Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-25 / 176. szám

6 NOGRAD 1988. JÚLIUS 25.. HÉTFŐ GYASZJELENTES Mély fájdalommal tu­datjuk^ hogy a szeretett, férj, édesapa, nagyapa és testvér BARNA SÁNDOR tragikus hirtelenséggel, 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása 1988. július 27-én (szerdán), délután 3 óra­kor lesz a salgótarjáni központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD OTP Nógrád Megyei Igazgatósága Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, déd- nagyapa és testvér SOMOSKÖI VINCZE 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása 1988. julius 26-án, kedden, 15 órakor lesz a somoskői temetőben, GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek és mind­azoknak, akik szeretett halottunk KASZÁS ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdal­munkat enyhíteni igye­keztek. GYÁSZOLÓ CSALÁD ÁRAMSZÜNET Értesítjük a t. lakosságot, hogy 1988. július 26-án, 27- én, 7 órától 16 óráig Rútsá­gon folyó elektromos mun­kálatok miatt áramszünet lesz. Az érintett területek: Ta­karék út (Mikszáth út—Ró­zsavölgyi út közötti rész), valamint a Mikszáth út—Ta­karék és a Búzavirág út közötti szakasz. Kérjük a lakosság szíves megértését. Nyári vásár a Tanácsköztársaság téri ajándékboltban 20—40 11 „ árengedmény. Kozmetikumok, bőráruk, ajándéktárgyak stb. Amíg a készlet cart. ÖTVÖZETGYÁR Sal­gótarján felvételre keres: fizikai munka­körbe: — melegüzemi karban­tartó lakatosokat, ötvö­zetgyár területére, — általános lakatosokat, gyularakodói telephe­lyére, — villanyszerelőket, — kohász szakmunká­sokat, betanított mun­kásokat, valamint kohá­szati segédmunkásokat. A kollektív szerződés szerint kiemelt bére­zést, megemelt mű­szakpótlékot és meleg­üzemi pótlékot bizto­sítunk. Érdeklődni a vállalat munkaügyi osztályán. Tel.: 10-066/35. Az ipolytarnóci termé­szetvédelmi területre felveszünk, érettségizett, gépkocsi- vezetői engedéllyel ren­delkező fiatalembereket idegenvezetői munka­körbe. Jelentkezni hétfő kivételével a helyszínen, a kirendeltségvezetőnél lehet. BÜKKI NEMZETI PARK Igazgatósága A Budapesti Közúti Igazgatóság Nógrád megyei koor­dinációs főmérnöksége (Salgótarján, Lovász J. út 31.) felvételt hirdet útgazdálkodási főelőadói munkakörre. A munkakört betöltő feladatát képezi a Nógrád me­gyei országos közúthálózaton: — nem közlekedés célú igénybevételével, a közúthoz létesítendő csatlakozásokkal kapcsolatos kezelői hozzájárulások kiadása, tervegyeztetése. — a közúti kezelésben lévő területekkel kapcsolatos földügyi teendők ellátása, — a közút menti növényvédelmi és fagazdálkodási te­vékenység elvi irányítása, — a közút védelmével kapcsolatos jogszabályok mű­szaki érvényesítése. Bérezés: 13/1987. (X. 25.) ABMH rendelkezés szerint. Pályázatokat a fenti címre kérjük írásban, korábbi tevékenység, végzettség és fizetési igény megjelölésé­vel. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS Takarító­eladónőt szerződéssel azonnali belé­péssel felve­szünk. Érd.: Képcsarnok, Cso- hány-terem, Salgótarján, Rákóczi út 13. Tel.: 10-010. Az UNI-COOP Kisszövetkezet felvételre keres: — ács-állványo­zó szakmun­kásokat, — ,,D” kategóri­ával rendelke­ző gépkocsi- vezetőt. Jelentkezés: személyesen Salgótarján, Néphadsereg u. 28. JÁRMŰ Ncasco BI/TOSlTÚ ZSIGULI Combi UL-es eladó. Luc­iáivá, Deák György. Telefon: 15. ELADÓ 412-es Moszkvics, 250-es Jáwa motorkerék­pár, kiskerekű, Simson Schwalbe, Simson Stár válás miatt sürgősen el­adó. Mindegyik jó állapotban. Tar, .Szondy út 2. Var­ga. ELADÓ ZH-S írsz. sötétkék Dá­cia 1300-as Renault- motorral, friss mű­szakival, jó álla­potban. Salgótar­ján, 10-977 telefo­non. LADA 1500-as 9 éves, 1990-ig érvé­nyes műszakival eladó. Salgótarján, Dimitrov út 42. KARAMBOLOS 126-os Polski Fiat eladó. Érdeklőd­ni: Nagybátony, Lenin út 12. Csa­bák, hétköznap 17 órától. PB-S frsz. 1500-as Lada megkímélt állapotban eladó. Salgótarján, tele­fon : 10-203, Gor­kij-tp. 2. fsz. 1. délután. ELADÓ IP-S Wartburg üzemké­pes, egyben vagy alkatrészként. Ka- rancslapujtő, Má­jus l. út 14. Gyüre János. Érd.: 17 órától. FIATALOK! S 5l-es Simson át­alakítva eladó. Irányár: 10 000 Ft. Cím: Salgótarján, Házi F. út 4. Tő- zsér. DACIA KE frsz. sürgősen eladó. Ecseg, Dankó út 43. Érd.: egész nap. 250 ETZ krómo­zott, 2 éves eladó, 25 ezer Ft-ért. Cím: Kordics József £r- sekvadkert, Gár­donyi út 16. TP-S Dácia két­éves műszakival el­adó. Érd.: Gelka bisztró, Salgótar­ján. TA-S kis Polski sürgősen eladó. So­moskőújfalu, Vö­rösmarty út 64. KITŰNŐ állapotú, alig használt 250 ETZ motorkerék­pár eladó. Nagy­bátony, Juhász Gyula út 29. (Zagy­vapart) . S—100-AS Sko­da eladó. Salgótar­ján, Lőwy S. út 7. 1/5. HOSSZÚ platós iFA-billencs pót­kocsival eladó, vagy hosszú platós AVA beszámítható, va­lamint rövid pla­tós IFA eladó. Érd.: Pásztó, Nógrádi S.- ltp. S/l. ép. 1/2. TF 1200-AS Lacfá 85 000 Ft-ért eladó. Jobbágyi, lakótp. 9. földszint 2. UNGI. 5 q-ig vizsgázta­tott, újszerű után­futó eladó. Biró. Pásztó, Fürst S. út 3. UTÁNFUTÓ más­fél éves, 3 q te­herbírású, kifogás­talan állapotban el­adó. Megtekinthe­tő, hét végeken, Ecseg, Béke út 40. ELADÓ ARO és ROBUR Salgótar­ján, Egri út 36. (Forgács). IG-s Wartburg Tourist reális áron eladó, Érd.: 17 órá­tól, Somoskőújfa­lu, Szikszó út 50. Varga. . ZU rendszámú 105-ös Skoda fel­újított motorral sürgősen eladó. Mega János, Nóg- rádkövesd, Kos­suth út 16. JO állapotban le­vő 120-as Skoda el­adó. Érd.: Balassa­gyarmat, Kolozs­vári út 7. 412-ES Moszkvics olcsón eladó. Pász­tó, Gábor A. út 34. UO-S, 1200-as Zsi­guli sürgősen el- adA, Bátonytere- nye, Mátra-Itp. Bá­nyász út 5. IV/I. IL-ES Zsiguli fel­újított állapotban. 40 000 Ft-ért eladó, sürgősen. Ka­rancsság, Jókai út 20. Oláh Károly. CP frsz. Trabant, olcsón eladó. Érd.: Salgótarján. Zója krt. 20. 17 óra után. ELADÓ 408-as Moszkvics 1989 má­jus hóig érvényes műszakival. 15 000 Ft-ért. Érd.: Tar Sport út 19. ^ ZD-S Trabant friss műszakival el­adó. Janusek Ist­ván, Klsterenye. József A.