Nógrád, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-22 / 121. szám

V-' Folytatta munkáját az MSZMP országos értekezlete^ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIV. ÉVF.. 121. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1988. MÁJUS 22.. VASÁRNAP A párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fej­lesztéséről szóló állásfoglalás vitájával folytatta munká­ját szombaton reggel 9 órakor a Magyar Szocialista Mun­káspárt országos értekezlete Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. A tanácskozás szombati munkanapjára is sokan jelezték felszólalási szándékukat. Az értekezleten részt vevő 860 küldött munkáját a hazai és a nemzetközi sajtó képviselői ezúttal is megkülönböz­tetett figyelemmel kisérték a tanácskozás helyszínén és a nemzetközi sajtóközpontban. Az ülést az elnöki tisztet elsőként betöltő Dudla József, az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának első titkára nyitotta meg Grósz Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnöké­nek adta meg a szót. Tanácskozik az országos pártértekeziet Grósz Károly: A párt önmagát megújítva mozgásba hozza az egész társadalmat Tisztelt pártértekezlet! Az állásfoglalás-tervezettel és az előadói beszéddel alap­vetően egyetértek, összegzi az elmúlt másfél év gondo­latgazdag vitáit, szellemi, po­litikai erőfeszítéseinket. Kö­zös munka, a párttagság for­málta. Jogos kérdés: ad-e újat, elegendő-e munkaprog­ramnak? Szerintem igen. bár én sem vitatom, hogy lehet­ne gondolatgazdagabb, és pontosabban fogalmazott. De jelentősnek tartom azt 'p szel­lemiséget, amit sugároz, azt, hogy sok mindenben mást és másképpen kell csinálni a jövőben, mint ahogy eddig tettük. Újat ad abban is, hogy nem részleteket szabá­lyoz, hanem a fő irányát je­löli ki egy politizáló párt törekvéseinek, melyek meg­valósításában — és nem­csak kidolgozásában — a párttagság önálló és aktív közreműködésére épít. Arisztotelésztől származik a klasszikus igazság meghatá­rozása: ,.Igazat az beszél, aki együvé tartozónak tartja az együvé tartozót, és kü- lönválasztottnak a különvá­lasztottak Tévedésben az vagyon, aki ellenkezőképpen beszél, mint ahogy a dolgok állanak.” A követelmény tehát vilá­gos: nem beszélhetünk más­képpen. mint ahogy a dol­gok állnak. A gazdasági és a politikai helyzet igen össze­tett. A gazdaságban évek óta jelen van a növekvő adósságállomány nyomasztó terhe, ugyanakkor tiszteletet parancsoló erőfeszítések ta­núi lehetünk, amelyek az ipar, a mezőgazdaság, a ke­reskedelem eredményeinek növelésére, a jobb és hatéko­nyabb munkára irányulnak. Világszínvonalú termék az egyik üzemben, rossz minő­ségű áru a másikban, ese­tenként mindkettő ugyanab­ban a gyárban. Stagnáló életszínvonal az egyik olda­lon, szemmel látható növek­vő jólét a másikon. így foly­tathatnám tovább. Az előbbi idézet szellemében tehát az eredményeket és a hibákat is egyformán számba kell ven­ni. Most itt érthetően inkább a hibákról van szó, tehát nem egészen arról, „ahogy a dolgok állanak". Itt szeretném azt is el­mondani. hogy ezeknek a negatív jelenségeknek egy része nem írható korábbi téves döntések számlájára. A fejlődéssel, az átalakulással együttjáró nehézségeket, tor­zulásokat, kiszámíthatatlan következményeket ne kever­jük össze a koncepcionális, stratégiai léptékű vezetői té­vedésekkel. Nem vitatom sorban másokat vádolnak, összevissza mutogatnak, meg­feledkezve saját felelőssé­gükről. De egyre többen munkához láttak. Ök alkot­ják ma a párt erejét. Mit kell tennünk? Egyetértek Kádár elvtárs­sal, a legsürgősebb feladat, meg kell szilárdítani a ha­talmat. Ennek legfontosabb feltétele: megújítani pártun­kat. Sokak szerint az egy- pártrendszer nem vált be, és ezt a mai gondok kap­csán vélik bizonyítottnak. Azt mondják tehát, legyen több párt. Azzal nem szá­molnak, hogy ez nem pusz­ta elhatározás kérdése, ha­nem valóságos társadalmi lehetőségek függvénye. A mai egypártrendszer népi törekvések egyértelmű kife­formálásában országunk minden szocializmust akaró lakosa, minden számottevő politikai, társadalmi erő köz­vetlenül érdekelt és nem­csak a párttagság. A párt az, amely a legtöbb tapasz­talattal és lehetőséggel ren­delkezik ahhoz, hogy ön­magát megújítva mozgásba hozza az