Nógrád, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-31 / 208. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON.. . (Z^> TELEXEN ÉRKEZETT. .. <7^? Egy levél kapcsán Miért ráz a mentőkocsi? Ideges kisajátítások Nem szokott jó hangulat lenni a kisajátítási tárgyalásokon. így vélik ezt a tanácsi szakemberek, és sokat mesélhetnének erről az érintettek, az ingatlantulajdonosok. Sokszor már a kezdet kezdetén, amikor csak a tervek készülnek, kitől, hol és mennyit sajátítson ki a tanács útépítésre, vagy építési telkekre, zárt kapuk, hangos szitkozódá- sok, fenyegetések fogadják a felmérőket, s a tanács embereit. Akit szállítottak már mentőkocsiban bizonyára őriz valamilyen emléket a nevezetes utazásról. Van, kinek egy bátorító mosoly, vagy az odaadó figyelmesség jelei tették emlékezetessé. Sokaknak egyet jelent a végsőnek vélt útról való visz- szatéréssel. A mentőkocsi igénybevétele másként esik latba azoknál. akik gyakorta kényszerülnek időtlennek tűnő utak megtételére, várva a mielőbbi gyógyulásra. Sajnálatos példa erre a salgótarjáni ifjabb Szanyi Jánosné esete. A fiatalasz- szony nyolc hónapja járás- képtelen, azóta hozzák és viszik sok-sok emberséggel, lelkiismeretességgel körülvéve a mentősök.. Erről ír szerkesztőségünknek címzett levelében, mondanivalója azonban másra is kitér. Állapota miatt számos alkalommal volt kénytelen mások jóindulatára hagyatkozni. így nem csak megfigyelője külső szemlélője, hanem átélője is volt a ráz- kódós, kényelmetlen utazásoknak (Szanyi Jánosné nem csupán járni nem bír, de a mozgás is fájdalmat okoz számára). Azt talán mondani sem kell. hogy nem a komfort- érzés hiánya késztette arra, hogy tollat ragadjon, s betegtársaira. a mindennél nagyobb értékre, az emberi Negyvenéves múltra tekint vissza a szőlészeti és borászati kutatás Egerben. Ma ezt a munkát az elődök nyomdokain haladva az EGERVIN Eger—Mátra- vidéki Borgazgasági Kombinát kőlyuktetői borászati kutatóállomásának szakemberei végzik. A kutatók a terület klímájának megfelelő 10 új szőlőfajtát ismertettek már el, 660 szőlőfajta, illetve fajtajelölt pedig kiértékelés alatt áll. A kutatóállomás szakemberei a tájegységnek legjobban megfelelő borszőlők kiválasztásával, meghonosítá- sával segítik elő az egri borok minőségének, hírnevének megőrzését. életre hivatkozva keressen választ az észlelt jelenségekre. A szomorkás hangú írás szerzője bizonyos mértékig ismeri egészségügyünk jelenét, nehézségeit. Ennek ellenére érthetetlennek tűnik számára, miért kell a fájdalommal birkózó embernek — objektív okok miatt — újabb és újabb kellemetlenséget átélnie, zötykölődni összeszorított foggal, az önuralom végső határáig. Ilyenkor nem segít a mentős együtt érzése, sajnálkozása. Szanyi Jánosné úgy véli, nem csak betegsége sújtja, hanem valamiféle .mulasztás” — a mentőkocsik nem megfelelő műszaki állapota, az elavult gépkocsipark — következményeinek kénytelen viselője is. Dr. Karács Ilonának, a salgótarjáni mentőállomás vezető főorvosának is tudomására hoztam a beteg asz- szony segélykérő sorait, aki elöljáróban leszögezte: — Jogos a beteg észrevétele, panasza. Niza típusú, lengyel gyártmányú kocsijaink vannak, (ami köztudottan nem világmárka), ráznak, kényelmetlenek és télen még sajnos hidegek is. A magyar államnak egyelőre (vagy egyre inkább?) csak erre telik. A műszaki állapotuk ellenben kifogástalan. Rendszeres karbantartásukról ,,házilag” gondoskodunk. Tudni kell Képünkön Bereznai László, a magyar Medina