Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-09 / 84. szám

10 NÖGRÄD 1988. ÁPRILIS 9., SZOMBAT GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és testvér KOVALIK GYULA nyugállományú alezredes (4 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1988. április 12- én, kedden, 16 órakor lesz a salgótarjáni központi te. metöben. gyAszolö család ES A NM.-l polgárvédelmi PARANCSNOKSÁG Mély megrendüléssel tu­datjuk, hogy szeretett édes­anyánk ROZMARING LASZLONÉ sz.: Révfy Piroska türelemmel viselt, hosszú betegség után, életének 79. évében elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása és örök nyugalomra he­lyezése április 13-án, 13 óra 30-kor lesz a zagyva- pálfalvai felső temetőben. GYASZOLÖ CSALÁD ÉS CSALADJUK Mély fájdalommal tu­datjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy özv. Pétre martonné 79 éves korában elhunyt. Temetése 1988. április 11-én, hétfőn, IS órakor lesz a salgótarjáni központi te­metőben. GYASZOLÖ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik drága halottunkat DR. LAKATOS JÓZSEFNÉT végső útjára elkísérték, fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ÁRAMSZÜNET Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy a feszültségmentes há­lózat és berendezéseinek karbantartása miatt az alábbi időpontokban és he­lyeken lesznek kikapcsolások. Az érintett területen kér­jük fogyasztóink türelmét. Április 11-én, (6—16 órá­ig): örhalom, Hugyag, Csi- tár, Iliny, Nógrádgárdony, Nőgrádmarcal, Sülypuszta, Bárna. Április 12-én, (6—16 órá­ig): Csitár, Iliny, Nógrád­gárdony, Nőgrádmarcal, Sülypuszta, Bárna. Április 13-án, (6—16 órá­ig): Bárna, Szügy, Csesztve, Miklósvöigy, Bakópuszta. Április 14-én, (6—16 órá­ig): Bárna, Szügy, Csesztve, Miklósvöigy, Bakópuszta, Mohora, Magyarnándor. Április 15-én, (6—16 órá­ig): Bárna, Mohora, Magyar­nándor, Cserháthaláp. A felsorolt községek köz- igazgatási területeit érinti az áramszünet, beleértve tsz- eket, állami gazdaságokat és egyéb üzemeket, intézménye­ket. A Balassagyarmati Fémipari Vállalat felvételre keres, jó kereseti lehetőséggel SZÁMVITELI OSZTÁLYVEZETŐT. Feltétel: felsőfokú szakirányú végzettség, legalább ötéves vezetői gyakorlat. Bérezés: a gyakorlattól függően, megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet: részletes önéletrajzzal a vállalat munkaügyi osztályán. Tel.: 107/42. mellék. JÓ MINŐSÉGŰ OLTOTT MÉSZ KAPHATÓ. (Tavalyi oltás) Verbói László, mészoltó kisiparos, Szécsény, Bercsényi út 16. Telefon: 9. A Salgótarján Városi Tanács VB hatósági osztálya értesíti a lakásigényléssel rendel­kező ügyfeleit, hogy az 1988. évi LAKÁSJUTTATÁSI NÉVJEGYZÉK­TERVEZET ELKÉSZÜLT, a tanács hirdető.- tábláján megtekinthető. A névjegyzéktervezet­tel kapcsolatos észre­vételeket 30 napon belül lehet megtenni. FELVESZÜNK azonnali belépéssel: KŐMŰVES, ÁCS, VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat, ÉRSEKVADKERT és környéke munkahelyre. Jó kereseti lehetőségek. Jelentkezés: MCSB Mgtsz, Érsekvadkert, központi major, Czinege István építésvezető. Az Ecsegi Béke Mgtsz kistermelők és magán- vállalkozók részére eladásra felajánl: I db MTZ—80-as traktort, 3 db UTB—3 rend­felszedő pótkocsit és 1 db IFA W—50 L/SP (üzemképtelen) tehergépkocsit. ANALITIKA MŰSZAKI ' lkOt Á s al GMK > í* S5 Ö X! O u, c •J cu < Z vállalja kisvállalkozók könyvelését (naplófőkönyv, analitika) TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK — műszaki tervezés, — műszaki fejlesztés, — szervezés, — gyártás és szerelés, — kisvállalkozói könyvelés. Salgótarján, Malinovszkij út 53. Telefon: 14-265. ANALITIKA £ SZ © Uí © Eh O J 0. < 55 Hirdessen ölt is a HOQRAD* A Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat érte­síti t. fogyasztóit, hogy ivóvízhálózat-mosatási műn* kálátok miatt az alábbi helyeken és időpontokban kell számolni nyomáSGSökkenéssel ill. a víz zavarosságával: Balassagyarmat: naponta 22 órától reggel 8 óráig. 1988. április 11. Balassagyarmat, Vasút—Vörösmarty út—Ifjúság út—Kodály Z. út—Bojtos S. út által bezárt terület. 1988. április 12. Vörösmarty út—Ifjúság út—Fáy A. út—Horváth E. út—Sal'lai I. út—Baross G. út—Tompa M. út által bezárt terület. 1988. április 13. Lenim-lkt.—Szabadság út—Rákóczi F. út—Kos­suth L. út—Benczúr Gy. út—Somogyi B. út által bezárt terület. 1988. április 14. Kossuth L. út—Aradi út—Temető út—Patvarci út—Szontágh P. út—Rákóczi F. út által be­zárt terület. 1988. április 15. Rákóczi F. út—Régimalom út—Ipolypart út— Jópalócok út—Biró J. út—Markusovszki L. út által bezárt terület. Szécsény: naponta 9 órától 13 óráig. 1988. április 12. Rimóci út—Kossuth út—Damjanich út—Ma­gyar—Felszabadulás tér álltai bezárt terület. 1988. április 13. Varsányi út—Rimóci út—Kossuth út—a Ská­láig—Rákóczi út—a ligettől a Skáláig bezárt terület. 1988. április 14. Rákóczi út—Skálától a Vashídig—Ady út— .Marx K. út—Lenin út—Malom út ájtal bezárt terület. 1988. április 15. Vashídtól a vasútállomásig határolt terület. Az érintettek szíves megértését és türelmét kérjük. A Salgótarjáni ÖTVÖZETGYÁR MOST VÁSÁROLJON felvételre keres: — ÉRDEMES! GÉPÉSZMÉRNÖKÖT tervezői csoportvezető BURGONYA- és beosztásba, VÖRÖSHAGYMA­GÉPÉSZTECHNIKUST, művezetői beosztásba. VÁSÁR KOHÁSZTECHNIKUST, összes boltjainkban, és ’ művezetői beosztásba. a salgótarjáni vásár- csarnokban, a szak­A munkakörök betol' üzleteinkben. tésének feltétele: Burgonya: 15 Ft/kg szakirányú végzettség és gyakorlat. Bérezés: megegye­zés szerint. Vöröshagyma: 12 Ft/kg KÖZÜLETEKET IS Érdeklődni lehet: KISZOLGÁLUNK. levélben: Ötvözetgyár, 3101 Salgótarján, Pf.: 16. személyesen, illetve PALÓC KERESKE­telefonon: a vállalat személyzeti és oktatási DELMI VÁLLALAT osztályán. T.: 10-066/75. SALGÓTARJÁN Az örhalmi Hazafias Népfront Mgtsz kedvező árfekvés mellett (10 Ft/kg) ár alatt értékesíti az UT—l'es ve- töburgonya előkészítés során kieső, 20—25 mm közötti, UNSER—DELIKÁT fajtájú burgonyáját. Érdeklődni, az árut megtekinteni a szövetkezet: Örhalom—Balassagyarmat közötti burganyatelepén lehet, amíg a készlet tart. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS 24 éves fiatal­ember, középfokú gépészvégzettséggel, A, B, C, E kát. jo­gosítvánnyal és ne­hézgép-kezelői jogo­sítvánnyal, állást keres. Ajánlatokat a szécsényi Pesti Divatba kérek. GYAKORLOTT gépírónőt hatá­rozott időre fel­vesz a Litkei Ipoly Mgtsz. Je­lentkezés sze. mélyesen, tele­fonon vagy írás­ban, a tsz el­nökénél, vagy személyzeti ve­zetőjénél. nOgrad­SZAKÁLI faüzem asztalos szak­képzettséggel rendelkező sze­mélyt keres művezetői beosztásba. Továbbá ötéve? gyakorlattal ren. delkező villany­szerelőt tmk­munkakörbe. Je­jelentkezés: Nóg­rádszakál, Pa­lóc út 7. üzem. vezetőnél. JÁRMŰ MOST vizsgázott, hároméves Dácia eladó. Kisterenye, Hámán K. út 4. 1200-AS UH-s Zsi. guli kisebb karos­szériahibával. ok­tóberig érvényes műszakival eladó. Irányár: 30 000 Ft. Ugyanitt UC-s 1500- as Polski, felújított állapotban. Érdek, lődni: Salgótarján. Schuyer F. út 44. IV 2. egész nap. TZ-S 1200 S pi­ros LADA 1991-ig érvényes műszaki­val eladó. Karancs. alja, Rákóczi út 165. sz. GARÁZSBAN tar. tott PX-es 1200-as Lada eladó. Fodor. Salgótarján, Ke­merovo krt. 68. 14. Szombat. vasárnap 16 óra után. LATVIA busz 115 ezer Ft-ért eladó. Érdeklődni: Balas. sagyarmat, Rákó­czi út 123. 1.1. TZ-S kis Polski friss műszakival eladó. Szécsény, Kossuth út 3. ÜJ gyártási év­vel, 4 éves Trabant C. eladó. Cím: Ré. vész. Balassagyar­mat, Fürst S. út 30. Érdeklődni: 18 óra után. KEVÉS km-t fu­tott Polski 126-os Fiat eladó. Salgó­tarján, Karancs út 45. Telefon: 15-218. PZ-S 1200-as Lada, kitűnő állapotban el­adó. Baglyasalja, Frankel Leó út 32. PR 1200-as Lada. 2 éves műszakival, eladó. Rimóc, Kos­suth út 22. 1300-AS Lada Com. bimat elcserélném egy Szécsényben be­építhető, 200 négy­szögöl beltelekre. Érdeklődni: Rimóc, Hársfa út 12. TP frsz. Polski Fiat 126-os eladó. Érdeklődni v lehet: Torják, Bárna. Dó­zsa út 10., naponta 14 órától. PA-S i500-as Lada eladó. Salgótarján, Dobó Katica út 13. ZV-S 105-ös Sko­da olcsón eladó. Szécsény, Pintér S. út 5É VW 1300-as szgk.. valamint VW-motor. .sebváltó, -futómű­vek és egyéb al­katrészek eladók. Telefon: 13-193 Sal­gótarján, du. 4 órá­tól. ZR-ES Trabant eladó. Salgótarján. Kilián krt. 88. II8. HÁROMÉVES Skoda i20 L eladó. Érdeklődni: Salgó. tarján. Kercseg út 32. II3. Kassai. INGATLAN 4 szobás, 2 fürdő­szobás. garázsos, 380 V-tal ellátott, gáz. fútéses családi ház nagy telekkel, Rom. hányban eladó. Ér­deklődni bármikor, az alábbi címen: Romhány, József