Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
Naptár 1988. április 9., szombat, Erhard napja. A Nap kel 6.07 — nyugszik 19.25 órakor. A Hold kel 2.40 — nyugszik 10.14 órakor. 1988. április 10., vasárnap, Zsolt napja. A Nap kel 6.05 — nyugszik 19.26 órakor. A Hold kel 3.25 — nyugszik 11.34 órakor. r Évforduló Kilencven éve született Paul Robeson (1898—1976) nemzetközt Lenin-békedíjas amerikai néger énekes. Százhatvan éve született Hegyeshalmon Hornyánszky Viktor (1828—1882) nyomdatulajdonos és újságíró. Várható időjárás Kisebb felhőátvonulás és szórványos futó zápor valószínű. A délnyugati, majd északnyugati szél élénk, átmenetileg erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. — Tavaszi növényvédelemről a kiskertben — ezzel a címmel tartotta soros ösz- szejövetelét Balassagyarma. ton a Palóc Kertbarátkor pénteken. A Szántó Kovács János Gimnázium és Szak- középiskola klubjában Szabad György kertészmérnö* köt hallgathatták a résztvevők. — Sláger a radiátor. A .Balassagyarmati Fémipari Vállalat az első három hó' napban közel 138 milliós késztermékforgalmat bonyolított: több mint kilencven százaléka a belföldi, ■hét százaléka pedig tőkés- exportpiacról származik. A forgalom negyvenkét százalékát az ID Romantic radiátor értékesítése tette ki. — A Kölnben megjelenő „Auto Zeitung” című szaklap értesülése szerint az Audi cég is érdeklődik a Forma—1-es versenysorozat iránt. Ferdinand Piech, a cég egyik vezetője elmondta, hogy műhelyükben már elkészítettek egy kísérleti kocsit, amelyet az új Audi 200 V8 átalakított motorjával láttak el. — Több mint hatszáz doboz cigaretta ára folyt be a csütörtöki dohányzásmentes napon a balasssagyar- mati postahivatal és a körzetéhez tartozó negyvennégy posta székhelyén, egészen pontosan 13 438 forint. Ám a postások úgy észlelték még pénteken is kerültek a postaládákba újabb összegek. — Különjáratok szünetben. A Nógrád Volán balassagyarmati utazási irodája a tavaszi szünetben hét iskolás- és egy félnőttkülönjá- ratot indított, s ezekből 17 ezer forint bevételt könyvelhetett el. öt kiránduláshoz színház-, cirkusz- és pla- netáriumi jegyet is ők biztosítottak, 25 ezer forint értékben. — Útlezárás. Április 11-én, 8 órától április 15-én, 16 óráig hídépítési munkálatok miatt lezárják a 21. számú főútról Csécsére vezető útvonalat. Terelőút Ecseg felé biztosított! — Joláthy Attila festőművész kiállítása látható péntektől a balassagyarmati szerb templomban (a Horváth Endre Galéria új kiállítóhelyén). A tárlat, amelyet Fábián László művészet- történész nyitott meg, április 28-ig tekinthető meg. — Felújítják az alsótoldi postahivatal épületét. A tetőszerkezet cseréjét, a belső átalakítást a posta Bu- dapest-Vidéki Magasépítési Üzemének dolgozói végzik. A befejezés a tervek szerint az év harmadik negyedévében lesz. — Ötös a lottón. A Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 14. heti lottószelvények értékelése közben egy darab öttalálatos szelvényt találtak. A szelvény sorszáma: 4 813 591. Lapszerető Erdőkürt Minden családhoz eljut valamilyen napilap vagy folyóirat Erdőkürtön, ahol Bíró Józsefné kézbesítő az év első három hónapjában .megközelítőleg húszezer forint értékben vitt előfizetőinek újságot. A település 180 családjához