Nógrád, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-01 / 182. szám
Naptár 1988. augusztus 1. Hétfő. Boglárka napja. A Nap kel 5.52 — nyugszik 20.19 órakor. A Hold kel 21.57 — nyugszik 9.30 órakor. Várható r Évforduló Nyolcvanöt éve szüle* tett Soó Rezső (1903— 1980) kétszeres Kos* suth-díjas botanikus, egyetemi tanár, akadé* mikus, a magyar geo* botanikai iskola megteremtője. ■ I rr ■ r r időjárás Csak néha növekszik meg kissé a felhőzet, eső nem várható. Többnyire mérsékelt, időnként azonban változó irányú szél lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok között alakul. — A postahivatal átalakításán dolgoznak Szilaspo* gonyban a Ceredi Költség- vetési Üzem dolgozói. A belső teret modern bankpulttal, mosdóval szerelik fel, s korszerűsítik a világítást is. A mintegy 400 ezer forint értékű munkálatokat várhatóan szeptemberben fejezik be. — Hétszázezer forintot fordít segélyezésre ebben az évben a Nógrádmegyeri Községi Közös Tanács. A szociális vagy gyámügyi segélyekből tizenöten részesülnek minden hónapban. Az idén összesen 3 millió forintot tervezett költségvetéséből szociális kiadásokra a tanács. Ebből tartják fenn az idősek napközi otthonát, kedvezményes étkeztetésben és szociális . gondozásban részesítik ' az arra rászorultakat. — Elismerés a brigádnak. A salgótarjáni síküveggyár és laboratóriumának Madame Curie Szocialista Brigádja a tavalyi megnyitástól kezdődően patronálja a Gorkij-telepi idősek klubját, szebbé téve ezáltal 44 idős ember életét. A klub vezetése a napokban levélben köszönte meg a gyár igazgatójának és a brigád vezetőjének a gondoskodását. — Egy napot az egészségért jelszóval sportnapot szervezett vasárnap a modorai művelődési kör. A «portesemények között női labdarúgó-mérkőzés is szerepelt, s 19 órától nosztalgiabál zárta a napi programot. — Rendőrségi közlemény. Egy hete, július 24-én, 12 órakor Baja belterületén eltűnt, s azóta ismeretlen helyen tartózkodik Kuritár Gábor, 22 éves orvostanhallgató, Baja Somogyi B. u. 8. szám alatti lakos. Személyleírása: 178 centimeter magas, sportos testalkatú, barna bőrű, haja rövid gesztenyebarna, szemüveges. Aki tud valamit a fiatalember hollétéről, értesítse a legközelebbi rendőrt, vagy rendőri szervet. — Továbbtanuld felnőtteknek. A napokban elkezdődött a beiratkozás Balassagyarmaton a dolgozók gimnáziumának esti és levelező, valamint a szakmunkások szakközépiskolájának levelező tagozatára. A hároméves szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezők a gimnázium második osztályába jelentkezhetnek. A beiratkozás szeptember 1-ig tart. — Büntetik a környezet- szennyezőket. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben augusztustól anyagilag felelősségre vonják a környezetet szennyező kollektívákat és dolgozókat. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy a vállalat tavaly 15 millió, az idén 9 millió forint bírságot volt kénytelen fizetni környezetszeny- nyezés miatt, s ez erőteljesen mérsékli az elérhető nyereséget. — Izraelben a N dg rád táncegyüttes. A CIOF nemzetközi néptáncszövetség meghívására a salgótarjáni Nógrád táncegyüttes is részt vesz a haifai néptáncfesztiválon. A táncosok Románián keresztül utaztak, és csütörtök esti szerencsés megérkezésük után pénteken délelőtt már sikerrel mutatkoztak be az izraeli közönségnek. A közel-keleti országból augusztus 8*án érkeznek haza. — Hazánkban egyedülálló szántóföldi dinnyetermesztési kísérletet végeznek a Kertészeti és Élelmiszer- ipari Egyetem növényörökléstani tanszékének irányításával a Tiszaszentimrei Aranykalász Tsz-ben. Az ültetvényhez szükséges