-ltp. 4. B Ih. 1/3. JÓ állapotban le­vő Trabant eladó. Nógrádmegyer, At­tila út 1. INGATLAN SALGÓTARJÁN­BAN kétszintes, kétlakásos családi ház sürgősen, áron alul eladó, 12 000 Ft/m2-re. Vállala- tok-intézményeknek Is. (9 szoba, 2 konyha, 3 fürdő­szoba, garázs.) Érd.: helyszínen, Salgótarján, Gor- klj-ltp. Április 4. krt. 71. Telefon: 11-507. BALASSAGYAR­MAT, Szontágh P. út 36. sz, alatt négylakásos tár­sasházban, első emeleten 2 + fél­szobás lakás, vil­lanyfűtéssel, teher­mentesen, egyévi bentlakással eladó. Érd.: napközben 598-as telefonon este a helyszínen. SALGÓTARJÁN városközpontjában levő, tetőtér-beépí­tésű 2 és fél szobás tanácsi lakásomat elcserélném ugyan­csak városközpon­ti, tanácsi 2 szo­básért. Érd. lehet: mindennap, szerda kivételével, a ka- rancskeszi eszpresz- szóban, 13—20 óráig. KEMEROVO krt-on magasföldszinti, két­szobás, öröklakás -f garázs kp-érl eladó. Cim: Salgó­tarján, 10-977 tele­fonon. EGY- telken 2 családi ház eladó. Esetleg külön is, Salgótarján. Cso­konai út 36. BALASSAGYAR­MAT, Rákóczi út 113. III/9. sz. alatt eladó 54 m2-es OTP-öröklakás 500 000 kp + OTP. BESZTERCE-LA- KÓTELEPEN egy + két félszobás, szövetkezeti lakás kp + OTP-átválIa- lással eladó. Sal­gótarján, Ybl M, út 63. vn/i. salgótarjani kétszobás, város­központi tanácsi bérlakásomat el­cserélném családi házra a városban, vagy környékén, Leveleket „Meg­egyezéssel” jeligé­re a kiadóba ké­rek. ELADÓ Salgótar­ján, Pécskö út 4 sz. 1/3. alatti, 1 4- 2 félszobás, 58 m2, tehermentes, szö­vetkezeti örökla­kás. Érd.: 16—17 óra között. ELADÓ kétszin­tes, gázfűtéses csa­ládi ház, nagy ga­rázzsal, pincével, Salgótarján, Vörös Hadsereg út 163. Tel.: 14-488. SZÜGYBEN két és fél szobás csalá­di ház nagy kert­tel, tavaszi beköl­tözéssel eladó. Érd.: este, Varga Ferenc, Szügy, Sport út 3. SALGÓTARJÁN­HOZ közel, 3 szo­bás, összkomfor­tos, kertes családi házat legalább 300 m hosszú, sík te­lekkel bérelnék hosszabb időre. Ajánlatokat „Ta­nya is érdekel” jel­igére a kiadóba kérek, vagy Salgó­tarján, Pf.: 10. 210 négyszögöles üdülőtelek eladó, Mátrakeresztesen. Építési engedély, villany van. Ar: 1000 Ft/négy szögöl. Érd.: Bartus László Bá'tonyterenye, Ré­vai út 12. ELADÓ Orhalom, Ifjúság út 9. sz, alatti 2 szintes, összkomfortos, ker­tes családi ház. MOHOSÁN, 2 szo­ba, konyhás, fürdő- sábbás, kertes, csa­ládi ház, nagy te­lekkel eladó, mé­hészkedésre, állattar­tásra kiválóan alkal­mas helyen, Zalka M. út 14. Érd.: le­het Czelleng L. Ba­lassagyarmat, Hu­nyadi út 6/10. Tel.: 262. A város központ­jában, két család részére is alkalmas, kétszintes ház eladó. Az alsó szinten bu­tik, ill. rendelő is könnyen kialakít­ható. Érd.: Salgó­tarján, József A. út 46., hét végén egész nap, munkanapo­kon 17 órától. BALASSAGYAR­MATON eladó 3 szobás, fözőfülkés villanyfűtéses, ker­tes családi ház, 2 műhely, plusz ga­rázs. Érd.: Gárdo­nyi u. 20. 17 óra útin. SALGÓTARJÁN, Arany J. úton más­fél szobás lakás hosszabb időre ki­adó. Tel.: 12-764. 