Nógrád, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-08 / 188. szám
SPORT X 4 Labdarúgót Pl ni r ■■la" r i n r I tlokeszuleti merkozesek St. Síküveggyár—Jászberényi Lehel 3—2 (1—0) Salgótarján, Sugár úti pálya, 200 néző, V.: Marosok. St. Síküveg: Hiesz (Koncaik) — Verbói, Babcsán, Gyetyai, Szalai — Zsély (Dóra), Balga (Tóth Z.), Jaszik (Zsidai) — Garai, Kovács (Szekula), Bodor (Rigó). Az első félidőben két ügyesen kombináló csapat nyílt, helyenként szemre is tetszetős játékát láthatta a nagyérdemű. Szünet után a sok cserét követően, visszaesett a játék színvonala, A kapuk viszont ekkor forogtak többször veszélyben. Góllövők: Garai (2), Kovács, ill.: Váczi (2). (b. r.) SBTC—Mátranovák 8—0 (4—0) Salgótarján, tóstrandii pálya, 200 néző, v.: Kriston. SBTC: László (Kürti) — Sándor (Gáspár), Juhász (Tamási), Gyetvai, Kajli — Veres (Váradij, Simon, Oláh — Sváb (Skoda), Kisbali (Buknár), Hunyás. Az SBTC csapatjátéka kezd igazi formát ölteni, s ezúttal a góllövőcipő se maradt szertárban... Góllövők: Sváb (2), Veres (2). Skoda (2), Buknár, Vá- radi. Selyp—SKSE 3—1 (0—0) A szombaton délelőtt Selypen lejátszott edzőmérkőzésen az öt stabil játékosát nélkülöző kohászgárda az alábbi összeállításiban lépett pályára: Somodi — Tamás, Bozó, Simon (Nyerges S.), Kecskés — Pál (Nyerges L.), Tóth (Turá- nyi), Bódi K., Palkovies (Szilágyi) — Tőzsér -Zs., Tő- zsér F. A vendégek gólját Bódi K. szerezte. Világbajnok tekézők Salgótarjánban Gördültek a golyók, nyomában dőltek a bábuk rakásra. Így bizony pillanatokra se kárhoztattak unatkozásra azon kevesek, akik szombaton délelőtt ellátogattak a Salgótarjáni Síküveggyár SE tekecsarnokában megrendezett bemutató mérkőzésre. Persze nem szükségeltetett különösebb látnoki képesség ahhoz, hogy megjósoljuk a különleges sportcsemegét. Az esemény ugyanis kuriózum volt a javából: a Salgótarjánban edzőtáborozó, három világbajnokkal felálló Szegedi Postás, kétszeres BEK-ezüstérmes, hatszoros magyar bajnok női csapata ezúttal nem csekélyebb feladatra vállalkozott mint megleckéztetni az erősebb nem képviselőit, jelen esetben a házigazdák NB III-as férfi- gárdáját. Nos, a hölgyek — mint általában — akaratukat töbösszpontosítás bé-kevésbé ezúttal is érvényre juttatták- De hát nem akármilyen sztárparádét rendeztek: Török Mariann személyében pályára küldték a legutóbbi budapesti világ- bajnokság egyéni győztesét, mellette Vidács Györgyné és Vecseri Erika is több egyéni, A tarolás pillanata csapat- és párosbeli elsőséggel büszkélkedhet. A Tisza-parti elitgárda egyébként jelenleg az alapozás kellős közepén érkezett a nógrádi megyeszékhelyre. Egyhetes - itt-tartózkodásuk alatt napi három edzésen vettek részt, és fölös idejükben amúgy kikapcsolódósképp megtekintették a bányamúzeumot, látogatást tettek az öblösüveggyárban, és kibaktattak a somoskői várhoz isMint elmondták, kellemesen érezték magukat Nóg- rádban. Az itteniek ideális felkészülési lehetőséget biztosítottak a közeljövő jelentős erőpróbáinak sikeres megvívásához, amely jelen esetben nem más, mint az októberben Olaszországban sorra kerülő BEK-döntő, ahol nem titkoltan a győzelemre törnek... Tájkép csata közben (balás—bencze) 4. IBUSZ tájfal« Világ Kupa Két magyar a tíz között Több mint egy napig gyalogoltak Strasbourg térségében 44. alkalommal rendezték meg a különleges próbát jelentő, 285,4 km-es gyaloglóversenyt. A több mint egy teljes napig tartó viadalon, kettős magyar siker született: Sátor László győzött Marton Attila előtt. A végeredmény:, 1. Sátor László 27:54.01 óra. 2. Marton Attila 28:02:24. 3. Christian Hallloy (belga) 28:27:40. 4. Pol Forthamme (belga) 29:30:12. 5. Wolfgang Meu- müller (nyugatnémet) 29:50:04. Totóeredmények 1. Werder B.—Hannover 4-1 1 2. Augsburg—Aachen 1-4 2 3. Heidelberg—Waldhof M. 1-3 2 4. Bielefeld—VfL Bochum 0-0 x 5. Ottfingen—VfB Stuttgart 0-5 2 6. Bayern M. -BIau w. 90 11-2 l 7. Erlangen- Bayer L, 0-5 2 8. Karlsruhe- -Stuttg- K» 2-1 1 9. Dörnigheim -Bayreuth 0-5 2 10. Dürren 99—Kickers ö. 1-3 2 11. Wolsburg—Eintracht F. 0- 0 x 12. Salmrohr-’-Freiburg 2-0 1 13. Emscher—Solingen 0-0 x FótmérkŐzések: 14. Meppen—Bayer U. 1-2 2 15. Remscheid—Landshut 2-3 2 10. Lemgo—FC Homburg 0-4 2 A 4. IBUSZ tájfutó Világ' Kupa szombati esemény- krónikájához tartozik, hogy Szilvásváradon, a délutáni pályabemutató után az ésti órákban megtartott ünnepélyes megnyitón Lennart Levin, a Nemzetközi Tájfutó Szövetség svéd főtitkára köszöntötte a versenyzőket és a megjelenteket, s eredményes szereplést kívánt a sportolóknak. Vasárnap már napsütéses időben vághatott neki a 13 kilométeres távnak a férfiak -86, és a 8 kilométeres távnak a nők 64 tagú mezőnye, köztük a tengerentúli országokból érkezett japán, ausztrál, új-zélandi és amerikai versenyzők is voltak. A befutónál derült ki, hogy ezen s napon a nők versenye tartogatja a több meglepetést. A legkellemesebb meglepetés szerzője a pécsi Kovács Ildikó, aki beverekedte magát az első hat közé. A csehszlovák Ga- liikova ismét nyert a norvégok előtt, hizonyítva, hogy csütörtöki elsősége nemcsak a hazai környezetnek tudható be. A férfiaknál a norvég öyvin Then győzelmén senki sem csodálkozott, hiszen a kétszeres világbajnokot mindenki biztos esélyesnek tartotta. Nagy tapsot kapott a legeredményesebb magyar, Benedek István, aki hetedikként futott célba, alig 3 másodperccel elmaradva csehszlovák ellenfelétől. A tiszteletdíjakat Nárai István altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes és Lennart Levin, az IOF főtitkára nyújtotta át a győzteseknek. Hétfőn, az IBUSZ Kupa versenyei egész napos programmal folytatódnak. Forma—1 Magyar Hagydíj / sm-mea P#P84^P#P84 Rajtol a mezőny — Képek: Bencze — Elsöprő McLaren-siker Vasárnap Magyarországra figyeltek szerte a világon az autóssport szerelmesei. A Hungaroring adott otthont az idei Forma—1-es autós gyorsasági világbajnokság 10. futamának, a POP ’84 Magyar Nagydíjnak. A várakozásnak megfelelően tömött sorokban érkeztek az érdeklődők a verseny- színhelyre. i Délelőtt 10 órakor, a Forma—1-esek bemelegítő edzésének rajtjára benépesültek a tribünök, megteltek a domboldalak, sőt jó néhányan a kerítésen túli fákon ütöttek tanyát. A félórás bemelegítő edzés nem szolgált különösebb meglepetéssel. Néhány perc volt hátra az edzésből, mikor jött Prost — akit a leggyakrabban csak professzorként emlegetnek —, s 1:30,198 perccel a legjobb időt futotta. Dél körül fenyegetően gyülekezni kezdtek a felhők, többször elbújt a nap. A nézők — ekkor már lehettek legalább 100 ezren — kedvét nem szegte az időjárás-változás. Felhangzott a Himnusz, majd Urbán Lajos közlekedési miniszter, megnyitotta a POP ’84 harmadik Magyar Nagydíj Forma—1-es világbajnoki futamot. A 76 körös futam rajtja valamennyi versenyző számára jól sikerült. A legjobb pozícióból rajtoló Senna kezdett a leggyorsabban, mögé Mansell és Pa trésé állt be utánuk Boutsen,- Nannini és Berger következett, míg a világbajnoki pontversenyben vezető Prost- nak egyelőre csak a hetedik hely jutott. Már a második körben Palmer műszaki hiba miatt kiállásra kényszerült. Az éllovas Sennára leginkább Mansell tudott tapadni, utána változatlan sorrendben Patrese, Boutsen és Nannini jött. Ä 9. körben a viliágbajnoki címvédő Piquet lelassult, s így sorban hagyták el az ellenfelek, de ő el tudott jutni a boxig, s egy gyors javítás után folytathatta a küzdelmeket. A 12. körben Mansell megpördült a hossztengelye körül, visszacsúszott, így módosult az élcsoport: Sennára a' 170. GP-versenyen Induló Patrese „ment rá” a, harmadik helyen ekkor Boutsen autózott. Az előző két magyar Grand Prix-n győztes Piquet folytatta, de nem tudta visszaverekedni magát a legjobb 20 közé. A 25. kör után Senna, Patrese, Boutsen, Mansell, Prost és Berger alkotta az élcsoportot, del feltűnt, hogy a kétszeres világbajnok Prost több mint három másodpercet faragott le hátrányából. A 28. körben Prost maga mögé utasította Mansellt, s ezzel előrelépett a 4. helyre, A dobogós pozíciókon továbbra is Senna, Patrese és Boutsen osztozott. A 32. kör hozott újabb változást a leg" A győztes Ayrton Senna jobbak között: Patrese a 2.- ról a 6. helyre esett vissza, hátránya az éllovashoz képest meghaladta a 16 másodpercet. Közben Prost futotta újra és újra a leggyorsabb köröket, de 1:31 percen belülre fél távig nem tudott kerülni. A 38- körben Mansell kényszerült kerékcserére, így fél távnál Senna, Boutsen, Prost, Berger, Mansell és Patrese sorrendben következtek a legjobbak. A 47. körben már Senna és Prost nevével kezdődött a lista, sőt a következő kör elején Prost egy pillanatra átvette a vezetést. Senna azonban nem hagyta magát, belülről előzött, s visszafoglalta az éllovas pozícióját. Ekkortól úgy tűnt, azok jóslata válik be, akik ijgy tippeltek, hogy az idén legyőz- hetetlennek tűnő McLaren versenyistálló két pilótája, Senna és Prost külön versenyt vív a győzelemért. Senna nemcsak visszaverte Prost támadását, hanem jelentős előnyt is szerzett csapattársával szemben. Sőt egy időben Prostnak azért is keményen kellett dolgoznia, hogy tartsa második helyét, mert arra Boutsen is bejelentette igényét. Mansell sorsa megpecsételődni látszott, amikor az 59. körben újabb kerékcserére állt ki. Arra azonban kevesen számítottak, hogy három .körrel később ismét feltűnik a boxutcában. Láthatóan megviselte a nagy hőség, s mivel napok óta betegeskedett is, nem volt meglepő döntése- feladta a további küzdelmeket. Tíz körrel a futam leinité- se előtt Senna már több mint 10 másodperccel vezetett Prost és csaknem 11- gyel Boutsen előtt. A komputer szerint ekkor már csak tizenhármán voltak versenyben. A hajrában az élcsoport már nem változott- A brazil Ayrton Senna a Hungarorin- gen pályafutása 12. GP-győ- zelmét aratta. Ez egyben azt is jelentette, hogy nem szakadt meg a McLaren idei győzelmi sorozata, ugyanis az eddigi 10 futamból Senna Alain Prost a második hatot, csapattársa, Prost négyet nyert meg. Ebben a szezonban hetedszer fordult elő, hogy kettős sikert könyvelhettek el, azaz az első mellé a második helyet is megszerezték, mivel ezúttal a francia Alain Prost lett az ezüstérmes, a harmadik pedig a belga Thierry Boutsen (Benetton) lett. A világbajnoki pontversenyben Senna beérte Prostot, jelenleg mindketten 66 ponttal várják a folytatást. A harmadik helyet az -osztrák Gerhard Berger (Ferrari) foglalja el 28 ponttal, mivel a Hungaroringen hárommal gyarapította pontja számát, lévén, hogy ő lett a negyedik. A harmadik Magyar Nagy díj végeredménye (76 kör, 305.064 km): 1. Ayrton Senna (brazil, McLaren) 1:57:47.081 ó, 2. Alain Prost (francia, McLaren) 1:57:47.610, 3. Thierry Bofttsen (belga, Benetton) 1:58:18.491, 4. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 1:59:15.751, 5. Mauricio Gu- gelmin (brazil, March) 1 kör hátrány, 6. Riccardo Patrese (olasz, Williams) 1 kör hátrány, 7- Szatoru Nakadzsima (japán, Lotus) 3 kör hátrány, 8. Nelson Piquet (brazil, Lotus) 3 kör hátrány, 9. Yannick Da-lmas (francia, Larro- usse-Calmels) 3 kör hátrány, 10. Luis Perez-Sala (spanyol, Minardi) 4 kör hátrány, 11. Stefano Modena (olasz, Eurobrun) 4 kör hátrány, 12. Philippe Alliot (francia, Larrousse-Calmels) 4 kör hátrány, 13. Gabriele Tarqui- ni (olasz, Colon!) 5 kör hátrány. A 26 induló közül 13-an fejezték be a versenyt. A vb-pontverseny állása: 1. Sénna 66 pont, 2. Prost 66, 3. Berger 28, 4. Boutsen 16, 5. Michele Alboreto (olasz, Ferrari) 16, 6. Piquet 15-