Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-10 / 138. szám
TELEXEN ÉRKEZETT... Emelkedtek a betétek kamatai ■j Ösztönzi a takarékosságot az OTP NÓGRÁDI TÁJAKON... TISZTES IPAR Barátaimnak feltettem egy kérdést: mit jelent számukra ima a tisztes ipar kifejezés? Az egyik barátom azt mondta, hogy mára eléggé megkopott e mondás jelentősége, a másik egyszerűen kinevetett. A szomszédomnak falujuk cipésze jutott az eszébe. Okkal, mert annak a cipészmesternek nem létezett javíthatatlan cipő. Ez a cipész is egyik megtestesítője volt a tisztes iparnak — summázta a szomszédom. Vannak-e ima ilyen mesterek? Hogyne lennének! Gyakran halljuk róluk, még azt is, hogy magasabban képzettek, mint a nyugdíjba menők, a régi mesteremberek. Miért harsant akkor kérdésemre a nevetés? Valószínűleg azért, mert csak ritkán találkozunk igazán jó mesterekkel. Nagyon gyakran tapasztaljuk, hogy a mai szakemberek nem mindig veszik komolyan a megrendelők érdekeit, és idegesek, válogatnak a megrendelések között, nem olyan szellemben dolgoznak, olyan lelkesedéssel, mint az elődök. Nem ritkán tapasztaljuk, hogy az új házaikról potyog a vakolat, az új lakásban lemállik a tapéta, hogy az autónk annak ellenére sem jó, hogy tetemes összegét, és hálapénzt fizettünk ki a javítására, hogy a gyerekek cipőjéről egy hónap alatt leválik q táip. Most, hogy a „tisztes ipar” jelentésén elgondolkodom, rájövök, hogy a tisztes jelző a tudást és a folyamatosságát jelentette. Ha egy pékről azt mondták, hogy az általa sütött kenyér foszlós, akkor az akár 50 évig is foszlós volt. Pedig a mai pékek is keményen dolgoznak, csak éppen a kenyér íze más, mint azé a cipóé, amelyik a régi mesterek keze alól került ki. Persze vannak kivételek. Példákat lehetne sorolni, hogy a lelkiismeretesen végzett, jó munkát nemcsak a megrendelő, a vásárló, hanem a termelő is élvezi, örömet talál benne. Pontos munkát, kifogástalan árukat igényelünk. A termékek, a szolgáltatások minősége egyúttal az életünk minősége is. De erről nemcsak beszélni, cikkezni kell, hanem tenni is! S az élet úgy követeli tőlünk, hogy egyre többet, egyre jobban. Ha az életet és a munkát azonos szántén fogjuk becsülni, az utóbbit pedig érdem szerint; jutalmazni — akkor több lesz a kifogástalan lakás, a jó bútor, a kellemes viselésű cipő, a biztonságosan közlekedő autó, S a cipész a kaptafánál, a szabó a varrógépnél, az asztalos a gyalupadnál, vagyis a mesterségéinél marad. És akkor újra beszélhetünk a tisztes iparról! Hemerka Gyula Minden erőre szükség volt Kőlavinák között a Magas-Tátrában A közeli napokban megérkezett magashegyi felkészítő útjáról — négynapos magas-tátrai térningjéről —, a Salgótarjáni Hegymászó Klub hatfős csoportja. A csapatot Orosz Mihály elnök és Buda László technikai vezető irányította. Céljuk, a közismert Középorom (Proszt- rednyi Hrot) volt, melyet az egyesület egy korábbi turné során már meghódított. Most egy új útvonalon törtek fel a csúcsra, ahol eddig még hegymászók nem jártak; így akciójuk méltán nevezhető úttörő vállalkozásnak. Beszámolójuk szerint a rendkívül intenzív kőmozgás, valamint az itt-ott még fellelhető hó- és jégfoltok igen megnehezítették dolgukat. Menet közben számos kőlavina zúdult alá, de szerencsére ezek elkerülték a csapatot. A kőmozgás elsősorban az évszakváltást követő hőingadozásnak köszönhető. Az ember feletti energiákat felemésztő mászás 12 óra hosszat tartott a hat embernek és minden technikai tudásukra — felszerelésükre — szükség volt, hogy a helyenként hatos erősségű (visszahajló) sziklafalra feljussanak. A csúcson dönteniük kellett arról, hogy végső erejükkel még aznap lejutnak, vagy ott alszanak, vállalva az éjszakai fagyot is. Az előbbi mellett döntöttek, ami nem veszélytelen vállalkozás, a 80 méteres ereszkedések, „kőkimozgató” hatását tekintve. Két óra alatt jutottak le az alsó hómezőre, ott pedig jégfelszerelések segítségével érték el a jelzett turistautat. Az eseményekről a csoport operatőre filmet forgatott, melyet a nagy- közönség is megtekinthet egy későbbi klubfoglalkozáson. Greenwichnek