18 óra után. SÜRGŐSEN eladó 3 szobás, kertes családi ház, Buják, Alkotmány út 14. Érd.: mindennap 16 órától. PÉCSKÖ-SZIL- VÄSBAN hétvégi telek téliesített fa­házzal eladó. Cím: Salgótarján 10-977 telefonon. SZÖVETKEZETI lakás eladó, 53 m2- es, 900 000 Ft + 70 000 OTP. Salgó­tarján, Arany J. út 11. V/3. 18 órá­tól. 1989. nyár végi beköltözéssel. ELCSERÉLNÉNK városközponti, ta­nácsi, egyszobás és egy szoba hálófül­kés, nagyméretű, komfortos lakáso­kat, városközpon­ti, nagyméretű ket­tő- vagy kettő- és félszobás tanácsi­ra. Ajánlatokat Salgótarján, 10-977 telefonra kérek. KEDVEZŐ áron eladó 217 négyszögö­les üdülőtelek, ter­mő gyümölcsfák­kal -f építőanyag­gal. Kemping! busz- végállomástól jól megközelíthető. Tel.: Salgótarján, 12-445. ELADÓ Egerben, a színház mellett 2.5 szobás, 62 m2. es. tehermentes la­kás. Érd. lehet: a 36. 15-162-es telefo­non, 18 óra után. 80 százalékban kész családi ház el­adó Zagyvapál­falva, Gorkij-lakő- telepen. Cím: 10-977 telefonon. GARÁZST ven­nék az, idegéri ga- rázssoróp. Ajánla­tokat „ősz” jeligé­re a kiadóba kérek. garázs eladó vagy kiadó a STÉSZ mögött. Tel.: 10-618, Salgó­tarján. ADÁSVÉTEL ÉRTESÍTEM VE­VŐIMET tömni való kacsa, au • gusztus 15-től, 2—3 kg-os kapható lesz Mohora, gyógy­szertár mellett. Te­lefon: 16. BMX—20 és ver­senykerékpár, 10 sebességes, jó álla­potban eladó. Cim: Salgótarján, 10-977 telefonon. 15 m2-es sejt ala­kú, szállítható, el­árusítópavilon ked­vező feltételekkel eladó. Érd.: Ta­kács László, Ka- rancskeszi, Fő úl 35. 17 órától. hét végén, egész nap. ASZTALI lengyel varrógép, 8 prog- ramos, olcsón el­adó. Cím: Zabari tstvtánné, Zagyva- pálfalva, Budapes­ti Út .41. 11/11. ELADÓ 220-380- as villanymotor, jótállással. Salgó­tarján, Beszterce tér 2. 1/5. MÉLY ikeroaha- kocsi eladó. Érd.: Salgótarján, Schu- yer F. út 28. Szír- busz. ELADÓ nagy tel­jesítményű, ciklo- nos, 24 kalapácsos terménydaráló, vil­lanymotorral, kap­csolójával együtt. Érd.: 18 órától. Heréid, Csillag út 19. ELADÓ frissfejős tehén 4 db. Érd.: Buják, Felszaba­dulás i<e 22. ÜJ, 2000 literes gázolaj t-vtály tel­jes felszereléssel olcsón eladó. Cím: Nagy Mihály, Ba­lassagyarmat, Hon- ti út 29. ELADÓ konyha- szekrény, kétré­szes mosogatóval. Tel.: Salgótarján. 13-426. ELADÓ 4 db, kb. 150 kg-os magyar­tarka bikaborjú, választott. Érd.: Tar, Attila út 13. NÉMETJUHÁSZ, törzskönyvezett, 3 hónapos szukák, 3000 Ft-ért eladók. Dr. Tass! Balassa­gyarmat, Ady E. úi 23. Tel.: 609. HOLSTEIN- FRIZ tehén 3 éves, 9 hónapos vemhes, eladó. Érd.: Balas­sagyarmat, Hétve­zér út 7/b. Velko- vics. HOLLÓKŐN levő üzlethelyiség eladó, valamint egy db hároméves Volga Limusin gk. Érd.: Angyal István. Sal­gótarján, Salgó út 6/C. egész nap. DYRAM video lejátszó-felvevő, jót- állásos eladó. Sal­gótarján, Kercseg út 30. VERMONA Sondy elektromos orgona -1- erősítő eladó. Juhász János, Mát- raszele, Dózsa út 25. SIEMENS video­magnó garanciá­val eladó. Tel.: Salgótarján,. 13-175. ELŐNEVELT csi­be kapható. Szent­kút, Föld út 1. 17 óráig. TÖRZSKÖNYVE­ZETT kuvaszkis­kutyák eladók. Érd. lehet: Fodor Pál, Karancsberény, Krú­dy út 5. ELADÓ 220 V-OS, 3 lépcsős vízszi­vattyú, elektromos kézi fúrógépek és sarokcsiszolók (Flex) Salgótar­ján, Damjanich út 89. n VEGYES VAROSKÖZPON­TI, háromszobás, összkomfortos la­kás hosszabb időre, bútorozatlanul (szükség esetén bú­torozva) kiadó. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. ALBÉRLETI szo­ba kiadó fiatal lány részére. Érd.: Salgótarján, 12-183 telefonon, lehet este. .BÚTOROZOTT szoba, konyha, fürdőszoba-hasz­nálattal, 18 hónap­ra kiadó. Érd.: Sal­gótarján, Mali­novszkij út 5. Hor­váth János. SALGÓTARJÁN­BAN egyedülálló középkorú férfi bútorozott albér­leti szobát keres. Ajánlatokat: 10-977 telefonra kérek. ORVOS házaspár, gyermek- és kutya- szerető házvezető­nőt keres. Dr. Tas- si Balassagyarmat Ady E. út 23. Tel.: 609. MEGISMERKED­NÉK 30 év körüli értelmiségi férfival házasság céljából. Fényképes levele­ket várok „Rózsa’* jeligére a kiadóba. EGYGYERMEKES család Pásztón al­bérletet keres. Aján­latokat: Pásztó, Park út 12. Szabadságról visszatérve fül-orr-gégé­szeti rendelé­semet meg­kezdtem. Salgótarján, Arany János út 15., hétfő—szer­da-péntek, 17 órától. Dr. Molnár. MEGNYÍLT! Építőanyag­kereskedésem, Balassagyarma­ton, a Damjanich u. 4. sz. alatt. Kaphatók: — zártszelvények, — horganyzott csövek — vízve­zetékhez — fe­kete csövek — földgáz- és fűtés- szereléshez, Ko­vács Zoltán épi- tőanyag-keres- kedő. A salgótarjáni síküveggyár felvételre keres: — bérelszámolási csoportvezető- helyettest (a munkakör betöl­tésének feltétele: mérlegképes köny­velői képesítés), valamint — többéves gyakorlat­tal rendelkező gyors- és gépírót. Bérezés: megegyezés szerint. * Jelentkezés személyesen vagy telefonon a gyár személyzeti és oktatási főosztályán. Cím: Salgótarján, Budapesti út 29. Tel.: 11-655/150. VOLÁNBUSZ váci üzemigazgatósága felvételre keres Vásárlóink kérlek, mi teljesítjük! älltöl)llSZ“V 6Z6iOK6lt (áSt* Enietaéiyes Tehergépjármű-vezetői jogosítvánnyal rendelkezők részére a D járműkategória meg­Ví—■ r r szerzéséhez a vállalat lehetőséget teremt. Dolgozóinak és családtagjainak díjmentes utazás az autóbuszokon. ^ tanszervasar július 25—augusztus 6-ig Jövedelem: a teljesítménytől függően, megállapodás szerint. Foglalkoztatás: 24 óra, utána 2—3 szabadnap. A PÉCSKÖ ÜZLETHÁZ PAPÍROSZTÁLYÁN, Salgótarjánban, Jelentkezni lehet: Vác, autóbusz-állomáson lévő forgalmi osztályon. Tel.: 06/27* Balassagyarmaton, 11-825, 10-731. Bátonyterenyén, a PAPÍRÍRÖSZERT Felvételre keresünk továbbá esztergályos és autószerelő szakmunkásokat. árusító boltokban. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Kötelező egységcsomagokat 20 %, háti iskolatáskákat 10 % Jelentkezni lehet: Vác, Deákvári fasor 4. Majoros István műsz. ov.-nél. Tel.: 06/27-12-668, 11-009. engedménnyel árusítjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom