Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-20 / 146. szám

NÓGRÁDI TÁJAKÖ^^^J^^^^SLEXEN ÉRKEZEID. Akiről beszélnek CtCtíT Bizonyítanom kell Balassagyarmaton, a Le- nin-lakótelep egyik négy- emeletes épületének barátsá­gosan berendezett otthoná­ban találom meg Baranyi Hajnalkát, aki Salgótarján­ban, a Táncsics Mihály Köz- gazdasági és Kereskedelmi Iskolában éppen ma áll az érettségi bizottság előtt. Ma­tematikából nem kell vizs­gáznia, mert ebből a tárgy­ból országos versenyen he­lyezett lett. De magyar iro­dalom és nyelvtanból, törté­nelemből és tervezésből még felelni kell tanárai, a bizott­ság előtt. A ritkán mosolyogó, in­kább komoly, vékony arcú, hosszú, fekete hajú kislány látogatásunk alkalmával is a tankönyvek birodalmában élt, hűen önmagához, hiszen a Táncsicsban 4,7-tel zárta a negyedik évet. — Magam sem tudom, ho­gyan történt. Amikor még itt, Balassagyarmaton, az akkori Bajcsy iskolába járt, tanárai és barátai is azt mondogatták: Hajnalkának jó feje van, nem szabad hagyni, hogy elkallódjék az élet sűrűjében — vallja édesanyja, aki a KÖPORC- nál dolgozik, kondenzátoro­kat ezüstözik. — Kezdettől fogva jól tanult a lány... — Az általános iskolában megrendezett versenyen me­gyei első lettem matemati­kából. Ügy gondoltam, ci­gány vagyok, nékem bizo­nyítanom kell! Vállaltam a továbbtanulást. Azért vá­lasztottam a salgótarjáni Táncsicsot, mert ott szak­mát is kapok, és érettségit is szerezhetek. Érettségi után lehetek könyvelő, sta­tisztikus, vállalati terve­Elkészült az első, AIDS-ről szóló felvilágosító játékfilm. Az Emlékül Évának című, Várszegi Károly rendezte egyórás alko­tást a Videocoop Stúdió és a Hungarotex Külkereskedelmi Vállalat közös vállalkozásban készítette. A kizárólagos forgal­mazó a Hungarotex máris több száz megrendelést kapott. • • # ző... Ügy érzem, több van bennem. Ezért is szeretnék továbbtanulni.... Érzem Hajnalka hangján, hogy meggyőződésből beszél. Pedig igazán magára volt hagyatva éveken át. Hiszen — és ezt nem is szégyelli — származásánál fogva nem volt meg az a családi „hát­tér”, amelyik segíthetett volna a tanulásban. De mindvégig ott voltak a taná­rai, osztály- és kollégiumi társai,’ akik az általános is­kola után a középiskolában is baráti jobbjukat, segíteni akarásukat nyújtották. Ök is megérezték: Hajnalka több mint mások. És soha nem csalódtak benne. Maga fogalmazott úgy: „Ha kellett, vidám voltam. Ha kérték a segítségemet, ott voltam. Én szeretek min­denkit, s úgy érzem, engem is befogadtak, szerettek... A középiskolában jó volt az első és második osztályban. A harmadikban már komo­lyabbak voltak a tantár­gyak, egy nagy ugrás követ­kezett be, s szinte vérre ment a tanulás. A negyedik újra könnyebb volt...” Baranyi Hajnalka nevét egyszerre felkapta a megye. Ketten indultak az országos versenyen matematikából, ő szerepelt jobban. — A logikai tárgyakat könnyebben fogom fel. Nem szeretek magolni. Szeretem az összefüggéseket keresni egy-egy témában, s talán ez segített az országos verse­nyen is... És a kezdeti siker­élmény? Éreztem, hogy a környezetem, családtagok, tanárok, osztálytársaim és sokan mások izgulnak ér­tem. Hiszen cigány vagyok, A filmet a Szociális és Egész­ségügyi Minisztérium, illetőleg az Országos Egészségvédelmi Ta­nács jóváhagyásával és szakér­tők segítségével forgatták, s az alkotók elsősorban vállalatok, intézmények, klubok számára ajánlják. Az egyórás játékfilm egy tragikusan végződő párkap­csolatról szól, illetve az egyes nékem mindenképpen to­vábbra is bizonyítanom kell!... Miskolcra jelentkez­tem, ott az egyetemen a műszakiak mellett még ta­valy indult egy közgazdasá­gi főiskola . Az hároméves. De ha jelentkezem, még egy évet ráhúzok, s akkor egye­temi végzettséggel térhetek vissza szülővárosomba Ba­lassagyarmatra, illetve me­gyémbe. Nógrádba. Ott tartok, hogy a könyv­vitelből készített írásbeli érettségi megoldásomat már elküldte az iskolám Miskolc­ra... Éz a főiskolai felvétel­hez volt szükséges. Már je­lent valamit. S, az, hogy szurkolnak értem a tanárok, az osztálytársak. Mi több, a mostani harmadikosok máris megkértek: ha min­den sikerül, jöjjek vissza a Táncsicsba, mondjam el, mi, hogyan történik, hogyan ala­kul életem, sorsom... Hi­szem, meggyőződésem, hogy csak jókat mondhatok majd a lányoknak! Ha túl lesz mindenen, Baranyi Hajnalka nem hagy­ja ott a könyveit. Hiszen a legkedvesebb szórakozását az nyújtja. És a szabad időben? Köt, szeret kézi­munkázni, Úgy éli életét, mint a többi fiatal, ott a Lenin-lakótelepen, még ak­kor is ha cigány, de már főiskolás! mellékszereplők, mint tipikus veszélyforrások, potenciális fer­tőzéshordozók és -továbbítók bemutatásával az AIDS és a ká­bítószer problematikáján ke­resztül, a felelőtlen szexuális magatartás következményeire hívja fel a figyelmet, elsősor­ban az érzelmi hatás eszköze­ivel.