Nógrád, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-28 / 127. szám
A nőgrád Palotáshalmon- -*------A z emberek helyett az anyag utazik... Két szociológus, Halász Péter és Szíjjártó András tanulmányát adta közre a Palócföld idei 2. száma. Címe: „A dél-nógrádi ingázók” A szerzőpáros a térségből a fővárosba dolgozni járóknak mintegy harmadát, ezer embert kérdezett meg kérdőívek segítségével. így írnak erről: „...részletes- felmérést végeztünk, társadalmi helyzetük, tagolódásuk, ingázásuk módjának feltárása érdekében. Vizsgálatunkat kiterjesztettük a térségben élő női munkaerő azon részére is, akik aktív korúak (14—55 évesek), s a felmérés ideién munkahelyre nem jártak el dolgozni. Körükben azt kutattuk, hogy különböző csoportjaik miként vélekednek az ingázásról, milyen képzettséggel rendelkeznek, szándékukban áll-e és milyen feltételek mellett a lakóhelyük közelében munkát vállalni. Végül arról is tájékozódtunk, hogy mi a véleményük az ingázásról a térségben élő s az általános és szakmunkásképző iskola előtt álló (azóta már végzett) fiataloknak”. A tanulmány, mely a térség tizenkét községének (Ga- ráb, Buják, Ecseg, Csécse, Bér, Vanyarc, Kisbágyon, Palotáshalom, Eg.vházasden- geleg, Erdőtarcsa. Kálló. Erdőkürt), valamint két nyugatabbra eső falu (Nógrád és Nézsa) viszonyait vizsgálja, számos érdekes, fontos összefüggésre hívja fel a figyelmet. Ezúttal csupán azok közül álljon itt néhány, melyek a riport megírásához szükségesek. A tanulmányból kiderül, hogy' az ingázók közel háromnegyede férfi. A távol dolgozó férfiak legnagyobb hányada, 42,5 százaléka szakmunkás. míg a nők 56 százaléka csak nyolc általánost végzett. A nők egynegyede takarítónő, egyhatoduk betanított munkás, 8 százalékuk pedig ügyintéző, adminisztrátor. Még egy fontos adat: férfiak átlagban kétezer forinttal keresnek többet, mint a nők. Érdekes és 1— a családi tennivalókra tekintettel — érthető az a megállapítás is, hogy a naponta ingázók között több a nő, mint a férfi. A szerzők kimutatják: míg a férfiak nagyobb része elkötelezte magát egyszer s mindenkorra ezzel az életformával, addig a nők között sokkal többen vannak, akik csak néhány évig szándékoznak eljárni. Végül — mivel a riport témája elsősorban az ingázó nők helyzetéhez kötődik —, néhány erre vonatkozó tény az írásból. Az ingázp életmód a fiatal nők számára (a vizsgálat készítői 308, jelenleg gyesen, gyeden lévőt is megkérdeztek) a családalapításig. otthonteremtésig, az építkezésig elfogadható. Ez magyarázatra nem szorul. Továbbá: közülük fejezik ki igényüket legtöbben közeli — s egyébként megfelelő — munkahely iránt. Ezen igényét a megkérdezettek több mint háromnegyede mondta el. S végül egy idézet a tanulmányból: „Számos észrevétel, javaslat fogalmazta meg, hogy olyan munka volna megfelelő a nőknek, amely mellett a családi, otthoni tevékenységüket is maradéktalanul el tudnák látni.” Az alábbiakban, lényegében, erről lesz szó. ☆ Palotáshalom szikrázik a délelőtti napsütésben. Az a fény pedig, ami a héhalomi részen vágódik az ember szemébe, szinte már vakító. Egy alumíniumtető villód- zik. alatta a tartó fémváz; az udvaron homok, kavics, jókora szürke falazóblokkok. S néhány ember, akiknek kezenyomán, a fémváz közé szoruló fal szemmel láthatóan magasodik. Az udvaron készülő jövendő csarnok előtt, az út felőli oldalon egyemeletes, szép, fehér épület emelkedik: a bejárat felett a felírás: „Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 9. számú Üzeme”. Gergely János telepvezető szobája inkább főhadiszállás. mint vezetői iroda. Az egyik fal mellett régi telex, a telexben pedig papír, s rajta a gyakorlatlan