egész társadalmat. A közelmúlt szomorú pél­dái a szocialista világban bizonyítják, hogy ott, ahol a párt megbénul, az egész társa­dalom bénul meg, amivel senki nem nyerhet, de min­denki veszíthet. Ez a közös érdekeltség biztosíték arra, hogy a kibontakozás lehet­séges. Amikor felfokozott szen­vedéllyel napi gyengesé­geinket ostorozzuk, nem tagadhatjuk meg a múlt ér­tékeit, mert meggyőződésem, hogy az a politikai mozga­lom, amelyik nem becsüli megharcolt múltját, az gyö- kértelenné válik és bizony­talan lesz a jövőben is. A párt megújítása mellett feladatunk az állam helyé­nek, és benne a kormány szerepének pontos kijelölése. Megítélésünk szerint olyan kormányra van szükség, amelyik érzékeny a valóság napi kérdéseire, hatékonyan foglalkozik a termelés és az elosztás rátartozó kérdései­vel. Olyan, amelyik kockáza­tot is mer vállalni, ugyanak­kor felelősséggel tartozik. Amelyik a jövő érdekében az elkerülhetetlen konfliktuso­kat sem kerüli ki. Épít az egyén felelősségérzetére. A folyamatosság és a megúju­lás viszonyában a döntésre érett, átgondolt megújulásra teszi a hangsúlyt. Igényes önmaga és mások munkájá­val szemben. Mit garantál a kormány? A demokráciát, azt, hogy a többség érdekében tevé­kenykedik, és ennyiben a mindenkori kisebbséggel is szembehelyezkedik. Abban a meggyőződésben, hogy min­den jogos rétegérdek érvé­nyesülése a társadalom egé­szében, kompromisszumok útján biztosítható. Figyel a kisebbségi véleményekre és türelemmel, együtt kíván működni mindazokkal, akik a szocializmus érdekében, de a kormány álláspontjától eltérő véleményeket vallanak. Esélyegyenlőséget törek­szik biztosítani minden al­kotni, hasznosat tenni akaró érő számára. Biztosítja az önálló arculatú egyéniségek kifejlődését, akik nem ol­dódnak fel nyomtalanul a kollektívákban, hanem ép­pen egyéniségükkel, tehetsé­gükkel, másságukkal erősítik a közösséget és viszont. Humanizmus és törvényesség természetesen — az írásban is megfogalmazott — meg­állapítást, hogy jelenlegi gondjaink nagy része saját hibánkból fakad. Türelmes együttműködéssel Megelégedtünk tegnapi si­kereinkkel. Elhitettük ma­gunkkal. hogy újításainkkal tökéletes művet alkottunk. Fellazult a munkafegyelem, a társadalmi és egyéni ön­kontroll. A gazdaságirányí­tásban, a szellemi életben, a személyzeti munkában teret nyert a szubjektivizmus, s a közéletben új formalizmus terjedt el. Egyesekben és egyes intézményekben meg­erősödött a csalhatatlanság tudata. Néhány nagy gazda­sági természetű kérdésben súlyosan tévedtünk. Ebben tetten érem saját felelőssé­gem is, hiszen 1980 óta, mint a Központi Bizottság tagja és a XIII. kongresszus küldötte szavazatomat adtam olyan döntésekhez is, .melyeket az élet utólag nem igazolt. Ter­mészetesnek tartom, hogy ezek politikai következmé­nyeit vállalnom kell. Ez a helyzet fokozatosan hosszabb idő alatt alakult ki, s ha így marad, egy új mi­nőségű szakaszba léphet át, melynek következményei tra­gikusak lesznek. Először a párttagság, majd a vezetés ismerte fel vi­szonylag gyorsan, hogy ér­demi változásokra van szük­ség. A felismerés különböző­képpen hatott. Vannak, akik elbizonytalanodtak. Gyorsan nőtt azoknak a száma, akik a kialakult helyzetért első­jeződése, történelmileg ki­alakult eredménye. Olyan szervezet, amelyet az osz­tályharc sodrában kibonta­kozó eleven mozgalmak so­kasága hozott létre. Meg­győződésem, hogy egy párt kell, helyesebben egy párt kell. Olyan harci szövetség, amelynek indult, amilyen volt, és amilyen lehet, ha megszabadul a rákövesedett eszmei előítéletektől. Ha erősödik benne a de­mokratizmus és a fegyelem, és ha szakít azokkal a kö­töttségekkel, amelyek a tit­kolódzás, a befeléfordulás, az elzárkózás munkastílus- beli merevségeiből erednek. Ebben az esetben az MSZMP egyedül is képes lesz — terheivel együtt — betölteni vezető szerepét, érvényesíte­ni a többpártrendszer két­ségtelenül meglévő, politikai­lag praktikus előnyeit. Olyan helyzet van ma, hogy a párt megújításában, célszerű és korszerű megre­Olyan viszonyokat akar kialakítani ez a kormány, amelyek közepette érvényesül a teljesítményelv, ennélfogva a legméltányosabban em­berszemléletű. Humanizmust és törvényességet szavatol, ugyanakkor a szocialista tár­sadalom védelme érdekében határozottan eleget tesz al­kotmányos kötelezettségei­nek. A nemzet érdekeit kép­viseli, és cselekvő részese, kíván maradni a haladásért, a békéért folytatott küzde­lemnek. A kormány kettős aláren­deltségben működik. A párt politikája iránt .maximálisan elkötelezett, mert a párt, a nép szolgálatában tevékeny­kedik. Ugyanakkor a kor­mány az Országgyűlés előtt is felelősnek érzi magát, mert a parlament a nép aka­ratának megtestesítője. Nem független a kormány tehát, de önálló, mert csak így tud hatékonyan és felelősséggel dolgozni. A kormány megújuló mun­kastílusának fontos eleme a társadalmi szervezetekkel va­ló együttműködés, a folya­matos párbeszéd Azt is világosan látjuk, hogy a kormány minden, a jövőt, a haladást érintő kér­désben átmenetileg törvény­szerűen szembekerülhet, nemegyszer szembe is kerül valamely társadalmi réteg­gel, mert sérti azok közvet­len napi érdekét. Ma azon­ban nemcsak az eltérő érde­kekkel kell megütközni, ha­nem a közgondolkodásban meglévő beidegződésekkel is, olyanokkal, .amelyek szem- benállnak törekvéseinkkel. Panker elvtárs szép és igaz felszólalásában fogalmazta meg munkatársai nevében a kérdést: „Milyen lesz az a szocializmus, amelyben leér­tékelődhetnek és bizonytalan helyzetbe kerülhetnek szor­galmasan dolgozó munkás­kollektívák?” Válaszom: ez lesz a jól és hatékonyan mű­ködő szocializmus, amelyik csak az eredményesen dolgo­zó munkáskollektíva bizton­ságát garantálja. S hogy ma csak ennyi bizony­talan közösség van, az an­nak köszönhető, hogy a dur­ván évi 560 milliárd befize­tett tiszta nyereségből több mint 200 milliárd forint ter­melési támogatást visszafi­zetünk. Bleier Katalin elvtársnőt idézem: „Tisztességes munka legyen az értékmérő.” Ez kevés. A nyereséges, hasznot hozó tisztességes munka le­het csak az értékmérő. Arra biztattak, hogy le­gyünk bátrak. Örülök neki. Ez a biztatás ránk fér. De a népi tapasztalat szerint a bátorság és a vakság között különbség van. Mi nem va­gyunk vakok. Minden bátor döntésünk ott, önöknél csat­tan. Bátor intézkedéseinktől mindenki azt várja, hogy ő valamit kap, s az ő helyze­te javul. Ez lehetetlen. Mi bátorsággal, határozottság­gal nem káoszt, hanem ren­det akarunk. Az pedig csak fokozatosan valósulhat meg. A kormány a jövőben nem akarja magára vállalni az emberi kapcsolatok szerve­zését, a társadalmi öntevé­kenység kibontakoztatását. Nem azért, mintha nem lenne ezen a téren javítani­való, hanem azért mert a kormány minden olyan terü­letről vissza akar vonulni, ahol indokoltabb és termé­szetesebb, ha a dolgok nél­küle történnek. Van végiggondolt progra­munk. Tudjuk, hogy mit és hogyan akarunk cselekedni. Magatartásunk kiszámítható. Aki segíteni akar, bőven ta­lál erre alkalmat. Minden helyzetben van megoldás — mondhatjuk történelmi tapasztalataink alapján. Most nem az a kér­dés, hogy lehet-e cseleked­nünk. hanem az, hogy mit kell és mit érdemes tenni. Az eredménynek természete­sen ára van. Egyszer ebben a teremben felhívták a figyelmünket az idő jelentőségére. A nemzet felemelkedéséért E gondolat soha nem volt aktuálisabb mint ma. Az idő érték. Saját lehetőségünk a cselekvésre, amit vagy ki­használunk, vagy elveszte­getünk. József Attila írta: „... az időt mi hoztuk ma­gunkkal.” Az idő nem dol­gozik senkinek, csak lehető­ségeket teremt. Marx szerint minden valamirevaló gaz­dálkodás : gazdálkodás az idővel. Gazdálkodjunk te­hát vele hatékonyan, de ne elhamarkodottan, mert ma nagy hajlam van a kapko­dásra, ami ugyanoda vezet­het, mint az elkényelmese­dés. Tisztelt elvtársak! Mi három napig tanácsko­zunk most magunkról de nem magunkért, hanem a nemzet felemelkedéséért. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy most ezekben az évek­ben nemcsak a magyar nép, hanem a szocialista világ sorsa is hosszú évekre el­dől. Ezért sikereink, ha sze­rény mértékben is, de ki­hatnak az egész szocialista rendszerben végbemenő megújulásra. Esetleges ku­darcunk pedig a szocializ­mus progresszív törekvései­vel szembenálló, konzerva­tív erők pozícióit erősítené meg. Felelősségünk tehát rendkívül megnőtt. Én hi­szem, hogy sem a magyar nép, sem a hazánk határain túl élő barátaink nem fog­nak bennünk csalódni. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom