Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-18 / 145. szám

Értelmiség es közgondolkodás

Mi kell egy település fejlődéséhez? A gyarapodás pénz nélikül aligha lehetséges, az építésnék-épülésnek, kiváltképpen a szűkösen mért anyagiak karában, forrása a szellemi tőke is. A jelek szerint ezt Pásztón jól tudják, erre vall néhány apró jel. Csak a példa kedvéért: még semmiféle rendelkezés nem írta elő, de a település főépítészt alkalmazott, fő- kertészi státust létesített, és így tovább.

A tudás, az értelmiség becsülése fontos helyet kap a város életében, a vezetés mindennapjaiban, ezt igazolja mai összeállításunk is. A kiindulópont: a lehetőségekhez képest olyan körülményeket teremteni az értelTolnay Béla

igen nehéz — vélekedik a tanács osztályvezetője és egyben elnökhelyettese. — Egyszerűbb ugyanis a segítségnek azt a módját választani, hogy kifizetik például a takarítónő bérét, vagy valamilyen technikát vásárolnák. Szerencsére azonban a szellemi értékek adományozására is akadnak beszédes példák. Az élen jár ebben a Mátraaljai Állami Gazdaság, amely abból indul ki, hogy a kvalifikált munkaerő-utánpótlás megteremtését már a gyermekkorban el kell kezdeni.

Ez motiválja az oktatási intézetek sokoldalú segítését, s a jövő készteti lépésekre a szerszám- és készülékgyárat is.

Sándor Gábor

miség számára, hogy a megszerzett tudást a lehető legteljesebb mértékben kamatoztathassák.

— A tehetség kibontakoztatását ne akadályozzák feltételek, ez az egyik legfontosabb törekvésünk — igy vélekedik Tolnay Béla, a városi tanács osztályvezetője, tanácselnök-helyettes. — S hogy mit várunk az értelmiségtől? Valamennyiükre, s elsősorban a vezetőkre számítva, azt szeretnénk, hogy a szemlélet formálói legyenek, vegyenek részt a demokratikus folyamatokban. Nincs abban semmi túlzás, hogy enélkül félkarú a várospolitika.

A szellemiség ürügyén hagyományokról. tradíciókról is idflene szólni, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Pásztó nem mérhető — mondjuk — Balassagyarmattal.

— A hely szelleme az alkotó erők felszínre hozását kívánja — így Tolnay Béla. — Dicséretes dolgaink melllett azonban arról is szót kell ejteni, hogy ma még több az újszerű vállalkozás, mint az ezekhez való csatlakozás hajlandósága. Arról nem is beszélve, hogy kevés az alulról jövő kezdeményezés.

A múlt értékeinek példás ápolása, törekvés az önálló zeneiskola megteremtésére, két tannyelvű oktatás a gimnáziumban — íme, néhány példa az egyik oldalról. S a másikról is tény: az értelmiség fontos képviselői nem egyszer a város jövője szempontjából igen jelentős fórumokról is távolmaradnak. Csak ezekről? A beszélgetések során egyebek közt rögzíthetem ezt a kritikus megállapítást: „Jó lenne egyszer megnézni, hány pedagógus jár a könyvtárba. Ha pedig elmegyek egy jelentős kulturális eseményre, kettőt ha látok ott közülük.”

Pásztón gyakran hangoztatják a nyílt és gyermek- központú várospolitika szándékát és tényét, ezért nem lep meg a közlés: igen fontos, hogy a műszakiakat is bevonják az oktatási intézmények munkájának segítésébe. Oly módon, hogy akár az intézet belső életének, dolgainak is formálói lehessenek.

— Mindezt valóra váltani

— Kihelyezett szakmunkásképző intézetet szeretnének, s ennek érdekében az áldozatoktól sem riadnak vissza. A szándék nyilvánvaló: az itteni képzés nemcsak nagyobb tudást, erősebb kötődést is jelent.

Az egykori mezőváros múltjából, sajátosságaiból adódik, hogy a pedagógusok és a tekintélyes számú egészségügyi értelmiség mellett ott vannak a művelődési intézmények és üzemek szellemi dolgozói is, bár a műszaki értelmiség jelenléte kissé halványabb. Ki hogyan kötődik — munkája mellett — a városhoz? A jó példák az egyik oldalon — bezárkózás a másikon. A változtatás lehetőségét így látja Tolnay Béla:

— A szakmájukhoz közelálló dolgok révén lehetne szövetségessé tenni őket. A pedagógusok megítélése szerintem kissé más, hiszen az iskola igen sok területet felölel', a pedagógusok jobban a középpontban vannak. Nem is lehet ez másképp, az iskolaügy szinte minden családot érinti.

A közös gondolkodásban kellene előbbre lépni, mondjuk, miközben morgolódunk a visszahúzódás tény ein. S aztán rögvest arra hallok példákat, akadnak azért szövetségesek.

