Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-13 / 166. szám

NÓGRÁDI TÁJAKON.is telexen Érkezett... ki r I r "Ifi Meg egyszer a „vasszekerrol Levélbeszélgetés Hajdán Jánossal Lapunkban megjelent már egy rövid recenzió Majdán János A vasszekér diadala című könyvéről. A balassa­gyarmati származású szerzőt felkerestük levélben is né­hány kérdéssel. — ön Balassagyarmatról indult, rokonai, családjának egy része ma is itt élnek. Hogyan került Pécsre? — A debreceni egyetemen végeztem, majd az egri fő­iskolán tanítottam, de nem tetszett igazán a munkahelyi légkör. Ezért, amikor a pécsi főiskolán hirdettek XIX— XX. századi magyar törté­nelem oktatására állást, megpályáztam. — Az elmúlt évben jelent meg A vasszekér diadala cí­mű könyve, amelyben a ma­gyarországi vasúthálózat meg­építésének körülményeit dol­gozza fel. Mi inspirálta ezt a kötetet? Talán gyakran utazik vonaton? — Életem első tizenhat évét Szügyben töltöttem- Édesanyám gyarmati volt, nagyszüleien ott éltek, így gyakran utaztunk vonaton- Manapság lassúnak, koszos­nak tűnő gőzösök jártak ak­kor az aszódi vonalon. Em­lékszem, még gázlámpás ko- osikkal is utaztam. (Ahogy a kutatások során megismer­tem a különféle vasúti ko­csikat, akkor döbbentem meg, hogy az 1960-as évek­ben még az eredeti, az át­adáskor használt szerelvé­nyeken jártunk.) Egy idő után kivívtam magamnak azt a jogot a családban, hogy én vettem a jegyeket mindenkinek. Akkortájt ez komoly feladatot jelentett, mivel rengeteg utas állt a pénztárnál. Sokszor előfor­dult, hogy a vonat nem in­dult, mert az állomásfőnök még mindig jegyet adott. Kö­zépiskolás koromban bejáró voltam. Létezett még a diák­kocsi, ahol különféle beava­tási szertartásokkal fogadták az újoncokat. Debrecenbe, az egyetemre, szintén sokat kellett vonatoz­nom. Az életem szorosan ösz- szekötődött a vaspályával, így amikor Pécsre kerültem, és kutatási területet kellett választanom, a vasút mel­lett kötöttem ki. Pontosab­ban, a XIX—XX. század ma­gyar történelmét tanítom, és ennek az időszaknak sok részterületét feltárták már. A szolgáltatásokkal — mai Modern idők vonala szóval infrastruktúra — azonban nem, vagy alig fog­lalkoztak. Ügy láttam előze­tesen, hogy ezen a területen van még mit vizsgálni. Ma már a leghatározottabban állítom: a vasút kiépítése te­remtette meg a polgári Ma­gyarországot. — Hogyan látja napjaink­ban a vasút helyzetét? — Az 1940-es évek végén átkeresztelték a MÁV felső és középső irányítási szint­jeit. Az addigi üzletvezető­ségek helyett igazgatóságokat működtettek tovább és ez jel­zi a szemléletbeli változást. Az üzletvezetőségek feladata a gazdaságos és nyereséges működtetés volt, míg az igazgatóságok „igazgatnak”, és nem üzleti alapon tevé­kenykednek- Amíg ez nem változik meg, és nem lesz újra üzletvezetőség, addig előre jelezhető a MÁV min­den gondja- Baross Gábor három év alatt rendbe tette az addig veszteségesen gaz­dálkodó MÁV szénáját, igaz, a „vasminiszter” jelzővel il­lették, és nem a vasút kap­csán kapta ezt a nevet. Az általa bevezetett tarifarend­szer a mai napig — kisebb megszorításokkal — műkö­dik. Az elveit figyelembe vé­ve ma öt-hat év alatt leját­szódhatna az akkori csodá­latos fellendülés. A MÁV azonban nem üzletel, hanem igazgat és költi az állam- kincstár — polgárok adójá­ból feltöltött — hatalmas összegeit. — A téma gyűjtése idején nyilván sok érdekes történet­tel is találkozott. Említene egyet-kettőt? — Elmondanám, bár ez nem sztori, de hátha valaki nem tudja: a becskei alag­utat — ugyanúgy, mint a többit, olasz kőfaragók épí­tették és borították. A salgótarjáni vonal épí­tését a kőszénbánya rt. kez­deményezte. A munkálatok során derült ki, hogy a ter­vezett összeg kevés a kivi­telezés befejezéséhez. Rész­ben elszámolták magukat, részben minden szakasz