A. út 14. KÖZMŰVESÍ­TETT, beépíthető telek eladó Somos­kőújfaluban. Ér. deklődni: Salgó­tarján, Mezei út 26. GARÁZST bérel­nék Salgótarján­ban, a Zagyva-rako­dón, Arany J. ut­ca végén, illetve az Úttörők útján. Aján­latokat: hétfőtől 15-152-es telefon­számra kérek. BALASSAGYAR. MATON, 220 négy. szögöl területen, összkomfortos csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni lehet: Ke- merovói út 3. sz. alatt. KÉTSZOBÁS la­kást vennék kész­pénzért Salgótar­ján városközpont­jában. Ajánlatokat 18 óra után. a 15-274-es telefonra kérem. kétszobás csa­ládi ház melléképü­lettel, 780 négy­szögöles kerttel el­adó Karancslapuji tő. Petőfi út 144. sz. alatt. Érdeklőd­ni: mindennap, ifj. Lantos Kelemen, Karancsiapujtő, Pe. tőfi út 43. Telefon: 95, vagy a helyszí­nen vasárnap, 10- én. 9—15 óráig. ELADÓ Salgótar­ján belterületén, Gedőcön 217 n.-öles üdülőtelek. termő gyümölcsfákkal és építőanyaggal. A kempingbuszmeg­állótól 12 percre. Telefon: 12-445, 18 órától. ELADÓ egy -f két félszobás OTP-örök- lakás kp -f OTP-át- vállalással. Salgó­tarján, Gorkij krt. 71. JI 6. BALASSAGYAR­MATON, a piac kö­zelében 2 szobás, konyhás, éléskamrás házrész 400 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: az ügyvédi munkakö­zösségnél. BALASSAGYAR­MATON, 2 szoba 4* konyhás családi ház eladó. Cím: Tompa Mihály út 15. BALASSAGYAR­MATON, a Hunyadi u. 23. sz. ház eladó. Cím: Unterwégerné, Fürst S. u. 15. SZÉCSÉNYBEN. Petőfi út 9. sz. alatt, kertes, családi ház eladó. Érdek­lődni: 15 óra után. KISHARTYÁN- BAN kétszobás la­kás. nagy telekkel eladó. Érdeklődni; szombat. vasárnap Rózsa F. út 3. ADÁSVÉTEL OF; 15 oszlopos fúrógép jó állapot­ban 20 0Ó0 Ft-ért, sürgősen eladó. Pásztó. Felszaba­dulás tér 5. CSEREPES futó muskátli. különbö­ző színűek és kis­méretű. hordozha. tó színes tv eladó. Bátonyterenye (Ma. conka) Kilián út 6. Járdán. 500-AS eszterga­gép (keménypad) eladó. Érdeklődni du.: Szurdokpüs­pöki, Dózsa Gy. út 8. sz. PAPRIKA-, para- dicsompalánta kap­ható. Baracz Vilmos, Nagybátony, Szondy út 16. 600-AS egyenge­tő gyalugép, szlovák gyártmányú, új. szerű állapotban eladó. Pásztó. Nagy­mező út 110. ELADÓ 1 Fischer FVH—P 710-es video­magnó, 1 kisképer- nyős fekete-fehér hordozható Videoton tv, Skoda S 100-as lejárt műszakival. 1 egyszemélyes háló­zsák, valamint 1 ba­bakocsi és 1 járóka. Érdeklődni: Sel­meczi, Ipolyszög, Fő út 24. Szécsény és környék« lakosainak figyelméből Hirdetésfelvétel a NÓGRÁD c. megyei lapba: Szécsény, szolgáltatóhoz, Pesti Divat, valamint a takarékszövetkezeteknél: ENDREFALVA, NAGYLÓC, ÖRHALOM, NÓGRADMEGYER, LUDÁNYHALASZI Rétság és környéke lakosainak figyelmébe! Hirdetésfelvétel a NÓGRÁD c. megyei lapba: Rétság, szolgáltatóház, valamint a takarékszövetkezeteknél: TERESKE, ROMHANY, DIÓSJENÖ, nőtincs, Érsekvadkert. rétság

Next

/
Oldalképek
Tartalom