a Szabad Földből jut el a legtöbb, 86 példányt vásárolnak hetente a kiadványból, a képes hetilapok 40—50-es darabszámmal következnek, a NÓGRÁD című megyei újságot 35 család postaládájába viszik rendszeresen. A 14 esztendeje szolgálatot teljesítő postás a községbeliek levelezési kedvével is dicsekszik: naponta 100 küldemény érkezik a faluba, húsvét táján az üdvözlőlapok száma elérte a napi négyszázat is. — kulcsár — ❖ HÍREK * ESEMENYEK * Utazó gyógyszerek pedig vannak(?) Már nincsenek! — mondhatnánk ki a rövid választ egy olvasói észrevételre, miután érdeklődtünk a Nógrád Megyei Tanács Gyógyszertári Központjában, Balassagyarmaton. De, ne vágjunk a dolgok elébe... ! — Egy olvasónk azt panaszolta — s másoktól is hallottuk már — egyfajta új külföldi inzulinféleség megjárja Budapestet, a gyarmati gyógyszertárközpontot, a salgótarjáni központi gyógyszertárat, majd csak utána kerül ismét a gyarmati patikába! Valóban ennyit utazik ez a gyógyszer? — kérdeztük Tóth Tibornét, a gyógyszertári központ gyógyszer-gazdálkodási osztályvezetőjét. — Már nem, mert a balassagyarmati gyógyszertár is forgalmazhatja ezt az importgyógyszert. Egyébként tíz fajtája van, más-más érzékenységnek megfelelően. Ennek az inzulinfajtának a kiadása nem csak az orvosi recepthez, hanem a diabetikus gondozó engedélyéhez is kötve van. — Van-e más hiánycikk a jelenlegi gyarmati „gyógyszerpiacon”? — A hiánycikkek száma tulajdonképpen elenyésző, mert számos helyettesítő szer létezik, amivel az esetleg nem lévő gyógyszer kiváltható — magyarázza Kertész Miklós, a gyógyszertárközpont igazgatója. — Most tulajdonképpen csak egy-két gyógyszer hiányzik, így a Cotazym forte, és a Tetran szemkenőcs — teszi hozzá Tóth Tiborné. Előfordul, mondták még a gyógyszertáriak, hogy a diabetikus gondozó engedélyén és az orvosi recepten nem ugyanaz a szer szerepel. Ilyenkor viszont be kell tartani a szabályokat, még egyszer végigjárni az engedélyezési folyamatot, mert a gyógyszerész nem dönthet önállóan, hiszen nem ismeri a beteget. — Ennek a panaszosnak azt lehetne válaszolni; ha valamilyen panasza van a gyógyszerellátással, jöjjön be ide a központba — teszi még hozzá Kertész Miklós. — De a gyógyszerészek tanácsait is kérhetik, ők biztosan helyesen járnak majd el — mondja Tóth Tiborné. Mégis, egy kissé hosszadalmas ez az út. A megoldás? Körültekintőbb gyógyszerrendelés az orvostól, figyelmes engedélykiállítás a diabetikus gondozótól és egy kis türelem a betegektől... (—hr—) Születésnapi Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte Szomszéd Gy. József, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend, a Munka Érdemrend ezüst fokozata és több más kitüntetés tulajdonosa, aki 1929-től tagja a pártnak. Ez alkalomból kisterenyei otthonában köszöntötték és további jó egészséget kívántak az idős veteránnak: Ponyi Fe- rencné, a megyei pártbizottság politikai munkatársa, Bodor József, a bátonyterenyei városi jogú nagyközségi pártbizottság titkára, valamint Molnár József, a körzeti pártbizottság titká ra. Hagy Iván honismereti pályázat '88 A kiállítások, előadások, érdekes rendezvények mögött komoly, folyamatos szakmai munka húzódik meg, amelynek alapját egyrészt a gyűjtő-, másrészt a feldolgozótevékenység képezi. A Nagy