záróra A közmondásosan hagyo- mánytisztelő Anglia ismét szegényebb lesz eggyel gondosan óvott tradíciói közül; 1990-re bezárják a jelkép- számba menő greenwichi királyi csillagvizsgáló „időpontrészlegét”. Sőt, a szigetország csatlakozik az európai időszámításhoz. A britek számára fájdalmas döntés egyrészt már meglévő helyzetet rögzít: a céziumfrekvencia mérésén alapuló atomóra pontosabbnak bizonyult az égitestek kissé szeszélyesebb mozgásának megfigyelésére épülő greenwichi alapidőnél1. Így az igazán pontos időt már évtizedek óta Sussexben rögzítik és tartják alapul az ellenőrzéshez. Ami pedig az európai időhöz való csatlakozás kényszerét illeti: a La Manche alatt megépülő ..osalagút” valóban nevetségessé tenné, hogy jóvoltából percek alatt a kontinensre érkezvén, hatvan perccel vissza kelljen ál- ' lítani az órákat, majd a visszaúton újfent meg kelljen ismételni e műveletet. Ismeretes, hogy az utóbbi hónapokban a lakossági betétállomány növekedése lelassult. így szükségessé vált egy olyan újabb intézkedés, amelynek segítségével a megtakarítások értéküket megőrzik, és ez egyben ösztönzőleg hat a betételhelyezésekre. A pénzügyi kormányzat ezért június 1-jétől jelentős kamat- és prémiumemeléseket vezetett be. Az egy évvel ezelőtti — csaknem teljes körű — betétkamat-emelés átlag évi 1 százalékos volt. Ez év január 1-jétől — a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény alapján — előnyösen változtak az ifjúsági takarékbetét feltételei és kamatai. A lakásra gyűjtő fiatalok megtakarításaira öt év után évi 12 százálékot határoztak meg azzal, hogy a betét kamata adómentes. A 3 százalékos kamatkiegészítő prémiummal együtt ez már 15 százalékot tett ki. A takaréklevél és a nyugdíj -előtakarékossági betétek kamata április 15-étől emelkedett. Ezzel a hosszabb távú megtakarításokat igyekezett ösztönözni a pénzügyi kormányzat. Az évi 2 százalékos kamatemelés 12,5 százalékra növelte a 6 év utáni takaréklevél-betétek és 12,5, illetve 13,5 százalékra a nyugdíj-elötakarékossági betétek kamatát. A mostani — június 1-jétől érvényes — kamatemelés a íövidebb időre szóló, illetve a középtávú megtakarítások esetében jelentős. így például a kamatozó betértek és csekikszámlabetétek, valamint a takaréklevél az 1, 2, 3 éves lekötéseket figyelembe véve a felemelt kamattal közelítik egymást, összességében az egy évnél hosszabb időre lekötött betétek kamata a prémiummal együtt ez évben 13,5—17,5 százalék között alakul. Az egyéves lekötésű betétfajtákat is figyelembe véve a kamatozó és csekkszámla- betétek, a takaréklevél, a lakáscélú betétek, a nyug* díj-előtakarékossági betétek, a gyámhatósági betétek és a közérdekű célra juttatott adományok, valamint az átutalási betétek kamatai átlagosan közel évi 3 százalékkal emelkedtek. A lakossági pénzintézetek a tartós lekötésű betétek kamatának kiegészítéseként az 1987 októberében meghirdetett egyszeri, évi 3 százalékos prémiumot 1988. június 1-jétől évi 4 százalékos mértékűre emelték fel. Az emelt kamatprémium az 1—3 éves lekötésű könyves és csekk* számlabetétékire, a takarék- levélre, a lakáscélú és a nyugdíj-elötakarékossági betétekre, a gyámhatósági betétekre és a közérdekű célra juttatott adományokra jár, 1988. június 1-jétől az év végéig. A prémium a már jelenleg is betétben levő, valamint az idei év végéig elhelyezett összegek után időarányosan illeti meg az ügyfeleket. A kamat és a prémium utáni 20 százalékos adót 1988-ban a pénzintézetek fizetik. A június 1-jei kamat- és prémiumemelés eredményeként az OTP betétes ügyfelei 4,4 millliárd forinttal kapnak többet ebben az évben. Felmerül a kérdés, hogy a mostani kamatemelés miként érinti a kötvényeket, különös tekintettel a takarék- pénztári értékpapírokra. A kötvénykamatok versenyképessége érdekében döntés született arról, hogy az OTP által múlt év június 15-ével kibocsátott szerkezetátalakítási kötvényre az egy év lejártával 1,5 százalékos prémiumot fizetnek ki. A kötvénytulajdonosok így a 11 százalékos kamat helyett a prémiummal együtt az idén 12,5 százalékot kapnak. Tudnivalók