* Monstre kábítószerügy Az Egyesült Államok tör­ténetének valószínűleg leg­nagyobb kábítószerügye vette kezdetét pénteken: az amerikai hatóságok ugyanis ekkor hozták nyil­vánosságra azt a vádeme­lést, melynek alapján 170 személyt kívánnak a tör­vény elé idézni. A körözé­si listán amerikai, pana­mai, kolumbiai, jamaikai és Kajmán-szigeteki ál­lampolgárok nevei sora­koznak, akik a vád szerint nem kevesebb, mint 650 tonna marihuánát akartak becsempészni az Egyesült Államokba. E mennyiség utcai ára meghaladja az — Nézzünk szét egy kicsit a telepen — invitál a Haza­fias Népfront Salgótarjáni Városi Bizottságának a Besz- terce-lakótelepi felelős veze­tője. A strandnál kezdjük. Jó száz méterre a buszmegálló­tól a kazánház ajtajánál munkásokkal találkozunk. Azt panaszolják hogy a ka­zánház előterében, de még az azt környező parkban is időn­ként maszekautók parkíroz­nak, ami már több esetben akadályozta a célfuvart. Ar­ról nem is beszélve, hogy kritikus helyzetben nehéz volna a segélyautóknak a kazánházhoz férkőzni. A munkások ugyan két levert vascső közé vont dróttal aka. dályt emeltek, de az illeté­kesek nem nézik jó szemmel, mert „nem illik a Városkép­be”. — A parkírozás nagy gondja a lakótelepieknek — egészíti ki az imént hallotta­kat a népfrontos Sturmann Béla. — Szinte minden tal­palatnyi helyet kihasználnak az autósok, így aztán előfor­dul, hogy nem szabályos he­lyen parkíroznak. Közben oldalra mutat. A trafóház ajtaja mellett Tra­bant strázsái, hívatlanul; a HÉT szükség esetén nehéz volna eltávolítani az ajtóból, bár­milyen könnyű súlyú is autó­nak. — Ez is tilosban parkol, bár lehet, hogy ha garázsa lenne nem tenné — mondja vezetőm. — Van fizetőképes igény garázsra ? — Sokan vállalnák a ga­rázsépítést, csak lehetőséget nem kapnak. A Ybl Miklós út 47-ben egy asszonyka panaszkodik: — A lépcsőházban lelakatol­tuk első kerekénél fogva a gyermekbiciklit, erre kiszed­ték a hátsó kerekét, azt vit­ték el. Elviszik persze a vi­rágokat, meg az épp hogy kinthagyott sáros cipőket is... „Lecsorgunk” a lakótelep terére, ahol a díszes közkút rézcsapjai válaki(ke)t már vízöntésre csábítottak — nyitva hagyták nemegyszer, s a víz a gyógyszertárba és az ABC-be folyt. Valamelyik csapról már a rögzítőcsavar is hiányzik, „csavaros” elme fosztotta meg tőle. Most az­tán lezárták a kutat a vízön. tők elől. Így víz nincs a kút- ban, de távolról jól1 mutat... A tér után, lejjebb az Ybl Miklós utcában egykor or­--------------------------------­v árható eseményei vosi rendelőkén/ funkcionáló lakás árválkodik a földszinti részen. Hogy mióta? Talán két éve is van. És annak, hogy megpörkölték a hátsó bejárati ajtaját? Talán szin­tén két éve, talán egy éve, talán egy napja. Kár értei Ügylehet két lakást is ki le­hetne alakítani az árválkodó helyiségekből... Sétánk kiindulópontja felé kanyarodunk vissza. Meg­szemlélünk néhány szomorú sorsú játszótéri szerkezetet. — Külső segítség kéne, anyagokban, az elkopott, életveszélyessé vált hintefü- lek cseréjéhez — mutat az elérett vaselemekre Stur­mann Béla. — Mi, lakók, be. társulnánk a teljes javítás­hoz, mint ahogy minden másban segítünk, és változ­tatni akarunk a problémákat okozó állapotokon. Hát, mi tagadás, van ami­ről a lakók nem tehetnek, de van olyan is, amiért igen, közös összefogással. Többen erről azt mondják, hogy a most már beinduló városi té­vé (egyelőre képújsággal) nagy segítségükre lehet. Majd meglátjuk... — benkő — Somogyvári László Felvilágosító film az AIDS-ről egymilliárd dollárt. Hétfőn munkaruházati bolt nyílik Salgótarjánban. Rútságon a NEB-ülésén a GAMESZ tevékenységéről lesz szó. mu­Kedden a mátraalmási nemzetközi grafikai vésztelepet nyitják meg a megyeszékhelyen. Szerdán az újítások, találmányok hasznosításáról lesz szó a salgótarjáni NEB-ülésen. Csütörtökön szövetkezeti jogászok tanácskoznak Pásztón, Salgótarjánban pedig tanévet záró, illetve a következőt előkészítő értekezletet tartanak az áltajá- nos iskolák igazgatói. Pénteken a közalkalmazottak országos természetba­rát-találkozója kezdődik Salgótarjánban. J Séta a Beszterce-lakótelepen Kerékkötők, csapra verők, parkban parkírozók ISI írj es be beszökött a nyár... (Bencze Péter képriportja) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom