Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-30 / 102. szám

A Századunk folytatódik Beszélgetés Bokor Péterrel „Koronatanács a Várban” című epizód. Középen Bo­kor Péter rendező és Molnár Miklós operatőr. Az asztalnál ül Raksányi Gellert színművész. Horthy — alakítója Tylt Attila — aláírja lemondását és Szálasi kinevezését. A Századunk csupa meg­történt eseményt, politikai cselszövést, véghezvitt és félbemaradt cselekvést mu­tatott be. Olyan időkről szól, amelyek elmúltak ugyan, de máig hatóan is meghatároz­ták hazánk sorsát. Százezrek ültek a televíziókészülékek előtt: idősek, akik átélték, s fiatalabbak, akik mindaddig csak könyvből ismerték a felszabadulást közvetlenül megelőző idők történelmét, s most először látták-hallot- ták megelevenedve mind­azt. Egy szerdán este azzal ért véget a Századunk adá­sa, hogy a bemondó közölte: folytatása „egy idő múlva” következik csak. — Mikor lesz az az „egy idő?” — kérdeztük a sorozat író-rendezőjétől, Bokor Pé­tertől. — Talán egy fél év múl­va. Pontosan nem lehet elő­re megmondani, annyi min­dentől függ, ideértve a fil­mek elkészültét, a televízió műsorszerkesztését és még számos tényezőt. — Legutóbb a nyilas- puccsról volt szó. Azzal le­zárult egy korszak, de bizo­nyára van még mondanivaló a nyilasuralom hónapjairól is. — Legutóbb a Horthy- rendszer végnapjait mutatta be a sorozat. A munka most folytatódik. Négy filmet ké­szítünk az 1944. október 15-i nyilaspuccsot követő idők­ről. Az első a Horthy-prok- lamáció idején a Kárpátok­ban harcolt 1. magyar had­sereg további sorsáról szól, a második a Bajcsy-Zsilinsz- ky-féle ellenállási mozgalom tevékenységéről és — főleg — lebukásáról. További két filmben mutatjuk be a po­kol előszobáját — bár talán ez már maga a pokol volt! —: az úgynevezett nyilas­kormány és hatóságai ala­kulatai „működését”, jobban mondva garázdálkodását Nyugat-Magvarországon. Ez az időszak egészen 1945 áp­rilisának első napjaiig tar­tott. — Vagyis az ország teljes felszabadulásáig. Ezzel vég­ződik a sorozat? — Mint ismeretes, a soro­zatnak azt a címet adtuk, hogy Századunk. Ez pedig megköveteli, hogy történel­münk további eseményeit is bemutassuk, hiszen a husza­dik század — szerencsére — ... A családban „Kisnagyapa” volt. Az unokák előtt veje volt az igazi nagyapa. Egy flancosabb famíliában dédi- nek nevezhették volna, mert­hogy dédapaként mi más le­hetne. .. ? Ez a család se­mennyit sem flancol, csupa iparos, iitt—ott egy-két értel­miség. Bár. az öreg nemigen tárta fel a gyökereket. A szén feltárásával volt elfog­lalva jó negyven éven át, amíg „föld alatti” volt. A kisnagyapaság termete miatt ragadhatott rá, s ma­radt is rajta néhány éve be­következett haláláig. Azóta is így említi a család. A tizen- kilencesek közé csak úgy vették be, hogy idősebbnek mondta magát. De a dióverő messze a feje fölé nyúlott ettől függetlenül. Papír alig maradt utána. Sokunk után kazalnyit kell rakosgatnia a családnak. Kovács Csornai József. Raj­ta volt a veteránlistán, ült jó néhányszor megbecsült öregként a május elsejei, fel­vonulási tribün vendégei kö­zött. Utolsó üzenetét a nóg- rádgárdonyi intézetből küld­te; mennék el hozzá, monda­na valamit. Egy nagyobb út elején álltunk, dél-csehorszá­gi túrára mentünk „majd, ha visszaérünk... ”. Még a temetést is lekéstük, marad most már örökre a leróha- tatlan, kifizethetetlen, egyen- líthetetlen adósság a bá­dik. Lesz szó például az ideiglenes kormányról és nemzetgyűlésről, a koalíciós kormányzásról, annak kiala­kulásáról és ellentmondásai­ról az 1945-ös őszi választá­sok tükrében. Bár az ideig­lenes kormány egykori mi­niszterei közül ma már sen­ki sem él, találtunk szemta­núkat, sőt résztvevőket a „második vonalból”: volt államtitkárokat és másokat, akik alakítói voltak az 1945- ös eseményeknek. — Bizonyára nehezíti a munkát, hogy egyre keve­sebben vannak közülük is. — Igen, sietnünk kell, hi­szen az idő rohan, felőrli azokat is, akiknek még van mondanivalójuk a jelen és a jövő számára. Sokan közü­lük korábban nem mertek vagy nem akartak megszó­lalni. Ma már a félelmek el­múltak, szívesebben meg­nyílnak azok, akik egykor a kulisszák mögé láttak, s szá­munkra tudnak újat monda­ni. — A Századunk eddigi filmjei sok dokumentumot, egykorú híradórészletet is bemutattak a színészekkel előadott események mellett. Így lesz a továbbiakban is? — Bármilyen hihetetlenül hangzik: a korszak filmanya­ga sokkal szegényesebb mint a korábbiaké. Bár ezek az évek időben közelebb van­nak és a háború is termé­szetesen a korábbi filmek között végzett pusztítást, mégis azokból a régebbi anyagokból van több. Az ok igen egyszerű: még nem működött — vagy csak alig — a propagandaapparátus, nem örökítettek meg olyan eseményeket, amelyeknek pedig nagy jelentőségük volt a későbbiek szempontjából. Magától értetődik, hogy a kevés meglévő filmanyagot felhasználjuk. — Aki figyelmesen, gon­dolkodva nézte a Századunk eddigi adásait, láthatta, hogy egységes koncepció alapján épül fel a sorozat. Mi tehát az író és rendező alapgon­dolata? — Fel kell számolni tör­ténelmünk „fehér foltjait”. Ha nem volna ilyen általá­nos törekvés, nem volna ér­demes a sorozatot folytatni. Mélyen él bennem a hit, hogy ha a két világháború közti időszak ábrázolásánál hosszú ideje nem ütköztem komoly akadályba, ezután sem fogok, hiszen a gondol­kodás nyitottsága erőtelje­sen fejlődik. Ha a Horthy- korszakot igyekszünk diffe­renciáltan látni és bemutat­ni, ezt a látásmódot az 1945. utáni időkre is kell alkal­mazni. — Még egy, utolsó kér­dés: kik a legjobb segítőtár­sai ebben az óriási munká­ban? — Sokan készítjük a Szá­zadunk filmjeit, a stábnak több tagja cserélődött ki az évek folyamán. Legrégibb és ma is velem dolgozó mun­katársaim közül szeretném elsőként megemlíteni Dóka László gyártásvezetőt, továb­bá Palásthy Pált, aki 25 éve gondoskodik a zenéről. Kü­lön kell szólnom Benkő Gyuláról, aki nem csak nar­rátora a Századunk minden adásának, hanem sokféle módon segít nekem kezdet­től fogva. A sorozat készíté­sében. a gondolkodásban is. Mindehhez csak annyit le­het hozzáfűzni: várjuk a Századunk újabb adásait, sok folytatást, mielőbb. V. E. BESZÉLŐ TÁRGYAK nyásznak. Amikor az ember végképp elmegy, „leadja” a személyi igazolványát, adnak helyette valami anyaköny­vit