Nógrád, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-17 / 223. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON.^ telexen Érkezett. Rocktúra emeletes buszon Londonban ' „London rock-kőrútja”; jú-' lius 4. óta napjában kétszer indul egy fehér emeletes autóbusz a londoni Regent Streetről. Kétórás útja — hét és fél fontért — negyven kilométeren át vezet ke- resztül-kasul az angol fővároson, s ezalatt felidézi a rockzene legendáit. Megmutatnak minden követ, amelyhez valamilyen hagyomány kötődik, és közben zenében és videofelvételeken felelevenítik a rock klasz- szikusait. A Sohóban, a Ham Yardon a „My Generation”-nal a Who-ra emlékeznek: a „mod”-ok zenekara itt, a „Scene Club”-ban játszott először, itt törték össze először hangszereiket a nézők őrjöngése közepette. A Stranden, a színházak su- gárútján, a Savoy Szállodánál Bob Dylan képe jelenik fel: az amerikai trubadúr itt szállt meg első, 1965-ös angliai koncertje idején. Egy Kentish Town- beli, ma már elhagyott autóbusz-pályaudvar, a kaliforniai Doors, Jim Morri- scn nyers hangjait őrzi. Az izgalom a buszban tetőfokra hág, amikor az Abbey Road-hoz érnek: itt áll ma is az az EMI-stúdió ahol a Beatles legszebb felvételeit készítette. A legnagyobb rajongók buzgón fényképezik az a gyalogosátkelőt, amelyen a Beatles libasorban ment át az „Abbey Road” című nagylemezük borítóján. A West End-re évre az idegenvezető elmeséli, hogy itt, egy pub női mosdójában kötötte meg napjaink szuperbandája, az ír U2 első lemezszerződését az Island céggel. A mai utasoknak a Waterloo Bridge komor, méltóságteljes ívéről nem Leslie Howard és Vivien Leigh, meg a „Gyer- tyafény-keringő”, hanem a Kinks ps a „Waterloo Sunset” jut eszébe. A Hyde Park az ő szívükben nem a hordószónokok törzshelye, hanem az a park, ahol 1969 júliusában a Rolling Stones egy hatalmas ingyenkoncerten, 250 000 néző előtt búcsúzott elhúnyt tagjától, Brian Jones-től. És ott a Carnaby Street, a Marquee-klubbal, ahol a 60-as évek csodagitárosai, Eric Clapton, Jimi Hendrix, Jimmy Page, Rory Gallag- , her elindultak a világhír felé. Ez az utca, amely a korabeli tarka hippidivatot diktálta. Chelsea-ben, a Kings Road-on az utas beleborzonghat a púnk születésébe, a Sex Pistols 11 évvel ezelőtti botrányos koncertjeinek emlékébe. És ott van még a rock történetében számtalanszor megénekelt Baker Street és a Piccadilly Circus is! Ennyi nagyszerű emlék után már némi sajnálkozással vethet a „rockturista” egy pillantást a 80-as fényes diszkóira, amelyekből a Pet Shop Boys legújabb förmedvénye szól. Miben segít a lakóterületi rétegtanács? A falusi ifjúsági közösségek helyzetéről, a közösségi élet továbbfejlesztése lehetőségeiről tárgyalt a KISZ Balassagyarmati Bizottsága mellett működő, újjászervezett lakóterületi rétegtanács. A hálózati jelleggel működő testület a városkörnyéki községek alapszervezeteinek munkájához nyújt módszertani és gyakorlati segítséget. Részt vesz a területet érintő döntések előkészítésében és végrehajtásában. Az ülésén elfogadott munkaterv alapján a testület figyelemmel kiséri a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok életkörülményeit, felméri a helyi lakáshoz jutási lehetőségeket s ahol mód van rá. lakóterületi közösségeket szerveznek s fórumok keretében az érintettek bevonásával tárgyalják a területet érintő problémákat. Tematikát nyújtanak a helyi vezetőképzéshez és hozzá kívánnak járulni a fiatal tanácstagok és