— A 13. századi üveghuta rekonstrukciója a műemlék- védelem minden igyekezete ellenére sem valósulhatna meg a szerszám- és készülék- gyár műszaki értelmiségének mozgósítása nélkül. Mondjak mást? A gimnázium és postaforgalmi szakközépiskola a névadó Mikszáth Kálmán Palócföldlhöz kötődő írásaiból gyűjtött össze a diákok bevonásával válogatást, s ezt a gimnázium több gazdálkodó egység mecénási vállalkozása révén adhatta ki.

Egyszerű kimondani, hogy felértékelődött a szellemi tőke, s ezt értik a tanácsi apparátusra is. De történt-e ennek jegyében valami, az értelmiség érdekében?

— Az alapállást jól kifejezi az a szándék, hogy az értelmiségnek ne legyenek lakásgondjai — válaszol Tolnay Béla. — Ügy tudom,

hogy Pásztó az egyedüli település, ahol megvalósíthatónak látszik a VII. ötéves tervi lakásépítési program, nagy jelentőséget tulajdonítunk a munkáltatói és tanácsi támogatásoknak is. Ami az ellátást illeti: olyan infrastruktúra megteremtésére törekszünk, amely komfortérzetet kelt. Természetesen ez az egész várost szolgálja, de talán nincs abban túlzás — remélem —, hogy igényesebb az értelmiség.

A tanács a megyei kezdeményezésre az elsők között vállalkozott a pedagógusok fokozottabb anyagi megbecsülésére, számos más kezdeményezés pedig azt szolgálja: a gazdasági egységeknél házon, azaz cégen kívül is

Tóth Imréné

gondolkodjanak, ismerjék el a vállalkozók közösséget szolgáló tevékenységét. Végül egy apróság: a kezdeményezésektől, közművelődési eseményektől nem egyszer azért maradnak távol, mert, úgymond: „nem ilyen lovakat akartam”.

— Ezen is lehet változtatni. Ügy vélem, több kérdésben bátrabban, nyitottabban kell tanácsért, ötletekért fordulni a város egész polgárságához, de kiváltképpen az értelmiséghez. A valóra váltás a közös gondolkodáson múlik, s a gondolkodásnak bölcsője a kritika is. Attól sem kell félni.

Itt tartunk a beszélgetésben, amikor nyílik az ajtó és Sándor Gábor, a pásztói székhelyű választókerület országgyűlési képviselője kukkant be.

— Pásztón van a megye egyetlen meleg vizű strandja, egy ajánlat szerint ezt kellene Grabopalst sátorral téli- esíteni, az ezzel kapcsolatos előzetes egyeztető tárgyalás ügyében járok most itt.

S hogy mi lenne az eredmény? A képviselő erre úgy válaszol, hogy az egész környék kisdiákja úszásoktatását télen is meg lehetne oldani, s valóra váltható lenne a tagozatos osztályok tanterveinek minden követelménye.

A képviselőt azonban most nem ezért tartóztatom. Eszembe jut, hogy néhány nappal ezelőtt a megyei képviselő- csoport ülésén — igaz, az iparszerkezet kapcsán — erélyes hangon szorgalmazták a szellemi tőke fokozottabb szerepét, nagyobb megbecsü- lésénék igényét. Hogyan állunk ezzel Pásztón?

— Ha az értelmiségről kell beszélnem, akkor azzal kezdem, hogy csupán egyetlen ‘felsőfokú oktatási intézmény van Nógrádiban. Aki pedig elmegy tanulni, az nehezen jön vissza. A másik problémának azt tartom, hogy kevés az önálló vállalat, az üzemegységekben pedig kisebb a lehetősége a saját kezdeményezésnek, fejlesztésnek. Mindez természetesen meghatározza a műszaki értelmiség mozgásterét is.

Az önállóság példái között a Mátraaljai Állami Gazdaságot, a Pásztói Béke Termelőszövetkezetet említi a

képviselő. Mindehhez hozzáteszi: kisebb mértékben az ÉLgép-nél, illetve a szerszám- és készülékgyárban is folyik az alkotó igyekezet kibontakoztatását megteremtő fejlesztés.

— Szerintem is a legnagyobb kezdeményező a MÁG. Igen dicséretesnek tartom, hogy felkarolja a fiatal értelmiségieket, a feltalálókat Ezzel egyrészt munkát is biztosít, s abban sem találok semmi kivetnivalót, hogy ez a gazdaságnak is megéri.

Sándor Gábornak az értelmiség minden „szeletéről” van véleménye, az alábbi gondolat azonban mindenkire egyformán érvényes:

— A város sok-sok lehetőséget kínál arra, hogy a vállalkozó készségű ember megcsillanthassa képességeit. S hogy ezek a képességek a felszínre jöjjenek, ahhoz nem elszigetelődés kell, hanem fórum, lehetőség és tér. Sokat kínál Pásztó ezekből, de alighanem több is lehetne a kezdeményezés.

Az utóbbi gondolatsor késztetett arra, hogy bekopogjunk Tóth Imrénéhez, a TIT városi titkárához. Kérdésünket hallva egyrészt az öröm, másrészt az elégedetlenség hangján szól:

— Százharminc értelmiségi vállal jelentős szerepet a TIT révén, s ez igen jó dolog. De sokan távol maradnak, nem kapcsolódnak be. Mi lehet az oka? Talán lehetőséget nem találnak, s azt hiszem, hogy nemcsak bennük van a hiba.

Tóth Imréné a pedagógusokat nevezi a legfőbb mozgatóerőnek, a legkülönfélébb munkában „igen vastagon” képviselteti magát az egészségügy, de számíthat a műszaki és közgazdasági értelmiségre is.

— Az olyan magatartás tetszik nekem, amikor nyitnak a városra. Az állami gazdaság csaknem minden kezdeményezése kihat a város életére.

Mi a fontos a TIT-es Tóth Imrénének?

— Először ás az, hogy az értelmiség különböző csoportjai találjanak lehetőséget arra, hogy fejlődjenek saját szakmájukon belül. Nem panaszkodom, nem íróasztalmunka folyik: jönnek a kérdések, ilyen és ilyen szakmai vitát szervezzünk. De legalább ilyen fontos, hogy minden értelmes hobbi iránti igényt ki kell elégíteni.

Galaktika baráti kör, vá" rasszépítő egyesület, környezetvédelmi Oktatóközpont, most pályázat környezetvédelmi népfőiskolára, szabadegyetemi sorozatok — vázlatos ízelítő a kínálatból1. A summázatot így mondja a TIT városi titkára:

— Igen lényegesnek tartom azt a tényt, hogy a nyitott várospolitika kínálja a lehetőségeket, szinte provokálja az embereket: hozd és valósítsd meg az ötleteidet!

Mindemellett nem elhanyagolható tény Pásztó kisvárosi jellege. Ez igaz akkor is, ha valahol elültetnék öt rózsatöviet, hiszen erről már mindenki tud. De igaz más esetben is.

— Nem vitás, van alapja azoknak a véleményeknek is, amelyek a helykeresésről, a rá nem érésről, a bezárkózásról szólnak. Ez összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy Pásztó félig város, félig falu. Itt a málna, a kert az állattartás — ami mástól veszi el az időt.

A pedagógusok hangsúlyos emlegetése miatt kérdeztem

A szerszám- és készülékgyár a fejlesztőtevékenységre is példa. Bazsó Béla, Pusztai László és Sándor Imre az exportra Is kerülő SORG kemence vasszerkezetének összeállítását beszéli meg.

ggggpmg p gg | mííimmx; y , api m m

A jó közérzet, az alkotó létfkfir forrása ax ellátás.

ŰJ kezdeményezésként pavilonsor épül a város központjában

A város szellemi életéből jelentős részt vállal az egészségügy. A kórház laboratóriumában Takársné Alapi Éva, Szabó Lászlóné és Lórántné Kókai Irén.

Vincze Ferenc városi népfrontelnököt, a Tittel Pál Kollégium igazgatóját.

— Miben látom az értelmiség szerepét? Egy város — illetve települést mondok helyette — szellemét, varázsát kell istápalnia, művelnie. Ott kezdődik ugyanis a szellemi ember, amikor nemcsak a saját érdekében cselekszik. Ki kell adnia magából a képességeit, települése válogatja, hogy mit tud ebből kihozni.

„Ez a város egy nagy falu, éppen ezért fantasztikus szerep vár az értelmiségre”. — Senki meg nem sértődhet ezen a megállapításon, mint ahogy kétség nem férhet ahhoz sem:

— Elsősorban e rétegnek kell megvalósítani a városi szintű közgondolkodást. Predesztinált erre minden okleveles ember, akit nem elégíthet ki saját munkájának elvégzése. Adja ki magából azt, amit elvárnak tőle.

Ehhez hozzáteszi Vincze Ferenc: sajnos, ma még sok energia, tudás parlagon marad, sok értelmiségi elárkó- zottan él.

— Pásztó nagyon sóik diplomást adott az országnak, de keveset Pásztóinak. Ez így volt törvényszerű, mert sajátosságai miatt itt nem tudott gyökeret verni. A

tudás, a szellem hordozóit, forrásait nem tudta megbecsülni ez a település, s ha manapság szélesebb mederben is tevékenykedhetnek, ez még mindig nem az igazi.

S közelebbről a pedagógusok? Ha az egyszerű számokat néznénk is, a közéleti- ségben talán a legtöbbet vállalják. Vincze Ferenc szerint azonban:

— A jelenlegi stádiumban — a városiasodás folyamatára gondolok — ez is kevés. Sok még az olyan szellemi ember, aki egyáltalán nem kapcsolódik be a közös ügyekbe, s ezt úgyis fordíthatom: óriási tartalékok vannak. Szerencsére úgy látom, a város mostani vezetése sokkal nyitottabb, cselekvési lehetőséget talál az, aki újat alkar. S ha létezik is a pasz- szivitás, a korszerűbbtől való elzárkózás, a visszahúzó erő, minden eddiginél több embert kell megnyerni a jövő érdekében. Bátor szemmel és nyílt szívvel, mert sosem leszünk igazi város, ha nem folytatjuk a megkezdett utat

Kelemen Gábor fotó: Bábel László