — egy buda­pesti nagydíjjal s egy szép házi kiállítással —, az egyik legemlékezetesebb esztendő. A két évvel ezelőtti pécsi országos seregszemlén, az eddigi legnagyobb termék- bemutatón — az 54 kiállító közösség közül az első díjat a Bereczki Máté kertbarát­kor nyerte el. Idén a Haza­fias Népfront megyei bizott­ságának közreműködésével Egy már meglévő italbolt felújításával és toldaléképü­lettel való kiegészítésével új, kombinált boltegységet adott át a Balassagyarmat és Vidéke Áfész Ipolyszögön hétfőn a vásárlóközönségnek. Az egység két részből, egy negyedosztályú ital- és egy élelmiszerboltból áll. Kivite­Második alkalommal ren­dezi meg az idén az Ál­lami Biztosító a személy- gépjármű cascobiztosítás- sal rendelkező, a tárgyidő- szakban káresetet nem szen­vedem ügyfelei ^számára az úgynevezett bonus,sor­solást. A szeptember 27-én esedékes sorsolást számító­ismét ízelítőt adhattak ter­melőmunkájukról. Az elis­merés, a közönségsiker a vártnál is nagyobb volt. El­ső díjat, s a biokertészet meghonosításáért, az eddig ismert növényfajok széles körű terjesztéséért, a me­gyeszékhely zöldség-gyü­mölcs ellátását javító tevé­kenységükért a megyei ta­nács kitüntetését vehették át. A kertbarátkor vezetője, Havasi Károly, a Kertbará­tok és Kistenyésztők Nóg­rád Megyei Szövetségének elnöke, munkájának elisme­réseként Somogyi Imre-em- lékplakettet kapott. lezésében a magyarnándori költségvetési üzem vállalta a legtöbbet, kisiparosok be­dolgozása mellett. A 8Ö négyzetméternyi tol­dalék hozzáépítését és a bolt felújítását az áfész" a balas­sagyarmati tanács, valamint a megyei tanács támogatta anyagilag. Utóbbi 800 ezer forintot adott. gép segítségével,. sorsolási bizottság előtt, közjegyző je­lenlétében bonyolítják le. A legszerencsésebb ügyfél egy Fiat Unó személygép­kocsival lesz gazdagabb. A fődíj ünnepélyes átadására október 2-án kerül sor a BNV területén, az Állami Biztosító pavilonja előtt. Sikeres szereplés Lengyelországban A nógrádi küldöttség Az országos bajnokságot nyert Nógrád megyei csapat képviselte hazánkat Len­gyelországban a közelmúlt­ban a szocialista országok hadifegyveres honvédelmi versenyén. A négyfős nóg­rádi gárda — Andrecsák István, Bene Tibor, Fekete Tibor, Katkó Pál, — Bállá Árpád, az MHSZ megyei titkárhelyettese vezetésével vett részt a versenyen. Idén is kiválóan szere­peltek: a szovjet és a cseh­szlovák csapatot megelőzve, holtversenyben a lengyel válogatottal, a második he­lyen végeztek. Egyéniben a géppiszoly-kategóriában Fekete Tibor, pisztolylövé­szetben Bene Tibor szerezte meg az első helyet. Két napig a megyei könyvtár Olcsó könyvek vására Az olcsó könyvek iránti igény az utóbbi időben rendkívüli módon megnőtt. A nehezedő életkörülmények megszorítják a vásárlókat, így korántsem veszik szá- molatlanul a könyveket. Az árak lassan már követhetet­lenek... Új boll Ipoly szögön Bonussorsolás az Állami Biztosítónál Kilenc ára előtti kimérések szeszben és bírságokban Előbb pálinkát adott, majd tejelt... Az a bizonyos reggel is megszokottan indult, akár­csak azok, akik felkeresték Mátraterenyén, a megyei vendéglátó vállalat 17-es szá­mú Véndiófa nevű szerződé­ses italboltját, hogy menet- rendszerű szeszadagjuk reg­geli csatlakozását le ne késsék. Igenám, de ezúttal egy ellenőr is társult hozzá­juk, aki szintén kért a „reg­geli gyorsból”, ö sem késte le a 9 óra előttit, csakhogy a kimérést nem hörpintés, hanem újabb kimérés, de egészen másfajta — a bír­ságolás kategóriájába tar­tozó követte. így aztán a boltvezető elég sok feles árát kényszerült „lenyelni”, hiszen a megyei tanács kereskedelmi fel­ügyelősége 8 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a reggeli „gyorsjárat” enge­dély nélküli indítása miatt. Mondhatják persze — mint, ahogy valóban előfordul több esetben —, hogy elnézte az órát, esetleg sietésben vol­tak a mutatói. Nem. A kereskedelmi fel- ügyelőság ugyanis kimutat­ta, hogy nem véletlenszerű­ségről van szó. Ezt igazolja az is, hogy az ominózus ital­boltban egy éven belül ez volt a második bírságolás. A szimatot természetesen nem az erős szagú pálinka közvetítette a több kilomé­terre lévő megyeszékhelyre. Bejelentés alapján értesül­tek a felügyelőség illetéke­sei a 9 óra előtti szeszes­ital-kimérésről. Hogy mi motiválta a be­jelentőt? Talán férje, gyer­meke, rokona, ismerőse, esetleg haragosa „szeszálla­potos” volta, netán a bolt­vezető személye. De az is lehet, hogy egyszerűen csak az előírásoknak akart • ér­vényt szerezni lakóhelyi környezetében. Talán soha nem derül ki (ami egyébként nem is kívá­nalom), de az viszont már eddig is kiderült, hogy nőtt a valós tartalmú, nem hiá­bavaló lakossági bejelenté­sek száma: körülbelül 80— 90 százalékuk hordoz ma­gában reális tartalmat — akárcsak a fenti eset, amit a próba is igazolt. Az illetékes szervek to­vábbra is kérik, várják a lakosság segítségét minden olyan, esetben, amikor a tár­sadalmi előírások, szabályok be nem tartása figyelhető meg. Persze, ebben a témában, — mármint a bejelentések­nél — nem csak 9 óra után lehet kopogtatni, mert a hi­vatal 8-kor hivatalosan kezd.... A salgótarjáni Balassi Bá­lint Megyei Könyvtár szep­tember 27-én könyvvásárt rendez, selejtezett könyvek­ből. Az intézmény klubjá­ban 8 és 16 óra között lehet vásárolni egységesen 5 fo­rintos áron. Az érdeklődők búvárkodhatnak az ifjúsági és kalandregények, a verses­kötetek és a műszaki köny­vek között egyaránt. Elő­fordulnak „csemegék” is. Bár némelyik könyv nem a legjobb állapotban van, a tartalma miatt érdemes megvásárolni. A kiárusított készlet 500 darabból állt A tapasztalatok szerint nagy sikere van az ilyen ak­cióknak. Általában a köny­vek 70 százaléka elfogy. Az 5 forintos ár „jelképes”. Jól jár ezzel az olvasó, mert ilyen áron máshol semmi­lyen könyvhöz nem jut hoz­zá. A könyvtár pedig az árúsítással szerzett pénzből újabb könyveket vásárolhat.. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Magyei Bizottsága ás a Nógrád Magyal Tanács lapja. Fószarkeaztó: VINCZE ISTVÁNNÉ.------Szarfcaaztóaág: Salgótarján, Palóci Imre tér 4. Telefon: 10-S77. Fóezerkesztó: 11-80«. Sportrovat: 14-898. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat ’ TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóci Imre tár 4. Tataion: 12-542. Telex: 229 109. Irányftóezám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrlapkézbeeftó postahivatalnál, a hírlapkázbeeHőknél, a Posta hírlapüzleteiben áa a Hlrtapetóflzetáel áa Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEUR 218-98182 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint negyedévre 129 forint egy évre: 818 forint Előállítja a Nógrád Magyei Nyomdaipari Vállalat 3101, Salgótarján, Palóci Imre tér 4. Pl.: 98. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0133-1558 V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom