Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-29 / 101. szám
6 NOGRAD 1988. APRILS 29., PÉNTEK GYÁSZJELENTES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk PERCZE MONIKA 20 éves korában, autóbaleset következtében elhunyt. Temetése 1988. április 30- án, szombaton 13 órakor lesz, a rimóci temetőben. GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. VASPÁL AMBRUSNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ CSALÁD Kisterenye ÁRAMSZÜNET Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy a feszültségmentes hálózat és berendezéseinek karbantartása miatt az alábbi időpontokban és helyeken lesznek kikapcsolások. Az érintett területen kérjük fogyasztóink türelmét. Május 2-án, 6—16 óráig, Szátok, Lőrinci, Lőrinci erőmű, Újtelep, Selyp. Május 3-án, 6—16 óráig, Szátok, Zagyvaszántó. Május 4 én, 6—16 óráig, Szátok, Zagyvaszántó, Farkas-major.' ■* Május 5-én, 6—16 óráig, Rétság KPM és vízgazdálkodás, Selyp, Lőrinci. Május 6-án, 6—16 óráig, Rétság KPM és vízgazdálkodás. A felsorolt községek köz- igazgatási területeit érinti az áramszünet, beleértve tsz- ekct, állami gazdaságokat és egyéb üzemeket, intézményeket. A salgótarjáni öblösüveggyár igazgatói titkárságára titkárnőt azonnali belépéssel felvesz. Érdeklődni lehet: salgótarjáni öblösüveggyár személyzeti osztályán. Tel.: 14-457. A Magyarnándori Állami Gazdaság HÁZHOZ SZÁLLÍTVA BIZTOSIT a szügyi szarvasmarha- telepéről : szerves trágyát 20 Ft q, karámföldet io Ft q egységáron. Házhoz szállítási díj: 3 km-ig 200 Ft forduló 6 km-ig 300 Ft forduló 6 km-en felül rakodási díj 30 Ft t ■ fuvardíj VOLAN-tarifa szerint. Jelentkezni lehet munkanapokon 8—16 óráig, Varga Antal telepvezetőnél. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy 1988. május 3-án a SALGÓTARJÁNI STRANDFÜRDŐNKET MEGNYITJUK. Nyitva tartási idő: naponta 9.00—19.00 óráig. Szünnap: hétfő. Kellemes pihenést kíván az Ém-i Regionális Vízmű A FÜTÖBER Bátonyterenyei Gyára fejleszti termékszerkezetét. Az új, termékek gyártásához munkatársakat keres. Magas kereseti lehetőséggel várjuk hegesztő szakmunkások fémszerkezeti lakatosok betanított ív- és lánghegesztők jelentkezését a gyár munkaügyi osztályán. Fejlesztési területre várjuk fiatal épületgépészmérnökök gépészmérnökök gépésztechnikusok jelentkezését, a gyár személyzeti osztályán. Cím: Bátonyterenye, Orgona út 1—3. AZ UNI-COOP Kisszövetkezet felvételre keres ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, KŐMŰVES SZAKMUNKÁSOKAT ÉS KUBIKOSOKAT. Kiemelt bérezés! Jelentkezés személyesen, Salgótarján, Néphadsereg út 28. sz. alatt. A „KÁRÁNCSHÜS” felvételt hirdet GÉPJÁRMÜSZERELÖ MUNKAKÖRBE. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Nógrád Megyei Tanács Madzsar József Kórház-Rendelőintézet 3100 Salgótarján, Vörös Hadsereg út 64. felvételt hirdet 1 fő kárpitos szakmunkás és 1 tő műanyagburkoló szakmunkás részére. Illetmény megállapodás szerint. Jelentkezni lehet a kórház műszaki osztályának vezetőjénél. A Hazafias Népfront Nógrád Megyei Bizottsága pályázatot hirdet GAZDASÁGVEZETÖI állás betöltésére. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázat feltételei: számviteli főiskola, legalább 5 éves szakmai gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség. A pályázatot 1988. május 15-ig lehet benyújtani, illetve személyesen jelentkezni részletes önéletrajzzal. Érintésvédelem, villámvédelem, villamosfogyasztóberendezések, .tűzrendészet! szabványossági felülvizsgálatát vállalom. Csákvári Jenő, villamos biztonságtechnikai felülvizsgáló kisiparos, Salgótarján, Kercseg utca 37. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS 1988 1989-es tanévre villanyszerelőtanulót felveszek. Breznyánszki Lajos, villanyszerelő-mester, Salgótarján, Pécskő út l2/c. TITKÁRNŐ, 20 éves munkaviszonnyal, közgazda- sági végzettséggel, telex- és alapfokú számítástechnikai gyakorlattal állást keres. Ajánlatokat: „Megbízható'’ jeligére a kiadóba kérek. A Bátonyterenyei Mátra Mgtsz, kis- terenyei téglagyárába felvételre keres villany- szerelő és lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés: a tsz elnökénél (Bátonyterenye. Köztársaság út 6.), vagy a gyárvezetőnél. Bérezés: megegyezés szerint. A Nógrád Megyei Tanács VB ellátó szervezete takarítónőket keres osztott munkaidőben történő foglalkoztatásra. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen lehet a megyei tanács fi- os számú szobájában. JÁRMŰ TRABANT Limusin 601-es alkatrésznek vagy alkatrészként eladó. Érdeklődni: Majoros, Drégelypalánk, Honti út 5. JÓ állapotban levő SIMSON eladó. l0 000-ért. Pásztó, Marx út 40. ES 150,1 MZ motorkerékpár eladó. Vígh Sándor, Mát- raszőlős. Újtelep 4. UD-S, 1200-as Zsiguli olcsón, sürgősen eladó. Salgótarján, Dobó Katica út 68. Oláh Gyula. JÓ állapotú ETZ— 250-es eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kemerovo krt. 48. UF-ES Skoda 100- as eladó. Salgótarján, Nógrádi Sándor tér 8.. fsz. 4. 16 órától, hét végén egész nap. HÁROMÉVES Volga eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Ybl M. út 35., fsz. 2. ZD-S Skoda 100- as eladó. Bátonyterenye, Rózsa út 46. FELÚJÍTOTT Trabant. olcsóéi eladó. Ugyanott Robur- ,alkatrészek eladók. Vizslás. Mező Imre út 10. PA-S, i2C0-as Zsiguli sürgősen eladó. Salgótarján, Ybl M. út 51. III 6. Petne- házi. GH-S Trabant Combi eladó. Cím: Zagyvapálfalva. Gorkij krt. A 8. III. lh., fsz. 2. GS írsz. Trabant 12 ezer km-el eladó. Érdeklődni: Oláh Miklós, Salgótarján, Schuyer F. út 46. reggel. 250/1 MZ motor- kerékpár, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Karancskeszi, Fő út 135. Erdélyi, 16 órától. TRABANTMOTÖR 60 ezer km-rel, porlasztó és hátsó kipufogódob olcsón eladó. Telefon: 11-006 Salgótarján. PF írsz. Lada l?00-as, garázsban tartott, reális áron eladó. Érdeklődni: Lékó. Salgótarján, Pécskő út 12 B., esti órákban. DIESEL terepjáró TUDOR mikrobusz 2 éves műszakival eladó sürgősen. Megtekinthető: Diósjenő, Horgász út 7., tónál. GF-ES Trabant 601-es eladó. Mát- ramindszent, Rá- kpczi út 25. Érdeklődni: 17 óra után. ZO-S, 1200-as Lada olcsón eladó. Nagybátony. Barátság u. 1.. IV 1. RENDSZÁM nélküli \2 Voltos Trabant Combi üzemképesen. levizsgázható. eladó. Irányár: 15 000 Ft, va?v ebben az árban bármire cserélhető. Minden megoldás érdekel. Ságújfalu. Rákóczi u. 74. 15 óra után. ZART Barkas vegyes használatú sürgősen eladó. Salgótarján. Bereczky Máté út 59. (Idegér). a pásztói Áfész Áruház kötöttáruosztályán május 2—7-ig. Mindennap más-más áruféleséget kínálunk 20 százalék engedménnyel. BÖ VÁLASZTÉKKAL ÉS MEGLEPETÉSSEL VÁRJUK TISZTELT VÁSÁRLÓINKAT! Afész Áruház Pásztó A NÓGRÁD KERESKEDELMI VÁLLALAT nagykereskedelmi részlege, azonnali belépéssel felvesz raktárosokat kereskedelmi eladói szakképesítéssel. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a nagyker.-raktár vezetőjénél, Salgótarján, Vásártér 5. sz. alatt. (Volt NOTÉV-tlp.) A NÓGRÁD VOLÁN teherforgalmi és kereskedelmi osztályára felvesz közúti árutovábbításban jártas szakembert piackutatói beosztásba, ahol feladat a nemzetközi és belföldi távolsági árutovábbítások előkészítésével kapcsolatos piackutatás, üzletkötés. Feltétel: felsőfokú szakirányú végzettség (közgazdaságtudományi egyetem, vagy közlekedési főiskola). Piackutatási, üzletpolitikai, díjszabási gyakorlattal, illetve német nyelvtudással rendelkezők előnyben. Bérezés: az 5 1983. (XI. 12.) ME számú rendeletben foglaltak figyelembevételével, megegyezés szerint. Felvilágosítás: a 14-695 telefonszámon. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal — személyesen vagy levélben — a vállalat személyzeti és oktatási önálló osztályán. Salgótarján, Rákóczi út 247. SÜRGŐSEN eladó Csepel tgk. Telefon: Salgótarján, 14-997. Egész nap. PU-S 1300-as Lada sürgősen eladó. Telefon: Salgótarján* 14-253, 16 órától. ELADÓ 4 és fél éves, 1300 S piros Lada, jó állapotban. Érdeklődni : Salgótarján, Április 4. krt. 71. Telefon: 11-507 vágy a Nógrád-taxiállomáson, telefon: i0-563, Botos László magántaxis. Jö állapotban levő, kevés km-t futott Wartburg de Lux friss műszakival. sürgősen eladó. Érdeklődni: Karancslapujtő. Hunyadi út 11. 9—17 óra között. PJ 1500-AS Lada eladó. Varsány, Kossuth út 53. Érdeklődni: 17 óra után. 1500-AS Polski Fiat, motorikusán felújított, 4 és fél éves eladó. Salgótarján, tel.: 10-006: 350-ES CZ motor- kerékpár eladó. Pé- tervására, Rákóczi u. 7. PANNÓNIÁBÓL kialakított kistrak- tort vennék. Cím: a. 10-977 telefonon. FIAT 127-es típusú gépkocsihoz üzembiztos komplett motor, motor- alkatrészek, motor- háztető, felújított jobb oldali ajtó, utastérüvegek, kormány. hátsó agyak,, ülések. hűtőrács motorral, valamint egyéb alkatrészek eladók. Ugyanott kapható: új propán vágókészlet, reduk- torok. és egyéb tartozékok. Herczeg István 3152 Nemti. Ilona-telep. GB-S kis Polski eladó. Érdeklődni lehet. Balassagyarmat. Temető út 19. 17 óra után. LADA 13C0 S., hároméves. megkímélt állapotban eladó. Salgótarján. Ká- roly-akna Karancs út 45. 1300-AS Lada ZY- os írsz. felújított állapotban eladó. Szécsénv, Dózsa Gy. út 18. Bartus. NÉGY és fél éves 1500 S Lada eladó 180 000 Ft-ért. 90 C00 Ft-ig 1200—1300-as Ladát beszámítok. Kombi előnvben. Salgótarján. Gizblla Ú1 1. JÓ állapotban 1$- Vő. műszaki vizsgával ellátott Csepel teherautó eladó. Nagvbátony. Kilián út 41. INGATLAN ZAGYVAI- RAKODÓN, garázs eladó. Villany, akna van. Tel.: St. 12-561. SALGÓTARJÁNBAN, ív. emeleti garzonlakásomat, másfél—kétszobás szövetkezetire cserélném, esetleg ráfizetéssel. Érd.: 14-190-es telefonon, 16.30 óra után. BALASSAGYARMAT, Lenin-lakóte- lep, III. e., 2 szobás, erkélyes, déli fekvésű, jó' állagú, tehermentes öröklakás eladó. Ifj. Soósné Nógrádsza- kál, Palóc út 23. PÄSZTÖN, 328 négyszögöl telek, régi házzal eladó. Érdeklődni: Marx út 62. GARÁZS eladó Pásztón, Hársfa úti garázssoron. Érdeklődni Tőkés Tamás, Pásztó, Fel- szabadulás tér 18 1. BALASSAGYAR. MATON, Benczúr út jl. sz. alatt, kertes, családi ház nagy garázzsal eladó. Érdeklődni: szomszédban. SZOBA-KONY- HAS lakás, 300 négyszögöles telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Vizslás, Újlak-puszta. Akácfa út 12. EGY telken, két lakás, 900 000 Ft-ért eladó. Cím: Salgótarján, Csokonai út 36—38. KEMEROVO-LA- KÖTELEPEN, kétszobás öröklakás eladó 1989. évi beköltözéssel, megegyezés szerint. Érdeklődni: Salgótarján. Kercseg út 30., III 3. KÉTSZOBÁS, összkomfortos családi ház. nagy . telekkel, sürgősen eladó. Baglyasalja. Temelő út i7. baglyasaljan kétszobás, családi ház, nagy kerttel, gazdálkodásra alkalmas, reális áron eladó. Cím: Petőfi út 125. SÜRGŐSSÉG miatt eladó kétszobás, összkomfortos lakás, Hatvan belterületén. Cím: Hatvan. Szabadság út 11.. fsz. 1. Érdeklődni: a fenti címen. KISTÉREN YE- BÁNYATELEPEN építési telek eladó. Ikerházhelynek is megfelelő. Érdeklődni lehet: Kovács Béláné. Salgótarján. Gorkij-telép A 11. 340 négyszögöles gyümölcsös, 30 négyzetméteres. téglából épült vikendbázzal eladó Gedőc-tetőn. Tel.: Salgótarján. 15-682, 18 órától. KARANCSKE- SZIBEN, Vásártérnél 30 Ft m2 közművesített telek eladó. Érdeklődni: Karancskeszi, Fő út 153. VIZSLÁS-ÜJL A. KON, 1836 négyzet- méteres. közművesített telek, 9.9x9,6 m-es alappal eladó. Érdeklődni: 14-429 telefonon, egész nap. NAGYBÁTONY. BAN, Sport úton levő garázsomat eladom. Érd.: Nagybátony, Kertváros. Jó szerencsét út B. 2 2. Ifj. Halmi, 16 órától. BALASSAGYARMAT belterületén, két nagyméretű lakássá is alakítható, családi ház, tavaszi beköltözéssel eladó. Érdeklődni dr. Mu- raközy Ferencnél, Hősök tere 3. sz. alatt, vagy a 452 te- lefcnszámon, 17 óra után. SALGÓTARJÁN Beszterce-telepen, Mező Imre út 8. IV, 17. kétszobás, étkezős, erkélyes, szövetkezeti lakás kp + OTP-átvállalással eladó. Ugyanott garázs is. Telefon: 13-744. Érdeklődni hét végén egész nap, hétközben 17 órától. ÖSSZKOMFORTOS lakást vennék készpénzért Salgótarján belterületén. Telefon: Salgótarján, 15-274. 17 órától. BAGLYASALJA, Bajcsy-Zs. út 143. (szoba. konyha, spájz -f melléképülettel) 220 négyszögöl kerttel, kis családi ház eladó. Érdeklődni: 13-626 telefonon délután* vagy szombat, vasárnap. 12 órától a helyszínen. GARÁZS az idegéri garázssor elején, hosszú időre kiadó. Telefon: Salgótarján, 13-484. KÉT részből álló családi ház egyben, vagy külön eladó. Cím: Somos, Somo- si út 117. Nagy Ti- borné. KI STEREN YÉN, Wesselényi út 4. sz. (volt Szécsényi út). 300 négyszögöl telken. 3 szobás összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni: bármikor. KISHARTYAN- BAN kétszobás ház nagy telekkel eladó. Érdeklődni: Rózsa F. út 3. MATRANOVA- KON kétszobás, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni: Serfőző Ferenc, Mátrano- vák. Zrínyi út 4. ZAGYVARÓNÁN, Iskola út 4. s2. alatt, 500 négyszögöl körülkerített épír tési telek eladó. Érdeklődni a fenti címen. egész nap. 1990 után beépíthető építési telek Zagyvapálfalván a Nagymező út végén eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Martos F. út 96. NÓGRADMEGYER, November 7. út 6 sz. alatti lakás eladó. (2 szoba. konyha, spájz. előszoba.) VEGYES 3 db lenyógerenda 6 méteres és nagyméretű tégla eladó. Zagyvapálfalva, Szécsényi út 10. JAPÁN Orion infratávszabályozós videolejátszó 28 000 Ft, vagy videorecor- der eladó, esetleg Polski Fiat 126-ra cserélhető. Ajánlatokat: Salgótarján, 10-254 telefonra kérek. C—21 típusú cirko- geizer eladó. Salgótarján. Hunyadi krt. 21. Telefon: 15-902. ÉPÍTKEZÉSBŐL maradt építőanyagok. vas garázsajtótok, használt ajtók, olcsón eladók. Salgótarján, Pintér-tp., Rudolfi út 22. AUTOMATA mosógép, színes tv, jó állapotban eladó. Salgótarján, Kistarján út 4., I 1. OLCSÓN eladó 3x1,8 m-es szétszedhető. dupla falú palatetős faház. Telefon: Salgótarján. 11- 094. ELADÓ Saci II. gyermekbútor. Érdeklődni: Salgótarján, Salgó út 3., III 11., 16 órától. FÓLIASÁTOR 16x4,6 m' alapterületű kompletten 6 ezer Ft-ért eladó. Érdeklődni: esti órákban,-10-930, vagy 14- 794 telefonon. ÉPÍTÉSI telket vagy családi házat vennék Salgótarján, Somoskőújfalu vagy Karancsalja területén. Tel.: 15-560, 17 órától. COMBI gyerekágy eladó. Salgótarján, tel.: 12-579. VIDEOMAGNÓBA magyar hangbeépítés egy nap alatt garanciával. Salgótarján. Pécskő út 14. Háry. Tel.: 15- 306. NAGY reljesítmé- nyú vattacukorgép és Zsuzsi kötőgép reális áron eladó. Érdeklődni: Varsány. Ifjúság út 44. 5 éves csődör- szamár eladó. Szabód Nagybátony. Kővirág út 31. JÓ állapotban levő Combi csecsemőágy és Silver Cross gyermeksportkocsi eladó. Salgótarján, Kistarján út 8. V 41. PHILODENDRON eladó. 2 m magas. Cím: Molnárné, Buják. Ságvári út 46. előnevelt csirke állandóan kapható. Babcsán Tibor. Balassagyarmat. Jószív u. 68. Telefon: 81-22 ELŐNEVELT kacsa, liba kapható. Salgótarján, Nagy. mező út 44. POSTAGALAMB- AllóMANY eladó. Érdeklődni: óra után, özv. Sinka Jó- zsefné 2646 Drégelypalánk, Rákóczi út 21. KORAI paradicsom-. paprikapalánta kapható, ör- halom, Széchenyi út 8. sz. TÉGLA, fenyőgerenda 18x18-as 6 és 8 méteres. 10x12- es szarufa, különböző hosszban, deszka és műanyag cső. 4 méter hosszú, vízvezeték-szereléshez alkalmas csövek, és szőlőhöz oszlopok eladók. Salgótarján. Karancs út 10. (Borozóval szemben.) KAROS szenvedélytől mentes 165 cm magas, közép- korú, jó megjelenésű hölgy várja 45—55 éves férfiak levelét, házasság céljából. .,Május 249892” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. EGY stfoba, összkomfortos lakás hosszabb időre kiadó. Érdeklődni: 12- 561-es telefonon. 29/184, elvált, vidéki férfi társat keres. Ajánlatokat a balassagyarmati takarékszövetkezetbe kérek. ELCSERÉLNÉM 3 szobás, komfortos kertes családi házamat, társasházi lakásra. Szécsényben. vagy Balassagyarmaton. Minden megoldás érdekel. Kiss- né, Rimóc, Dózsa Gy. út 10. ELCSERÉLNÉM vásártéri, tanácsi kétszobás lakásomat tanácsi, gázfűtéses egyszobásra. Város- központ előnyben. Salgótarján. Játszó út 2. II. em. Tóth Lajosné. 34 éves, 170 cm magas, elvált nő megismerkedne vidám, természetszerető férfival. (Házasság céljából.) ..Itt a tavasz 249884” jeligére, a salgótarjáni hirdetőbe. KISHARTYÁN- BAN épülő földszintes családi házam építéséhez kivitelezőt keresek. Aján-; latokat a 12-888-as telefonra kérek az esti órákban.