Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-18 / 91. szám
A megyei egészségne- velési hónap rendezvénysorozatának keretében a Magyar Vöröskereszt, valamint a Nógrád Megyei Tanács ifjúsági és sportosztálya vasárnap családi tómegsportnapot rendezett Salgótarjánban, a Tanács- köztársaság téren. A vállalkozó kedvű fiatalok és idősebbek távolugrásban, „dekázásban”, hasizomerőt próbára tevő gyakorlatokon, valamint BMX-kerék- pár ügyességi versenyen tehették próbára felkészültségüket. Bemutatót tartottak sportáguk rejtelmeiből az SKSE vívói és az SBTC ökölvívói. — Fctó: Rigó Tibor — Tömegsportnap a téren Nógrádi tavasz ’88 Balassagyarmatra került a vándorserleg Az elmúlt hét végén Szé- csényben megyénk öt középfokú tanintézeti csapatának részvételével első ízben rendezték meg a Nógrádi tavasz ’88 elnevezésű nagypályás labdarúgótornát. Bár a meghirdetők — a helyi Nógrádi Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet diák- sportköre, ifjúsági és szak- szervezete — megyénk ösz- szes (szám szerint 16) középiskoláját meghívták a viadalra, mindössze 6 nevezett. Közülük is csupán 5 intézmény együttese jelent meg a pénteki nyitónapon. A balassagyarmati szakmunkás- képző intézet nem érkezett meg... Így az eredeti tervtől eltérően nem csoportmérkőzéseket rendeztek, hanem kör- mérkőzéses formában bonyolították le a tornát. A 6zécsényiek hagyományt teremtő szándékkal, a középiskolák sportbarátságának erősítéséért, nem utolsósorban az erőfelmérési lehetőségek számának gyarapításáért hirdették meg a Nógrádi tavasz ’88-at, melynek küzdelmeit a vasárnap kora délutáni befejezésig élénk érdeklődés kísérte. A mérkőzések sportszerű légkörben zajlottak le, igaz, két kiállítás is történt. A pontok sorsa izgalmas, jó játékot hozó találkozókon dőlt el.. Abszolút esélyese nem volt a tornának, ezért nem meglepő, hogy csupán az utolsó összecsapáson alakult ki a végső sorrend. Csak érdekességként: ameny- nyiben az említett találkozón — BBG—209 ISZI — a szakmunkástanulók nyernek, úgy ők végeztek volna az élen. így viszont a 4. hely jutott a számukra... Szakmai vélemény és hosz- szadalmas összegzés helyett csak dicsérni lehet a szé- csényiek kezdeményezését. A MEDOSZ megyei bizottságának, valamint a Nógrád Megyei Tanács ifjúsági és sportosztályának támogatásával, jelentős saját anyagi áldozatvállalalással színvonalas rendezvénynek biztosítottak helyet. S hogy ez tényleg így volt, azt a tornán részt vevő iskolák képviselőinek véleménye is megerősíti, valamint az a tény, hogy már most jelezték részvételi szándékukat a jövő évi, Nógrádi tavasz ’89 tornára is. Eredmények: Építőipari Szakközépiskola (Salgótarján)—209 sz. ISZI (Bátony- terenye) 3—1, Bolyai János Gimnázium (Salgótarján)— Balassi Bálint Gimnázium, (Balassagyarmat) 1—1, Építőipari—Nógrádi Sándor MG Szakközépiskola (Szécsény) 0—2, Nógrádi—209 sz. ISZI 2—3, Építőipari—Bolyai 2—1, Nógrádi—BBG 1—1, 209. sz. ISZI—Bolyai 0—0, BBG— Építőipari 2—1, Nógrádi— Bolyai 1—1, 209. sz. ISZI— BBG 0—0. A torna végeredménye: 1. BBG 5, 2. Nógrádi Sándor MG Szakközép. 4 (6—5), 3. Építőipari 4 (6—6), 4. 209. sz. ISZI 4 (4—5), 5. Bolyai 3 ponttal. A balassagyarmatiak egy évig őrizhetik a Nógrádi tavasz ’88 vándorserlegét. A gólkirályi címet Szládek János (Építőipari) és Horváth Péter (Bolyai) közösen nyerték. (▼. i.) Takács Erika világcsúcs- közeiben A San Marinó-i női súlyemelő Európa-bajnokság előkészületeként meghívásos versenyt rendeztek vasárnap Szegeden az úgynevezett bő válogatottkeret tagjainak részvételével. Tizenöt emelő lépett dobogóra, és mint a viadal után Leitner József szövetségi kapitány elmondta, jóllehet az eredmények ezúttal közepesek voltak, senki nem okozott csalódást. Sőt, egy kiugróan jó teljesítmény is akadt: a fiatalabb Takács lány, Erika jóvoltából. A 82,5 kilogrammos kategóriában indult versenyző a lökésben 122,5 kilót teljesített, és ez két és fél kilóval van alatta a súlycsoport érvényben lévő világcsúcsának. Az egyes súlycsoportok győztesei: 44 kg: Ónodi Barbara 52,5 kg (22,5, 30); 48 kg: Földi Csilla 112,5, (50, 62,5); 52 kg: Jung Edina 125, (55, 70); 56 kg: Tóth Vera 110, (50, 60). (A 60 kg-os súlycsoportban nem rendeztek versenyt.) 67,5 kg: Spanicsek Tünde 140, (62,5, 77,5); 75 kg: Takács Mária 197,5 (85, 112,5); 82,5 kg: Takács Erika 212,5 (90, 122,5), plusz 82,5 kg: Tóbiás Veronika 187,5, (80, 107,5). Magyar sikerek Marseille-ben Két gyöngyösi atléta indult vasárnap a marseille-i nemzetközi maratoni viadalon. A férfiak mezőnyében Póczos Gyula jó idővel (2:19:50 óra) hatodik helyen ért célba, a nők között Fehér Enikő megszerezte a győzelmet (2:45:38). Labdarúgó NB II. Újabb vereség nagy küzdelemben Ózd—SBTC 1-0 (0-0) Ózd, 4000 néző, v.: Mester I. (Csáki, Ádám M.). Ózd: Fekete — Fodor, Tiba, Tokár, Stanev — Kovács L., Utassy, Osváth (Pribék a 77. p.), Farkas S. — Munkácsi (Farkas B. a 68. p.), Bém. Edző: Bánkút! László. SBTC: Hiesz — Kovács B., Zimonyi, Babcsán, Mákos — Oláh (Kiss a 72. p.), Simon, Veres, Lipták — Sváb, Skoda (Verebélyi a 72. p.). Edző: Répás Béla. Ózdi támadásokkal kezdődött a találkozó. Az 5. percben Tokár jó labdával indította Farkas S.-t, akinek beadását röviden hárították a védők, Kovács L. kapura lőtt, de Zimonyi szögletre hárított. A szögletet követően tűzijáték alakult ki a tarjáni kapu előtt, de a védők szerencsésen hárítottak. A 7. percben Farkas S. rossz becsúszás után sárga lapos figyelmeztetést kapott. A 14. percben Osváth kisodródva lőtt, Hiesz azonban hárított. Ezt követően Kovács L. beadása meglepte a vendég kapust, a labda mellé ütött, Munkácsi éles szögből lőtt, Mákos azonban szögletre mentett. Nyolc perc múlva óriási helyzetet hagyott ki a Kohász. Utassy jó cselekkel ment el a bal oldalon, beadása az őrizetlenül hagyott Kovács L.