vál­lalkozója azon az építkezé­sen akart meggazdagodni. Mindenki „csak” egy kicsi­vel számolt többet a mun­káért, s az összegeket roko­nai vagy nem létező szemé­lyek neve alatt felvetette. — A mostam könyv 1914- ig dolgozza fel a témát. A továbbiakban várhatjuk a folytatást is? — Igen, szeretném a té­mát folytatni, és feldolgoz­ni a trianoni béke utáni kor­szakot is. Különösen az iz­gatja a fantáziámat, hogy a két világháború között Ma­gyarország és az utódállamok között nagyon komoly poli­tikai feszültség volt, s mind­ezek ellenére a gazdasági kapcsolatokban meglévő egymásrautaltságot elismer­ve dolgoztak. A vasutak te­rületén sikerült egyenrangú szerződéseket kötni és min­den létező határátkelőhelyen közlekedtek* szerelvények. Ma a megváltozott viszonyok ellenére sem sikerül fenn­tartani a forgalmat, gyakran meg is szüntettek határátke­lőket. Van mintegy 1200 ál­lomás, amelynek a történe­tét feldolgozva lehet egysé­ges képet rajzolni a hálózat­ról. A vasút után tervezem az egyéb infrastruktúra fel­dolgozását is- Ezekkel a té­mákkal köteleztem el ma­gam egy életre­V. M. Csúcsforgalom a levegőben A nyaralókat és a sokat utazó üzletembereket egy­aránt késleltető, idegesítő és megizzasztó repülőtéri és légi csúcsforgalom, amely már tavaly is elviselhetet­len volt, az idén tovább nő Nyugat-Európában. erre fi­gyelmeztetett a napokban az európai légitársaságok (21 tagú) szövetségének főtit­kára. Július első felében úgy megtelt a legtöbb nyugat­európai repülőtér, hogy sok helyütt képtelenek voltak időben „ledarálni” az uta­sokat: előfordultak 24 órás késések is. Az indulások kö­zül sokat még ezen a héten is el kellett halasztani. A főtitkár szerint a for­galmat az is lassítja, hogy Nyugat-Európa légtere több mint 40 ellenőrző zónára van osztva. Azt ajánlja, hogy szervezzenek egységes légi­irányító hatóságot. Ügy vél­te, hogy a légiirányító szak­emberek és a pilóták meg­terhelése a tűréshatár felé közeledik és ez a biztonsá­got veszélyezteti. Szerinte a légiirányítást magánvállalatok kezébe kel­lene adni. attól növekedne hatékonysága. A zsúfoltság oka a repü­lés iránt gyorsan növekvő kereslet: a légi forgalom vá­ratlanul megugrott Nyugat- Európában. Az utasszám már azelőtt növekedni kez­dett. hogy a Közös Piacban sikerült az év elején meg­egyezni új légifolyosók meg­nyitásában és abban, hogy igyekeznek csökkenteni a repülőjegyek árát. Tavaly 13 százalékkal növekedett a lé­gi forgalom, pedig az előre­jelzések csak 2.5 százalékos bővülést jósoltak. A nem­zetközi szervezet becslése szerint az idén 15 százalé­kos forgalomnövekedés vár­ható, s ezzel akkora lesz a légi csúcsforgalom, mint amekkorát korábban csak 1995-re vártak. A főtitkár főleg arra pa­naszkodott. hogy a problé­mával foglalkozó állami bü­rokrácia túl lassú a nyugat­európai országokban. „Nagyon vigyázz az egészségedre" A szálkás, gondosan formált betűkkel írt sorok néhol ku­szává, nehezen olvashatóvá válnak. Panasszal, megkönnyeb- bültséggel, intelemmel átitatottak. Életmódról, betegségről és érzékenységről vallanak. Mindettől eltekintve egy látszó­lag banális történetet mondanak el, melynek főszereplője Rusz István, aki Salgótarjánban, a Bajcsy-Zsilinszky utcá­ban lakik. 0 az írás szerzője is, hetvenesztendös, s már évek óta ma­gas vérnyomással küszködik. Néhány napja hajlott kora és az egészségét ostromló kór figyelmeztető jelei ellenére kime­részkedett az utcára, megszédült, elesett, de jótevője — egy kamaszfiú — felsegítette. A levél írója valójában hozzá in­tézi sorait, s erre nem pusztán a hála ösztönözte. Tudatja, hogy az ő nyavalyája mint támad megalázón és alattomosan újra és újra: „Hol fázol, hol izzadsz, elveszi a légzést, az étvágyadat, bármilyen jó falatok vannak, s elve­szi lassan a józan eszedet is. Ezért kérlek kedves, fiatal paj­tásom, nagyon vigyázz az egészségedre, s ezt add át társa­idnak is.” Sovány testalkatú, erős akaratú embernek képzeltem Rusz Istvánt, kifejező írása s a vele történtekből kiragadott, ap­rócska mozaik olvasása nyomán. Betegsége miatt kórházi ápolásra szőrül, így hát szokatlan környezetben beszélget­tünk. Állapota rendkívül fogékonnyá tette őt minden embe­ri iránt, de mint elmondta, főként a bántó, igaztalan meg­jegyzések, s a kényszerű helyh ezkötöttség az oka keserű-'1 ségének. Lassan \már egy lépést sem tehet kísérő nélkül, mert a rosszullét bárhol, bármikor elérheti­„Minek a jajveszékelés?” — csattant fel valaki nemrégi­ben a közelében, mikor épp két gyerekkéz támogatta fel. „Biztosan részeg” — állapította meg magabiztosan egy má­sik, s voltak jó néhányan, akik hittek is neki. Az idős ember mindennapjai elképzelhetetlenek gyógysze­rek nélkül, és sérüléseinek nem a láthatóak a legmaradan­dóbb nyomai. Bár nem vigasz, de sokan járnak vele egy ci­pőben, s éppen ezért adta közre a fentieket, hogy abból má­sok is okuljanak. Köszönetét mások iránti féltése, aggódása fejezi ki, így tiszteleg a fiatalság, az emberség előtt. M. J. Gyermekjátékok népviseletben Gondtalanul telik az erdökürti gyerekek vakációja is. A diákokból szerveződött néptánccsoport tagjai is pihennek, tanév közben ugyancsak gyakran találkoztak próbák és fel­lépések ürügyén. A Budai József vezette öntevékeny mű­vészeti együttes magyar és szlovák gyermekjátékokat sa­játított el és mutatóit be közönségének, a helyi és megyénk­ben rendezvények gyakori szereplői voltak. Képünkön népviseletben táncolnak a/ erdőkürti gyerekek. —kulcsár— Nők a h i va ta I ba n... ■fányás, Verebély, Csen- gerháza, Szentkút — négy település, mintegy 2000 ember életének, boldogulá­sának útját igazgatja a Mátraverebélyi Községi Kö­zös Tanács. A kiutalások, értssítések, utasítások vé­gett ide zarándokolok zö­mének talán már fel sem tű­nik, hogy az apparátus tagjai egytől egyig nők. Számukra ez a reggel is úgy indul, mint a többi. Ma is ugyanolyan illatos a kávé, amit kevesen kor­tyolgatnak, mivel még nem teljes a stáb. Editke — Oláh Tiborné — érkezett elsőként, mint mondja csen­des, ügyfélmentes napra számít (az ajtón tábla is jelzi!). Az ő asztala a pénz­ügy, s a még mindig „sok- ismeretlenes” adóügy. — Kezdetben — két éve mikor idekerültem, beval­lom, bántott a hozzám for­dulók durvaság határát sértő magatartása. Kérni jöt­tek követelőzőn. Nem •volt időm az okokon té- pelődni, igyekeztem türe­lemmel, külön-külön el­magyarázni mindenkinek a homályosnak tűnő rendel­kezéseket. Az ügyfelek azóta csen­desebbek, köszönnek ille­delmesen, meghallgatják a tanácsait, esetleg kérdezik. Elvétve akad ugyan köz­tük kétkedő, de a többség elégedett, megbízik tanács­adójában. A fiatalasszony tanács­tag, a helyi pártalapszerve- zet propagandistája, s, itt a számvizsgáló bizottság elnöki teendőit is ellátja. Öröme a nemrég vásárolt használt fénymásoló, hét végeken a szentkúti búcsú­ba igyekszik — helypénzt szedni. Erzsiké — Oláh Sándorné — egy gyors mérleggel kez­di a beszélgetést: — Egy csomó kiutalást csináltam meg idáig. A tarjáni városgazdálkodási vállalat átutalási számlá­ját is intézni kellett, az­tán itt a többi papíros, unatkozásról szó sem lehet délután négyig. Oláhné a falu anyakönyv­vezetője. Névadót keveseb­bet, ellenben esküvői szer­tartást annál többet ve­zet e ház mutatós házasság- kötő termében. A megszokás miatt még az effajta ünnepi esemény is veszít a csillogásából, de azért mindegyiknek meg­van a bája — mondja és emlékezetében kutat. ő rögtön érettségi után, 64-ben ide került. — Itt kezdtem és itt őszültem meg. „Elnyűttem” eddig három elnököt — jegyzi meg tréfás rezig­náltsággal. — Azért jó fel­idézni a múltat, például a két szentkúti otthonlakó