útlevélügyben Az év első öt hónapjában mintegy kétmillió magyar turista látogatott külföldre, csaknem kétszer annyi, mint egy évvel korábban. Várható, hogy a nyári hónapokban még többen igyekeznek majd határainkon túlra« Mivel gyakori tapasztalat, hogy a statisztikai adatlapokat egyáltalán nem vagy hiányosan töltik ki, a Központi Statisztikai Hivatal szükségesnek tartja ismételten felhívni az utazók figyelmét ennek fontosságára. A statisztikai lapot mindazoknak ki kell tölteniük, akik a világ ösz- szes országára érvényes magánvagy szolgálati útlevéllel utaznak külföldre. A nyomtatvány mindkét lapjára nagybetűvel vagy írógéppel, az útlevél adataival egyezően, még az utazást megelőzően kell rávezetni az adatokat. A statisztikai lap — amelj* korábban több helyütt nehezeil volt beszerezhető — ma már megvásárolható valamennyi postahivatalban és a nagyobb utazási irodákban, darabonként 2 forintért. Az adatszolgáltatási kötelezettség nem érinti azokat, akik 1987. december 31. előtt kiadott magánútlevéllel, egyszeri kiutazási engedéllyel, továbbá Bulgáriába, Csehszlovákiába, Lengyelországba, az NDK-ba és Romániába egyszeri vagy többszöri kiutazási engedéllyel utaznak. Társadalomtudományi információk Szegedről A közelmúlt társadalomtudományi vonatkozású újság- és folyóiratcikk-termésében igyekszik eligazítást nyújtani a szegedi József Attila Tudományegyetem központi könyvtára (Szeged, 6701, pf. 393.) adatbank-szolgáltatásával. A könyvtárosok a bélés külpolitika, a gazdaság, a társadalom és a kultúra általános kérdésköreinek irodalmát dolgozták fel. A különböző helyi lapokat nem számítva, e tárgykörökben mintegy 200 újság és folyóirat közöl érdekes írásokat, Magyarországon évente körülbelül 8—10 ezret. Az információk a szakterületen való jobb eligazodást, a jobb munkavégzést segítik elő. Országos seregszemle ■ I Önkéntes tűzoltók versenye Balassagyarmaton A Duna Élelmiszer- és Vegyiárú Kereskedelmi Vállalat évente megrendezi önkéntes tűzoltóegységeinek seregszemléjét. Az idei verseny rendezési jogát — nagy megtiszteltetésképpen — a salgótarjáni raktárház balassagyarmati lerakata kapta meg. így szombaton délelőtt a nagyligeti sportpályán mérhetik össze tudásukat a három megye — Pest—-Komárom— Nógrád — képviseletében induló tűzoltórajok. A verseny fővédnöke dr. StiIskolaépítök Szügyön czai Jenő, a vállalat vezér- igazgatója, és Korbár Ottó- né, a salgótarjáni raktárház igazgatója, de mellettük számos balassagyarmati intézmény, szervezet segítette a 24 tagú helyi kollektívát a verseny megrendezésében. A gyarmati raktárház önkéntes tűzoltói egyébként számos versenyen értek már el szép sikereket, többek között az elmúlt hét végén Szé- csényben megrendezett járási versenyen 64 induló közül az 5. helyen végeztek. Az iskola a régi Megyeháza megjelenését idézi. A kitűzött határidőtől egy esztendővel korábban, már ez év szeptemberében elfoglalhatják új iskolájukat a szügyi diákok! Mitől e szenzációszámba menő gyorsaság az átadással ? Mindenekelőtt a pénzügyi erőforrásoknak köszönhető: a megyei tanács 48 millió forintos céltámogatását előnyösen egészítette ki a szügyi tanács által kibocsátott lakossági kötvények eladásából befolyt összeg. A beruházók-kivitelezők szervezett munkája a feltétel további része a Szé- csényi Építőipari Szövetkezet szakemberei vállalták az intenzív megvalósítást. Az intézmény a 18. században itt működő volt megyeháza stilizált tervei alapján készül, nyolc tantermében a helyieken kívül Csesztve és Nógrádmarcal összesen 250 diákjának biztosít helyet. Hatszáz négyzetméteres tornaterem, két műhely, két napközis csoportnak foglalkoztató- és egy természettudományi előadóterem is kialakításra kerül. A régi iskola helyén 200 adagos konyhát hoznak létre valamint ott kapnak helyet a könyvtár és az úttörőszobák. A hatvankét- . millió forintos létesítmény természetesen jelentős társadalmi munkát is igényel. Felújításra vár a volt kapubejáró is. A diákok a vakációra, az építők bz átadásra centráhnak. kábítóinkért szegélyezi az ősi parkot. (Kulcsár József képriportja)