-hez jutott, de a középpályás lyukat rúgott. A 42. percben vezette első igazán veszélyes támadását a Stécé. Simon 18 mé~ térről leadott nagy lövését azonban védte Fekete. Az ellentámadás után Kovács L. bal felső sarokba tartó labdáját védte a tarjáni kapus. Szünet után nagy nyomás nehezedett a vendégek kapujára. Előbb Osváth fejjel veszélyeztetett, majd nem sokkal később az ő fejéről öklözte le a labdát Hiesz. A 61. percben Fodor 18 méteres bombáját védte a bányászcsapat kapusa. Egy perc múlva Munká- esi jobb oldali beadását Kovács L. tolta Bém elé, aki 8 méterről lőtt, Hiesz azonban ismét hárított. A 69. percben született meg a győztes gól. Tokár nagyszerű labdával indította Kovács Lászlót, aki átemelte a labdát a rátámadó Mákoson, így gólhelyzetbe hozta magát és a kifutó kapus mellett 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 1—0. Változatos mezőnyjátékkal telt el az első 20 perc. A vendégek nem álltak be védekezni, meglepetésre elég sokat kezdeményeztek. Azonban, ahogy telt az idő, a hazaiak egyre jobban beszorították ellenfelüket, sok veszélyes akciót vezettek. Fordulás után tovább fokozta a tempót a hazai gárda, a vezető gól mégis nehezen született meg... Jók: Tiba, Tokár, Fodor, Kovács L., ill.: Hiesz, Babcsán, Lipták. NB III., Mátra-csoport Nem kaptak ki a nógrádiak Nagybátony— Balassagyarmat 0—0 Bátonyterenye, 400 néző, v.: Selmeczi. í Nagybátony: Reviczki — Kiss K., Orosz, M'ihalkó, Bertók — Szabó II., Hajdara, Berindán, Gáspár (Szabó I.) — Utasi, Bodor. Edző: Kiss János. Balassagyarmat: Nagy — Paumann Zs., Földvári, Farkas, Tréznik — Stark, Szálai, Sági, Vanda — Szőczei, Magos (Paumann Cs.). Edző: Vidomusz Tibor. 51. p.: Szabó II.-t a 16- oson belül Nagy kapus buktatta, a megítélt 11-est Uta. si a kapusba lőtte! Erős szélben lejátszott mérkőzésen csapkodó, unalmas játékot produkált a két együttes. A bányászok többet birtokolták a labdát, a gyarmatiak veszélyes ellentámadásokkal kísérleteztek. A játék képe alapján igazságos pontosztozkodás született. Jók: Bertók, Szabó II., ill. Magos, Stark. (veres) Romhány—H. Papp J. SE 1—0 (1—0) Romhány, 600 néző, v.: Molnár L. Romhány: Szunyogh — Józsa, Pincze, Pingiczer, Fi- liczki — Sági, Gáli, Bera, Keresztes — Hodúr. Gál. Edző: Majnik János. 28. p.: Gál indításával Sági futott le az alapvonalig, középre lőtt labdáját a vendégkapus röviden ütötte ki, és a szemfüles Hodúr 6 mé. térről a hálóba lőtt. 1—0. Kemény mérkőzésen, nagy küzdelemben, megérdemelt győzelmet aratott a Kerámia együttese a mezőnyben egyenrangú, ám a kapura veszélytelen honvédcsapat ellen. Jók: Józsa, Pingiczer, Hodúr, Bera. (kaliczka) Heves—St. Síküveggyár 1—1 (0—0) Heves, 500 néző, v.: Pe- tus. Síküveg: Koncsik — Zsély, Szalai, Gyetvai, Ver- bói — Balga, Tóth Z., Tolnai — Garai, Mohácsi, Dudás (Szekuia). Edző: Kiss László. 73. p.: Csintalan szabadrúgása után Szabó átemelt a kifutó kapus fölött, Pásztor fejjel Dománszfci elé csúsztatott, aki a kapu közepébe lőtt. 1—0. 80. p.: Egy bal oldalról belőtt labdát a jól érkező Tóth Z. belsővel a hosszúsarokba helyezett. 