egybekelését, ök az „elő­ző életükben” is kedvelték egymást, de a sors külö­nös játékaként öregen, be­tegen, csak itt találtak egy­másra. Zagyi Sándorné — Piri, jön meg kifulladtan, a melegtől felhevülten a kör- nyezettanulmány-útról. — Fiatalkorúak házas­ságkötéséhez kértek enge­délyt, ilyenkor felmérjük a lakás- és egyéb körülménye­ket. A véleményünket pe­dig írásban adjuk a továb­bi elbíráláshoz — mondja, s közben fel-alá sétál arcát legyezgetve-hűsítve. — Mi a benyomása, meg­kaphatják? — A kislány a fiatalko­rú, bátonyterenyei, ezért ak •ottani kollégával még kon­zultálnom kell mielőtt bár­mit tennék. A látottak-ta-f pasztaltak egyébként nem hangoltak le — feleli. Az adminisztrátor, Mar­gitka, Szekacsek Zoltánná „nem kíván szerepelni”. Ké­sőbb mégis hozzánk csapó­dik, megtudom, hogy vár­ja a jövő esztendőt, a nyug­díjazását. — Elfáradtam — suttogja szemlesütve. — Kicsit tar­tok a változástól, de va­lójában azt hiszem, jól el­leszek majd egy másik kör­ben. — Jövő héten tanács­ülésünk lesz — pillant rám a tanácselnök asszony, Hart­mann Józsefné (Klárika), mialatt szorgalmasan kör- möl. S hogy ne értsem fél­re buzgalmát, a tanítómes­terét hozza szóba: — Mindig arra intett, ne sajnáljam a kezem, egyenként szépen, minden iratot írogassak alá, s ne feledkezzem meg a névre szóló címzésről sem. Haj­danán hittem is, nem is a szavát, ma már tudom: igaza volt. Kezembe nyom egy irat­csomót, ami a 87-es költ­ségvetési és gazdaságfej­lesztési terv végrehajtását dokumentálja sokoldalúan, alaposan, hiszen hamaro­san testület elé kerül meg­vitatásra. — Erzsi is sokat dolgo­zott ezen — mondja és sú­lyát meghazudtoló fürgeség­gel a telefonhoz siet. — Ja, a B. ügy, mind­járt előkeressük az aktát — harsogja a kagylóba. — Mór megint bajok van­nak vele? — kérdi, s cím­szavakban végigfut a zűrös egyén múltján. Aztán csí­pőre tett kézzel nevetve ki­szól a többieknek: — Na, ha megint megje­lenik ittasan itt ez a B., ki sem tudjuk rakni! — Van itt is tüöj, de én megvallom, nemigen szok­tam búnak ereszteni a fe­jem — fordul . hozzám, s felnevet. Hartmanné nyolc eszten­deje elnöke a verebélyi tanácsnak. Ennek a benti s a másik, kétezres közösség­nek is ő a lelke, s nem ép­pen a jólelkűségével, in­kább a bizakodásra ser­kentő, magával ragadó de­rűjével, kiegyensúlyozott­ságával. Magáról így be­szél: — Mindenbe bele kell kontárkodnom, mert már nyolc éve hol van titkárom, hol nincs. Otthon? Ó, szin­te egyfolytában torlódik a munka. Egyszer-egyszer azért rendet teremtünk, de nemsokára megint azt ve­szem észre, hogy minden a feje tetején áll. A reg­gelek sürgés-forgása szinte szédítő: Csinálom a regge­lit, főzöm a kiscsirkéknek a kamillateát, közben hallom, amint Jóska, a férjem visz­szaszól a kapuból, nehogy zárva felejtsem a fóliát) Ugrok ide, csinálok száz­félét, míg ideérek. Más mederben igaz, de a hivatali élet is megállás nélkül zajlik: — Nemrég, sajnos, kisebb betörés volt az óvodában, a tettesek még nem kerül­tek kézre. A felújításra vá­ró postát a napokban köl­töztettük ki. A bánya a régi faluban a lakóháza­kat erősíti meg, oda egy műszaki ügyintéző kellene sürgősen. Jönnek a lakók, panaszolják, hogy az új lépcső nem olyan jó, mint a régi volt, kérdőre vonnak, mi miért nem vagyunk ott ennél a munkánál. Azért a legtöbbükkel sikerül szót érteni — summázza a gyors áttekintést -a tanácselnök asszony. Piri közben meghozza az ebédet, míg esznek, Klári felveti, hogy jó lenne már egy közös bográcsolás. ^Jélutánra már kissé só- padtabb az arcuk, a hangjuk is kopogósabb. Gondolataik már otthon járnak a gyerek, a va­csorafőzés, a kerti munka körül. Néha ők is érzik a „szorítást”, a fullasztó ne­hézségeket, de megtanul­ták már mi a légszomj or­vossága : tempózva ár ellen úszni. Mihalik Júlia

Next

/
Oldalképek
Tartalom