és a szovjet Szaperavi szeverazt is, hogy a mentőkocsik három év alatt lefutnak, ami azt jelenti, hogy 120 ezer kilométer után selejtezésre kerülnek. Itt kell megjegyezni, hogy a kiszolgált autókért ma is sorban állnak a vevők, pedig az áruk nem is alacsony. Viszont a magas költség miatt nem újítják fel ezeket. Dr. Karács Ilona a mentőkocsi-ellátásban elfoglalt helyünkről a számok tükrében mondott véleményt: — Huszonhárom futókocsi áll a betegek rendelkezésére jelenleg a megyében. Az összes gépkocsi száma negyven körüli, de ebben a selejtezésre váró. a már kiselejtezett és a tartalék is benne foglaltatik. Ez pedig annyit jelent, hogy megfelelő ,.létszámmal” dolgozhatunk. Ami a mentőkocsi-ellátást illeti, hazánk nem csak a szomszédos de egyes nyugati országokhoz képest is lépéselőnyben van. Az emberek jórésze, a betegség miatt zaklatott, túl- érzékeny, s tisztában van a kiszolgáltatottság megszokhatatlan, megalázó voltával, s azt is tudják, hogy az egészségügynek mire telik. Bízva abban, hogy a tények elfogadása a megoldáshoz vezet, gyógyulást kívánok a levél írójának, és tolmácsolom köszönetét a mentősök áldozatos munkájáért. — Mihalik — nij fajta keresztezésével létrehozott téltűrő szőlőt vizsgálja. Aztán végül is valahogyan minden ügy rendeződik, igaz, hogy évek múlnak el, de meglesz a kisajátítás. A kisajátított területek gazdái kártalanítást kapnak, amit szinte minden egyes alkalommal kevesell- nek, pedig szakértő állapította meg az összeget. Bírósághoz fordulnak, ahol meg szinte minden egyes alkalommal, újabb szakértői vélemény után, megemelik a kisajátított területért járó pénzt. A dolog majdhogynem úgy néz ki, valamiféle csel van ebben, hiszen végtére is győzött a tanács és győzött az állampolgár is. Mert megtörénik a tanácsi kisajátítás és a perlekedés után az először megállapított ösz- szegnél nagyobbat kap — bírói ítélet szerint — a kisajátított ingatlan tulajdonosa. A kedélyek megnyugodnak, a viták, ellenségeskedések elcsitulnak. S, minden halad tovább a maga csendes medrében. (Ezért is nem célunk az, hogy részleteiben felidézzük azt a kisajátítási perpatvart, ami erősen felkorbácsolta az indulatokat négy-öt éve Ka- rancslapujtőn, s amelynek utórezgései máig is hatnak). A kisajátítási ügyekben általában két tűz között őrlődik a tanács. Ha kisajátításról kényszerül dönteni, a már említett reagálásokkal találhatja szembe magát. Ha pedig a községben elfogynak a beépíthető telkek, akkor az építkezni szándékozók ütik a tanácsot — így vélekedik a dologról a kaA Salgótarján és Vidéke Áfész augusztus utolsó napjaiban megkezdte Somoskőújfaluban a Bambusz büfé és a szomszédos italbolt átépítését, tekintettel a jelentősen megnövekedett átmerancslapujtői tanács vb- titkára, Varga Zoltánná. Négy éve, hogy jogerőre emelkedtek azok a határozatok, amelyek Lapujtőn a Petőfi utcában 24 ingatlanból a kertvégekre kimondta a kisajátítást, s ezáltal 17 új építési telek keletkezett a Hunyadi utcában. A kisajátítás kezdeményezésének egy nagyon fontos momentumára hívja fel a figyelmet a vb-titkár. Nevezetesen arra, hogy a község rendezési tervének ismeretében, legtöbben azok az építkezni szándékozó fiatalok kértek a kertekben építési területet, akiket családi, rokoni szálak fűznek az ottélőkhöz. Éppen ezért nem is egy tulajdonos kapott kártalanításként cseretelket, amire fiai, lányai vagy unokái építkezhetnek ott. De, persze nem csak ők kívánnak a Hunyadi utcában családi otthont teremteni, s egyúttal a kisajátítási döntés megalapozottságát is jelezheti, hogy a 17 telekből csak négy vár gazdára, két ház már elkészült, s épülnek a többiek is. Akkor hát minden rendben van — vélhetnénk —, minek emlegetni az évekkel ezelőtti felbolydulást. Ám, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kártalanítási összeget ketten még mindig nem vették fel, s nyilván nem azért, mert nem volna szükségük a pénzre, hanem mert ezt is a kisajátítás elleni tiltakozásuk jelének tekintik. Az évtizedek óta használt telek, kert csorbí- tatlanságára, a tulajdon sénőforgalomra. A munkálatok során melegkonyhás részleggel bővítik az egységet, beépítik a tetőteret, ahol turistaszálló jellegű szobákat alakítanak ki. A relmére, s más okokra hivatkozva. Mondhatnánk, a 24 érintett ingatlant tekintve elenyésző két „tiltakozó” tulajdonos, ám ha ehhez még hozzávesszük, hogy a kisajátítás során elrendelt munkálatoknak —, annak, hogy tegyék beljebb a kerítést — sem tettek eleget négyen, s ellenük végrehajtást kellett kezdeményezni, kissé más a kép. Sőt, egyikük a végrehajtási felszólításokat sem vette figyelembe, s a karhatalmi segédlettel elrendelt kerítésbontásra tűztek ki időpontot néhány napja. S, csak ezután, amikor a helyszínen ott volt a rendőr, a tanácsi ügyintéző, s a kerítés lebontására vállalkozó munkás, született érvek-el- lenérvek ismételt csatájában megegyezés... Ez esetben a kisajátítás legvégsőbb eszköze, legradikálisabb módszere, hozott eredményt. Ha egy ügynek idáig el kellett jutnia —, s nemcsak Karancslapujtőn van erre példa — akkor mégsem lehet szó nélkül elmenni mellette. Ügy fogalmaz Tórák Sándor karancs- lapujtői tanácselnök is, hogy valamiképp törést mutat ez az utolsó kisajátítási mozzanat. (S, ezt csak a tanács és lakosság kapcsolatára érthette). Ámbár ő maga is nem egyszer leült beszélgetni — nem a hivatali szobájában — a kisajátítást sérelmezőkkel, próbált szép szóval humánus egyezségre jutni. Mégis úgy tűnik, valamilyen információ, vagy meggyőző érv valahová, vagy valakikhez későn érkezett, valami nincs rendben a kisajátítási gyakorlat —, sőt, az is lehet, a jogszabály — körül. Mert a kisajátítások majdnem mindig vádaskodásokkal, idegeskedésekkel, vf» fákkal terheltek. földszinten étterem és büfé várja majd a vendégeket. A mintegy 14 millió forint értékű átalakítást a tervek szerint a jövő év szeptemberében fejezi be az áfész. Jubileum a történelmi borvidéken Zsély András Fogadó lesz a Bambuszból Hátizsákkal Tibetbe 3. A dalai láma hálószobájában A dalai láma palotája Lhaszában. Tibet ugyan le van zárva a külföldiek elől, viszont a „kemény pénz” politikája Tibet határán sem ismeretlen. Az utazási irodában, ahol érdeklődtek, irreális árat szabtak meg a továbbhaladásért. Most mi legyen? Megtorpanni sok-sok eper fáradtságos kilométer megtétele után, a hőn áhított cél előtt? Nem, azt nem lehet! De mit lehet?... Megpróbálták az utazási irodától függetlent?) buszsofőröket rávenni, hogy vigyék el őket, de azok csak belebámultak az arcukba. ...Nincs ívelt szemöldök, se kínai arccsontozat, márpedig ők külföldieket nem fuvarozhatnak Lhaszaba... „Béreljenek autót” — javasolt egy újabb változatot az utazási iroda. Hej, ebből sem lesz már Tibet! — morfondíroztak, és csüggedten ültek az állomáson, már-már a visszaúton is gozdolkozva, amikor ismerősük, a 65 éves dán világjáró „kopogtatott” a hátukon. A jópofa északi társaságában vdlt egy hollandus is, akinek szintén feltett szándékában állt Lhaszaba jutni. Elindult