Iván honismereti pályázat több mint másfél évtizede mozgósít a kutatásra, erősíti a szülőföldhöz való kötődést és késztet az átlagosnál elmélyültebb, aktívabb cselekvésre. Idén ismét meghirdetik néprajzi, történeti és tárgyi-dokumentációs kategóriákban a Nagy Iván honismereti pályázatot. A felnőtt- és ifjúsági tagozaton induló versengésben részt vehetnek mindazok, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak múzeumi gyűjtéssel, történetírással. Pályázni lehet bármely önálló, helyszíni gyűjtésen alapuló, levéltári kutatáson nyugvó, eredeti ismeretet és tényanyagot feltáró tanulmány beküldésével. A beadási határidő: augusztus 31. A múzeumok munkatársai bővebb felvilágosítással, témaajánlással, illetve szakmai kérdésekben is segítik a pályázókat. Készülődés a BHV-re Bár még odébb van a BNV (május 18—26), a beruházási javak vására, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben azonban gyors ütemben haladnak a kiállítástervezés előkészületei. A kohászok szalagacéltermékből már pályázatot is küldtek az illetékeseknek BNV-díjra. Fesztiválon a nagybátonyi kamarazenekar Pénteken kezdődött Veszprémben az országos kamarazenekari fesztivál, amelyet idén tizenkettedik alkalommal rendeztek meg. A kétévenkénti rendezvényre Nógrád megyéből a nagybátonyi kamarazenekar vesz részt a bemutatón, akik a legutóbbi fesztiválon mutatkoztak be először. S bár a veszprémi fesztivál nem versengés, neves művészekből, szakemberekből álló zsűri kíséri figyelemmel a szereplőket. A nagybátonyi kamarazenekar első bemutatkozása sikeres volt két évvel ezelőtt. Az a megtiszteltetés érts a zenészeket, hogy a fesztivált záró gálahangversenyen — a zsűri választja ki az ott fellépőket — ők a teljes műsorukat előadhatták. A mostani fesztiválon a zenekar — Torják Vilmos vezényletével, aki egyben művészeti vezetője is — Vivaldi, Király László és "Pet- rovics Emil szerzeményeit tolmácsolja, hiszen a fesztivál egyik elvárása az is, hogy a kcrtárs zeneszerzők alkotásaival lépjenek pódiumra az előadók. PIACI 1» Termék B.-terenye S.-tarján Szécsény B.-gyarmat Pásztó tojás 2,20 2,20—2,90 1.90—2,20 2,40 2,30—2,50 burgonya 12—15 15—18 12—18 14—16 15—18 sárgarépa 10—12 5—20 10—14 10—12 15 petrezselyem 10—13 16—40 16—20 14—16 20 vöröshagyma 10 15—18 10 14—16 15—16 fejes káp. 6 6 10—12 14 12 kelkáposzta 10—12 16—20 12—14 16—20 15 saláta 10—12 8—16 4—14 8—10 — fokhagyma 51—100 80—100 60—100 80 60—100 karalábé 10—13 12—20 L2—16 16 10—12 paradicsom 150—200 150—300 100—200 260 — paprika 8—10 2,50—15 3—15 6—12 9 retek 8—10 5—16 5—14 12 10 sóska — 60—80 40—50 — — gomba — 100—120 70—110 120 — alma 9—14 14—35 12—26 16—26 14—16 körte — — 35 32 — száraz bab 70—76 70—100 70—90 80 60—80 savanyú káp. 18—20 20—25 20 20 — héjas dió 60—66 60—65 240—250 (dióbél) 60 — mák 150—160 150—160 . 