Nógrád, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-26 / 204. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIV. ÉVF., 204. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1988. AUGUSZTUS 26.. PÉNTEK Ülés! tartott a Minisztertanács (2. oldal) Útkereső reálértelmiség (3. oldal) Egy hét rádió- és tévéműsora (4—5. oldal) Egyensúlyzavarok a világ pénzügyi rendszerében Kétnapos konferencia kezdődött Szirákon A sziráki konferencia részvevői Fekete János előadását hallgatják. Kép: Bábel L. A csapadék valamit segített Felgyorsítja a talajmunkát Az- utóbbi napokban lehullott csapadék megörvendeztette f a mezőgazdaságot. Felvételünkön, az Orhalmi Hazafias Népfront Termelőszövetkezetben használják ki a lehetőséget és végzik a tarlóhántást. — bp — Ma már nyugati pénzügyi szakemberek is elismerik, hogy a moúetáris világban kialakult spekulációk kedvezőtlenül hatnak a nemzetek gazdaságaira, elsősorban az eladósodott, de közvetve a hitelt nyújtó országok életére. Míg pénzügyi téren egy sor ország gyarapodást ért el az utóbbi évtizedben, addig számos országot — és ezek vannak többen — sújt a termelés stagnálása, a foglalkoztatottság, az eladósodás problematikája. A nemzetközi közgazdaságtan e két vonulata képezi annak. a nemzetközi konferenciának a fő témáját, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutató Intézete szervezett meg csütörtökön és pénteken Szirákon, a Kastély Szállóban. A tanácskozáson — melyet második ízben rendeznék meg —, neves amerikai, japán, angol, NSZK-beli, svájci, olasz, belga, szovjet, lengyel és magyar pénzügyi szakemberek, közgazdászok tartanak előadásokat az említett gondolatkörről. A két évvel ezelőttitől annyiban különbözik a tegnap kezdődött eszmecsere, hogy 1986- ban a monetáris politika jövőjét vázolták fel, most viszont a közös gondolkodás alapja a gazdasági reálfolyamatok értelmezése, annak pénzügyi vetületei, illetve a kettő • kölcsönhatásának a vizsgálata. » E kérdéskör napirendre tűzése hazánk reformpolitikája szempontjából sem elhanyagolható. Hiába a bank- rendszer korszerűsítése, ha a gondolkodás nem érett meg az intézményesítésre. Magyarországon még nincs tőkepiac. Szeretnénk; ha a külföldi tőke beáramlana az országba, ehhez viszont bizAz új tanévben még több diák vehet részt a haza-; két tannyelvű gimnáziumi oktatásban. A tavaly indult különleges nyelvi ' képzést nyújtó vidéki és budapesti iskolák mellett szeptembertől újabb intézményekben kezdik meg a munkát, köztük Pásztón, a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskolában, ahol francia nyelven folyik majd a képzés. Ez az intézmény • volt a házigazdája annak az országos tanácskozásnak, amelyet a Művelődési Minisztérium — az újfajta oktatási kísérlet irányítója — szervezett a nyelvi előkészítő osztályok tanítási tapasztalatairól. A kétnapos tanácskozásra mintegy százötven pedagógus érkezett csütörtökön a Lovász József Művelődési Központba, a plenáris ülés színhelyére, A megjelenteket Tolnay Béla, a városi tanács „meis” osztályának vezetője köszöntötte, s elmondta: mi mindent jelenthet a fiatal város poltosítani kell a pénzügyi hátteret, azaz a tőke működésének feltételét. Sajnos a jelenleg beáramló pénz sem a terfnelőszférába kerül elsősorban, hanem az infrastruktúra foltozására, ami pedig hosszabb távon az eladósodottság mértékét növeli. E gondolatok csengtek ki Bognár József akadémikus, az MTA VKI főigazgatója megnyitó szavaiból is. A nap folyamán egyébként három szekcióülést tartottak, melyeken olyan neves közgazdászok nyilvánítottak véleményt, mint Robert Triffin, a konferencia amerikai