Nógrád, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-09 / 189. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIV. ÉVF.. 189. SZÁM ARA: 1.80 FORINT 1988. AUGUSZTUS 9.. KEDD Egyszer, de kifogástalanul (3. oldal) Hegmozdult az „állóvíz" (5. oldal) Képek a Hungaroringről <7. oldal) Illést tartott a salgótarjáni városi pártbizottság A válaszokat közős gondolkodással kell koresni Az országos pártértekezlet állásfoglalásából adódó feladatokat vitatta meg hétfői ülésén az MSZMP Salgótarján Városi Bizottsága■ A napirend fontosságárra való tekintettel a tanácskozáson az állandó meghívottak mellett ott voltak a közvetlen irányítás alatt álló pártszervezetek titkárai is. A pártbizottsági ülésen részt vett és felszólalt dr. Gordos János, a megyei pár- bizottság titkára. A városi pártbizottság elá került dokumentumtervezete szerint az irányító- munkában kiemelten kezelik a lakossággal együtí- gondotkodó, kezdeményezőszerepet vállaló nyilvános 'várospolitika kialakítását; a gazdaság korszerűsítésének és strukturális átalakításának az előkészítését, következményeinek elfogadtatását, az ehhez szükséges személyi és politikai feltételek megteremtését.. Az alkotóerők, a nagyobb tudós megbecsülése, az értelmiséggel való folyamatos párbeszéd mellett központi helyet kap a feladatok között az önállóbb, felelősségteljesebb gondolkodásra, nyílt, kezdeményező, a tagság véleményére építő, a környezet közszellemét befolyásoló, mozgósító erejű pártélet megteremtése. A fenti célok valóra váltása érdekében a javaslat határidőkkel és felelősökkel megjelölve szól a városi pártbizottság munkamódszerének és munkastílusának korszerűsítéséről, az apparátus szervezeti felépítésének új rendjéről, a politikai döntések előkészítésének demokratizmusáról. A javaslat szerint a városi pártbizottság alakítsa ki a társadalmi, gazdasági reform, a pártmunka megújításának személyi feltételeit. Szóbeli kiegészítőjében dr. Sándor László, a városi párt- bizottság első titkára, úgy tekintett vissza az országos pártértekezletre, hogy az kedvező feltételeket teremtett a társadalmi és politikai megújuláshoz. Részletesen idézte a közvélemény — így Salgótarján lakossága — reagálását, szólt a visszatérő kérdésekről, majd így fogalmazott: „Olyan megújulási szakaszban vagyunk, amikor nincsenek sablonok és formák, a válaszokat közös gondolkodással kell megkeresni”. Az eltérő véleményekre való utalást követően az első titkár kifejtette: a mai helyzetben gondolkodásra, alaposabb munkára, akcióké- pesebb testületre, demokratikus munkamódszerre van szükség. Változnia kell az irányító szerveknek is, az alapszervezetek joggal várnak példaadó gyakorlatot. Dr. Sándor László elemezte a párt belső életének alapvető feladatait, hangsúlyozva azt is, hogy a személyi feltételekben jó néhány helyen előbbre kell lépni. A feladatterv kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy azt senki ne másolja, ehelyett mindenki azt keresse, hogy mit tehet a saját közegében. A tartalmi kérdések részletezése után megállapította: e célok megvalósítására csak gondolkodó, utat mutató párt képes. E közszellemet és közérzetet formáló munkát szükséges (Folytatás a 2. oldalon.) Vb-ülés Szécsényben és Bátonyterenyén Helyzetkép egészségügyi ellátásról és tanácsi feladatok teljesítéséről Az egészségügyi alapellátás helyzetét vitatta meg más napirendek mellett hétfőn Szécsény Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Ennek során elmondták, hogy a közvetlen, helyi irányítás az alapellátás nem minden területén valósul meg (például a gyermekorvosi ellátás a megyei kór- h á z-rend el őin tézet sza kren- deléseként működik, az ügyeleti szolgálatot pedig a balassagyarmati intézmény koordinálja), így az igények és elvárások csak áttételesen érvényesülhetnek. Nagy a betegforgalom a két körzeti orvosi rendelésen (tavaly 38 ezren keresték fel ezeket) és magas az ügyeleti szolgálatot igénybe vevők száma. Sürgetővé vált a harmadik körzeti orvosi állás mielőbbi betöltése, melynek intézése folyamatban van. Bővült a fogorvosi rendelés kapacitása az is- koiafogászat beindításával, azonban a gyermekorvosi ellátás jelenlegi teljesítőképessége csak a 0—1 éves korú csecsemők, illetve a bölcsőde orvosi teendők ellátására elegendő. A tanácsadást és az iskolaorvosi munkát a három védőnő és a körzeti orvosok látják el. Szakképzett egészségügyi dolgozók végzikv az ápolói és az asszisztensi feladatokat. A körzeti, üzem-- orvosi, fogorvosi rendelők műszerezettsége jó, az anya- és gyermektanácsadó valamint az idősek klubja felújításra szorul. Országos és megyei viszonylatban is csökkent a táppénzesek, valamint aiz egy dolgozóra jutó táppénzesnapok száma, ugyanakkor az egy betegre jutó táppénzesnapok száma , emelkedett. Az 1985-ben megalakított alkoholizmus- ellenes bizottság idén átalakult egészségvédő tanáccsá feladatkörében az egészségmegőrző program helyi tennivalói fontos szerepet kapnak. összességében a város egészs égügyi al a p el 1 á t á sá n a k tárgyi, személyi feltételéi megfelelőek, de a fejlődést mutató tények mellett meghatározó a lakosság véleménye, amit kedvezőtlenül befolyásol az orvoshiány miatti bizonytalanság és türelmetlenség. A vb határozati javaslatot hozott a munka további javítására, az intézmények határidőre és jó minőségben való felújítására, valamint a harmadik körzeti orvosi állás soron kívüli betöltésére. A továbbiakban az építési és vízügyi hatósági munkáról, valamint az ügyfélfogadás tapasztalatairól volt szó. Bátonyterenyén, a tanács végrehajtó bizottsága hétfői összejövetelén Szabó Ferenc tanácselnök, a nagyc községi pártbizottság 1985 februári értekezlete határozatából adódó tanácsi feladatok időarányos teljesítéséről szólt a megjelenteknek. Az élet- és munkakörülmények fejlesztésének kapcsán elhangzott, hogy a lakásépítési terv — a nehezedő gazdasági körülmények miatt — lényegesen alacsor nyabb szinten valósul meg. •(A tervezett 701 lakás helyett előreláthatólag 460 épül fel majd a VII. ötéves tervidőszakban.) A tanács- 'rén delet módosításá val megteremtették annak a lehetőségét, hogy a tanács anyagilag támogathassa azokat a fiatalokat és többgyermekes családokat, akik lakásproblémá j ukat sa j át erőből kívánják megoldani. Erre a célra 1986-ban hárommillió. tavaly négymillió forintot költöttek, idén 15 millió forint körüli összeget használnak fel. Kiemelten fontos helyet kapott az elmúlt időszakban a környezetvédelem és a környezeti kultúra fejlesztése. Az intézményes szemétszállítás bővítésének eredményeként jelenleg a lakások nyolcvan százalékától rendszeres a szállítás. Visszatérő gond az illegális szemétlerakóhelyek felszámolása. Vezetékes ivóvizet kap már a lakosság nyolcvan százaléka, az egészséges ivóvízzel való ellátás azonban továbbra is hangsúlyos feladat. A szennyvíztisztító bővítése — a fejlesztési források csökkenése, a csatornahálózat megépítése pedig a tisztító szűk keresztmetszete miatt nem volósulhat meg. A végrehajtó hizottság, a fentiek mellett tárgyalt a hatósági jellegű feladatok végrehajtásáról, valamint lakásvásárlási támogatás odaítéléséről is. Grósz Károly válasza az országos diákparlament levelére Ez év áprilisában a kecskeméti országos diákparlament küldöttei levelet intéztek a Minisztertanácshoz, amelyben több javaslatot téve kérték az oktatásügy kiemelt támogatását. A diákparlament levelére Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, miniszterelnök válaszolt. ☆ A Minisztertanács megelégedéssel vette tudomásul, hogy