kézre valló üzenet: „ma kis kocsi megy 1 körül... szegecset, orsótengelyt visz, üdv: PaGergely János: „Inkább az anyag utazzon,. duch” Egy sorral lejjebb: „remélem, olvasható a szöveg? ha van valami szóljatok”. Míg Gergely Jánosra várok, a jegyzetfüzetemet nézem. Benne a rövid információ, amit még a nagyközségi tanácson. Markolt Ger- gelyné szavai nyomán írtam le. ,.Az épületet a tanács adta át ingyen. Nagyon romos volt. A gyár vállalta, hogy rendbeszedi, az emeleten lakó bérlőnek lakást szereztek, a földszinten volt tej begyűjtőnek is megfelelő helyet találtak.” Ennyi a jegyzet. A többire itt kell, hogy fény derüljön. Gergely János ebben segít: — A telephelynek a vállalat Bécsi úti 2. számú gyára a központja — szolgál felvilágosítással. — Valamikor sok fiatalasszony járt Palotáshalomról ebbe a gyárba. Azonban sokan közülük szültek, s nem mentek visz- sza. Hiszen család mellett utazni naponta 3—4 órát, nagyon sok. Tulajdonképpen az ő megtartásukra épül ez az üzem: ugyanazt csinálják, mint Pesten. Vagyis: fonógépekhez készítenek alkatrészeket. Jelenleg húszán vannak két műszakban, de a végleges tervek szerint 50— 60 nő találhat majd itt kenyeret... Tudomásom szerint már vannak, akik Pestről ide pályáznak... A telepvezető elmondta: a csarnok 500 négyzetméter alapterületű lesz, Pestről a gépek már megérkeztek, hiszen a mostani húsznak is dolgoznia kell valamivel. Mielőtt a jelenleg működő egyetlen műhelybe indulnánk, önmagáról faggatom Gergely Jánost. — Tizenhárom évig dolgoztam a Bécsi úton; automatabeállító esztergályos voltam. Gépgyártás-technológia szakon szakközépiskolát is végeztem... felkértek erre a feladatra és elfogadtam. Korábban Kartalról jártam Pestre. Pest 50 kilométer volt, ez pedig csak tizenöt. Bizonyos értelemben most sokkal jobb mint a korábbi utazgatás, de... nagyobb a felelősség... Éjjel is azon gondolkodom, mit kell tennem másnap. A központtal jó a kapcsolat — néz talán akaratlanul is a telex felé. — Eleinte előfordult, hogy az anyagellátás akadozott, de már folyamatos... Megtudom még: a szociális ellátás jó, minden készen áll a tervezett létszámra. „Ebédlőnk kényelmesebb mint a pesti volt... öltöző, zuhany rendben van...” Vietorisz Zoltán: „Itt tenne a 4. számú tizem...’’ Indulnánk a műhelybe, amikor betoppan Vietorisz Zoltán. — Papírforma szerint — meséli a bemutatkozás után —, még én vagyok a telep vezetője. Az ok: három évvel ezelőtt azért mentem a 2. számú gyárhoz, hogy az idén nyugdíjba kerülő üzemi főmechanikus utódja legyek. Addig, míg ez nem történik meg. kaptam a megbízatást, hogy a gyár és a palotáshalmi tanács közötti tárgyalásokban részt vegyek, s az igazgató nevében eljárva létesítsek itt egv telepet. Kérem. írja meg: köszönettel tartozunk a tanácsnak, név szerint Markolt Gergelyné- nek, hogy teljes szívvel támogatták szándékunkat... Azt már én teszem hozzá: feltehetőleg a kölcsönös előnyök vezérelték a feleket. A gyár üzemhez és munkáskézhez, Palotáshalom pedig hatvan munkahelyhez jut. Kell-e mondani: így van ez rendjén. A továbbiakban Vietorisz Zoltán elmondta: augusztus 31-ig szeretnék ha az építkezés befejeződne. A 10 milliós beruházás, amibe az épületeken kívül az út és a kerítés is beletartozik, októberre már remélhetően teljes intenzitással működik. — Ma a Bécsi úton, egy emberre, beleértve mindenkit egymillió forint termelési érték jut. Ezt szeretnénk itt is elérni. A gyár egyébként nem telephelyként, hanem kihelyezett üzemként szándékozik működtetni ezt. Itt lenne a 4. számú üzem... A különbség a telephely és az üzem közöitit, bárki számára jól érzékelhető... ☆ A műhely a belépő számára homályosnak