az alapszervezetek kapcsolatának erősítéséhez. Barna, az erdei falu Az átutazók, a kíváncsiak és a közömbösek csak egy idevezető utat találnak, bár a fenyvesekkel, tölgyesek- sek koszorúzott völgykatlan két irányban nyitott. A falu kapujában most fakitermelés zaja veri fel a csendet: hatvan-hetven éves szálfákat döntenek ki a gépek, hogy helyüket átadják az értékesebbnek, a cseperedő, lombosodé csemetéknek. Festői környezetben laknak itt az emberek, életüknek ez az egyik legsajátosabb vonása, a másik jellegzetessége — a helyi foglalkoztatottság híján —, hogy mindennap útra kelnek és hazatérnek. Fakitermelők a falu „kapujában”. Fotó Bábel László Furcsán kétlakiak: a nap egy részét félórányi utazás után a megyeszékhelyen, munkahelyükön töltik, sail- konyattájt újra itthon vannak a bányászok, az „építők”, — a „ganzosok” és a kórháziak is. S bár igyekeznek, nem vagy nehezen tudnak megfelelni az elvárásoknak, mert a munka- helyi és a lakóközösség is megköveteli a maga részét, így történhet meg az, hogy arról, ami odahaza történik, csak hallomásból értesül az ott lakó. Annak, aki betéved ide, feltűnnek a takaros házsorok, az épülő újak, s még talán más: kevéske idejükből, amit a családnak, a portának szántak, most a bár akadnak, akik az általánost Salgótarjánban járják, az egyre modernebb iskolában nagy csapat gyerek tanul. Mindennap friss kenyeret, tejet kínálnak a boltok, a húsfélékből is egyre szélesebb a választék. A többi pedig megterem a kertekben, mert az idők folyamán örökérvényűvé vált a mondás: földet műveletlen ne hagyj, ültesd be, ha sovány is, mert úgy nemesedik s te is úgy gazdagodsz. A fennsíkokon, domboldalakor! elterülő, a gépekkel nem járható szántókon ma nö- vendékfácskák kapaszkodnak. Az idevalósinak gesztenyét és más erdei gyümölcsöt adnak. Eső után még a környékbeliek is fél- kerekednek, hogy megkeressék „a gombasávokat”, megszedjék azu ízletes csemegét, s nem csak a zöldruhások mondhatják, hogy az erdő sűrűje muflonok, őzek, szarvasok, vaddisznók tanyája. Az utóbbi évek — az egymáshoz közeledés, az összefogás — eredményeit a kívülállók kevésbé, az itteniek annál jelentősebbnek érzik. S valami ősi tiltás parancsának enged elme sk ed ve, szavukat ritkán hallatják, mert úgy gondolják, beszélnek helyettük a t.éte- ményeik. — JWihalik Júlia — A nyitottságnak, a szemléletbeli változásnak így hát mára már a hegyek sem lehetnek gátjai; lassan elévül a mondás: a hegyi emberek zárkózottak, vagy ahogy itt mondják, olyan „maguknakvalók”. A kény- szerűségből eljárók, s a betelepülők új szellemet hoztak magukkal, -ami helyet követel1, s majdan meghonosodik. így a meglevő természeti értékek az emberiekkel párosulhatnak, s ez az az erő, amely marasztal és vonz. Bizonyítékai ennek a mind népesebb otthonra találók, a visszajárok és a hazatérők. Tavaly nyílt meg a gázcseretelep. A Petőfi út idén új burkolatot kapott. közösre is juttatnak az emberek. így lett idén ismét a falu dísze a főút mellett kanyargó patak, amelynek kitisztítására félmilliót költött ,két esztendeje a tanács. Most már háza táján ki-ki a patakmedret is rendbe teszi, s az idősek a magatehetetlenek helyett pedig megteszik ezt mások. Az önkéntes összefogásra itt eddig vajmi kevés példa akadt, most pedig itt van mindjárt egy másik is. Új hidakat építettek idén, melyhez a lakosak a két kezük munkáját, a tanács az anyagot ajánlotta fel. A gyarapodásnak egyéb jelei js megmutatkoznak. Tavaly megnyílt a gázcsere- telep s új „szerzemény” a t a nác sadó val, gy.erm ekvá - róval bővült orvosi rendelő. Ne tévesszen meg senkit, hogy kevesebb az épülő, s az új ház, mert a fiatalok — szükségképpen — gondjaikba veszik a régieket, s ott teremtenek lakályos, komfortos otthonokat. Virágoskertet, gyümölcsfákat gondoznak, s naponta másként élik át az élményt: a házak ajtajából az az egy lépés a természetet hozza közel. Bárna, a. hajdani Barnaerdő a kisebb településekkel rokon, lélekszámú az utóbbi esztendőkben alig változott. Megszokott itt a sötét ruhás, templomjáró idősek, s a gyermekkocsival sétáló fiatalok látványa. Az óvodában sok az apróság, s Beszélő tájak Komjóthyval Vinicán Idelent délen, az öreg Ipoly két partja mentén, ebben a hirtelen elterülő nógrádi medencében mostanra már végeztek talán az őszi szántással s annak eldolgo- zásával, odafönt északnyugaton meg... Azt mondja a minap Molnár Laci, az ipolynyéki-vinicai termelőszövetkezet energetikusa- szállításvezetője, hogy „Csehországban még mindig aratnak. .. ” Milyen lehet az a termésátlag, amelyet szeptember közepén érhet el az ember? Molnár Laci aztán mond mást is, ami talán a mi nógrádi, palotáshalmi szövetkezeti gazdáinkat érdekelheti „hét és fél tonna gabonánk volt az idén egy hektáron’’. Ennyi itt még sosem termett. S mivel ez átlag a mintegy 1600 hektár szántóról, hát idelent, az Ipolyhoz közel, megteremhetett akár a kilencven mázsa is, hiszen az eredményben benne kell hogy legyen a két szlovák, hegybeli falu kisebb termése is. így hárman alkotnak egy négyezer hektáros szövetkezetét. De mindez tán messze esik az irodalomtól, bár... A nyéki szövetkezetiek és a palotáshalmiak régi jó barátságának, munkatársi kapcsolatának nyilvánvalóan van köze ahhoz, hogy a gyarmati és a nagykürtösi járás között egyre erősebb kultúrszálak szőhetők. így jön egybe a rekordtermésű gabonáról szóló híradás és az alkalom is, amelyen — vagy hát inkább ami után — az irodalom ugyan a főtéma, de az sem érdektelen, miként él s főleg miből, mit művelve a nyéki magyarság Vinicán? Az, hogy most Molnár barátunk elsősorban a gabonára büszke, mutat mást is. Valamikor elsősorban talán mégis a szőlőjéről, boráról volt híres ez a Szlovák- Gyarmat és Ipolyság-Sahy között kicsit északra fekvő nagyközség (egykor járási székhely, körjegyzőség), s bár a bor-szőlő megmaradt, a kenyér-^ és takarmánygabona az, amire néznek elsősorban. „Meg kell termelnünk nekünk, síkvidékieknek, az ország kenyerét... ” Húsz-harminc mázsás termésátlagokról küzdötték fel magukat a mostani hetvenötre, sokáig „álltak” a hatvanas átlag körül, most az önköltségen kell még javítaniuk. Jövőre lesz negyvenéves a nyéki-vinicai szövetkezeti gazdálkodás azon a földön, amelyen birtokosként a történelem évszázadaiban Nógrádban is ismerős honfi nevek keríthetek elő ma is. A Nyékiek ősi birtoka volt ez a síkból hirtelen emelkedve hegyesbe váltó, Ipolyhoz közeli táj. Borát már az 1300-as években jegyezte az egri káptalan, s talán máig elsősorban a vastagtestű, fehér burgundi a jellemző fajta, s persze itt is az Irsai, de terem szépen vörös is. Szobi, Darvas, Révai (ő tán Sztregován is, Madách falujában) Laszkáry, Ráday (ők még Ludánybain és Losonc környékén is, meg lejjebb Pécelen) és az Erdélyben, Szirákon, máshol ismert gróf Teleki, majd báró Majthényi, s a Koháry- ak, Coburgok (Litkén is) Berzeviczyek, s már a mi századunkban a Fischerek, Ehreinsteinek — ezek voltak birtokosok errefelé. Négy egykori kastélyából nem sok látszik, itt is divat a kvadrátos, emeletes családi ház, amiként ideát az Ipoly bal partján, s végig mindenütt az országban. Pedig a legnagyobb a Telekieké volt, azt a földdel együtt megszerezte (de ugyan hogyan?) báró Majthényi, aki amúgy volt kormánybiztosa is a császáriaknak negyvenkilencben, s a bárói ágon mindig elkülönülve rokona a mi Madáchunknak (anyja Majthényi lány a köznemesi ágról). A végén, már a mi időnkhöz közeledve, bizonyos Horváth Béláé volt mindez, s most a nyéki-vinicai magyaroké, szlovákoké. A történelmi igazságtevés megfogható amúgy az irodalom oldaláról is —, hogy valamit a jelenvaló, ide utazó s itt szívmeleg fogadtatásban részesülő művészetekről is mondjunk. A balassagyarmati Komjáthy Jenő irodalmi és művészeti társaság Bőrünkön a betűk című antológiájának, s a társaság képzőművészeinek bemutatkozása a gyarmati előadóművészek és az alkotások (képzőművészeti) kiállításával emlékezetesen jól sikerült Ipolynyéken a héten. Az előre kiküldött kötetek (köztük szép számmal a Nógrádról szóló Űtonjáró is) mind egy szálig elfogytak. Tériké, aki helyben az egyik szervezője volt az an- kétnak, s maga is árulta a könyveket, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy már a saját példányát is eladta valakinek. Komjáthy, ha nem is saját költészetével, ami itt nem jelenhetett meg (de ugyan miért nem? ideje lenne műsort szerkeszteni tőle is) nevében diadalmaskodott, jól megkésve, Csalomjai Pajor István fölött Csalomjai szü- lővárosában-falujában. Már az a tény, hogy a balassagyarmati kör-egyesület Komjáthy Jenő nevét viseli (és nem Csalomjaiét) egymagában is igazságtevése az irodalomtörténetnek. Reviczky szellemtársa, Komjáthy elűzetett jó száz éve Balassagyarmatról (1885) és két év kellett ahhoz is, hogy szinte kegyelemből elhelyezzék tanítani (büntetés volt igazából a gáncsolok részéről) „a távoli Szenicen...” így mondjuk, de aztán keverjük is rendesen, hogy hol van hát ez az átkozott Szenic...? Szénásfalu volt ez a múlt század közepén. Szlovák ajkú mezőváros! élénk élettel, három egyenlő arányban jelenlévő felekezettel: katolikussal, evangélikussal és zsidóval, s mindháromnak megfelelő szép templommal, országos vásárral, sorházakkal, vízimalmokkal, vadban gazdag erdőkkel és így tovább. .. Abdera, ahogy az elűzött-kibuktatott Komjáthy Balassagyarmatot nevezte búcsúversében, számára megmaradt a butaság fészkének, ahol bizony az a Csalomjai Pajor István lehetett koszorús költő (s mi minden még!), aki ugyan itt született Nyéken, s vitte sokra éppen Balassagyarmaton, megénekelve rendesen ódákban a vármegye (Nógrád) kultúrünnepélyeit, de soha sem lett-lehetett Ady és a szimbolisták őse. Mint Komjáthy Jénő. Érdemei azért szép számban voltak, s anekdotikus művét, a Gyarmaton írt Emlékek és rajzok a 48 előtti jóvilágból címűt, biztosan éppúgy sugárzó figyelemmel hallgatnák a mai nyékiek- vinicaiak, mint fogadták Ádám Tamás, Csikász István, Zonda Tamás és a többiek alkotásait. A dolgok átrendeződésében Abdera, az ókori Trákia példaértékű sötét fészke is nyilván máshová került, amiként Csalomjai beszorult a tudós könyvek lapjaiba. Madách, meg mások, éppen ellenkezően kiszárnyalmak belőlük, s egyszer maid Komjáthy is szárnyra kaphat talán. De Nyékre már így is eljutott. „Királyi székbe ültetném az Észt” írta Szenicen. Ez azért itt is, ott is hátravan még. T. Pataki László