azt őrizgeti a család, a többi „senkinek sem kell” tí­pusú, érvényüket vesztett papírral együtt. Most ezek­ből olvasok. Hát, valami sohasem tu­datosult utalás van itt a ra­gadványnévvel kapcsolatban is; Vecseklőn született, édes­anyja Urbacsik Borbála a szá­zad első évében hozta a vi­lágra. Az ő első férjét (aki­től gyereke is volt) hívták Csornainak, de inkább Cso­rna lehetett a családnév. Ve- cseklő amúgy a múlt század­ban végig Boldogházy, Kiss és Csorna nevű családok ke­zén volt. Kisnagyapa apját ugyanúgy hívták, mint őt magát; Kovács Józsefnek. Ezek a szálak, papírok nélkül, végképp a múltba vesznek. Vecseklőről annyit még, hogy például 1820 kö­rül mindössze 270 lakója volt, s feljegyezték a Medves túloldalán meghúzódó kis helyről, hogy még régebben a hegy egyik üt nagy . Íiiíiosásinyi vízzel tudtak a lakók eloltani (szén égett ott is?, mint valahol a Saigon). . A mai Szlovákia területén lévő helyről nekem mégis elsősorban a bánya, a bá­nyászkodás jut eszembe. A 270 lakó, 1851-re harminccal gyarapodott (Fényes Elek), mindez amúgy a hatszáz la­kossal rendelkező Ö-, illetve Egyházas-Básthoz közelesőn történt, ahova Vecseklő egy- házilag tartozott (katolikus), holott Bást már Cömör me­gye. Kisnagyapa volt csillés For- gáchon, tizenkilencesként már csak kevés ideje maradt — aztán a Karancsban buj­kált, majd beállt október el­ső napján a Salgótarjáni Kő­szénbánya Részvénytársa­sághoz. S annak is, ahogy az üzemi alkalmazotti igazol­vány „mondja” nógrádme- gyei bányászatához. A sze­mélyi lap száma; 4891.389. Üzemi rendfokozata vájár, alatta a fénykép már 1942- ből. Készítette, a hátlapon olvasható kú ;. -.esti felirata bizonyos tarján! fényképész — Hirachbrich János. Ki volt, hova lett? — törzsökös tarjániak, sőt, szak- mabeliek-régiek sem tudták megmondani első szóra. Pe­dig, őszintén szólva, a nagy vonalakban leírt történelem az apróságok nélkül nem so­kat ér. Dogmává merevedik, amit ismételgetni lehet, de érteni-ismerni csak a rész­letek segítségével tudhatja akárki. Utoljára bejelentett — idézve tovább a sárga karton félbehajtott lapján olvasható rubrikákat — lakóhelye is gondolkodóba ejtett. Az áll géppel kiírva: Baglyasalja, Károlyakna. Hát, a kettő kö­zött jó néhány hegyecske és kilométer. Egészen negyven­öt utánig Károlyakna (Ká­rolyi) közigazgatásilag a jegyzőséggel bíró Baglyas- hoz tartozott. Sőt, ott niég csendőrség is székelt, de minden módon önálló életet élt; a közeli Baglyaskő vá­ráról kapta a nevét, a Ka- csics nemzetség építette és az Árpád-korban még ál­lott! Ott 1884 tavaszán csend - őrsortűz roppant, elesett Tar- gos István bányász.. . A kö­zelebbiekről híres munkás­Személyes élmény nyomában Móricz Zsigmond és müvei Salgótarjánban A Salgótarjáni Kohászati Üzemek konyhájának főbe­járata melletti falon emlék­tábla hirdeti: ebben az épü­letben működött az acéláru­gyár olvasóegylete, melyet Móricz Zsigmond (1879— 1942) több alkalommal meg­látogatott. A táblát ennek em­lékére állította a Nógrád Megyei Idegenforgalmi Hi­vatal és a salgótarjáni Ma­dách Imre Gimnázium hon­ismereti szakköre. (Zárójelben említem, hogy az emléktábla szövege némi pontatlanságot tartalmaz. Az acélárugyár nevet csak a fel- szabadulás után viselte a vállalat, az olvasóegylet pe­dig nem ebben az épületben működött. Hogy jelenleg a két régi épület egy tömbként áll, az 1927-ben, az üzemi konyha bővítése érdekében történt egybeépítés követ­kezménye. így Móricz ebben az épületben nem látogathat­ta az olvasóegyletet, de sok­kal inkább a mai épületnek ebben a szárnyában műkö­dött tiszti kaszinót. Esetleg szerencsésebb lett volna az emléktáblát a régi olvasóegy­leti épület falán elhelyezni.) Amikor az emléktábla előtt elmegyek, gyakorta jut eszembe kamaszkoromnak az az esztendeje, amikor az ud­varok környékén, mint me­zítlábas srác játszadoztam, és egy különös, idegen fér­fit láttam délutánonként a kaszinó felé ballagni. A hú­szas években családunk a régi Kaszinósor elnevezésű (ma már a Salgó út része­ként szerepel) utca egyik épületében lakott. A következő években már nem láthattam, mivel Pestre kerültem, így kissé el is mosódott emlékezetem­ben. Ám közben a gyárban dolgozó unokabátyámtól megtudtam, ki volt a fur­csa idegn: Móricz Zsigmond, az író. Rokona az ugyancsak a Kaszinósoron lakó Holies Jenőnek, aki a gyár társ­pénztárának volt vezető tisztviselője. Középiskolás koromban tovább tisztázódott előttem a kép; Móricz első felesége, Holies Janka, a Felvidék­ről származott, a „mi” tiszt­viselőnk húga volt. Holies Jenő a húszas évek elején került Ózd mellől Salgótar­jánba. • Édesanyjuk szerencsétlen halála után húga, Lili Ho- licsékhoz került, s a gimná­zium első osztályát Tarján- ban végezte. Móricz Zsig­mond ebben az években sű­rűn látogatta leányát, s mint Móricz Virág írta: „...sok kedves feljegyzése van a salgótarjáni első gim­náziumban töltött órákról, gyerekekről, nevelőkről.” Az író második házassága után az itteni kapcsolat megszűnt, a harmincas években pedig Holies Jenő mint nyugdíjas, elköltözött egy másik rimái telepre. Igen érdekes esetet közölt velem Páksy Árpád, már elhunyt tanítónk, aki a ka­szinói társaságban gyakran megfordult. Elmondta, hogy egy nyári délutánon Móricz a kaszinóból átment az olvasóegyletbe, kíváncsi volt a könyvtárra, an­nak állományára, összetéte­lére. Szomorúan tért közé­jük vissza, és azon keser­gett, hogy „Itt engem vagy még nem ismernek, vagy nem szeretnek, mert műve­imből nemigen láttam a könyvek között.” E megjegyzésen elgondol­kodva kezdtem vizsgálni, ho­gyan állhatott akkoron a könyvtár Móricz-művek te­kintetében, Az ottani gya­korlat szerint időnként — 6—10 évenként — az álló-/ mányró! nyomtatott könyv- jegyzéket adtaik a tagok ke­zébe. Sikerült fellelnem egy 1910-ben, az alapszabályok­kal egy kötetben kiadott ilyen jegyzéket, és bizony ebben Móricz-műre nem akadtam. A következő legré­gebbi 1934-es keltezésű. Az 1939-ben kiadott jegy­zékben 23, az 1943-as év vé­gén 32 Móricz-művel talál­kozhattunk a könyvtárban. Mindössze három vidám jelenet és egv részlet a Légy jó mindhalálig című drámá­ból kapott színpadot. Ennek megvilágítására jegyzem meg, hogy Móricz színda­rabjai nehéz, költséges, nagy szereplőgárdát igénylő mű­vek, amelyek egy amatőr társaság adottságait