1—1. Óvatos, tapogatódzó játékkal indult a mérkőzés, mindkét csapat nagy figyelmet fordított a védekezésre. A hazaiak többet kezdeményeztek, de a nehezen megszületett gólra a vendégek gyorsan válaszoltak, így a közepes iramú mérkőzésen igazságos eredmény született. Jó: Szalai. (buttinger) Eredmények, táblázatok Labdarúgó NB I.: Vasas— Tatabánya 0—1, Haladás—Videoton 1—2, Kaposvár—Ferencváros 1—0, Békéscsaba— Vác 3—0, Pécs—Siófok 0—0, Debrecen—Zalaegerszeg 1—0, Bp. Honvéd—MTK-VM 2—0, Rába ETO—Ü. Dózsa 1—1. , A bajnokság állása 1. Bp. Honv. 22 12 6 4 31-16 30 2. Tatabánya 22 10 8 4 47-25 28 3. Ü. Dózsa 22 10 8 4 38-22 28 4. Rába ETO 22 11 5 6 33-28 27 5. Haladás 22 8 9 5 30-23 25 6. Pécsi MSC 22 9 7 6 24-19 25 7. MTK-VM 22 11 3 8 39-37 25 8. Vasas 22 6 9 7 24-26 21 9. Ferencvár. 22 6 8 8 29-28 20 l0. Siófok 22 7 6 9 27-32 20 11. Békéscsaba 22 5 10 7 21-32 20 12. Váci Izzó 22 6 7 9 23-26 19 ]3. Zalaegersz. 22 6 7 9 21-25 19 14. Videoton 22 4 10 8 21-25 18 15. Debrecen 22 5 6 11 23-37 16 16. Rákóczi FC 22 3 5 14 18-48 11 NB II.: Csepel—Bp. Volán 0—2, Metripond—Szolnok 2— 1, Veszprém—Dunaújváros 3—1, Szekszárd—Diósgyőr 3—0, III. kér. TTVE—Nagykanizsa 2—1, Kazincbarcika— Eger 2—1, Nyíregyháza—Ajka 1—0, Komló—Szeged 0— 1, Kecskemét—Építők SC 1— 1. A bajnokság állása 1. Veszprém 27 16 5 6 37-20 37 2. Ózd 28 11 12 5 34-23 34 3. Szeged 28 13 7 8 45-25 33 4. Dunaújv. 28 13 7 8 45-30 33 5. Diósgyőr 28 14 4 10 36•39 32 6. Szolnok 27 13 5 9 47-42 31 7. Bp. Volán 28 13 5 10 40■37 31 8. Kecskemét 28 13 4 11 45-41 30 9. Metripond 28 11 8 9 42-39 30 10. Nyíregyh. 28 12 6 10 37•35 30 11. Komló 27 11 7 9 43-33 29 12. Csepel 28 12 5 11 38■37 29 13. Nagykanizs 28 10 6 12 31-36 26 14. Eger 28 8 10 10 33•42 26 15. Kazincb. 28 6 11 11 25■32 23 16. III. kér. 28 5 13 10 29•40 23 17. Salgótarj. 28 7 8 13 31-37 22 18. Ajka 27 6 10 11 22■32 22 19. Szekszárd 28 6 6 16 27-48 18 20. Építők 28 5 7 16 25-25 17 NB III., Mátra-csoport: Hatvan—Bélapátfalva 0—0, B. Bányász—Gyöngyös 0—0, Sajóbábony—BVSC 0—0, H. Köteles SE—Edelény 3—0, Recsk—Mád 0—0. A bajnokság állása 1. BVSC 22 15 3 4 47-20 33 2. Hatvan 22 11 8 3 43-25 30 3. Köt. SE 22 9 7 6 31-24 25 4. Gyöngyös 22 8 9 5 22-16 25 5. Mád 22 7 10 5 30-20 24 6. Bélapátf. 22 10 4 8 39-35 24 7. B. Bányász 22 7 9 6 22-18 23 8. Rom hány 22 8 7 7 27-33 23 9. Edelény 22 8 6 8 37-31 22 l0. Síküveg 22 8 6 8 41-39 22 11. Bgy. HVSE 22 6 9 7 27-29 21 12. Recsk 22 6 7 9 29-35 19 13. Nagybát. 22 5 8 9 19-26 18 14. Heves 22 5 6 111 19-40 16 ]5. Papp J. SE 22 3 9 10 16-32 15 16. Sajóbábony 22 4 4 14 19-40 12 Megyei bajnokság: Mátra- novák—Szőnyi SE 1—0, Kis- terenye—Nézsa 0—0, Karancslapujtő—Nógrád Volán 1— 2, ÖMTE—Érsekvadkert 2— 0, örhalom—Salgó Öblös 0—0, Palotás—Szécsény 3—4, Pásztó—SKSE 0—2, Bércéi— Balassi SE 0—1. Totó A totó 18. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bp. Honvéd—MTK-VM 2-0 1 2. Vasas—Tatabánya 0-1 2 3. Rába ETO—Ü. Dózsa 1-1 X 4. Bochum-VfB Stuttg. 5-1 1 5. Frankfurt—Mönchengl. 2-0 1 fi. Uerdingen—Hamburg 1-1 X 7. Darmstadt—Wattensch. l-l X 8. Bayreuth—Freiburg 5-1 1 9. Roma—Milan 0-2 2 10. Empoli—Torino 0-0 X 11. Ascoli—Sampdoria 1-1 X 12. Arezzo—Lazio 0-1 2 13. Barletta—Atalanta 1-1 X Pótmérkőzések: 14. Juventus—Napoli 3-1 1 15. Taranto—Bari 2-2 X Ifi. Triestina—Padova 1-1 X