160 140 160 zöldhagyma — 4—8 6—7 10 10 uborka 70—80 70—100 40—90 70 Vízbetörés Nagyegyházán A tatabányai bányák nagyegyházi üzemében április 6-án, szerdán néhány köbméternyi vízbetörést észleltek az úgynevezett déli 2-es mezőben, ahol a széntelepeket már lefejtet» ték. Kezdetben úgy tűnt, hogy nincs szükség különösebb óvintézkedésekre, hiszen ilyen mennyiségű víz- fakadás ennek a bányának más területeim is szinte mindennapos jelenség. Később azonban a vízhozam fokozatosam növekedni kezdett és csütörtök estére már elérte a percenkénti 30—35 köbméteres mennyiséget. Ez már nagy erejű vízbetörésnek számít, és ezért a bánya dolgozói fokozott erővel folytatták a védelmi munkálatokat. Pénteken is nagy erőkkel folyt a védekezés, a nagyegyháziakon kívül a tatabányai bányák gépüzemének dolgozói is bekapcsolódtak a mentesítési munkákba. Változatlanul az a cél, hogy megfelelő biztonsággal vezessék el a mamutszivaty- tyúkhoz a nagy mennyiségű karsztvizet. Veszélyhelyzet a megfelelő védekezés eredményeképpen pillanatnyilag nincs Nagyegyházán, a vízbetörés azonban nemcsak műszaki, hanem gazdasági gondot is okoz. A múlt év elején ugyanis a mostanihoz hasonló vízbetörés sújtotta a bányát, s ezt csak négy hónappal ezelőtt sikerült speciális cementálási eljárással véglegesen elzárniuk. Ezzel percenként negyven köbméternyi karsztvíz felszínre emelésének költségétől szabadultak meg. A mostani újabb vízbetörés visszahozta ezt a nagyon tetemes kiadást. Ezen túlmenően az óriási mennyiségű víz felszínre szivattyúzása kedvezőtlenül hat az egész térség vízháztartásának egyensúlyára is. Salgótarján és Somoskőújfalu közötti pályaszakaszon közel kétezer méter sínszakaszt újít fel folyamatosan a Hatvan—Salgótarján pályafenntartási főmérnökség. A felvételen: alutermikus hegesztést láthatunk. — bp — Baráti találkozó, verseny A Svazarm losonci textilgyári szervezete és a salgótarjáni Szalvai Mihály MHSZ- klub vezetői és versenyzői találkoztak Salgótarjánban a gyár létesítésének 120. és az MHSZ megalakulásának 40. évfordulója alkalmából. Az egész napos baráti találkozó keretében Salgótarjánban megtekintették a szlovák vendégek az új székházat. Látogatást tettek a STÉSZ- nél és a Kiszöv-ben, majd pisztoly- és kispuskalövészetben mérték össze tudásukat. Ez utóbbi verseny a NÁÉV versenyzőinek részvételével zajlott. A két honvédelmi szervezet képviselői megállapodtak abban, hogy májusban Nagykürtösön rendeznek baráti találkozót, versenyt. Honvédelmi klub lobbágyiban Megtartotta pénteken alakuló klubközgyűlését az MHSZ honvédelmi klubja Jobbágyiban, 50 fő részvételével. A meghívott vendégeket és a klub tagjait Kovács András, a klub elnöke köszöntötte. Beszámolójukat és az idei feladataikat Kerekes Lajos klubtitkár terjesztette a közgyűlés elé, majd megemlékeztek az MHSZ megalakulásának 40. évfordulójáról. A klub benevezett az élenjáró címért kiírt versenymozgalomba, és névfelvételi kérelmet terjesztett fel az MHSZ főtitkárához. A kollektíva Oláh István hadseregtábornok, a Magyar Nép- köztársaság 1985-ben elhunyt honvédelmi miniszterének nevét kívánja felvenni. Rendőrségi közlemény 1988. március 30-án, egyetemi hallgatók és fiatal értelmiségiek egy csoportja törvényellenes szervezet létrehozását kezdeményezte, ezért az arra illetékes rendőri szervek 1988. április 8-án figyelmeztették And- rássy Miklós dunaújvárosi, Orbán Viktor szolnoki, valamint Csaba Iván, Kövér László és Rácz András budapesti lakosokat. A nevezetteket felhívták tevékenységük abbahagyására. ■lB f* EX a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányftószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkózbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558