palántákat — egyelőre kisebb kísérleti táblára — laboratóriumi körülmények között mikroszaporítással állították elő. A módszer lényege, hogy az egyetem laboratóriumában mikroszkopikus eljárással egy növényből, sok ezer másikat állítanak elő. Egy kis romantika Század eleji stílusú öltözéket viselő hölgy sétál romantikus, verandas lakóházak előtt, az európai kultúra jegyeit őrző, legnagyobb ausztrál város, Sydney egyik negyedében. (MTI-fotó) * HÍREK * E Alól ouguutuA 13-ig Nyári szezon végi Az előző esztendőkre jellemző, egyre csappanó érdeklődés után idén várhatóan újra fokozódik a szezon végi vásárok iránti kereslet. Kiváltképp a gyermekes családok pénztárcájára nehezedik ez idő szerint az árak felől erősödő nyomás, így minden olcsóbb vásárlásra szóló alkalmat meg kell ragadniuk. A nyári szezon kereskedelmi finisét jelentő vásár ezúttal augusztus 1-től 13- ig tart. A kereskedőknek a készlet gyors megforgatását, a vásárlóknak kedvezményes beszerzési lehetőséget -kínál. \ A salgótarjáni Centrum Áruházban például 4 millió forint értékű áru várja- hétfőtől 30—40 százalékkal olcsóbban a szezon végi vásár vevőit. Lábbeliből van a legtöbb, a készlet értéke másfél millió forint. Csaknem minden női szandál olcsóbban kapható e két hét alatt! Sok az engedménybe bevont fürdőruha, úszó- és napozóruha, sort, s meglehetősen bőséges a gyermekholmik kínálati is. Az előzőekhez képest lényegesen szűkebb a konfekció választéka. Ezt az aduját a Centrum már a júliusi kéthetes előzetes nyári meglepetésében kijátszotta, akkor ugyanis 40 százalékkal olcsóbban kínálta a konfekciót, igencsak felpezsdítve ezáltal forgalmát. A Nógrád Kereskedelmi Vállalat üzleteiben, áruházaiban viszont éppen az engedményesen kínált felsőZagyvafői történelem Befejezték Zagyvarónán (Salgótarján) a zagyvafői vár ásatásait. A kutatásokat két éve kezdték el a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum régészei, fővárosi kollégáikkal együttműködve. Munkájuk célja az volt, hogy szondázó ásatásokkal megállapítsák a vár korát, és feltárják erődítményrendszerét. A szakemberek a vár első periódusából származó toronyra bukkantak, amely minden valószínűség szerint lakótoronyként szolgált. A XIV. században épült zagyvafői vár kalandos múltra tekinthet vissza- A huszita seregek elfoglalták és mindaddig megszállva tartották, amíg Hunyadi Mátyás hadai vissza nem verték őket. Az ostrom során azonban kis híján lerombolták a vára1, melyet így a XV. században újjá kellett építeni. Driiulnak a hűtőszekrények és a tűzhelyek A LEHEL Hűtőgépgyár, a MIRKÖZ Diesel- és Hűtőtechnikai Szövetkezet, valamint a forgalmazó kereskedelmi vállalatok tájékoztatják vásárlóikat, hogy 1988. augusztus 1-jétől — döntően az import-, és részben a hazai alapanyagok áremelkedése miatt — a hűtőszekrények árai 4—5 százalékkal, a kombinált hűtőszekrényeké 7—8 százalékkal, a fagyasztóládáké 7,7—12 százalékkal emelkednek. Nem változik a hűtőgépgyár által gyártott abszorpciós hűtőszekrények a H 60 F fagyasztószekrény, valamint a HB 160. 200, 240 literes háromcsillagos energiatakarékos hűtőszekréI nyek ára. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár, az Elek- thermax Vállalat és a forgalmazó kereskedelmi vállalatok tájékoztatják vásárlóikat, hogy az import- és a belföldi alapanyagok áremelkedése miatt a gáz-, az elektromos és a vegyes tüzelésű tűzhelyek, az olaj-, és szilárdtüzelésű kályhák fogyasztói árát augusztus 1-jétől átlagosan 7,8 százalékkal, az 50 centiméteres háztartási villamos tűzhelyek árát átlagosan 9,1 százalékkal emelik. Kellemes kikapcsolódást ján északi övezetében a < rozódó vízen csónakok s fűzfák vetnek enyhet adó Szorgalmas | Az Észak-magyarorszé MÉH Nyersanyaghasznos: Vállalat munkatársa örömt hírről értesítette szerkeszt ségünket. Az elmúlt tané^ meghirdetett hulladékgyű akcióban elért eredményt alapján, megyénk úttör szintén ott lehetnek azokc Magyar muxsi Első ízben adott koncé tét a felszabadulás óta mi gyár zenekar a pápánál. Antal Mátyás, a Budpesti Kórus karigazgatója Olaszországból hazaérkezvén az MTI munkatársának elmondta, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar, valamint a Budapesti Kórus az assisi fesztiválon vendégszerepelt. Innen együtt utaztak Castel Gandolfóba, II. JáA Balatonnál, ahol a mostani kánikulában egyidejűleg 400—500 ezer ember is megfordul a strandokon, az utóbbi napok ellenőrzésein azt tapasztalták, hogy afür- dőzők egy része nem veszi komolyan a figyelmeztető jelzéseket. A tragikus balesetek száma pedig minden hét végén tovább növekszik. A balatoni vízrendészeti rendőrkapitányság, az Országos Meteorológiai Szolgálat obszervatóriumának segítségével pedig idejében figyelmeztet mindenkit a veszélyekre: körben a parton gató előtt muzsikálhattak. A két együttesen kívül négy szólista — Andor Éva, Jaroslava Horska, Fülöp Attila, valamint Peter Mikulás — lépett pódiumra. A koncert végén a pápa rövid köszönetét mondott, majd minden közreműködővel kezet fogott, s magyarul búcsúzott el a muzsikusoktól. 34 fényjelző készülékkel adnak jelzést. A másodfokú készenlétnél csónakkal, vitorlással azonnal ki kell kötni és a fürdőzők 100 méternél távolabb nem távolodhatnak el a parttól. Sokan nem vesznek tudomást a tiltó táblákról. Kikötőben, kompátkelő helyen, kotrott területen fürödnek. A gumimatracot sokan csónaknak tekintik, s gyakori az olyan eset, amikor elalusznak rajta, s a mély vizek fölé sodródnak. Különösen veszélyes kihevült testtel, matracról, vagy csónakÉrdemes próbálkozni a vá- rosismereti vetélkedőben is, amelyben 100 kérdésből állá feladatsort kell megfejteni. A kérdőívet mindennap 8—16.30 óráig vehetik át az úttörőéi- nökségen, a megfejtéseket pedig szeptember 29-ig küldhetik ugyanoda. A sorsolás szintén aznap lesz; a helyes megfejtők között jutalomkönyveket fognak kiosztani. ról a vízbe ugrani. Számos ilyen esetben szivbénulás következik be. A Balatonon több ezerre tehető a vízijárművek száma. Többségük csónak és kisvitorlás. Ezekkel a vízijárművekkel csak a megszabott parti sávban lehet közlekedni. Egypárevezős csónakban csak ketten ülhetnek. Tiltják a horgonyra nem vetett úszó járműből való fürdőzést is. Az illetékesek felhívják a balatoni vendégsereg figyelmét, hogy életük biztonsága érdekében vegyék figyelembe a tiltó rendelkezéseket. a Magyar Szoclaliata Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága ás a Nógrád Megyei Tanács lap|a. Főszerkesztő: VTNCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőság: Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-595. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiedó Vállalat. ___________________ AMÁS, á Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányftószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrtapkázbealtő postahivatalnál, a hirlapkázbesftőknál, a Posta hírlapüzleteiben ás a Hlrlapelóflzetásl ás Lapeilátásl Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tár. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-95162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetős! dl| egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516forlnt. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1555 Óvatosságra intik a Balaton nyaraló vendégeit