legtöbb­ször erősen meghaladják. Ügy véle'm korábban és újabban is ez lehetett döntő e kérdésben. Vertich József mozgalmi hely Baglyas; Ivá- nyi Ferenc, Kakuk József, Rátkai Tibor, Kakuk István és Gusztáv, a másik Rátkai az István — ők néhány éve még vagy húszán éltek. De a „halleluját” sohasem szeret­ték, ha szóba került küzdel­mes sorsuk. Blaskó Istváné, az Eppich testvéreké, Su­lyok Andrásé, Pothornik Jó­zsefé. Velük egysorsű volt Kisnagyapa. Ott éppen hat nappal ko­rábban (1918. december 20.) alakult meg a KMP, mint Salgótarjánban. Kiss-Géczi András bányászzenekari hi­bás (a legnagyobb fúvós hangszer) biztosan ismerte az öreget, akinek néhány pa­pírja mellett rámmaradt va­lamennyi jelvénye, (a dal­köri például) a felszabadulá­si emlékplakett (1945—1970) bronza felhalmozódó cédulá­imat, jegyzeteimet, a meg­írandó témák anyagát nyom­ja asztalomon — így figyel­meztet néhány alapvető munkáserkölcsbeli dologra. De tovább a kartonon most már végig; kiállíttatott Salgótarjánban, 1942. október 23-án. Aláírás, pecsét, a ha­diüzem személyzeti parancs­nokától. Benne kis lila fec­ni, azon a József-lejtősakna üzemvezetőségének kerek pe­csétje, Kisnagyapa neve, a dátum viszont korábbi, mint a kartonigazolvány (1940. okt. 10.), az lehetett a meg­előző belépőcédula a József- aknába. A mára-tegnapra hí­ressé vált bányamúzeumba. Mi van még? Mentesítési igazolvány az 1944/45. or­szágmozgósítási előkészületi évre, Miskolcon állították ki. Kisnagyapát amúgy harminc­kilencben a losonci 21. kiegen sorozták. A katonai mentesítés 1943. november 10-én kelt és csak három hónapra volt érvényes. „A hatóság felszólítására fel kell mutatnia.” Van itt még egy igazi kincs. Néhány lapnyi pepitafüzet, mindössze féltenyérnyi. Lap­jai vonalasok, barnásak a meddő porától, szélükön a nedvesség nyomai, benne apró betűkkel nagyon hosz- szú lista kézzel írva, ami így kezdődik szó szerinti írással „Józseflejtősaknai szakmányi táblázat 1939 VII hó 1 tői. .. Vasút fektetés hevederezve folyómét 30 fii... ” Ugyanez heveder nélkül 20 fillér bért jelentett, négy pengő volt a váltólerakás, egy pengő a vándorféktuskó-beépítés, nagycsille-felhúzás gurítóra két pengő... Papírból eny- nyi. T. Pataki László A vájár papírjai nem csak a Horthy- és a nyilasuralomból állt. A tör­ténelem, az élet folytató­dott, s mi ezt akarjuk a to­vábbi filmeken bemutatni. Egész nemzedékek számára már mindez éppúgy történe­lem, mint a századelő. — Mit látunk ezeken a filmeken? — Ügy mondjuk magunk között: ez volt a nulladik év Európa és Magyarország számára is. Kialakultak és működni kezdtek az új kor­mányszervek, helyi hatósá­gok. Dolgoztak, intézkedtek „stempli nélkül”, sokszor csak saját maguk igazságér­zetére, elképzeléseire tá­maszkodva, hiszen olykor hetekig kapcsolatuk sem volt az irányító szervekkel, a különböző hatóságokkal, minisztériumokkal. S mert a hazai helyzet sok tekintet­ben összefüggött Európa más országaiéval, ezekre is ve­tünk néhány pillantást. — Hol tartanak most a tervek megvalósításában ? — Sok részletet sikerült már felvennünk, de a gyűj­tés természetesen folytató-

Next

/
Oldalképek
Tartalom