társelnöke, akinek szerepe volt az Európában jelenleg működő pénzügyi rendszer elméleti előkészítésében, valamint Boris Dimitri Fodorov professzor, aki többek között á szovjet gazdaság és a nemzetközi pénzügyi rendszer kapcsolatát vette górcső alá és szólt a rubel konvertálhatóságának kérdéséről is gárainak az új intézmény, hiszen nemcsak az iskola életében hozhat gyökeres változást, de a település szellemi életét is felpezsdítheti. Ezután Vámos Ágnes, a Művelődési Minisztérium főelőadója adott' rövid ösz- szegzé&t a múlt év tapasztalatairól, az iskolákba kiküldött tesztek alapján. Elmondta. hogy a diákok — akik 1987-ben kezdték meg tanulmányaikat — 98 százaléka fejezte be tanulmányait. Pár tanuló már az első két hétben kimaradt. s voltak, akik a második félév kezdetéig döntöttek emellett. Tanulmányi nehézségekre hivatkozva csak 0,6 százalékuk hagyta ott az , iskolát. A nulladik év végén, a pedagógusok csupán tizenhétnek nem javasolták a folytatást. Az előadó figyelemre méltónak ítélte, hogy azok az intézmények, ahol például a diákság három százalékának azt' javasolták, ne folytassák a tanulmányaikat. ott nem, míg Az előadások szünetében kértük meg Mándy Pál professzort, a louwainj (Belgium) egyetem tanára, vázolja számunkra a pénzügyi világ széteséséből fakadó problémákat: — A sziráki . konferencia célja, hogy az újratermelés folyamata és a monetáris közgazdaságtan közötti ellentmondásokat feltárja. Magyarország eladósodott ország, s a hiteleket devizában kérik tőle vissza. A deviza azonban nem egy papírdarab, hanem termelés van mögötte. Ha nincs termelés, a visszafizetés is reménytelen vállalkozás. A világ számos pontján jelentkezik ez a dilemma. Nekünk most az a feladatunk, hogy megnézzük: milyen tényezők ékelődnek a pénzvilág és a tőke által támogatott termelés közé, illetve a feszültségek miképpen oldhatók. Előadásomban is ezzel foglalkozom, s talán egy (Folytatás a 2. oldalon.) ahol mindenkit alkalmasnak tartottak, ott szerveztek nyárra nyelvi ' táborokat. Vizsgálták továbbá a háányzási mutatók alakulását és a szintentartó foglalkozások — mint például az orosz, a mate ma tálka, stb. — hatékonyságát is, amelyek kívánnivalót hagynak maguk után, annak ellenére, hpgy a pedagógusoknak az óraterv lehetőséget ad a fakultatív foglalkozásokra. Végül a személyi feltételekről szólva elmondta, hogy nyelvenként negyvenhat „célnyelvszakos” pedagógus tanít, akiknek majdnem nyolcvan százaléka külföldi továbbképzésen vett részt. A plenáris ülés hátralévő részében András Vera, az ELTE TTK Neveléstudományi Tanszékének munkatársa az előkészítő év pedagógiai és _ pszichológiai kérdésedről tartott előadást, majd a nulladik év nyelv- tanítási tapasztalatairól nyelvenként egy-egv tanár számolt be. A tanácskozás ma folytatódik. Az utolsó pillanatban érkezett, ezért néhány őszi betakarítású növénynél már sajnos nem segítette elő a jótékony gyarapodást, a gazdagodást, a napokban lehullott eső. Többhelyütt azonban új erőre kaptak a szárazságtól szenvedő növények, s az eddig kényszerpihenőre ítélt talajmegmun- káló gépek ismét ne kilendülhetnek a munkának. A lehullott eső egyúttal a földet művelő embert bizonyos mértékben megnyugtatta: Ügy véli nem ment teljesen veszendőbe az előző hónapok fáradságos munkája. A bátonyterenyei termelőszövetkezet földjeit 50 milliméter eső áztatta. Az őszi érésű növények közül a siló- kukoricának —, amelyből a háztájival együtt 400 hektárról takarítják be a termést — nem sokat segített. Az előzetes számítások szerint hektáronként 5 tonna kprüli termést várnak. A si főzést kooperációban a nagybárká- nyi és a