hát a közös akarattól vezérelt turistacsapat autót felhajtani. Egy napjukba tellett, míg szereztek egy rendőrautót, ami annak rendje s módja szerint fel volt cicomázva szirénákkal, miegymással. A viteldíj már ötük között oszlott meg, de így is 100 dollárnyi összeg jutott mindegyikükre. Kalandos, hóviharral, gödrökkel, folyómederszerű nyomvonalakkal tarkított utakon jutottak el július 6- án, éjjel Lhaszaba Tibet fővárosába — típustól függően — kettőtől száz dollárig lehet szállodai szobát bérelni. De nemcsak azt, hanem kerékpárt is. Ez utóbbit viszont csekély, 14 forintnak megfelelő áron. A szállodában természetesen nem tartanak attól, hogy kereket oldanak a kerekeken, mivel a külföldieknek igen nehéz volna Lhaszaból biciklivel hazajutni... A nagy felsóhajtás — „na végre, itt vagyunk!” után a fiatalok a Drepung kolostort keresték fel, ami Tibet legnagyobb kolostora. A moüst- rumszentélvben egyszerre 7 ezer láma lakhat, s folytathatja, sajátos életvitelét. A kolostor önfenntartó. A lámák számára a házasság mezeje nem tiltott zóna, családjukkal együtt élnek a különös, elhatárolt világban. Szinte mindegyikük ért egy keveset angolul, csupán azt nem tudták, hogy mondják angolul a magyart. Amikor azonban a fiatalok származásukat nagy nehezen a tud- tukra adták, máris mosolyogtak: „ááá, sunyjali...”, ami körülbelül annyit tesz: „aha, magyarok...” Körösi Csorna Sándor nevére felkapták a fejüket, ismerik, de különösebben nem szóltak róla. Hatalmas könyvtárszobáik nyújtotta műveltségük dacára „kicsinyes” vállalkozásra is ragadják magukat, hiszen a Polaroid fénykép reményében szívesen pózolnak a külföldiek fényképezőgépei előtt. Lhaszaban nemcsak a magyaroknak volt csodálkoznivalójuk, hanem az ottani amerikai turistáknak is. Igaz, az amerikaiak talán a dalai láma rezidenciájánál is jobban csodálkoztak azon, hogy a magyar turistákat ilyen messzire el merik engedni hazájuktól. Apropó, dalai láma. A Ihászai négy nap nagy eseményei közül (egy fergeteges színházi előadáson kívül) a potalai rezidencia meglátogatása kívánkozik az élre. A dalai láma egykori lakhelyén minden fényképezőgépre jut egy őrszem, amelyik csak akkor enged fotózni, ha a fényképezőgép gazdája 50 jüant átnyújt neki. Ajánlatos az embernek jüanon kívül elemlámpát is magánál tartani, mert ä világítóeszköz az itt-ott kazamata jellegű épületben a legjobb „vakvezetőnek” bizonyulhat. A rezidencián minden olyan helyzetben van, mintha a gazdája épp csak egy dobozos kóláért ugrott volna el a számtalan utcai árus egyikéhez. Ugyanezt tapasztalták a magyar turisták Norbulinkában is, a dalai láma nyári palotájában, ahol a világhírű „figura” hálószobájában még az ágy is be volt vetve. Ki tudja..., lehet, hogy a gazdája még visszatér, ha alszik egyet rá...? Minden jó, ha jó a vége. Persze, ha a mintegy 25 ezer kilométeres útvonalat vesz- szük figyelembe, akkor a magyarok számára Tibet a főcél mellett középpont is volt, mert ugye egyszer visz- sza is kell fordulni egy tu- ristaútról. Lámaportré Tibet fővárosából. Az út porának leverése után máris újabbat akarnak magukra szedni, de — mint azt Lonsták László elmondta —, erre legalább 4—5 évet várni kell. Akkor pedig az eredetileg elhatározott útvonalon kívánnak eljutni. Hogy hová? Természetesen Tibetbe. Tudják, hogy van... Az ember visszavágyik oda, ahol egyszer már járt és szép emlékei vannak róla. Miért pont a három fiatalember, no és a helyszín, Tibet lenne ez alól kivétel?!... (Vége) Benkő Mihály