a középfokú nevelési- oktatás) intézmények tanulói a Kecskeméten megtartott országos diákparlamenten elkötelezetten és felelősségteljesen vitatták meg a magyar közoktatás jelentős gondjait, gazdasági, pénzügyi nehézségeit, és javaslatukkal a kormányhoz fordultak. A Minisztertanács egyetért a diákparlamént levelének tartalmával, így azzal a fontos gondolattal is, hogy az elmúlt évben elfogadott, a stabilizációt és a kibontakozást szolgáló munkaprogramjának megvalósulása többek között az oktatás kiemelt fejlesztését is feltételezi. Az oktatás korszerűsítésének követelményét — kiemelt központi feladatként — a munka- program is rögzítette. A megvalósulás érdekében a Minisztertanács tett is már lépéseket, amikor a közelmúltban elfogadta a felsőoktatás fejlesztésének programját és intézkedett a felsőoktatás-fejlesztési alap létrehozatalárólA közoktatás fejlesztésével kapcsolatos célok megvalósulása — ahogy más' területeken is — az egész társadalom megértését és a Minisztertanács munkaprogramjának gyakorlati támogatását igényli. A Minisztertanács egyetért azzal, hogy a következő évi költségvetés előkészítése során és a tervezési folyamatokban fel kell tárni a közoktatás fejlesztésére fordítható többletforrásokat. Az országos diákparlament javaslatának megfelelően a rendelkezésre bocsátható többletforrások felhasználásának tervét társadalmi vita után a művelődést miniszter 1988 végéig a Minisztertanács elé fogja terjeszteni. Összhangot kell teremteni a társasági és a szövetkezeti törvény között Az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsának (OKISZ) elnöksége Köveskuti Lajos vezetésével tartott hétfői ülésén tájékoztatót hallgatott meg a vállalkozási nyereségadóról, és az 1989. évi keresetszabályozásról folyó vitákról. Mindkét kérdésben kialakította álláspontját. Mint ismeretes: a Pénzügyminisztérium verseny- és szektorsemleges, egységesen 50 százalékos kulccsal működő vállalkozási nyereségadótervét dolgozta ki. A kivételek szűkítésével a kormányzat el kívánja érni, hogy a különféle gazdálkodó szervezetek munkáját egységesen az eredmény minősítse. Az OKISZ elnöksége úgy látja, hogy az elvonások tervezett mértéke az ipar műszaki fejlődését és a szerkezetátalakítást erősen visszafogja. Szükséges ezért, hogy az elvonásokat felülvizsgálják, illetve a progresszív, hatékony ipari tevékenységek fejlődését a kormány jobban segítse elő. Ugyanakkor fontos, hogy a kisebb szervezetek létrehozását is támogassa a kormányzat. A kisszervezetek eddig beruházásaik után igényt tarthattak a beruházási forgalmi adó visszatérítésére. Az elnökség javasolja, hogy ez a kedvezmény legyen általános, vagy legalább a szövetkezeti ipar egészére terjedjen ki. Az elnökség elfogadta azt a tervezetet, amelyben az OKISZ javaslatot tesz a Pénzügyminisztériumnak az intenzív vagyonérdekeltségi rendszer rendelettervezetének elkészítésére, és 1988 folyamán való bevezetésére. Ez lehetővé tenné az ingyenes vagyonjegy intézményesítését. A bérszabályozással kapcsolatban a kormányzati szervekkel folyó konzultációk során az OKISZ-nak az az álláspontja, hogy a társulások és a szövetkezetek között ne legyen eltérő szabályozás a szövetkezetek hátrányára. Az elnökség ülésén is elhangzott: összhangot kell teremteni a társasági törvény és a szövetkezeti törvény közt. A szövetkezetek és társulások egymásba való átalakulásának lehetőségét vagy az átalakulási törvényben, vagy magában a szövetkezeti törvényben kell kimondani. Kisterenyéröl az NDK-ba A Nógrádi Szénbányák kisterenyei vállalkozási üzemében állítják jeló a nagy teljesítményű villamos mozdonyok és városi villamosok motorjának álló- és forgórészeit. Az évi 350 millió forint értékű termékből a hazai piacon túl az NDK-ba is kerül. — bp —