mátramindszenti termelőszövetkezetekkel együtt végzik. Ügy számolnak, hogy szeptember közepére elvégzik feladatukat. Ügy néz ki, hogy a hetaka- ríiai dó mennyiség biztosítja az állatállomány takarmányozási alapját. Másik, őszi Közel harminc alkotó több mint ötven szobrát tekinthették meg a salgótarjáni szoborkiállítás látogatói július 29. és augusztus 28. között a megyeszékhely főterén. A zsűri díjait már a tárlat megnyitásakor átadták, a közönségnek szintén alkalma volt tetszését kinyilvánítani, azaz szavazni a legszínvonalasabbnak ítélt műre. A szavazás eredményeképpen Szabó Beáta fából készült szobra, a Boleró nyerte el a közönségdíjat, amelyet Juhász Gyula, a Jóérésű növényük betakarításához, a 200 hektáron díszlő napraforgóhoz szeptember első tíz napjában' kezdenek hozzá. A lehullott csapadék jól elősegítette az őszi talaj- munkákait. Eddig a tervezett 600 hektár szántásból 200 hektárral elkészültek. Ezzel a munkával szeptember végéig végeznek. A jórészt völgybe ékelődött nagybárkányi termelő- szövetkezetben 37 millimeter zsef Attila Városi-Megyei Művelődési Központ gazdasági igazgatója adott át. Sok szavazatot kapott még Bors István Dózsa-kereszt és Hadik Magda Olvasó lány című alkotása is. Szabó Beáta műve nem véletlenül nyerte el a nézők tetszését, hiszen a hagyományos és a modern formajegyeket ötvözve széles közönségréteghez szól. A díjátadó ünnepséget a2 olasz Merate városi fúvószenekar szabadtéri koncertje tette hangulatosabbá. esőt fogadtok magukba a kitikkadt földek. Itt, az őszi betakarítású növények — késői érésű kukorica, napraforgó, háztájiban elvetett bab és zöldség — jól fogadták az esőt. Egyébként a 100 hektár kukoricából már 45 hektárra vallót betakarítottak, amely 30 tonnás ‘ átlagterméssel biztat és jó feltételeket teremt az állat tenyésztés igényeinek (Folytatás a 2. oldalon.) a Svájci Szociáldemokrata Párt küldöttségét Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke csütörtökön délelőtt a Központi Bizottság székházában fogadta a Svájci Szociáldemokrata Párt küldöttségét, amely Helmut Hubac- hernek, a párt elnökének vezetésével az MSZMP KB meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű megbeszélésen kölcsönösen tájékoztatást adtak a két párt előtt álló feladatokról, és áttekintették a nemzetközi élet időszerű kérdéseit! Hangsúlyozták, hogy a béke, a nemzetközi biztonság, a leszerelés érdekében további közös erőfeszítésekre van szükség. A találkozón részt vettek a svájci pártküldöttség tagjai: Ursula Mauch, a párt parlamenti csoportjának elnöke, André Daguet, a párt KB vezető titkára, Pierre Aguet és Peter Bodenmann parlamenti képviselők, valamint Gecse Attila, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. (MTI) Hazánkban az algán külügyminiszter Hivatalos látogatásra csütörtökön hazánkba érkezett Abdul Vakil. Az. Afganisztáni Köztársaság külügyminiszterét Váxkonyi Péter külügyminiszter hívta meg. Abdul Vaki.lt a Ferihegyi repülőtéren a magyar diplomácia vezetője fogadta. Jelen volt Asszad Kestmand. az Afganisztáni Köztársaság budapesti nagykövete. Már június végétől — megjelenési sorrendben — folyamatosan árusítják a tankönyveket a salgótarjáni Petőfalvi Lajos Általános Iskolában. A tanintézet és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat Nógrádi Sándor Könyvesboltja közötti jó kapcsolatnak köszönhetően a szülők, illetve a gyerekek idejekorán megvásárolhatják — szinte hiánytalanul .— a szükséges tankönyveket. Tanítási tapasztalatokról- Országos tanácskozás Pásztón Győzött a Boleró Átadták a szoborkiállítás I I» r Im r . kozonsegdijat , Kádár János fogadta