tűnik. A levegőben az ilyen munkahelyekről ismert kicsit nehéz olajszag terjeng. S á zaj, a gépek sivítása sem ismeretlen. Mintha alacsony és kissé levegőtlen is lenne ez a műhely. Amikor ezt mondom Gergely Jánosnak, azt feleli: — Ez a belméret adott volt... De nem ez a végleges megoldás. Mikor szemem megszokja a homályt, számolni kezdem a gépek körül mozgó alakokat. Egy... kettő... három... hat. Köztük egy szem férfiember. A neve: Krekács Sándor. Az udvaron beszélgetünk, hiszen a zajban, ordibálnunk kellene. — Tizennyolc éves vagyok, betanított munkás és Palotáson lakom — sorolja egy- szuszra a választ az első kérdésre. — Korábban Selypen voltam. Amikor meghallottam, hogy itt is lesz valami, megkérdeztem, hogy van, mint van... Mondták, indul augusztusban. Ügy gondoltam ez jó lesz nekem. Pestre három hónapig jártunk betanulni. Ez adódott, de nem is rossz. Esztergán dolgozom... Csinálom. ami van... mindegy mit... A pénz a teljesítménytől függ: legutóbb 4300-at kaptam, tisztán. Nem nagy pénz. De megéri, hogy nem kell utazgatni. Most katonának megyek. Hogy utána mi lesz? Meglátjuk. Talán visszajövök, talán nem... Babos kendő, kék köpeny, kismamacipő. Ez Laczik Imréné, s a többi nő munkaruhája. Legfeljebb a cipő színe változik. Lacziknéé például piros. — Korábban az áfésznél dolgoztam, voltam bedolgozó is Aszódra. Oda dzsekiket varrtam. Nem volt folyamatosan munka. Ez helyben van. — Nem nehéz itt? — Présgépen vagyok, ötezren alul sosem keresek... nem kell két-három órát utazni. A munka pedig nem nehéz. Eddig elégedettek vagyunk. Családjáról faggatom. — Fiam 11 éves, a lányom pedig 21. Férjem gépkocsi- vezető, munkásszállító busz- szál jár Pestre. Megv reggel fél ötkor, hazajön fél hatra. A kérdés önmagát kínálja: — És a férje? ö nem jönne haza? — Ö a kocsi bolondja... Habár, ha majd beindul a csarnok... Ki tudja? Lehet, hogy meggondolja... Babos kendő, kék köpeny... Ezúttal Oldal Józsefné mondja véleményét. Ha valaki, hát ő igencsak jó helyzetbe került az új üzemmel, hiszen itt lakik Héhalomban, s nem kell sietnie ahhoz, hogy két perc alatt a munkahelyére érhessen. — A nyolcadik ház ide a mienk — mondja a napsütésben. — Nagyon jó, hogy ide hozták ezt a gyárat, csak maradjon is... Tudja — fogalmazza feltehetően nemcsak saját aggodalmát —, most mindent szanálnak. — Majd hozzáfűzi: — Munka van, csak győzzük. Most alumíniumot fúrtam, de kiképeztek minket minden itt lehetséges tennivalóra... Elmondja: tizenkét évig ingázott Újpestre. Csak az utazás volt napi négy óra. — Apósaim nyolcvanéves, anyósom hetvenhat. Egy gyerekük van, a férjem. Eddig ők segítettek. Három gyerekünk mellett bizony szükség is volt rá. Most itt az ideje, hogy mi támogassuk őket... Ezért is jó, hogy itthon sikerült munkát találni... Férjem is Pesten van, a 21. Számú Építőipari Vállalatnál, de mondogatja már: „Hallod, ha megépül a nagycsarnok, hazajövök.” Mindig irigyeltük a pestieket, hogy közel a munkahely... de ennél közeÉpül a csarnok. Krekács Sándor jól érzi magát. Laczik Imréné: «Eddig elégedettek vagyunk..." Irány az ebédlő. Oldal Józsefné: „A nyolcadik ház ide a mienk, I." lebb, nekik sem igen van, mint most nekem. Bár korábban csinálták volna. De így is jó: hajtunk, iparkodunk, a százalékot elérjük..: Amikor betanultunk, mondták is a főnökök: „Hű, maguk aztán tudnak dolgozni...” ☆ Harangszót hoz a szél. Hirtelen csend lesz, délidő van. A gépek leállnak, kezelőik ebédelni indulnak Gergely Jánossal a kapu felé igyekszünk. Néhány sző még jelenről és jövőről^ majd búcsúzóul ezt mondja: — Ebben az a jó, hogy nem az emberek, hanem aa anyag utazik... Speidl Zoltán Fotó: Bábel László
